Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
1970. május 6, szerda 5. oldal Kidolgozták a kormány tudománypolitikai . irányelveit Szőnyi Erzsébet Nemzetközi költőtalálkozó Magyarországon Az Akadémia elnöksége Strayb F. Brúnó akadémikusnak az AKadémia alel- nöke vezetésével bizottságot küldött ki a kormány tudománypolitikai irányelv- tervezetének kidolgozására. A bizottságban az Akadémia testületi és igazgatási szerveinek vezetően kívül a tudományos kutatások irányításában érdekelt szaktárcák és főhatóságok képviselői is helyet foglalnak. A kiküldött bizottság egyik fontos feladata annak kimunkálása, hogy a tudományok milyen társadalmi szerepet töltenek be a szocializmus teljes felépítésének időszakában. Mérlegre kell tennie a testületnek a tudomány és a termelőerők kölcsönhatását is. Meghatározó jelentőségű a tervező munkában a társadalom és a hazai tudományos kutatás fejlődésének vonala. A testület október 31-ig állítja össze a kormány tudománypolitikai irányelveiről szóló dokumentumtervezetet, amelyet novemberben az Akadémia tudományos osztályai és elnöksége is megvitat. Az Akadémia elnöke azután az országos műszaki fejlesztési bizottság elnökével együtt december 31-ig terjeszti be a tervezetet a tudománypolitikai bizottsághoz, amely; nek véleményezése alapján kerül a kormány elé. NYELVŐR Az ünnepi hét után A magyar nyelv hete végéhez érkeztünk. Ez az időpont alkalmas lehet arra, hogy levonjuk a tanulságokat. összefoglaljuk eredményességét. Igazán akkor lesz értékes ez a számvetés, ha mindenki maga végzi el, és megállapítja, elmélyült-e nyelvünk iránti szeretete, gyűjtött-e olyan nyelvi ismereteket, amelyeket eredményesein használhat fel beszédében és írásában. Néhány gondolat talán segíthet ebben a számvetésben. A múlt héten sok szó eseíti arról, hogy íróink, költőink hogyan vélekednek anyanyelvűnkről. Kisfaludy Sándor szerint „nem’ a föld, nem a folyók tartják öszve a nemzetet, hanem a nyelv. Az a nyelv egy nemzetnek, ami a napfény az eleven világnak”. Kazinczy, nyelvünk szerelmese nagy lelkesedéssel nyilatkozott nyelvünkről: „A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője.” Találomra kiragadott példák ezek, de kiegészítve a hallottakkal és olvasottakkal, mindenki megerősödhet anyanyelvűnk szeretetének, megbecsülésének gondolatában. Tolnai Vilmos a nemzet és nyelv szoros kapcsolatának tudatát erősítheti bennünk: „A nyelv kifelé elválasztja egyik nemzetet a másiktól, befelé azonban a nemzetet alkotó tényezők közül az egyik leglényegesebb. Nem mellékes valami, hanem mélyen a nemzet testében, lelkében gyökerező vá> iság. szervezetének része, amelyhez élete, léte van kapcsolva. Sokkal több, mint pusztáin a gondolat hordozója. A nyelvben fejeződik ki a nemzeti lélek minden sajátsága, eszejárása, felfogása, érzésvilága, képzelnének működése: ez jeliemének legsajátabb letéteményese, megőrzője és fenntartója. Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt, nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe.’’ Ilyen gondolatok hatására keletkezett a múlt század elején a ma is ismert és hangoztatott szálló ige: Nyelvében él a történelmünk; a nyelv volt az a hatalmas erő, amely nemzetünket fenntartotta a történelem viharaiban. Ezért kell óvnunk, ápolnunk nyelvünket Széchenyi István is jól látta nyelvünk ápolásának szükségességét; „Az. aki honi nyelvünk mellett van, nemzetünk életét hordja szívében, az pedig, aki ellene szegül, nemzetünk halálát rejtegeti keblében. A véntől fiatalig dústól szegényig, a legjelesebb férfiaktól legbájolóbb hölgyeinkig aki csak honunk életét, nemes emelkedését s egykori dicsőségét szomjazza, tegyen anyanyelvűnkért, amit tehet, mert vele mindent elérhetünk, amj nemzetünk, sőt az egész emberiség díszére méltó, nélküle semmit!" Nagy és nemes gondolatok ezek: alkalmasak arra, hogy minden hazáját szerető magyar embert nyelvünk szeretetére lelkesítsenek. Kiss István Zsúfolt program várta Szőnyi Erzsébet Erkel-díjas zenetudóst, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanárát Kecskeméten : megbeszélések Takács Gáborral, a részben városunkban forgatott „Énekeljünk együtt” című amerikai—magyar film rendezőjével, a muzsikusokkal. Megtekintette a művészeti csoportok, kórusok megyei díszbemutatóját, majd Makrancos királylány című daljátékának kecskeméti előadását. Az esti gyors indulása előtt érdeklődtünk a fárasztó napról. — Az elmúlt években gyakran jártam itt, mindig látok, hallok valami érdekeset, biztatót. Egy-két kivétellel most is tetszettek a kórusok. A kalocsai gyerekek, a részteleki asszonyok, a bátmonostori ifjak táncát sokáig megőrzőm emlékezetemben. De tulajdonképpen miért is tekintenek vendégnek? Kodály Zoltán szülővárosa iránti tiszteletemen és ro- konszenvemen kívül munkám is ide köt. — Mikor ismerkedett meg Kodály Zoltánnal? — Már diákkoromban csodáltam kórusait. Életem egyik öröme: 1943-tól tanítványa lettem. Éreztem, hogy kedvel, mégis meglepett, amikor 1945-ben kifejezett javaslatára a főiskola igazgatósága részben engem bízott meg a Dunántúlon tartózkodó Kodály Zoltán helyettesítésével, a népzenei stúdiumok vezetésével. — Tanár űr kiváló emberismerő hírében állt, mindenkit arra ösztönzött: adottságainak megfelelő munkakörben gyümölcsöz- tesse tehetségét. — A főiskolán mindvégig éreztem buzdító figyelmét. Nagy tekintélyét külföldi útjaimon napról napra tapasztalom. Négyszer jártam Amerikában, kétszer (4.) Egész éjszaka morgott a föld a táborban. Barakkjaitól 3—6 kilométerre vonultak fel a német páncélos egységek. Sztásek alig hunyta le a szemét, s megörült, amikor hajnalban Pier melléje bújt a priccsre: — Megkezdődik. Sajnos megkezdődik — suttogta. — Egész éjjel mentek — válaszolta Sztásek. — Nem várhatunk sokáig. — Nem — mondta Sztásek, s ebben az egyetlen szóban oldódott fel hónapok vajúdása. A következő [napokban alaposan átgondolták a szökési terv minden mozzanatát. A krumpliföldek kitűnő védelmet nyújtanak. Mire a csapat a táborhoz ér, az legalább fél óra. Vacsoráig újabb két óra, az összesen 150 perc. Ezenkívül Pier még megbeszélte egyik társával, hogy ha bármikor keresik őket, mondja azt, hogy a mester külön munkával bízta meg őket, s ezért nem érkeztek a többiekkel együtt. Amíg az őrség káromkodva visszamegy a gyárba, s kiderült, hogy ott sincsenek, az újabb egy—másfél óra. összesen három és fél—négy óra. Van néhány márkájuk is. Pier egy sálat adott el az egyik őrnek, Sztásek meg háromnapi kenyéradagját, a pénz elegendő ahhoz, hogy három—négy megállónyi villamosozás után még jegyet váltsanak a vonatra. Klájped felé természetesen. Az orosz—lengyel határ felé. Ez az iránymegválasztás újabb egyórányi előnyt jelenthet, hiszen előbb a szokásos szökési irányra összpontosítják a hajtóvadászatot. Addig pedig már leszállnak a vonatról is, s gyalog folytathatják az utat — keletre. — Most! — hallotta Pier hangját, s nekilódult. Teljes erejéből futott, ahogy megbeszélték. Szeren- nemzet. Ezt igazolja egész1 cséjük is volt, mert nemcsak társaik»és az őrség Kodály Zoltán társaságában. Idehaza kevesen sejtik, hogy a tengerentúl mennyire becsülik őt. Az elgépiesedés veszélyei, az elidegenedés tünetei aggasztják a társadalom legjobbjait. Szeretnék megállítani az érzelmi elszegé- nyesedés folyamatát. Ismerik a Kodály-módszer alapelvét: „Az éneklés szebbé teszi az életet.” — Miben látja a szülőváros szerepét? — A Nemesszeghy La- josné által vezetett iskola eredményei könyveknél, előadásoknál is meggyőzőbben példázzák a tanár úr elgondolásainak igazát, realitását és a magyar pedagógiai kultúra színvonalát. Évente elhozom végzős növendékeimet: olyan lelkesen és szakszerűen dolgozzanak életük során, mint itt. A hazánkban tanuló külföldi zenepedagógusok egyik konzultációs központja ez az intézmény. Örömmel tapasztalom, hogy a szakmai ismeretek kifogástalan elsajátításán kívül — a tanári testület jóvoltából is — megszeretik népünket, hazánkat. A kecskeméti Kodály-iskola szocialista művelődéspolitikánknak egyik kisugárzó centruma. — Mi a véleménye a hazai zeneéletről? — Jó. Fiatal zeneszerzőink többsége szerencsésen ötvözi a hagyományt az új kifejezési formákkal. Fa- fúfósaink java máris a világ legjobbjai közé tartozik és sok örömünk telik a „tizenéves” zongoraművészek pályájában. Kocsisra, Kánkira, Falvayira gondolok elsősorban. — Mikor látjuk ismét Kecskeméten? — A nyári Kodály-sze- mináriumon mindenképpen. A rendezőség felkérését örömmel fogadtam: a muzsikáról és Kodály Zoltánról mindig szívesen beszélek. Különösen Kecskeméten. Heltai Nándor Árion címen különös almanach jelent meg 1966- ban Magyarországon: Budapesten nemzetközi költőtalálkozót rendeztek, s ekkor többnyelvű kötettel kedveskedtek a találkozó részvevőinek és a költészet barátainak, melyben megjelentették a versfordításról szóló ankét hozzászólásait a magyar és külföldi költők alkotásai mellett. Az antológia címe a mitológiai hős nevét idézte mintegy jelképként: Árion a kalózokkal szembeszállva énekelt a hajó orrán, mert bízott abban, hogy a költészet ereje minden fegyvernél erősebb. Az 1966-os nemzetközi költőtalálkozó részvevői kezet nyújtottak egymásnak népek nemzetek, határok felett. Bíztak a költészet erejében. Most 1970. május 4-én ismét nemzetközi költőtalálkozó kezdődött Magyar- országon. Ez a tény nem egyszerűen egy hivatalos találkozó, baráti eszmecsere feletti sablonos, megszokott örömre sarkall bennünket, hanem valami többre is késztet. Azt az igazán örvendetes nemzetközi elismerést is észre kell vennünk, mely abban rejlik, hogy a találkozót épp Magyarországon rendezik meg: Illyés Gyula és Weöres Sándor, Pilinszky János és Nagy László, Csoóri Sándor és Buda Ferenc hazájában. Mert ma már külföldön is közismertté kezd válni, hogy itt, Magyarországon különös tehetségű költők élnek, akik részesei kívánnak lenni az emberiség jövőjéért daloló Ario- nak, igazi költők nemzetközi seregének. Guillevic, a kitűnő francia költő ismét itt van a nemzetközi költőtalálkozón. Ez azért is öröm számunkra, mert épp Guillevic jelentette meg francia nyelven a párizsi Seuil kifásultsága sietett segítségükre, de a szinte áthatolhatatlan köd is. — Csak mindig szembe a szélnek — suttogta Pier —. Csak szembe a szélnek, nehogy eltévedjünk. Talán másfél kilométert futottak, amikor a francia megállt. Sztásek melléje ért, s közös erővel távolították el kék overálljaikról a tábori jelzést. Egyetlen betű volt mindössze. Igaz, hogy Artz táborparancsnok négy nap kikötéssel „honorálta”, ha valaki akár véletlenül, akár készakarva letépte ruhájáról ezt a jelzést. Most már civilek voltak. Olyanok, mint legtöbben, akik az éppen befutó villamosra nyomakodtak. A francia elől, Sztásek hátul szállt fel a kocsira. A megbeszélés szerint vonatjegyet is külön-külön vesznek, s a vonaton is külön utaznak. Csak Gneisanban ta- j lálkoznak ismét... A pályaudvaron elvesztette szem elől a franciát. De nézelődni sem igen mert, mert a vasútőrség fegyveres őrjárata újra, meg újra átsétált a peronokon, a várótermeken. Tettetett közömbösséggel haladt el az őrjárat mellett, színtelen hangon jegyet kért, s ráérősen sétált át a peronon, ki a klájpedi szerelvényhez. Felkapaszkodott az utolsó kocsira, s behúzódott az egyik fülkébe. Aki látta, munkából hazatérő vidékinek nézhette, s dehogy gondolta bárki is, hogy annak a sarokban szunyókáló embernek majd kiugrik a szíve a félelemmel vegyes izgalomtól. Egy vasutas ült le vele szemben. Sapkájához bökte a kezét köszönésképpen, s cigarettára gyújtott. Sztásek erős dohányos volt, hát ösztönösen beszippantotta a füstöt. A vasutas észrevette, s megkínálta. Beszélgetésre azonban nem volt már idő, mert a következő állomáson leszállt. Sztásek magára maradt, s arra gondolt, hogy ha minden jól megy, akkor egy óra múlva kezdik keresni őket. Gondolatai már egészen a határig kalandoztak, s azon meditált, hogy mit fog majd mondani az oroszoknak. ha elfogják. Amikor felriadt, a szerelvény éppen Klájped rendező-pályaudvarára döcögött be. Úristen! — kapott a fejéhez. — Elaludtam Gnei- sant. (Folytatjuk) adónál a magyar költészet antológiáját, az ő magyar költőit, melyben megszólaltatta franciául például Kassák, Füst Milán, Pilinszky verseit. Többsk között épp ezen antológia hí-.-- ta fel újra a figyelmet a mai magyar költészet jeleseire Párizsban. A költőtalálkozó egyik nagyszerű lehetősége volt 1966-ban és az most is, hogy a nyelvi elzártságból kiléphessen a magyar költészet, megtalálhassa a világ számos nyelvén azokat a költőbarátokat, kik megszólaltathatják műveiket azokon a nyelveken. Ahogy Illyés Gyula mondta egyszer: a magyar költők is részesei a világlíra koncertjének, s ahogy tavasszal szinte egyszerre megszólalnak a fülemülék, a költők is — mint a madarak — átlépik a határt. Ezért adta évekkel ezelőtt Illyés híres bevezető előadásának a múltkori költőtalálkozókor ezt a címet — kifejezve optimizmusát — „Vége felé a kétségbeesésnek.” 80 európai költő vesz részt most a költőtalálkozón. A nálunk regényíróként ismertebb angol Robert Graves-től, a jugoszláv Miodrag Pavlo- vic-on át a szovjet Andrej Voznyeszenszkijig. Megemlékeznek a Szamosz-szige- tére száműzött görög költőről, Jánnisz Ritszosz-ról. Veszprémben irodalmi estet tartanak a balatonfüredi találkozó után, majd ismét tanácskozáson vesznek részt a háború utáni költészetről vitatkozva. Újra megjelentetik az Árion című antológiát, melyben külön érdekesség lesz a Radnótira emlékező rész. Az Erőltetett menet című Radnóti-vers tíz fordítását is tartalmazza ez a kötet. Majd a Rimbaud utáni európai lírával és a magyar líra utóbbi huszonöt évével foglalkoznak különböző tanulmányok. A Televízió is részt vesz ebben a nagy kulturális eseményben: több alkalommal mutat majd be a magyar közönségnek költővendégeket: így pl. csütörtökön a jugoszláv Miodrag Pavlovic-csal beszélget el Csuka Zoltán, a tv képernyője előtt. Somlyó György mondta e költőtalálkozóról: „Nem kell hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentőségű esemény az, ha Európa szinte valamennyi országának legjobb költőiből nyolcvanan összegyűlnek bárhol, hogy a költészet dolgairól beszéljenek. Elsősorban azért, mert a költészet dolgai az emberek dolgai, olyan szakma kérdései, amely szakmának az a legfőbb jellemzője, hogv az emberi egyetemességet érinti.” Szekér Endre Klasszikusok — hirdetésekkel Egy párizsi könyvkiadó egyfrankos áron ad klasszikus versesköteteket. Az igen népszerű árat úgy tudta elérni, hogy a költemények közé hirdetési oldalakat iktatott be. Ebben az ultra-gazdaságos kiadásban nagyon hamar elkelnek Mallarmé, Verlaine és Rimbaud versei.
