Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-10 / 108. szám

1970. május 10, vasárnap

S. oldal

Pályázati

felhívás

A Hazafias Népfront Országos Titkársága és a Népművelési Intézet a honismereti mozgalom 10. évfordulója alkalmából országos pályázatot hirdet tanulmányok, módszertani dolgozatok, mozgalmi javaslatok elkészítésére.

A pályaművek egyrészt örökítsék, illetve mutassák meg a honismereti mozgalom történetét, eredményeit, a szocialista hazafi- ság és az internacionalizmus alakításában betöltött szerepét, vagyis összegezzék a mozgalom eddigi gyakorlatát, formáit, módszereit; másrészt előremu- tatóan segítsék elő a mozgalom jelenlegi gyakorlatának továbbfejlesztését, hatékonyságának fokozását, új lehetőségek feltárását és meghatározását, eddig be nem vont egyének kollektívák, kis csoportok, rétegek megnyerését, továbbá a művészeti és tudományágakkal való kapcsolatok elmélyítését.

A pályázaton bárki részt vehet, a pályaműveket készítheti egyéni pályázó, honismereti szakkör, klub stb. A pályamű terjedelme legfeljebb 40 ritkán gépelt oldal lehet. A pályázat jeligés. A beküdött pályaműhöz lezárt borítékban kell csatolni a pályázó nevét és postai címét, legmagasabb iskolai végzettségét, életkorát, jelenlegi munkabeosztását. Már közzétett, illetve más pályázaton díjazott műveket nem fogadnak el.

Pályadíjak:

Két I. díj egyenként

3000,— Ft

Négy II. díj egyenként

2000,— Ft

Hat III. díj egyenként

1000,— Ft

A pályaműveket a Hazafias Népfront Országos Titkársága címére (Budapest, V., Belgrád rakpart 24. Belpolitikai Titkárság) kell megküldeni két példányban. Beküldési határidő: 1970. július 31. Eredmény- hirdetés: 1970. szeptember.

GASPARONE

Bécsi nagyoperett „ősbemutatója" Kecskeméten

Az ősbemutató szó a címben akár idézőjel nélkül is megállná a helyét, hiszen Carl Millöcker romantikus nagyoperettjét, a Gasparo- nét 1923 óta nem vitték színpadra Magyarországon, de ősbemutató jellegéhez tartozik az is, hogy a most színpadra állított operett librettója jelentékeny — éspedig ízléses és színvonalas felújítás — szinte új jáalko- tás — után kerül a közönség elé.

bemutatása után kedveltek meg, dallamokban gazdag, változatos, csillogó hang- szerelésű, invenciózus és egy-egy jelenetnél szinte a vígoperai magaslatokat ostromolja. Az együttes hibátlan zenei tolmácsolásra szövetkezett, hogy átmentse a mai néző számára mindazokat az értékeket, melyek Gasparone meséjében kevésbé, muzsikájában annál bőségesebben találhatók.

az együttes, melynek minden tagja színes és hatásos eszközökkel járult hozzá a sikerhez. Gyólai Viktória, a gazdag özvegy alakját a tőle megszokott magas fokú muzikalitással, érett és hatásos színészi eszközökkel rajzolta meg. Sárosi Gábor, az idegen kettős jellemű figuráját töltötte meg élettel, Ábrahám István kedvesen „ügyetlenkedett” Na- soni polgármester nagyCharlotte és az idegen (Gyó lai Viktória és Sárosi Gábor)

Benozzo és Sorah (Sas József és Berta Erzsi)

Azt csak úgy mellékesen kell megjegyezni, hogy ma már alkalmasint nem kíséri a közönség azzal az őszinte és spontán reagálással Gasparone szokványos operett, illetve operai sablonokból felépülő történetét, mint ahogy 1899-es első bemutatkozásán a bécsi publikum bizonyára fogadta. Ki veszi ma már komolyan az együgyű mesét, amely szerint a gazdag özvegy és a titokzatos idegen végül is sok-sok álviszontagság

után egymásra talál.

A lényeg a muzsika. A kecskeméti előadás is erre összpontosította a legtöbb erőt. Mert Millöcker zenéje, melyet kecskeméti színházlátogatók a Koldusdiák

Jól teszi a színház ha a régebben kezdeményezett klasszikus operettbemutatók sorát tovább folytatja, hiszen lehet még bőségesen válogatni akár a francia nagyoperett, akár a klasszikus bécsi operettmuzsika színes világában. Csakhát az ásatag librettókat legalább olyan gonddal kell majd a jövőben is élvezhetővé tenni, mint azt a Gasparone esetében Rom- hányi József tette.

Udvaros Béla, az előadás rendezője gyorsan pergő, jó ritmusú és hibátlan előadást vitt színpadra. Meseszerű, enyhén stilizált, sejtelmesen légies játékmó- dort vett át a rendezői elképzeléshez alkalmazkodva

reményű csemetéjének szerepében. Berta Erzsi és Sas József túláradó jókedvvei képviselte a humort, és a polgármester színes és érdekes alakját a szereposztástól eltérően a néhány héttel előbb Érdemes művészi címmel kitüntetett Jánoky Sándor alakította a közben megbetegedett Szen- tessy Zoltán helyett Beugrása bravúros teljesítmény, rutinos játéka mindenütt átsegítette a nehézségeken és ami a komplikált dalbetétek, duettek, finálék hiteles tolmácsolását illeti, minden elismerést megérdemel. Pedig alig néhány nap állott rendelkezésére a zenei anyag átvételére.

Színes, szinte festményre

illő csoportot alkotott a négy ügyetlen csempész szerepében Budai László, Unger Rudolf, Mojzes István és Benkóczp Zoltán. (Egy kitűnően sikerült éneknégyest is érdemeik listájára kell írnunk.) Szalma Sándor a méltóságteljes katona és polgármesteri írnok kettős szerepében nyújtott szép teljesítményt, de a főszereplők közt kell említeni a kórust, melynek minden tagja kitűnően intonálta az eléggé kompli-' kált zenei részeket és a zenekart, mely Kerny Kálmán vezetésével tiszta, jól összehangolt és lendületes játékával a siker oroszlán- részét vívta ki magának, Csinády István hangulatos díszletei közül a második felvonás csillogóan szép és nagy távlatú palotabelsője tetszett leginkább.

Szépek és invenciózusak Koós Éva jelmezei.

Csáky Lajos

A polgármester űr és póruljárt fia Sindulfo (Jánoky Sándor és Ábrahám István)

Új tető egy falu fölött

Az átlagosnál szembetűnőbb faluépítő munka tapasztalható a halasi járásbeli Kisszálláson. A legfrissebb adatok szerint a település 499 belterületi lakóházából 453-at 1960 óta — tehát az utóbbi tíz évben — építettek vagy újjáépítettek, komfortosítottak.

Impozáns eredmény. Annál inkább, mivel Kisszállás valamikor hét majorból álló uradalmi birtok központja volt csupán. Ebből fejlődött igazi, ma már közművekkel is mind jobban ellátott községgé.

Új lendületet vett a tanyabontás, ennék következtében a családiház-építés is a faluban. Ugyanis a megyei tanács vb kísérletképpen engedélyezte, hogy a kisszállási tanyasiak belterületire cserélhessék el telkeiket. Rövid idő alatt ötvenöt pusztai család élt az újszerű lehetőséggel.

Az elsőként itt alkalmazott, egyenlőre kísérleti telekcsere akció a község vezetői szerint beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

(8) Rumjanceven volt a csodálkozás sora. Szokásától eltérően megrázta a fejét, mintha csak így akarná rendezni az ezredes kusza szavait, s újra kérdezte:

— Kicsodát loptam én el?

— Ne tettesd magad. Ez a lengyel, ez a Sztaniszláv Moczulszki az én madaram. Éppen azt akartam kérni, hogy hagyd meg nekem német tolmácsnak, mert talán nem említettem még, perfekt beszéli a németet, s elég tűrhetően az oroszt.

— Mondd, kipihented te magad igazán az elmúlt hetekben? — nézett az ezredesre Rumjancev.

Jakubovszkij végülis kifakadt, s megismételte Rum- jancevnek az elmúlt három hét történetét. Részletesen elmondott mindent a lengyelről, aki a krolewci táborból szökött hozzájuk, s akinek vallomása alapján felderítői megállapították mind az új német repülőtér építésének tényét, mind a tankhadosztályok felvonulását, mind a hatalmas benzintárolók létezését.

— S mindezt ez a Sztaniszláv Moczulszki mondta el, aki az imént katona őrizete alatt elhagyta a szobádat. Az én Moczulszkim a te szobádat — mondta nagy nyomatékkai az ezredes, mintha csak egy nehéz felfogású gyereknek beszélne. — Pedig esküdni merek rá: fél órája sincs, hogy lekísértettem a fogdába, s az őrparancsnok személyes gondjaira bíztam.

— Fogódzz meg öreg harcos — mondta, most már ismét mosolyogva Rumjancev. — Ez a madár nem a te madarad, hanem született német tiszt, s a neve nem Sztaniszláv Moczulszki, hanem Hans Kloss!

Most Jakubovszkijon volt a csodálkozás sora. S mert valószínűleg nem vágott valami okos képet, az „öreg” tréfásan megbökte a mellét:

— Nincs jobb ital a világon az orosz vodkánál, igaz?

— Ember! Én ezt a fickót kihallgattam vagy húszszor. Ügy ismerem az életét is, mint a tenyeremet. S te azt hiszed, hogy két méterről most tévedtem?

— Rádköszönt? — kérdezte Rumjancev.

— Nem. Nem köszönt — mondta az ezredes, s a bizonytalanság rezgése benne volt már hangjában. — De két ennyire egyforma ember nem létezik — mondta, s hozzátette: — Hacsak nem ikrek.

— Ikrek semmi esetre sem lehetnek, mert az én madaram birodalmi német, s az Abwehr dörzsölt tisztje. Ezt be is tudom neked bizonyítani, ugyanis megérkezett Moszkvából a leirat, hogy a németek felajánlották Hans Klossért cserébe az egyik hírszerzőnket, s amint a levélből kiveszem, a cserébe bele is kell mennünk, mert ebből a szófukar fickóból semmi kompromittálót nem tudtunk kiszedni.

— Kicserélni? Azt mondtad, hogy kicserélni? — kérdezte Jakubovszkij, s agyában vadul kergetőztek a gondolatok.

— Hasonlít rá? Azt mondtad, hogy hasonlít rá? — révedt el Rumjancev tekintete, s ujjaival ütemesen dobolni kezdett az íróasztalon.

— Percekig csend ült a szobára. A két jóbarát még csak gondolatban megszületett tervei kezdtek összehangolódni. A csendet Rumjancev törte meg:

— Azt mondtad, hogy perfektül beszéli a németet?

— A gdanszki tengerészeti főiskolán végzett. A németet éppen úgy anyanyelvként beszéli, mint a lengyelt.

— És harcolni akar a németek ellen, ugye azt mondtad? Lehet, hogy meg tudjuk adni neki ezt a lehetőséget. Telefonálj csak gyorsan, hogy kísérjék ide hozzám azt a hogyishívják lengyelt.

— Sztaniszláv Moczulszki — vágta rá az ezredes. — És esküszöm, hogy ha egymás mellé teszed őket, s csak egy pillanatra is elfordulsz, többé meg nem különbözteted egymástól a két fickót.

— Tudod mit? Hozd el személyesen.

Régen adott ki Jakubovszkijnak ilyen szívhezszóló parancsot az „öreg”.

(Folytatjuk*