Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-27 / 149. szám

Olcsóbban, korszerűbben Majdnem mindent hordhatunk! Látogatás ax Építésügyi Tájékoztatási Központban Ismeretes az országban egyre jobban kiterebélye­sedő nagy lakásépítési prográm. Űj házak nőnek ki a földből, falun, váro­son egyaránt, új ottho­nok épülnek mindenfelé. Különös súlyt kap a la­kásépítés az árvíz sújtot­ta területeken, ahol — sajnos — több ezer jó részt korszerűtlen, egész­ségtelen házat döntött össze az ár. Az építkezni szándé­kozóknak azonban ter­mészetesen nem mind­egy, hogy új otthonuk milyen lesz és főként mennyibe kerül. Megkezdődik tehát a ter- vezgetés, számolgatás — és mindennek legtöbb­ször keserű sóhaj a vége: nagyon drága! Kérdés azonban, hogy valóban szükségszerű-e a drága építkezés. Kevesen tud­ják, hogy Budapesten, a VII. kér. Hársfa u. 21. ■zám alatt működik az Építésügyi Tájékoztatási Központ, amelynek fel­adata, az országos mű­szaki és műszakgazdasá­gi információs rendszer keretében az építésügy szakterületének központi tájékoztatása. Beszélget­tünk az Építésügyi Tá­jékoztatási Központ szak­embereivel, hogy a köz­pont milyen segítséget tud adni az építettőiknek — főként a korszerűség és az olcsósság tekinteté­ben. — Valóbán az a hely­zet, hogy az építtetők — akár családi házat, tár­sasházat, vagy hétvégi házat, nyaralókat akarnak építtetni — a nagy kez­deti nekibuzdulásban sok­szor eleve olyan épületet akarnak készíttetni, amely a kivitelezés során min­denképpen drágának bi­zonyul. Tervezőkhöz for­dulnak akik drága pén­zen olyan terveket ké­szítenek — esetleg „ka­csalábon forgó kastély’*- terveit — amelyet ko­runk ízlése vagy a hasz­nálhatóság és főként technikai szempontból túlhaladottak. Korunkban nem a nagy szobákból álló lakás a keresett és jól kihasz­nálható, hanem inkább a több kisebb helyiség­re tagolt. Ebben jobban megoldha­tó. hogy a családtagok végezzék otthoni munká­jukat, szórakozzanak, vagy éppen pihenjenek egymás zavarása nélkül. Az egyedi tervezésű épü­leteknél gyakran _ olyan szerkezeti megoldásokkal számolnak a tervezők, amelyek készen nem kap­hatók, esetleg a piacon gyakran hiányt jelente­nek. Mindez az építkezés drágulásához vezet. — Mi tehát a taná­csa az építtetők számá­ra? — Mielőtt döntenének, hogy milyen lakást, vagy nyaralóházat építenek, nézzék át azokat a típus­terveket, amelyek terjesz­tésével az Építésügyi Tá­jékoztató Központ foglal­kozik. Ezek olyan laká­sok, nyaralóházak tervei, amelyek nagyon gondos tervezési munka során születtek meg méretezé­sük, elrendezésük prakti­kus, kivitelezésük pedig gazdaságos. Ha sikerül tetszésüknek megfelelő 'típustervet választani, igen olcsón beszerezhető a teljes tervdokumentá­ció a szükséges nyomtat­ványokkal együtt. Több ezer forintos megtakarí­tás érhető így el laká­sonként, már a tervké­szítés időszakában. Az is nagy előny, hogy típus­tervek alkalmazása ese­tén sokkal egyszerűbb és gyorsabb az engedélyez­tetési eljárás. — Milyen jellegű csa­ládi ház típustervek áll­nak az építtetők ren­delkezésére? — Széles a választék. Az Építésügyi Miniszté­rium gondolt az építte­tők eltérő igényeire, élet- körülményeire, foglalko­zására, életmódjára, pénz­tárcájára, ezért sokféle típustervet készíttetett. A tervek teljesen készek, csupán a helyszíni adap­táláshoz kell tervezőt igénybevenni. A terv­jegyzék 22 féle családi ház terveit tartalmazza, asze­rint, hogy közmű nélküli falusi, vagy közműves kisvárosi, esetleg gázüze­meltetésű városi körül­mények között épül a ház. — Hallhatnánk vala­mit a társasházak tí­pusterveiről? — Egyre nagyobb az érdeklődés a jól felsze­relt többszintes társashá­zak és sorházak építésé­re, elsősorban a városok­ban, az ipari és mező- gazdasági központokban. Ennek oka, hogy az új építési területek közmű­vesítése nagyon költséges és jelentősen emeli a tel­kek vételárát. Ugyanak­kor a közművesített, de még beépítetlen telek ma már egyre kevesebb áll rendelkezésre és nagyon magas a vételáruk. Indo­kolt tehát városokban a meglevő telkek sűrűbb beépítése. Ilyen helyeken a nagyobb területigényű családi házak építése nem jöhet szóba, — már csak városképi szempontok miatt sem. A társasház tervgyűjte­mény 25 típustervet tar­talmaz. Köztük négylaká­sos kislakás, ikerház (két­szintes lakásokkal), egy-, két- és háromemeletes 6, 9, illetve 12 lakásos társasház, sorház, tömb­sorház és lejtős telepre építhető társasház terve. A lakások alapterületük szerint 54 és 83 négyzet- méter között váltakoznak. — Hazánkban is egy­re többen szeretnének nyaralótelekhez, illetve nyaralóházakhoz jut­ni az üdülőövezetek­ben. Milyen típuster­vekkel segíthetek ezek az építtetők? — A Típustervező In­tézet 52 féle típustervet készíttetett, ezeket is mi forgalmazzuk. Valameny- nyi messzemenően gaz­daságos, egyszerűen kivi­telezhető, kultúrált alap­rajzú, építészetileg szín­vonalas és környezetbe illő terv. A tervek álta­lában két férőhellyel szá­molnak és négy illetve hat főre bővíthetők. Nagy előnyük, hogy az alkal­mazott anyagok és szer­kezetek általában besze­rezhetők. — A típusterveken kívül mivel tud még az Építésügyi Tájékoztatá­si Központ a lakosság szolgálatára állni? — A központ egyik te­vékenysége az építészet körébe vágó kiállítások szervezése, ahol szakem­bernek és a nagyközön­ségnek egyaránt alkalom nyílik tájékozódni az épí­tészet újdonságairól. — A teljesség kedvé­ért: mivel foglalkozik még az Építésügyi Tá­jékoztatási Központ? — A központ tevékeny­sége kiterjed az építés­ügy valamennyi területé­re. Feladata elsősorban a műszaki tájékoztatás, az építészet hazai. és külföl­di eredményeinek rend­szeres figyelése, doku­mentálása, az érdekeltek­hez való közvetítése. A szakemberek számára összegyűjti a hazai és külföldi építésügyi doku­mentációkat, különféle kiadványaiban referálja a szakma hazai és külföldi eredményeit. Építésügyi szakfilmeket készít, sze­rez be és ezeket itthon és külföldön egyaránt for­galmazza. A filmek közül több díjat is nyert. Ter­mészetesen mindezek csak részei a központ mű­ködésének, az összes te­vékenységének felsorolá­sa igen hosszadalmas len­ne, de valamennyi a ha­zai építészet korszerűsí­tése érdekében történik. M. L. HÉTFŐ: Zöldborsóleves, paprikás új krumpli galuská­val, saláta. KEDD: Lebbencsleves, sós­kamártás sült oldalas, cse­resznye. SZERDA: Spárgaleves, ká­posztáskocka borsosán, földi­eper. CSÜTÖRTÖK: Karfiolleves, tejfölös gomba rizzsel, cse­resznye. PÉNTEK: Köménymagosle­ves, rakott palacsinta, cukro­zott földieper. SZOMBAT: Gombaleves, ra­kott karfiol, uborkasaláta. VASÁRNAP: Zöldbableves, rántott csirke, petrezselymes új krumpli, uborkasaláta, mo­gyorós szelet. RECEPTEK Kedves olvasónk, Wicker Mátyásné, Császártöltés, Pető­fi út 3. sz. alatti lakos kéré­sére közöljük a kért ételek receptjeit. BORSÖPÖRKÖLT. (4 sze­mélyre 1 kg zöldborsót számí­tunk). Lábasba kevés zsírt langyosítunk, kis fej vörös­hagymát szeletelünk bele, s ha üvegesre pirult, kevés pi­rospaprikát teszünk hozzá, majd a kifejtett, megmosott borsót. Megsózzuk és kevés víz hozzáadása után fedő alatt teljesen puhára pároljuk. Te­hetünk bele egy hegyes zöld­paprikát is. Ha elkészült ap­ró galuskával és salátával tá­laljuk. EGRESLEVES. (4 személy­re félliter egrest számítunk). Az egrest megtisztítjuk és 2 liternyi hideg vízbe feltesszük főni. Amikor már felforrt és habját is elfőtte, ízlés szerint cukrozzuk. 2 deci tejfölből és egy tetőzött kanál simaliszt­ből habarást készítünk, simá­ra elkeverjük és a forrásban levő levesbe belekavarjuk. Vigyázzunk, hogy össze ne Az idei lengyel divat igen változatos képet mu­tat Az utcán látunk mi­niszoknyákat, nadrág­kosztümöket, nadrág-mel­lény együtteseket épp­úgy, mint bokáig érő ma­xiköpenyeket (tegyük hoz­zá, hogy a maxi divatot ezideig kizárólag a fiatal lányok voltak hajlandók elismerni), de szám sze­rint legalább ennyi van „rendes”, minden avant- garde-elemet nélkülöző kiskosztümből, szoknya- blúzból, ingruhából is. Van azonban egy elem, ami a hordott holmi sza­básától és hosszától füg­getlenül egyre általáno­sabbá válik: a népies stí­lus. Ennek átvevői és ter­jesztői is mindenekelőtt a fiatalok voltak — kezd­ve a beat-zenén, ahol pol­gárjogot nyertek a pa­raszti balladák és népi rigmusok, egészen a népi módra stilizált, zsinóro- zott öltözékekig. Sok az apróvirágos, parasztszok- nya-mintás ruha, az igen divatos mellényeket is gyakran szegőzés, népi hímzés díszíti, nem be­szélve a falusi csíkos posztóból készült mellé­nyekről, amelyeket hely- lyel-közzel fiatalembere­ken is láthatunk. A népies stíluselemeken túl figyelmet érdemel még egy újdonság: hosz- szú évek után ismét di­vatba jöttek a kalapok. Filcből, óriási karimával, vagy a kifejezetten nyári kalapok áttört szalmából vagy rafiából. Mivel a lengyel nők körében ál­talánossá vált a nadrág­viselet, a divattervezők kieszelték a hozzáillő .. kötényt. Tessék a képre pillantani: jól áll és prak­tikus! A kímélő étrend Ha lázas betegünk van, akkor az izzadással járó folyadékveszteséget kell elsősorban pótolnunk. Te­hát sót és vizet kell vin­nünk a szervezetbe. Ad­junk ilyenkor sok vita­mint és sok hűsítő folya­dékot: limonádét, gyü­mölcsszörpöket. De hint­sünk az italokba szinte észrevehetetlenül kis mennyiségű sót is. Külö­nösen fontos ez, ha a be­csomósodjon. Egyszer még felforraljuk levesszük a gáz­ról és teljesen lehűtjük. Hi­degen tálaljuk. Ilyen módon készítjük a meggylevest is. Gyümölcslevest mindig hide­gen adjuk asztalra. CSERESZNYÉS VAGY GYÜ­MÖLCSÖS TORTA. Ha nincs kedvünk sütni piskótatésztát, vegyünk az üzletből egy pis­kóta tortalapot. Vágjuk sza­bályosan félbe és így két tor­tát kapunk. A piskóta tetejé­re 2 tojásból, kevés lisztből, 2 deci tejből, egy csomag vaní­liás cukorból, 10 deka cukor­ból krémet főzünk. Ezt kihűt­jük és utána vékonyan rá­kenjük a lapokra. Ezután a megmosott és lecukrozott, cseresznyét, meggyet, földi­epret, őszibarackot, vagy bár­mely szezongyümölcsöt rá­rakjuk a krémmel megkent tortalapra. (Cseresznye, meggy kimagozva). Ha nincs tejszí­nünk, akkor a tetejére 4 to­jás kemény habját cukorral, vaníliával ízesítve a tetejére kenjük. Hidegre tesszük vagy hűtőbe és csak azután tálal­juk. TEJFÖLÖS. GOMBA. Szép friss csiperkegombát megmo­sunk és a hagymát is apróra vágjuk. Lábasban vajat for- rósítunk, beletesszük a gom­bát és a hagymát, aki szereti kevés apróra vágott kaprot. Ezt együtt megpirítjuk, majd liszttel lehintjük, összekever­jük és öntünk rá húslevet (ha nincs, víz is jó hidegen). íz­lés szerint adunk hozzá sót, borsot. Amikor a gomba meg­puhult ráöntjük a tejfölt. Pá- j rolt rizzsel tálaljuk. teg áj üldözik, vagy kómás állapotba kerül (vagyis, ahogy mondani szokás „kiszárad”). Ilyenkor itas­sunk vele szőlőcukorral ízesített sós teát. (A Cor- vitál minden csemegeüz­letben kapható.) Lábadozó betegnél, akit fel kell táplálnunk köny- nyen emészthető ételek jöhetnek csak számításba. Állítsunk össze ilyenkor jóízű, étvágygerjesztő ét­rendet, de az mindig könnyű legyen. Tálaljunk húsnak becsinált, vagy le­vesből kivett csirkét A főzelékek is könnyen emészthetők, pépesek le­gyenek. Adhatunk burgo­nyapürét, parajt (jó sok tejjel készítve), sárgaré­pát, esetleg rizsköretet, de semmi esetre se káposzta- félét, vagy hüvelyest. A káposztaféléktől és a hüvelyestől való tartózko­dás a savtúltengésben és a gyomorfekélyesekre is vonatkozik. Beteg gyomrú ember nem fogyaszthat fűszeres ételt sem, de ne tálaljunk neki morzsában megforgatott húsokat, krumplis tésztát, vagy va­jas. zsíros morzsában per­getett tésztákat sem. Tar­tózkodnia kell az ecetes ételektől, a nyers saláták­tól, a zöldpaprikától, a paradicsomtól, a paradi­csomos ételtől, sőt a nyers gyümölcstől is. A cukorbajosoknak a keményítő és cukortartal­mú ételektől, úgynevezett szénhidrátoktól kell tar- tózkodniok. Éhezniök vi­szont nem kell, sőt nem is szabad. A hiányzó szén­hidrátokat kalóriadús ét­renddel, szalonnával, zsí­rokkal kell pótolniuk. Csak annyi cukrot, lisztes ételt (süteményeket, ke­nyeret, burgonyát, rizst) tálaljunk cukorbajos be­tegünknek, amennyit az orvos engedélyez, sőt nél­külözhetetlennek tart. Ma már kitűnő sacharinok, cukrot pótló ételízesítők kaphatók. Nyugodtan ké­szíthetünk velük kevés rizsből, vagy darából (a megadott mérték szerint) felfújtakat, vagy túró­gombócot (ez esetben még vigyáznunk sem kell). A vesebajosoknál a ti­lalom elsősorban a kony­hasóra és a sok folyadék­ra, különösen a szeszes italokra vonatkozik. A vesebajos folyadékszük­ségletét pótoljuk inkább sok gyümölccsel. A máj- és epebetegek étrendjéből törölnünk kell a zsíros ételeket, a tej­színt, de a rostos főzelé­kek fogyasztása is tilos. A kövér ember (a kö­vérség is betegség, hiszen fokozott mértékben terhe­li például a szívet) sok fehérjét, tojást, levesben főtt sovány húsokat fo­gyasszon. Tartózkodjék elsősorban a szénhidrát tartalmú ételektől (mint a cukorbajosok), úgyszin­tén a zsíros ételektől. Ad­junk a fogyósnak sok gyümölcsöt, különösen al­mát, sárga- és őszibarac­kot, egrest, ribizkét. A körtével és a szőlővel vi­gyázzunk mert magas a cukortartalmuk. A gyü­mölcs mellett (amely el­veszi az éhségérzetet) egyen a fogyókúrás min­den étkezés után sajtot. A sajt ugyanis gyorsítja az anyagcserét. Még egyet! A csecse­mők és a kisgyerekek nyári bélhurutja igen ve­szélyessé válhat. így ad­junk nekik azonnal re­szelt almát, cukor nélkül. Mielőtt megkínálnánk ve­le, hagyjuk kissé állni, vagyis megrozsdásodni. Legyen az étrendje első napon rizsnyák, vagy re­szelt és sós vízben kifő­zött sárgarépa. T. J.

Next

/
Thumbnails
Contents