Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Történelem: Meggyőződés, világnézet Nemcsak a történelemtanárok számára, hanem a sokkal nagyobb közösségnek; a társadalomnak sem közömbösek azok a kérdések, melyeket a történelem- tanítás kapcsán megindult vita felvetett. A meggyőződés, világnézet ugyan sok összetevőből áll, és sok forrásból, hatásból táplálkozik, mégis ki tagadhatná benne a történelemtanítás különösen nagy jelentőségét. Az alábbiakban az érintett kérdéseket kívánom néhány gondolattal kiegészíteni. Hollós Korvin Lajos írása, mellyel vitaindító cikkünk polemizált, az iskola munkáját teljességgel elmarasztaló erős túlzásaival, sőt igazságtalan megállapításaival nem általános jelenség. A társadalom részéről az iskolát érő bírálat azonban egyre gyakoribb, s ez a társadalom növekvő és valóban jogos igényét fejezi ki az iskola munkájával szemben. A vitában eddig megjelent cikkek szóltak növekvő lehetőségeink mellett a történelemtanítást akadályozó tényezőkről is. Velük összefüggésben lehet megemlíteni az általános iskolai és a középiskolai történelem- tanítás kapcsolatát. E téren még a szubjektív feltételek vonatkozásában sem megnyugtató a helyzet. Kecskemét járás területén például (az osztatlan és a részben osztott tanulócsoportokat is beleértve, ahol a nevelő egyszerre kettő vagy négy osztállyal foglalkozik) a történelmet tanító nevelők többsége nem általános iskolai tanár. A nem szakosok többsége tanító, közülük sokan már évek óta tanítják tárgyunkat falusi, tanyai körülmények között, számos esetben a vártnál jobb eredménnyel. Nem egy helyen viszont képesítés nélküli nevelőket kell alkalmazni a szaktanárhiány miatt. Nyilvánvalóan sem az előbbiek, sem az utóbbiak nem hibáztathatok, ha a városi iskolákban tanító szakos nevelőkkel egyenértékű teljesítményt nem tudnak felmutatni. Ez nemcsak az általános iskolai történelemtanítást befolyásolja, hanem a középiskolait is, hiszen számára sem mindegy, menynyire felkészített tanulókat kap az általános iskolától. Mindez valamennyi tantárgy tekintetében igaz, de a világnézeti-politikai nevelés szempontjából annyira fontos helyet betöltő történelemtanítás területén különösen nyomatékos tényező. Az általános iskolában kell alapvető történelmi ismeretekkel, s készségekkel ellátnunk a tanulókat, itt kell megalapoznunk marxista- leninista történelemszemléletüket, dialektikus-materialista világnézetüket. Kevés szülő, tanujó, tápár akad. aki nem találkozott az átmenet nehézségeivel. Tanulóink számára meg kell könnyítenünk ezt. Ennek érdekében megyénkben szorosabbá tettük a két-,J'ískölatípus.Jtca-tóneleíTatanáraÍhál{- kapcsolatát. Például az elmúlt években Kecskeméten és környékén az általános iskolai és középiskolai tanárok kölcsönös óralátogatásokon vettek részt, megismerték egymás tantervét és reformtankönyvét. Így az általános iskola jobban figyelembe veszi, mit vár a középiskola, a középiskola pedig azt, hogy az általános iskolai tanterv alapján mit hozhattak magukkal az általános iskolából kikerült tanulók. Az általános iskola ötödik osztályától a középiskola 4. osztályáig egyre növekvő feladatot ró a tanárra tárgyunk komplex jellegének biztosítása. (Politikai történet, gazdaság-, társadalom-, művelődés-, ideológiatörténet, stb.) Az előző cikkekben már említett lexikaiizmust ez az erős összetettség súlyosbítja. Ráadásul a maxima- lizmus egyéb tárgyakban is jelentkezik. Így válik érthetővé, hogy középiskolás tanulóink átlagos napi munkaideje meghaladja a felnőttekét. A térmészettudományok előretörése a humán tárgyakat az iskolákban is háttérbe szorította. Ez egyrészt érthető, másrészt azonban a szocialista rend magasabbrendűségét nem csupán a gazdasági fejlődés gyors ütemének és eredményeinek kell bizonyítaniuk, hanem a magasabb szocialista erkölcsiségnek, a humanizmus magasabb tokának is. Ennek a kialakításáért az iskolai nevelésben a humán tárgyak tudják a legtöbbet tenni. Ezt a követelményt összevetve a tanítási anyag nagy mennyiségével, még kevésbé lehet elegendőnek ítélni a történelem tanítására kapott óraszámokat. (Nem vigasztal meg bennünket az a tudat, hogy ez a probléma más országokban is jelentkezik.) A felsőfokú oktatási intézményekbe igyekvő tanulóink megfeszített munkáját növeli a jelenlegi felvételi rendszer; a tanuló számára kockázattal jár, ha egy-egy tárgyban kíván elmélyülni. Ha 10 pontot akar vinni a felvételi vizsgára, egyformán jelesen kell dolgoznia minden tárgyban, egyikre sem fordíthat több időt érdeklődése szerint. Ezek a tények is olyanok, hogy rajtuk csupán a pe- öagógus nem tud változtatni. Valóban központi megoldás kellene. A* általános iskolában a személyi, mindkét iskolatípusban a tárgyi feltételek erőteljesebb fejlesztése, a tananyag alaposabb szelekciója, a felsőoktatási intézmények felvételi rendszerének reformja. Mit teszünk addig is, amfg ezek megvalósulnak? Fokozott mértékben használjuk fel azokat a lehetőségeket, melyek rendelkezésünkre állnak. Ezekről (audiovizuális szemléltetés, differenciált ellenőrzés, feladatlapok alkalmazása, forrásgyűjtemény felhasználása, gondolkodtatás, önálló munkára nevelés, csoport- munka stb.) sok szó esett már az eszmecserében. E közben csupán egyetlen kérdést szándékozom érinteni, a tanulói érdeklődést, amelynek fejlesztésével, irányításával sokat el lehet érni. Mindig akadnak olyan témák a politikai, gazdasági életben, tudományágunk, s a segédtudományok fejlődésében vagy akár a művészeti életben, amelyek felhasználhatók a tanulói érdeklődés növeléséhez. (Pl. a Kurszán—Arpád^vita, Nemeskűrty István „Ez történt Mohács után” című könyvének megjelenése, László Gyula őshazaelmélete, két honfoglalás elmélete, a Hideg napok, az Ítélet című film vitája stb.) Természetesen nem a tantervi fegyelem megsértéséről, s nem hipotézisek tanításáról van szó, de az általánosan elfogadott, s a tankönyvbe évekkel ezelőtt bekerült felfogás mellett az újabb kutatások eredményeit megemlítve, a születő újat megmutatva (vagy akár a helytelen nézetekkel vitázva), tudományágunk fejlődését, dialektikáját bemutatjuk, egyszersmind azt a célt is szolgáljuk, hogy az iskola aktivizálható tudásanyagot, készségeket adjon a tanulóknak. A történelmi érdeklődést növelik a kirándulások is. Jó előkészítés mellett még olyan „apró” félnapos kirándulások is élményt jelentenek növendékeink számára, mint pl. a kiskunfélegyházi börtönmúzeum megtekintése. Az elmúlt években hasonló céllal használták fel a kecskeméti tanárok a szabadegyetem történelmi előadásait, László Gyula előadásának meghallgatását és megvitatását, a közösen megtekintett filmeket. Egyes kisebb középiskolákban 40—50 kötetes történelmi osztálykönyvtárakat létesítettek, melyekben az évfolyam anyagának megfelelő könyveket találtak a tanulók. Az a tapasztalat, hogy ezeket a tanulók szívesen elolvassák, s az olvasottakat felhasználják. Néhány iskolában bevált az a gyakorlat, hogy a tanulók egyenként megrendelték az Élet és Tudományt, s így a 4. osztályig tekintélyes történelmi (és a többi tárgyhoz is felhasználható) cikkanyag (és képanyag) gyűlt össze. (Indítás ez a középiskola utáni évekre is, hogy tanulóink akkor is olvasó, a tudomány fejlődését követő emberek legyenek.) Érdeklődő tanulóinkat még olyan viták figyelemmel kísérésére is rákapathatjuk, mint amilyen az elmúlt esztendőkben a szocialista hazafiság — nacionalizmus témakörben folyt, a diákok véleményt formáltak az e kérdéssel foglalkozó cikkekről, s céltudatos tanári irányítás mellett ezzel is formálódott világnézetük. (S ha közülük egy-egy akadt, aki tanári indítással történelmi kutatómunkába kezdett, az nemcsak örömet jelentett a tanár számára, hanem az egész osztály- közösségre is a jó példa erejével hatott.) A felvázolt tanítási munkánk arra a meggyőződésünkre épül, hogy ifjúságunkat elsősorban a tudásvágy, az érdeklődés jellemzi, csak meg kell találni az utat kibontakoztatásához, s az aktív cselekvés elindításához. Mindé* szerintem sem lehet „recept”, „csodaszer”, Receptekről már csak azért sem beszélhetünk, mert a korszerű történelemtanári munkának megvannak ugyan az alapelvei, de a módszerek megválasztásában sok függ a tanárok egyéniségétől, a tanítás anyagától, az osztályközösségtől, a tanár—diák kapcsolattól stb. Persze minden önmagában véve helyes elv visz- szájára fordulhat, ha túlzottan élnek vele. A történelmi érdeklődés fokozásának fent említett eszközeivel is meggondoltan, mértékletes „adagolással” élhet a tanár. Valóban nagyon nehéz kérdés a „mikor”. „Ellopott” 5 percekkel, szünetbeli beszélgetésekkel, tanulószobai megbeszélésekkel stb. is nehezen lehet időt teremteni a túlfeszített tempóban. Nyilvánvalóan a tantervi anyagot meg kell tanítanunk, annak a rovására a fentiek nem mehetnek. De nem okozhatunk kárt a többi tárgynak sem. Márpedig ha ezek az eszközök öncéllá válnak, újabb tanulói túlmunkának, újabb, még nagyobb maximalizmusnak válhatnak forrásává. Ezért van nagy szükség a tantestületek összehangolt munkájára, az egybehangolt tanári tervezésre, tanulóink segítése érdekében. Kökény János (A szerk. megjegyzése: Az iskolaév végével a történelemtanításról szóló vitát is befeje zettnek tekintjük. Az értékes és felelősségteljes hozzászóláso kért köszönetét mondunk a szerzőknek.) Palkó József: Twist Olivér-illusztráció. A dologház. Zágony Rudolf: Emlék Parttalan sztyeppék ösvényein bolyongtál míg lábadat befonta az út s elnyelt a kert virágzó illata lombok rezgő függönyét magadra húztad duzzadtál érett almád parázs-burka mögött téptem gyümölcseidből s míg kúsztam lendültem az ágak karjain nem láttam hogy megrándult az út elindult végigkígyózott a fák tövén s lehulló lélegzeted magával ölelte kutattalak magvak csiráiban levelek zúgásába túrtam hasztalan hiába kereslek a sziklás hegytetőről elnyeltek a fű hullámai. Diákünnep Tempus hoe laetltlae! Fickándozás ideje van ma: ifjak ünnepei Mindenki nótára háti Fújjuk száz dal kórusátl Szívünk fényben lángoljon! Minden léptünk táncoljon! A diákok legnagyobb ünnepe van — egy se jobb! Ma a toll és jegyzetek hétköznapi ételek! Semmik Naso versei, szentek szerzeményei! Bármit tesznek mások ma, ifjak, mi csak szeressünk, s vidám cimboráinkkal ugrándozva nevessünk! Középkori latin diákdal Bognár András fordítása Belső feszültség Feszülten figyelt az fró. De semmi, de semmi... Golyóstolla komoran szántotta a papírt. — Ottilia kartásnő magára nyitotta a gázcsapokat ... Megint figyelt. Odakint csak a kukák ricsajoztak. A mester egyetlen megvető vonással semmisítette meg Ottilia kartársnőt. Káromkodva írta. — És elpusztult egy ország. Döbbenetes csend vette körül a mestert. A végromlás halálos némasága. Vicsorogva kerekítgette betűit. Aztán a földrész is kihalt. Még a baktériumok is elpusztultak. Erezte a mester, hogy pályája csúcsán van. E műve komor jóslat a könnyelmű, dáridózó emberiség számára. Tele tüdővel szívta be az alagsorból feláramló hagymaszagot. — Megdöglött a naprendszer is... Csöngettek. Ugrott is a mester, mint a bolha. Az jött, akit várt. Kicsit butaképű fickó ácsorgóit kint. Rigli — Bocsánot de kicsit berúgtam — Nem tesz semmit, kedves Rigli úr — hajlongott a mester. — A fiatalság bolondság...» Rigli dúdolt. A mester átvette. — Hát ehhez kéne nekem egy marhajó és hülye szöveg, mesterkém. — Máris — görnyedt asztalára a felvillanyzott mester, mint egy szolgálatkész íródeák. — Gyönyörű a világ — dadogta Rigli, a sláger- szerző. Szívből bálogatott a mester. Amióta betoppant Rigli Jenő, azóta megint hinni tudott az emberiség hatalmas jövőjében. Darázs Endre I
