Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
1970. június 14, vasárnap S. oldal ’ Amíg 400 lakás megépül Tudják, hogy van az, mikor az ember keres valakit — a „takaréknál” ... Rendszerint hosszú és tisztviselőkben is népes iroda fogadja. Akkora, hogy csarnoknak is beillene. Az írópult sánca mögött íróasztal íróasztalt követ, kis- és nagykocsis írógépek, könyvelőgépek kattogása, a cipzárak éles zizzenéséhez hasonló gépzajok festik alá az emberi hangokat. A beszéd is úgy kavarog, mint valami nagy vásárcsarnokban. A gépek mellett ügy-: ködő tisztviselők megszokták, hogy kivonják magukat a szüntelen és szeszélyesen változó erősségű zsongásból. Elmélyültség az arcukon, szemük, ujjuk fürgén tölti meg élettel a bonyolult és sokféle nyomtatványt, amiből szép bástyák magasodnak egy-egy íróasztalon. Aki meg felállt az asztala, gépe mellől, máris siet a „sáncon” kívül csoportosult ügyfelekhez. Itt felvilágosítást kémek, amott maroknyi irományt vesznek át. Erre betétkönyveket intéznek, arparra köl- psönt — televízióra. A népfronttikár - „civilben” Ez a kép fogad a kiskun- halasi OTP-fiöknál is, amely igencsak látogatott ezen a délelőttön. Itt szeretnék találkozni Ván Lajossal, a Hazafias Népfront városi titkárával, aki egyik vezető tisztviselője a fióknak. Egyik legnépesebb csoport előtt jól megtermett, beszédes fiatal férfi. Csupa dinamizmus, mialatt célratörően, barátságos hangosságával szót ért az éppen soron levő kis társasággal. — Tudta, mit ír alá, barátom? — mutatja a kezébe adott nyomtatványt egy sz'emmelláthatóan paraszti foglalkozású, középkorú embernek, aki tempósan bólogat, ugyanakkor kétkedőén bazsalyint. Társai helyette is mondják, szintén az ő somolygását „visszhangozva”: — Hát hogyne tudná... — Akkor hát mindent világosan értenek. Köszönöm ... Tessék, mit óhajt? Parancsoljon, milyen ügyben? — hangzik ismét kérdése. Most kapcsolok, hogy ez meg hozzám szól a sorukra várók fölött, akikkel más alkalmazottak foglalkoznak. Pillanatok alatt kiderül, hogy ő az, akit keresek. Csak nézek, amikor megtudom, hogy ez a fiatal ember már 12 éve dolgozik az Országos Takarékpénztárnál. S a népfrontmozgalomban ? — Talán nem is lehet évekhez kötni... Ügy érzem, népfrontos vagyok, mióta érzem, milyen jó másokért is tevékenykedni ... Mikor az országban elsőkként építettük a csoportos KISZ-házakat — 1962-ben — már népfrontos voltam. Olyan lelkes társadalmi összefogással építkeztünk, hogy még a Bolgár Nagycirkusz dolgozóira is ráragadt a kedvünk, ök is segítettek ... Amikor a népfront lakásépítési akció kezdődött, majd utána évekig, mondhatom a szó szoros értelmében éjjel-nappal mindenütt ott voltunk Tóth Ferivel a járási népfrontbizottság titkárával... Máig se álltunk meg. Legújabban két építőközösség szerveződik, egy 18 és egy 14 lakásos, kétszintes társasház tető alá hozására. Nem hátráltak meg Elő történelem már Halason a népfront lakásépítési akció hódítása. Valamikor 1963-ban indult, s azóta — mint Ván Lajos számítja — körülbelül 400, mindenekelőtt kispénzű ember családja jutott új otthonhoz — saját erőből és állami segítséggel. — A halasi kezdeményezést kezdettől fogva készséggel támogatja az OTP megyei igazgatósága is — jegyzi meg a városi nép- franttitkár, akiről viszont a sok száz építóközösségi tag szól évek óta nagy elismeréssel. Fáradhatatlan volt, amikor Tóth Ferenccel szerveztek, küszködtek, agitáltak illetékeseket, s nem torpantak meg abban az időszakban sem, amikor úgy látszott, zsákutcába került az eredményes akció. Talán azért is történt ez, mert várakozáson felül eredményes volt. Tóth Ferenc és Ván Lajos: mindegyikük a maga vonalán bizonyította, hogy okos operativitással — zsákutcát is ki lehet nyitni. — Mi volt, s mi még a ma is meglevő gond, ami nehezíti a lakásépítkezést — Halason? — Kettő van ilyen s eleitől fogva: a telek-probléma és a város csatornázatlansága. Mind a kettő évről évre szorítóbb gondunk. Halason a tekintélyes ipari üzemek egész sora lépett be az utóbbi években: Fémmunkás, Ganz-MÁ- VAG, Pamutnyomó, a helyi építőipari vállalat, a papíripari, a minisztériumivá lett asztalosipari; újak és továbbfejlődött régebbiek. Nőtt a foglalkoztatottság, a város vonzotta az új munkásokat falvakból, tanyákról. Ma is 1200 jogosult igénylő vár lakásra. —A közvéleménykutató íveken is hangsúlyozott lakossági óhaj, a csatornázás — úgy tudom, a város egyik fő programja a következő tervciklusban. Sokat változtat a helyzeten az is. Koncentráltan, gazdaságosan, gyorsabban — Feltétlenül. A csatorna gerincvezetékét először a „Csipkeház” kerületében építjük meg. Ott halad el a MEDOSZ sportpálya előtt. A pálya területén épül 425 lakás, amelynek jelentős hányadát — 150-et — az OTP szeretné építtetni. Elképzelhető a különbség: ez a 425 lakás — négy emeletes, távfűtéses épületekben — nem egészen foglalja el a pálya mai területét. Az állami építőipar koncentráltan, valóban ipari technológiát alkalmazva, nagy teljesítményű gépekkel egy-két év alatt készül el annyi lakással, amennyit 1963 óta összesen építettünk az akció során. Jóllehet, a kétszintes társasházak is jobb telekkihasználást jelentettek, de az eddigi négyszáz otthon eléggé szétszórtan épült a városban; s vessük össze ezek közművetítési költségeit az említett 425-ével... Költségek, gazdaságosság ... Az eddigieknél mennyivel jelentősebb tényező lesz ez majd jövőre — az egyének számára is. Zsebbevágó hatású! Hiszen anyagiakkal annak is hozzá kell járulnia, aki állami lakáshoz jut... Miközben ezeket jegyzem, a tevékeny népfronttitkár már újabb ügyfeleket tájékoztat, jókedvvel, világos beszéddel. Tóth István Fantázia vagy realitás? A mintafalu nem TUDHATJUK, milyen lesz a közeljövő magyar faluja, akár a Duna— Tisza közén, akár az ország más vidékén. Ez, minden külön indokolás nélkül is, természetes. De az már nem, miszerint arról sincs különösebb fogalmunk, konkrétan elemezhető elképzelésünk, hogy milyen lehetne a falu. A „milyen lehetne” kifejezést többszörösen aláhúznám, hogy élesen megkülönböztethető legyen a nyilvánvaló voluntarista veszélyekkel terhelt „milyenné kell lennie” kérdésfeltevéstől. Elégszer kiderült már a történelem során, hogy a valóság nem az előregyártott dogmáknak, hanem önnön belső törvényeinek engedelmeskedik. Csak ott a baj. hogy a fejlődésről olykor általános képünk van, amely teret enged a vidék, a falu társadalmának átalakulásáról alkotott, többé-kevésbé illuzórikus — vagy a végletek másik oldalán; az egyértelműen lehangoló, sötéten látó — elképzelésnek. Ám a jövőről való felelős közgondolkodás sem az illúziókkal, sem a kétségbeeséssel nem tud mit kezdeni. ___________ ~ MÍT ŐRIZ MEG a falu paraszti hagyományaiból az elkövetkezendő egy-két évtizedre? Milyen társadalmi hatásokat szül a fokozódó személyi jövedelem, a kiegyenlítettség, s az annak nyomába lépő megelégedettség, ha ez utóbbi egyáltalán szóba kerülhet? Milyen civilizációs jelenségek támadnak a falusi elzártság fokozatos felolvadása nyomán? Avagy; civilizálódhat-e a falu, negatív tünetek nélkül? A felnövekvő fiatal nemzedékben milyen igényeket támaszt a helyi iparosítás? A szolgáltatások megszervezése hogyan hat a szabad idő eltöltésére? Milyen lehetőségei vannak a falusi értelmiségi közérzet javulásának? Tegyük a kezünket a szívünkre: e kérdések előtt tanácstalanul állunk. Holott csak esetleges töredékük azoknak, amelyek már manapság is jelentős érvénynyel vetődhetnek fel, azaz: válaszra várnak. Ám ha a válaszadás, sőt ezt megelőzően a rákérdezés is elmarad, akkor a fejlesztés érdekében teendő intézkedések — legyenek azok bármily jószándé- kúak — egyre inkább a sötétben való botorkáláshoz hasonlítanak. Helyes és szükséges hipotéziseket készíteni, csakhogy ezek érvényét egyedül a valóság konkrét, folyamatos elemzése garantálja. Ismételjük meg a kérdést: milyenné válhat a 70-es, 80-as évek magyar faluja? Az érvényes válaszadás — amelyben benne foglaltatik a tudatos alakítás igénye is — elkerülhetetlenné teszi, hogy a fejlődés lehetséges módozatait a gyakorlatban is kipróbáljuk. Magyarán; ki kell kísérletezni a jövő faluját. Az új valóságszerkezetek előzetes megkonstruálásának egy világszerte közismert fogalma terjedt el az utóbbi évek ben: a modellezés. Miért ne lehetne elkészíteni az új, a hagyományostól lényegileg eltérő falu modelljét? Megteremteni, nemcsak elméletileg, de valóságo- san is — egy mintafalut.. ÉS HOGY NÉZNE KI ez a mintafalu? A tárgyi vonatkozásokat, a külsőségeket illetően könnyű javaslatot tenni. Olyan szolgáltatás megteremtésére volna szükség, amely legalább akkora összkomfortot nyújtana az ott élő lakosság részére, mint a világszínvonalon álló korszerű városi lakótelepek. Kis létszámú mun- kásgárrlát, de annál magasabb szellemi kapacitást igénylő ipari üzem megteremtésére is gondolni kellene. A helyi mező- gazdasági nagyüzemben próbálnák ki az új gépeket, berendezéseket, eljárásokat. Ugyancsak mintaszerű, tehát minden eddiginél korszerűbb oktatási és közművelődési intézmények sora tenné lehetővé a szellemi önfejlesztést, Természetes, hogy az ide jövő szakemberek, értelmiségiek — akik között pszichológusnak is tenni —. magas fokú követelményt előíró pályázat útján kerülnek kiválogatásra. Sőt, tovább mehetnénk; a helyi irányítás, közigazgatás újszerű módjai kikísérletezésének is kellő terepévé válhatna a mintafalu. Utópisztikus lázálom volna mindez? Nem hinném. Amikor, egyébként helyesen és célszerűen, az ország több vidékén létesítenek falumúzeumot, megőrizendő a múlt festői, de örökre letűnőben levő hagyományait, jegyeit, akkor okvetlenül gondolnunk kell arra is, hogy milyen lesz — lehetne! — a jövő faluja, s miért ne gondolhatnánk erre éppen Bács-Kis- kunban? Az jobbára már csak részlet- kérdés, hogy a Homokhátságon, a Bácskában, vagy a Duna mellékén csinálnánk-e meg a falumodellt. Bizonyos, hogy mindegyik tájegységen találnánk az ilyen irányú fejlesztésre alkalmasnak látszó falusi települést, nem is egyet. SOKKAL TÖBBRŐL van szó, mint turisztikai látványosságról, vagy reprezentatív mutogatnivalóról az idelátogató magas rangú vendégek részére. Éppen ezért a várható ellenérvek legsúlyosab- bika — az anyagiak — nem eshet komoly súllyal a latba. A magyar falu jövője megér néhány tízmillió forintot. Olyannyira, hogy ennél gazdaságosabb ♦beruházást pillanatnyilag nem tudnék elképzelni. Hatvani Dániel Megnyílt a kecskeméti strandfürdő Tegnap délelőtt Kecskeméten megnyitották az Észak-Bács megyei Vízmű Vállalat kezelésében levő széktói strandfürdőt. A vállalat az idén is nagyarányú felújítást, bővítést végzett a megyeszékhely közkedvelt fürdőjénél, ezek közül a legfontosabb, hogy átadták rendeltetésének a nyolc hold nagyságú csónakázó tavat, amelynek mélysége átlagosan négy méter. A tó — ugyancsak a fürdő kibővített területén van — tíz csónakja várja a tegnapi naptól kezdve a vízi étet kedvelőit. Hogy lesz érdeklődés iránta, azt már tegnap, a megnyitás napján is tapasztalhattuk: többen várakoztak a pénztárnál, hogy a nem éppen strandidő ellenére kipróbál - ják a valóban szép, tiszta, virágos és gyepes strandot, illetve a vadonatúj csónakokat. (38.) Nem tudta eldönteni, hogy Liza tényleg meg akarja-e menteni ezt az embert, vagy csak attól fél, hogy ha leleplezi, akkor ő sem dolgozhat tovább a csoportban, s a Gestapo kegyeit veszíti el? Vagy talán ő, Kloss a gyanús neki, s szeretné még tisztázni az ő szerepét is? Ha így van, akkor túlságosan bátor és józan ember ez a Liza. Liza arról beszélt, hogy Artúr a vőlegénye volt, s a fronton elvesztette mindkét lábát. Amikor ő ezt megtudta, megüzente neki, hogy nem lesz a felesége. — Nem akartam, nem tudtam úgy hozzámenni — sírt tovább a lány. — S amikor ezt megüzentem neki, ő... — Felvágta az ereit — mondta Kuschka. — A karjaimban halt meg, s akkor megfogadtam, hogy bosz- szút állok haláláért. Horst vette a lapot Lizától, s Kloss még kellemetlenebb helyzetben érezte magát. Hárman ugyanabból a csoportból, s közben valamennyien más szerepet játszanak. Csak Kloss tudta, hogy milyen sokba kerülhet ez a játék. Ez a Horst itt most nagyon kellemetlenül érzi magát. Lehet, hogy arra gondol, hogy Második Artúr alaposan melléfogott, amikor Lizára kimondta az ítéletet. Lehet, hogy ... Egy biztos csak: mindhárman hazudnak, s mégsem lehet megszakítani ezt a halálosan komoly hazugságot. — Igazolványt! — fordult Kuschkához. Horst odanyújtotta az állandó szabad mozgásra jogosító papírt. — Horst Kuschka — olvasta hangosan Kloss — született Bytomiban. Fegyverviselési engedélye persze nincs? — Mit képzel a főhadnagy úr? — Horstnak megjött a hangja. — Mit gondol rólam ... — Azt, hogy bandita, aki fegyverrel hatolt be eg' idegen lakásba, s egy védtelen nőt akart kivégezni — Vasúti dolgozó vagyok, s a fegyver legális ... . — Szóval, szolgálati fegyverrel akart gyilkolni? — kérdezte gorombán Kloss, közben összehasonlította a fegyverviselési engedélyben szereplő számot a fegyver gyári számával. Ez stimmel. Akkor hát — és Lizához fordult — engedd meg, hogy használjam a telefont. — Ne, ne tedd — ugrott hozzá a lány. — Ne telefonálj a Gestapónak. Most ne ... — Mit kívánsz? — nézett rá haragosan Kloss. — Talán azt, hogy engedjem szabadon? — Igen ezt kérem — zokogott a lány. — Egy gyilkost hagyjak futni? Megőrültél? Éppen én? — Értsd meg, én szolgáltattam rá az okot. Iszonyatos belegondolni, hogy Artúr értem, miattam ... Nagyon kellemetlenül érezte magát e pillanatban Kloss. Már fárasztotta a játék, és ingerültté tette a tehetetlenség. — Feltétlenül hívni kell a Gestapót. — Hans — ölelte át a nyakát a lány. — Van egy olyan szokás, hogy karácsony estéjén nem mondunk a másiknak nemet. — Holnap lesz csak karácsony... S mit gondolsz, mi lenne a garancia arra, hogy ez az őrült nem jön vissza, s nem hajtja-e végre szörnyű tettét? — Nem jövök. Soha többé nem jövök. Most megértettem valamit. Liza Schmidt nem olyan, mint amilyennek gondoltam. Nem olyan, amilyennek Artúr mondta. Kezd hinni a parancsnokának — gondolta Kloss. — Ez az ember rádöbbent, hogy Artúr elhamarkodottan mondott valaki felett ítéletet. És Liza? Liza kitűnő színész — állapította meg Kloss, s Horsthoz fordult: — Jó. Legyen. Nem tudom, hogy helyesen cselekszem-e, de Lizának nem tudok nemet mondani. Menjen, maga szabad Kuschka úr. Eressze le a karját, s menjen. — Az irataim... — kezdte Horst. — Az iratait majd holnap megkapja. És a fegyverét is, talán. — Köszönöm. — Nem, ne nyújtsa a kezét. Menjen csak. Igazolványaiban itt a címe. Holnap felkeresem. Holnap reggel. És meg se kísérelje, hogy megszökjön. Holnap reggelig eldöntőm, hogy mit tegyek. Kuschka után becsukódott az ajtó, s Liza Kloss nvakába csimpaszkodott, de Kloss félretolta a lányt: Mégiscsak hívni kell a Gestapót! [ (Folytatjuk)
