Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
1970. június 19, péntek 5. oldal Är"'01 **“-«Beszélgetés dr. Polinszky Károly míívelödésüsyi miniszterhelyettessel A könyvesboltokban egy esztendeje sűrűn hangzik el az érdeklődés: mikor jelenik meg ä háromkötetes Műszaki Lexikon első kötete? A kiadói tájékoztatók már a múlt esztendő harmadik negyedére jelezték, de még mindig bizonytalan mikor lesz kapható. Az igen fontos és a tudományos ismeretterjesztést minden bizonnyal eredményesen szolgáló hatalmas mű szerkesztésének „műhelytitkai” felől érdeklődve felkerestük dr. Polinszky Károly Kossuth-dí- jas egyetemi tanárt, a művelődésügyi miniszter helyettesét, aki a Műszaki Lexikon főszerkesztője. KÉRDÉS: Mi az oka annak, hogy többszörös határidő-módosítás után még ma sem lehet hozzájutni a lexikon első kötetéhez? VÁLASZ: Köztudomású, hogy hazánkban a nyomdaipar általánosságában is le van terhelve. A Műszaki Lexikon-t az Akadémiai Nyomda állítja elő. A rendkívül igényes lexikon műszaki munkálatainál váratlanul nehézségek adódtak. A második negyedévben azonban minden bizonnyal a boltokba kerül az első kötet és utána — tervünk szerint — félévenként a többi is. KÉRDÉS: Milyen szakterületek eredményeit tárgyalja majd a három hatalmas kötet? VÁLASZ: A lexikon a műszaki élet valamennyi szakterületét felöleli, a haditechnika kivételével. Ennek egyrészt a terjedelmi korlátozottság az oka, másrészt pedig az, hogy a korszerű haditechnika valamennyi ágának feldolgozása külön lexikont kívánna meg. Különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy a műszaki tudományok legújabb eredményei maradék nélkül bekerüljenek a felsorolásba. Ami a formát illeti, igyekszünk ragaszkodni a hagyományos lexikon külsőhöz. És a terjedelem: 320 szerzői ívet kaptunk, ami azt jelenti, hogy a lexikon valamennyi kötete egyenként kb. ezer oldalas lesz. Ebben a terjedelemben megközelítően 30 ezer címszót tárgyalunk és a szövegbe 5—6 ezer ábrát iktatunk be. KÉRDÉS: A szerkesztésben volt-e mire támaszkodni, van-e nálunk hagyománya a hasonló szerkesztői munkának? VÁLASZ: Negyven évvel ezelőtt jelent meg nálunk műszaki lexikon, amely mintegy tízezer címszóban tárgyalta az akkori műszaki tudnivalókat. Az azóta eltelt négy évtized meglehetősen megnövelte a közlésre váró új anyag mennyiségét. Ami a forradalmi változásokat illeti, a még kiforratlan anyag közlésénél mértéktartó módon jártunk el. A korszerű tudnivalók tudományos leltárát leközöljük ugyan a három kötetben, de az a tervünk, hogy az utolsó kötet megjelenése után néhány évvel pótkötetben adunk tájékoztatást az időközben bekövetkezett fejlődésről. KÉRDÉS: Hogyan hidalja át a Műszaki Lexikon az egyszerű műszaki érdeklődés és a tudományos képzettség közti „távolságot’? VÁLASZ: Az egész munka nagyjából — mintegy kétharmad részben — olyan, hogy minden középiskolai végzettséggel rendelkező olvasó megérti. Néhol viszont, a szigorúan tudományos szakterületeknél, elengedhetetlen a felsőfokú műszaki tudás is. Bízunk abban, hogy munkánkat haszonnal forgatja majd a műszaki kérdések iránt érdeklődő nagyközönség. KÉRDÉS: Csak tavalyelőtt jelent meg a hatkötetes Természettudományi Lexikon záró kötete. Nem fenyeget-e olyan veszély, hogy átfedések lesznek a két tudományos munka között? VÁLASZ: Erre már eleve vigyáztunk, éppen ezért természettudományos fogalmakat nem tárgyalunk külön cikkenként a lexikonban. Egyértelmű válaszvonalat természetesen nem lehetett húzni, ezért ahol elkerülhetetlen volt az ütközés, ott utaltunk a Természettudományi Lexikon megfelelő kötetére, illetve az abban tárgyalt címszóra, ahol az olvasó bővebb ismeretanyagokat találhat. Ez az óvatosság azonban nem válik kárára a Műszaki Lexikonnak, mert az egyes címszavakkal található magyarázat elegendő az anyag megértéséhez. B. J. Az ifjúságpolitika gazdája Az utóbbi hónapokban közvéleményünk a korábbinál nagyobb figyelemmel követi nyomon az ifjúságpolitika fejleményeit. Téma az ifjúság, nem is kicsi és különösen úgy van ez azóta, amióta tudjuk, hogy a párt Központi Bizottságának határozata után e határozat szellemében már készülőben van az ifjúsági törvény. Az or szágos testületek intenzíven kezdenek foglalkozni az ifjúságpolitika időszerű kérdéseivel. Ennek alapján teljesen jogos az a várakozás, hogy a helyi politika formálói, irányítói hogyan képesek „felvenni a lépést” az országos politikával. Jól tudjuk, hogy az országos ég a helyi politika között nincs — nem is lehet — ellentmondás. Fontos azonban, hogy a felsőbb szervekben kialakított álláspontokhoz és következtetésekhez a helyi szervek is hozzá tegyék a maguk konstruktív elképzeléseit annak érdekében, hogy a fiatalok és az egész társadalom javára megvalósuljanak az ifjúságpolitikánk célkitűzései. Az ifjúságpolitika gazdája mindenütt a pártszervezet. Tegyük mindjárt hozzá: nem könnyű a pártszervezetek feladata, sokszor találják szembe magukat olyan gondokkal, amelyek gátolják a fiatalok nevelésének, érdekvédelmének fejlesztését. Aki a fiatalok érdekében gzót emel, annak szemeléggé sűrűn hangoztatott váddal, hogy az idősebb korosztályok rovására helyezi előnybe azokat, akik már amúgy is éppen eléggé el vannak kényeztetve. Ha így közelítjük meg a dolgot, nehezen juthatunk előre. Akik sérelmesnek tartják, hogy az ifjúsággal megkülönböztetett gonddal foglalkozunk, azok általában tagadják az ifjúság speciális gondjainak létezését. Márpedig azt csak a vak nem látja, hogy bőven találunk ilyen gondokat. Ott van például a lakáskérdés. A fészekrakás tengernyi nehézsége, bonyodalma. Ha a megoldatlan lakásügyek nagy számát látjuk, könnyű belátnunk, milyen hatalmas méretű akadálya ez a kiegyensúlyozott családtervezésnek. Gond továbbá, főleg falusi viszonylatban, és ezen belül a termelőszövetkezetekben a fiatalok képesítés szerinti foglalkoztatása és javadalmazása. Odáig már elértünk, hogy ezrével képezünk ki tehetséges, a korszerűség iránt fogékony, fiatal mezőgazda- sági szakmunkásokat, de legjobb szándékaink is csődöt mondanak egynémely szűk látókörű szövetkezeti vezető akadékoskodásán, aki segédmunkásként foglalkoztat olyan embereket, akiknek szakmai képesítése sok ezer forintjába került az államnak. Akadnak bérügyi panaszok is. Amikor valakit be kell néznie azzal az pusztán életkora miatt szó Még fél éve sincs, hogy a kecskeméti pedagógus énekkar megalakult. Illetve újjáalakult, ugyanis régebben hosszú időn át működött. Vörös János karvezetővel beszélgetünk. — Nyugodtan mondhaAz első eredmények tóm, elértük azt a célt, amit a tanév végéig erre a néhány hónapra magunk elé tűztünk. Bevallom, magam sem reméltem, hogy ilyen sokra lesznek képesek tagjaink. Harmincöt tagú az énekkar. Többször voltam a próbájukon. Nem egyszer (42.) — Nem gondolja, hogy az ilyen hangnemben elhangzó meghívást vissza szoktam utasítani? — kérdezte Kloss. — S egyáltalán, nem szeretem, ha rejtvényekben beszélnek. Mi az, hogy Kuschka már nem ... — Azt az embert — mondta Poller, s közben egy cigarettával játszadozott — ma éjjel az Oderából fogták ki. Hátulról tarkón lőtték. Most már érthető? És most felszólítom, hogy válaszoljon, milyen randevút beszélt meg Kuschkával? Kloss elővette az elhunyt pisztolyát. Tenyerébe fektette s egy mozdulattal csőre töltötte. Poller mozdulatlanságba merevedett. Erre nem volt felkészülve. Kloss pedig odahúzott egy másik széket az asztalhoz, s Poller elé tette a pisztolyt és Kuschka igazolványait. Közben arra gondolt, hogy bizonyos esetekben az embernek mindig igazat kell mondani, még akkor is, ha aki kérdez, az a Gestapó helyi főnöke. Elmondta hát, hogy az éjszakát egy fiatal hölgynél töltötte, s hogy miért vette végül el a fegyvert és az igazolványokat Xuschkától. — Biztosan hamis — mondta Poller megkönnyebbülten, s megnézte a pisztolyt és az engedélyt. — Lehetséges — mondta Kloss, s megvonta a vállát. Aztán elmesélte, hogy miért engedte szabadon azt a fickót, azzal, hogy ma reggel érte jön, s tisztázzák az ügyet a Gestapónál. Kloss figyelmesen nézte Poller arcát, de nem tudott leolvasni semmit abból, hogy milyen hatást váltott ki a történet. Amikor befejezte, Poller ismét az előbbi, pimaszkodó hangon szólalt meg: — Hát ha már Kuschka nem is tudja kísérni, önnek velem kell jönnie. Az ajtóból még visszaszólt Helénának, hogy további utasításig nem hagyhatja el Wroclávot, s ha mégis eszébe jutna a szökés ... * Poller irodája szokványos volt kár is lett volna benne valami többet keresni a Führer-képnél és a „könyv”-nél. Poller is típusember volt Kloss szemében akárcsak a módszerei. Először azzal próbálta ijesztgetni Klosst, hogy Kuschka gyilkosságával fogják gyanúsítani, tehát jobb, ha mindent elmond. Kloss magabiztos volt: — Kár itt erősködnünk egymással. Hívja fel Eber- hardt generált, s minden tisztázódik. Poller azonnal leszólt a központba, hogy kapcsolják Berlint, s jelentsék hérr Eberhardtnak, hogy Poller parancsnok kér információkat egy Abwehr-tisztről, aki pillanatnyilag a vendége. Kloss figyelte a beszélgetést, amelyre perceken belül sor került. S látta maga előtt Eberhardt-dot, ezt az ízig-vérig Abwehr-tisztet, aki az ellenséggel egyenértékűen gyűlölte a Gestapót. S látta Poller arcán hogy az öreg nagyon dühbe gurult, amikor Poller az ő nevét említette mert Poller másodperceken belül letette a kagylót s megjuhászkodott. Néhány mély lélegzetvétel után rágyújtott, majd Klosshoz fordult: — Pikáns kis történet, nem igaz, főhadnagy úr. Az áldozatot mégiscsak ön látta utoljára. — Szeretném emlékeztetni, hogy én már igen sok embert láttam utoljára élve — mondta Kloss, s Poller e pillanatban nem tudta, hogy a frontra vezényeltekre gondol-e Kloss, vagy őt akarja fenyegetni. Végül úgy döntött, hogy nem veszi észre-Kloss magabiztosságát, s egy semmitmondó megjegyzéssel kívánta levezetni zavarát: — Ez egy nagy történet — mondta. — Ez a Kusch- ka-ügy egy nagy ügy. — Ennyire a szívén viseli ennek a vasutasnak a halálát? — kérdezte Kloss. — Miért nem a csendőrséget boldogítja vele? Poller most már ismét a régi volt. Bodor füstöt eresztett cigarettájából, s Klossra nézett: — Maga nagyon érdekes ember, Kloss. — Abwehr-tiszt vagyok, s ne feledje, hogy tucatjával tesz fel olyan kérdéseket, amelyeket éveken át hadarok én is a gyanúsítottak előtt. (Folytatjuk) láttam szerepelni is őket közönség előtt. A próbákon is, a színpadon is igazi élményt nyújtottak. — A művészi élmény nagy összetartó erő — mondja Vörös János. — És a társas együttlét, a közös éneklés öröme — szól közbe a város egyik kulturális vezetője, aki maga is tagja az énekkarnak. Ritkán tapasztalni ilyen emberi, meleg, közvetlen, baráti légkört, mint ami itt van. — E rövid idő alatt többször is közönség elé léptek ... — Igen. Különösen emlékezetes volt két szereplésünk. Először a szimfonikus zenekarral közösen előadtuk Bach Paraszt kantátáját, azután a színházban szerepeltünk, megyei fesztiválon. Ott voltam ezen a fellépésen. Kirobbanó sikerük volt. És méltán volt az: kulturáltan, átéléssel énekeltek. Kérésemre Vörös János a terveikről beszél: — A tagok továbbképzése, a szereplésekre való tökéletes felkészülés és a jó közösségi élet kialakítása: ezek a legfontosabb célkitűzéseink. Szeretnénk fokozatosan minden kor muzsikáját megismertetni. A zenei műveltség fejlesztése és a korszerű zenei ízlés kialakítása fontos feladatunk tagjaink és a közönség körében egyaránt. Az új évadban először Bach: Honszeretet kantátájának bemutatójára készülünk fel. Igényes, nagy mű. Szeretnénk megbirkózni vele. És szeretnénk több tagot, nagyobb létszámú énekkart. Tehát várjuk az újabb jelentkezőket. Varga Mihály rítanak háttérbe, nem azt nézik, mennyit ér a szaktudása a közösség számára. Végül, de nem utolsósorban elég gyakran találkozunk olyan jelenségekkel. hogy á helyi társadalmi életben nem szerepel súlyának megfelelően a fiatalok érdekképviselete, ^ amj megint csak olyan hiba, amely nagy feszültséget hordozhat magában esetenként. Pártszervezetek ma már többnyire világosan látják küldetésük fontosságát az if júságpolitika vonatkozásában. A baj csak ott van, hogy számos helyes kezdeményezésük megbukik a gazdasági vezetés sokszor bizony indokolatlan merevségén, azon, hogy nem képesek egyesek átgondolni mit jelent a differenciált, a rétegek szerint alkalmazott nevelőmunka, amely túlhaladt azon a régi, maradi állásponton, hogy mindenkit egy kalap alá vonjanak. Mondjuk és valljuk, hogy mindenütt a párt- szervezeteknek kell rendelkezniük elsősorban azzal az erkölcsi súllyal, tekintéllyel. amely a politika irányításához szükséges. Éppen ezért egyre kevésbé érthető, hogy például egyes mezőgazdasági üzemekben a pártszervezet titkára, vezetősége csak statisztál az elnök, vagy a többi vezető ember mellett Kell-e hangsúlyozni, hogy. ez a körülmény az ifjúságpolitikának sem használ?! Pártunk időben és világosan felismerte, hogy az ifjúság normális közérzete nélkül nem képzelhető el a társadalom egyensúlyi állapota. Ezt figyelembe venni azonban nemcsak az országos vezető testületek kötelessége, helyileg is mindenkinek látni kell, s főként a vezetőknek. Érdekes dolog amit bárki megfigyelhet: ahol erős, jól működő pártszervezet munkálkodik, ott erősebb és jobban dolgozik a KISZ- szervezet is. Ott az ifjúságnak a véleménye is jobban „kihallatszik” akkor is, ha közérdeklődésre számottartó, fontos politikai kérdések megvitatása van napirenden. Az ilyen helyeken látni azután, hogy nincs igazuk azoknak, akik a mai fiatalokat közömbösnek, visszahúzódónak tartják; a nagy kérdés mindig az, érdemben szóltunk-e örömeikről, gondjaikról, meghallgatjuk-e őket, s képesek vagyunk-e tenni is az érdekükben. Ha ezt látják, készek előttünk a nap minden órájában bebizonyítani, hogy számíthatunk rájuk. Mint ahogy bizonyítják is sok helyen napjainkban is. Amikor a pártszervezetek vállalják, hogy az ifjúságpolitika gazdái legyenek, akkor egész társadalmunk érdekében cselekszenek. Illő tehát, hogy ennek megfelelően segítsük ilyenirányú fontos munkájukat. Ehhez azonban múlhatatlanul szükséges, hogy megszűnjön a közömbösség az idősebb korosztályok részéről is az ifjúságpolitika sorskérdései iránt, amelyek így, vagy úgy, de egytől egyig nemzetünk holnapjának sorskérdései. K. I.
