Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

HÉTFŐ: Fekete hétfő a New York-i tőzsdén. Szovjet állásfoglalás Kambodzsa ügyében. KEDD: EAK—szudáni—líbiai csúcs Khartoumban. SZERDA: A NATO miniszteri tanácsülése Rómában. Amerikai repülőgépek ismét bombázták a VDK-t. CSÜTÖRTÖK: Baloldali siker a ceyloni választásokon. Összetűzések a párizsi diáknegyedben. PÉNTEK: Az angol választások hivatalos kampánykez­dete. Heves harcok Indokínában. SZOMBAT: Palesztin konferencia Kairóban. így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Miért iisszi a közlemény? Egy párbaj és egy pár baj — ezzel a szójátékkal összegezhetném az atlan­ti miniszterek kétnapos ta­nácskozásának fejleménye­it. Pipinelisz görög külügy­miniszter az olasz főváros­ban sem hazudtolta meg a fekete ezredesek rezsimjé- nek hírhedt hírét. Amikor még NATO-beli kollégái is bírálták Athén magatartá­sát, s tiltakoztak a fegy­verszállítások felújítása el­len, — érveiből kifogyva, párbajjal fenyegette meg a dán külügyminisztert. Nem hinném, hogy va­lamelyik hajnal szürküle­tében tanúi leszünk majd annak, amint e tekintélyes férfiak kardot rántanak, vagy pisztollyal célozzák meg egymást. Néhány ki­sebb atlanti hatalom er­kölcsi felháborodásánál, amiben mindenekelőtt sa­ját közvéleményük állás- foglalása tükröződik, töb­bet nyom a latba az Egye­sült Államok stratégiája. Washington viszont a NATO, déli szárnya, a Föld­közi-tenger, s nem utolsó­sorban a Közel-Kelet miatt, elsősorban a görög bázisok megszilárdítását tartja szem előtt. A párbaj ügy epizódján át, ezzel elérkeztünk az at­lanti tanácskozás magvá- hoz. Rómától azt várta a világ, s főként kontinen­sünk Európa, hogy végre világos választ ad az euró­pai biztonság ügyében elő­terjesztett szocialista ja­vaslatokra. Ez a felelet el­maradt, jóllehet az Atlan­ti Szövetség érezhető lépés- kényszerben volt és van. Nem titok, hogy elsősor­ban az Egyesült Államok ellenzi földrészünk ügyei­nek rendezését. Washing­ton attól tart, hogy az európai biztonság megvaló­sítása még inkább ráirá­nyítja a figyelmet remény, télén délkelet-ázsiai hábo­rújára, növeli Amerika amúgyis súlyos katonai, politikai, gazdasági és mo­rális terhelését. A helyzet változását, a budapesti felhívás óta el­telt tizennégy hónap hatá­sát mutatta azonban, hogy LIBANONI TÁRGYALÁSOK A bonni kormány külpolitikájáról folyt vita ezen a hé­ten a Bundestagban. Képünkön Walter Scheel alkancel- lár és külügyminiszter a kormány beszámolóját tartja. Felszólalt az ülésen Willy Brandt kancellár is. A gyakori izraeli betörések kivédésére Libanon a baráti arab hadseregek behívását fontolgatja. Képünkön Karami miniszterelnök (balról a második) képviselőkkel tanács­kozik marokkói és tunéziai csapatok Libanonba hívá­sának lehetőségeiről. VITA A BONNI KÜLPOLITIKÁRÓL számos NATO-tagállam sem volt hajlandó teljesen elutasító álláspontra he­lyezkedni. Soha ennyit még nem tanácskoztak zárt aj­tók mögött ás soha még nem volt ilyen hosszú — kétszázötven soros — az ilyen jellegű értekezletről kiadott közlemény. Ezek a tények azt jelzik, hogy a kulisszák mögött lázasan keresték a kompromisszu­mot. Franciaország még így sem tudta elfogadni a nehezen kialakított formu­lát és tartózkodott a sza­vazástól. Vagyis a NATO- ülés negatív volt abban az értelemben, hogy a konk­rét biztonsági tervekre vo­natkozó válasz ismét elma­radt. Rómában a pozitív ma­gatartásra elsősorban azok a külügyminiszterek he­lyezkedtek, akik az elmúlt időszakban a szocialista or_ szagok — köztük hazánk — képviselőivel, több ízben is alapos tanácskozást foly­tattak az európai kérdés­ről. Ez igazolja az aktív diplomácia folytatásának szükségességét, ami a je­lek szerint nem is várat magára sokat. Holnap, hét­főn Gromiko kezdi meg párizsi tárgyalásait, hol­napután külügyminiszte­rünk, Péter János érkezik Oslóba. Mindketten olyan kollégákkal ülnek majd a tanácskozóasztalnál, akik ott voltak Rómában, a ke­let-nyugati eszmecsere te­hát „első kézből” kapott információkkal nyitja meg újabb szakaszát. (Külkap- csolataink élénkségére vall, hogy a napokban egy má­sik magyar kormányvezető is útrakel: Fook Jenő mi­niszterelnök néhánynapos látogatást tesz a szomszé­dos Jugoszláviában). Kassel és Róma ugyan kontinensünkre irányítot­ták a figyelmet az eltelt hét során, de változatlanul súlyos helyzettel kell szá­molnunk a délkelet-ázsiai és közel-keleti válsággó­cokban is. Rogers amerikai külügyminiszter „kambod­zsai bizonyítvány-magyará­zatot” igyekezett adni a NATO-tanácsban. — nem sok sikerrel. Ráadásul kö­zeleg Washington maga­szabta határideje; egy hó­napon belül az utolsó ame­rikai katonának el kel­lene hagynia Kambodzsa földjét. Bizonyos csapatki­vonásokra valószínűleg sor kerül, már azért is, mert közeledik a hadművelete­ket nehezítő monszun-idő­szak. Elképzelhető, hogy a saigoniak mellett thaiföldi csapategységeket is bevet­nek, ily módon próbálják majd tehermentesíteni az Egyesült Államokat. Az ed­digi mérleg azonban min­denképpen az, hogy Wa­shington a kambodzsai in­tervencióval nem könnyí­tett helyzetén, ellenkező­leg: jobban belesüllyedt a mocsárba. A Vietnami De­mokratikus Köztársaság egyes délibb körzeteinek bombázása is arra vall, hogy a „nyugtató” hiva­talos nyilatkozatokkal el­lentétben az amerikaiak folytatják, sőt fokozzák a beavatkozást. A naptárt júniusra la­pozzuk át, s ez évfordulót jelent a Közel-Keleten. Há­rom éve immár, az 1967. június 5-én kirobbant há­borúnak. A helyzet har­minchat hónap múltán is feszültségtől, majdhogynem robbanástól terhes. A na­ponta érkező hadijelenté­sek mellett fel kell figyel­nünk azonban a térségben bekövetkező alapvetői válto­zásokra. A Khartoumban a hét,en lezajlott egyiptomi— szudáni—líbiai csúcstalál­kozó bizonyítja, hogy az arab országok az egység, formailag talán szerényebb, de sokkal hatásosabb út­jait járják. Nasszer elnök beszéde nagy teret szen­telt a szocialista országok segítségének: szólt a Szov­jetuniótól kért és kapott korszerű védelmi fegyve­rekről, kiképzést irányító katonai tanácsadókról. Rogers azonban éppen a NATO-ülésein jelentette be hogy az Egyesült Államók további Phantomokat kí­ván szállítani Izraelnek. Hogy ez a törekvés az ENSZ-határozatokkal daco­ló Izrael katonai előnyei­nek tartósítását rejti ma­gában: ez a feltűnően rö­vid, ötsoros amerikai be­jelentésből is kitűnik ... MAGYAR—SZOVJET GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS Ezen a héten tartotta a Parlamentben kilencedik ülését a magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság. Képünkön Mi­hail Leszeesko miniszterelnök-helyettes, a szovjet dele­gáció vezetőjét köszönti Bíró József külkereskedelmi miniszterünk. HAILÉ &2ELASSZIÉ MOSZKVÁBAN könnygázzal támadtak a rendőrök Kormányellenes tüntetést szerveztek Párizs egyetemi negyedében, a maoista csoportokhoz tartozó diákok. A rendőrség könnygáztámadással oszlatta szét a tüntetőket. DLASZ FIATALOK A NATO ELLEN Az olasz fővárosban ülésezett a NATO miniszteri taná­csa. Róma fiataljai tüntettek a szervezet ellen, s a kong­resszusi palota elé a NATO külügyminisztereinek ta­nácskozása színhelyére akarlak vonulni. A rendőrség azonban rátámadt a tüntetőkre« A Szovjetunióban tanácskozott ezen a héten Hailé Sze- lasszié, Etiópia császára. Képünkön: Podgornij, a Szov- jcunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke fogadja a magas rangú vendéget. THEODORAKISZ ISMÉT RÓMÁBAN Néhány nappal ezelőtt érkezett Rómába franciaországi tartózkodási helyéről Mikisz Theodorakisz, a világhírű görög zeneszerző, hogy részt vegyen az olasz kommunis­táknak a NATO elleni tüntetésén. A tiltakozó naggyű- lésen már nem tudott felszólalni egészségi állapota miatt. A római kórházban időközben megoperálták.

Next

/
Thumbnails
Contents