Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-11 / 84. szám
2. oldal 1910. április 11, szombat PANASSZAL fordult az Egyesült Arab Köztársaság U Thant ENSZ-főtitkárhoz az izraeli repülőgépek szerdai bombatámadása miatt, melynek során 31 egyiptomi iskolásgyermek vesztette életét és több súlyosan megsebesült. Az eset szerves folytatása a Tel Aviv-i héják stratégiájának, amelyet az ugyancsak egyiptomi Abu Zabal-i fémmű közelmúltban történt hasonló jellegű bombázása vezetett be. Az arab országok ENSZ-képviselői közleményben ítélték el az újabb barbár izraeli akciót. A Szakszervezeti Világszövetség, az Afrikai Szakszervezeti Szövetség, a Latin-amerikai Szakszervezeti Egység Kongresszus, az Arab Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, valamint a Palesztinái Szakszervezeti Szövetség képviselői tegnap Prágában felhívást intéztek a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez, melyben felháborodottan tiltakoznak Izrael újabb bűncselekménye miatt. A NEMZETKÖZI közvéleményt továbbra is foglalkoztatja a minap levert szudáni reakciós zendülés. A lázadókat az Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael támogatta. Céljuk a szokásos volt: «apást mérni az arab országokban hatalmon levő haladó rendszerre. A szudáni eseményekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államok khar- toumi nagykövetségének kereskedelmi attaséját nem kívánatos személynek nyilvánították és felszólították, hogy 48 órán belül hagyja el az országot. Áz amerikai kereskedelmi attasé ugyanis a szudáni forradalmi kormánynyal szemben ellenséges tevékenységet folytatott, s visz- szaélt diplomáciai előjogával. Az eseményekhez még annyit hozzátehetünk, hogy a szudáni lázadási kísérlet nemcsak a támogatók, a célok, hanem az eredmény szempontjából is tipikus, A hazai és a nemzetközi reakciónak sikerült ugyan nehézségeket okoznia egy arab progresszív kormányzatnak, de magát a kormányzatot ezúttal sem sikerült megdöntenie. ŰJABB politikai háború robbant ki az amerikai fővárosban Nixon elnök és a szenátus liberális tagjai között. A törvényhozás ugyanis elvetette Nixon jelöltjét, akit az elnök a legfelsőbb bíróság üresen álló helyére kívánt beültetni. Nixon egynapos hallgatás után megjelent a Fehér Ház sajtószobájában és éles hangon támadta a szenátus döntését. Több szenátor a nyilatkozat nyomán haladéktalanul kijelentette, hogy az elutasítást az elnök politikai manőverezésre és a déli államok szavazó polgárainak körüludvarlására akarta kihasználni. Nixon ugyanis a korábban elutasított Haynsworth, most pedig Carswel.' személyében azért akart déli konzervatív politikust ültetni legfelsőbb bíróságba, hogy ezzel politikai adósságot törlesszen, és újabb szavazatokat szerezzen a republikánus pártnak a déli államokban az őszi választásokra. Miután a szenátus elutasító határozata következtében az elnöki akció nem sikerült, Nixon az ügyet arra akarja kihasználni, hogy politikai háborút indítson a konzervatív Dél támogatásával, a szenátus liberális csoportjának tagjai ellen. A BONNI kancellár tegnap kezdte meg tárgyalásait Nixon amerikai elnökkel. Scheel nyugatnémet külügyminiszter, aki pénteken délelőtt Washingtonban Brandt kancellárral tanácskozott, tovább utazott a guatemalai fővárosba, hogy átnyújtsa Montenegró elnöknek a nyugatnémet kormány tiltakozását, majd hazavigye az anarchisták által meggyilkolt NSZK-nagykövet holttestét. Guatemalában most olyan célzatos hírek terjedtek el, amelyek szerint az elnök és a külügyminiszter el akarta fogadni a nyugatnémet nagykövet elrablóinak feltételeit, de a kormány többi tagjának tiltakozására kénytelenek voltak álláspontjukat megváltoztatni. K. A. | Újabb izraeli terrorakciók Két izraeli repülőgép pénteken húsz percen át géppuskázta a Jordán folyó északi völgyében fekvő Su- neh szíriai falut. A támadás halálos áldozatainak száma hat, a sebesülteké tíz. Az életüket vesztett polgári személyek közül kettő kisgyermek. Izraeli repülőgépek ugyancsak pénteken tíz percen át lőtték a Szukkar nevű szíriai falut is. Kairóban hivatalosan bejelentették, hogy péntek délelőtt izraeli repülőgépek támadást kíséreltek meg a Szuezi-csatorna középső és déli szakaszán létesített egyiptomi állások ellen. Az Egyesült Arab Köztársaság légelhárító ütegei működésbe léptek és a gépeket elűzték, Az Ál Fatah elnevezésű Palesztinái gerillaszervezet erői egy Ammanban kiadott közlemény szerint az éjszaka folyamán három izraeli tábor ellen Intéztek tüzérségi támadást. A közlemény hangsúlyozza, hogy az akció megtorlás volt azért az izraeli légitámadásért, amelynek 31 egyiptomi iskolásgyermek esett áldozatul. A partizántüzérek egyik célpontja a Nazaret-től keletre fekvő Jeni Ael tábor volt, amelyet 30 percen keresztül lőttek rakétákkal. Rakétákkal bombázták a Beiszan városban levő izraeli állásokat is, míg a Galileai-tótól délre egy izraeli tábort ágyúkkal lőttek. Angliában megütközést keltett az a lapjelentés, amely szerint Wilson be akart avatkozni az 1967-es közel-keleti háborúba és ettől a tervétől csak a kormány felháborodása miatt állt el. A Daily Mail csütörtöki számában azt hangoztatta, hogy Wilson miniszterelnök és George Brown akkori külügyminiszter a kormány ülésén javasolta, hogy Nagy-Britannia avatkozzék be a hatnapos háborúba és azonnal küldjön angol hadihajókat az Akabai öbölbe. Wilson miniszterelnök csütörtökön cáfolta a lap jelentését Szolidaritási távirat az EAK kormányához A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság táviratot intézett az Egyesült Arab Köztársaság kormányához. A táviratban az arab nép iránti szolidaritásukat kifejezve, felháborodottan ítélik el a Bahr Al- Bakr-i iskola elleni kegyetlen bombázást a fasizmus véres gaztetteire emlékeztető terrorakciót melynek ártatlan iskolás gyerekek estek áldozatul. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak és az egész arab népnek. Követelik, hogy Izrael szüntesse be az arab nép elleni terrorakciókat és az ENSZ határozatainak megfelelően járuljon hozzá a közel-keleti kérdés békés és igazságos rendezéséhez. Az Országos Béketanács az Egyesült Arab Köztársaság béketanácsának küldött táviratot, melyben elítélte a Bahr Al-Bakr-i iskola elleni terrorakciót és a magyar nép őszinte együttérzéséről biztosította a hősiesen küzdő arab népeket. Manescu-Bilak eszmecsere Corneliu Manescu román külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Prágában, csütörtökön fogadta Vasil Bilak, a Csehszlovák Kommunista Párt Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. Este Jan Marko csehszlovák külügyminiszter vacsorát adott a román vendég tiszteletére. Erfurt után — Kassel előtt Brandt és vezérkara Washingtonban Csütörtökön kezdődtek meg Washingtonban Brandt kancellár tárgyalásai. A megbeszéléseken szereplő témák olyanok, hogy látványos és határozott döntésekre nem igen lehet számítani. Brandt kormányának magatartásán lehet majd lemérni: az NSZK első szociáldemokrata kancellárja milyen irányú és milyen erejű politikai nyomás alá kerül Washingtonban. Egyébként hiba lenne a nyugatnémet—amerikai tárgyalásokat egy Nixon— Brandt eszmecsere kereteire redukálni, hiszen a kancellár egész vezérkarát magával vitte. Ott van a tárgyalásokon — legalább is egy ideig — Scheel külügyminiszter. Részt vesz a megbeszéléseken Helmut Schmidt nyugatnémet hadügyminiszter, Möller pénzügyminiszter, valamint a kancellári hivatalnak és a külügyminisztériumnak az a két vezető embere (Bahr és Duckwitz), akik a közelmúltban Moszkvában, illetve Varsóban folytattak megbeszéléseket. Az első következtetés magától kínálkozik: Brandt és vezérkara Washingtonban széles körben egyezteti politikáját és ennek az egyeztetésnek középpontjában az úgynevezett „keleti politika” áll. Nyílt titok, hogy minden hivatalos amerikai nyilatkozat ellenére, Washingtonban az alkalmazott taktikai módszerek és az előrehaladás üteme szempontjából nem minden aggodalom nélkül szemlélik a Brandt-féle „új keleti politika” lépéseit. A nyugatnémet kancellárnak a maga részéről (különös tekintettel csekély parlamenti többségére) feltétlenül szüksége van ebben a vonatkozásban az Egyesült Államok támogatására, hogy saját jobboldali ellenzékével szemben „lefedezze a hátát”. Az egyeztetésnek ez a része érinti leginkább az összes európai népek érdekeit. S az egyeztetés eredményéről nem a hivatalos közlemény általánosságokban maradó szavai, hanem a tettek vallanak majd. Egészen pontosan az, hogy Kasselban, a második Brandt—Stoph találkozón milyen magatartást tanúsít majd Brandt kancellár, mennyire hajlandó határozottan előrehaladni az európai realitások felismerésének útján. Fontossági sorrendben a megbeszélések második napirendi pontja a Közös Piac és az Egyesült Államok viszonyával kapcsolatos. Az Egyesült Államok már a kiszivárgott első hírek szerint js erőteljesen felvetette kifogásait a Közös Piac diszkriminációs politikájával szemben. A Piac közös mezőgazdasági politikája nehezíti a Nyugat-Európába irányuló amerikai exportot , s ha Anglia, Dánia és Norvégia csatlakozása megvalósul, az amerikai exportlehetőségek még inkább romlanak. Brandt ezért a washingtoni megbeszéléseken úgy lépett fel, mint az Egyesült Államok és a Közös Piac közötti „békülékeny kompromisszum” szószólója. (Ez a magyarázata annak, hogy Scheel külügyminiszter Washingtonba vezető útján megállt Rómában és egyeztette az új olasz kormánynyal a Közös Piacra vonatkozó véleményeket.) Az információk szerint Brandt ezt a napirendi pontot az egyik legfontosabbnak minősítette és azt szeretné elérni, hogy állandó közvetítő szervezetet hozzanak létre, amely rendszeresen megtárgyalja a Közös Piac és az Egyesült Államok közötti vitás kérdéseket. Végül, de nem utolsó sorban: a tárgyalások harmadik napirendi pontja katonai-pénzügyi jellegű. Amennyire a megbeszélésekről nyújtott hiányos hiPéter János hazaérkezett (Folytatás az 1. oldalról.) pohárköszöntőt. Mindketten az együttműködés fontosságát hangsúlyozták. Ebéd után Péter János külügyminiszter a Royal Grand Hotel Strömsaal- termében sajtóértekezletet tartott. Bevezetőben megköszönte az újságírók megjelenését, majd sajnálattal emlékezett meg arról, hogy látogatása ideje alatt Nilsson külügyminiszter megbetegedett. Elmondotta, hogy délelőtt látogatást tett a külügyminiszternél, javul az állapota és bízik benne, hogy a jövő héten már elláthatja teendőit. „Külügyminiszterségem óta — mondotta Péter János — ez volt az egyik legbensőségesebb látogatásom külföldön” — mint mondotta, Nilssonnal hosz- szasan elbeszélgettek időszerű nemzetközi kérdésekről és a két ország kapcsolatairól. Külügyminiszterünk végül a két ország viszonyával foglalkozva hangsúlyozta, hogy jelentős helyet kapott a megbeszéléseken a kétoldalú kapcsoltatok kérdése, s ezen belül is a gazdasági együttműködés. Ez utóbbinak a magyar kormány különösen nagy jelentőséget tulajdonít. Péter János a bevezető szavak után válaszolt az újságírók kérdéseire. Péter János külügyminiszter és kísérete pénteken néhány perccel 19 óra előtt elindult Stockholmból. Az Arlanda repülőtéren a magyar vendégek búcsúztatására megjelent Sven-Eric Nilsson tárca- nélküli miniszter, Öle Jö- dahl külügyi államtitkár, Marc Giron, a külügyminisztérium politikai főosztályának helyettes vezetője és a svéd külügyminisztérium számos más vezető beosztású tisztviselője. Ott volt a búcsúztatásnál Nagy Béla, stockholmi nagykövetünk, valamint a nagykövetség és a magyar kereskedelmi kirendeltség több tagja. Együtt utazott Budapestre a küldöttséggel Sigge Lilliehöök, a Svéd Királyság budapesti nagykövete. Külügyminiszterünk tegnap a késő esti órákban hazaérkezett. USA-tervek Ázsiában L:Jurij zsukov írja a Pravdában; Washington célja Délkelet-Ázsiában létrehozni az ázsiai államoknak azt a tömbjét, amely alkalmas eszköz lenne a nemzeti felszabadító mozgalom- elfojtására. Már régen megkezdődtek azok a kísérletek hogy Ázsiában és a Csendes-óceán térségében katonai tömböket hozzanak létre a szocialista országok ellen. Először színre lépett a SEATO, amelynek jelentősége ma — mint Washingtonban hiszik —, „megnő, tekintettél a laoszi és a kambodzsai eseményekre”. Azután megalakították az ASPAC-ot (Ázsiai és Csendes-óceáni Tanács). Ma azonban nem sok olyan ország van, amely ágyútölteléket kívánna szállítani az amerikai tábornokoknak. Elhúzódnak a tárgyalások, amelyek ezúttal az ASPAC keretei között folynak. Az ASEAN (Délkelet- Ázsiai Államok Szövetsége) résztvevőinek többségénél nem talál támogatásra a katonai szövetség megteremtésének gondolata. Washington elgondolása a Pravda szemlefrójának megállapításai szerint a következő: olyan messzemenő kötelezettségvállalásokra kényszeríti Ázsia és a Csendesóceáni térség országait, amelyek eredményeképpen ezek a hírhedt guami doktrína szolgálatába állítanák emberanyagukat és anyagi tartalékaikat, a nemzeti felszabadító mozgalom elfojtása érdekében hadd irtsák ázsiaiak az ázsiaiakat — gondolják az Egyesült Államokban. vatalos információkból következtetni lehet, a szemben álló félek álláspontja a következő; az Egyesült Államokban az új Nixon- doktrina hivatalos politikává tette azt a követelést, hogy az Atlanti Blokk európai tagállamai az eddiginél erőteljesebben járuljanak hozzá a fegyverkezési költségekhez. A Pentagon és a kormány a szenátus részéről erőteljes nyomás alatt áll. E nyomás célja az, hogy a jövő év nyarától kezdve bizonyos, másodlagos fontosságú amerikai csapattesteket vonjanak ki Nyu- gat-Nómetországból, s íly- módon kényszerítsék a nyugatnémeteket a fegyverkezési költségek további fokozására. A tárgyalásokon a nyugatnémetek megpróbálták „kivédeni” ezt az amerikai törekvést. Nyugat-Németország természetesen az eddigi szinten tovább folytatja a maga fegyverkezési politikáját, a Brandt-kormány azonban érthető módon el akarja kerülni, hogy nagyobb arányú fegyverkezési terheket vállaljon, mint az előző, keresztény-demokrata vezetés alatt álló kormányok. A vitákban a jelek szerint ezt nemcsak pénzügyi érvekkel támasztották alá. Schmidt hadügyminiszter azzal érvelt, hogy az esetleges amerikai csapatkivonások előtt a Pentagonnak és a NATO- nak látványos és új „stratégiai garanciákat” kell nyújtania. Mindebből természetesen az is kiderül, hogy Nixonnal és tanácsadóival szemben nem egy gyökeresen megváltozott nyugatnémet politika képviselői ülnek! A Brandt-kormány továbbra is elsősorban a washingtoni szándékokat tekinti iránymutatónak és minden mozdulatát az Atlanti Blokk általános érdekeihez igazítja. A nagy kérdés az, hogy ilyen, meglehetősen szűk korlátok között milyen messzire mehet el Bonn — és személyesen Brandt — az NDK- hoz fűződő viszonyának politikai és jogi rendezésében, az európai realitásokból fakadó konzekvenciák levonásában. — ie —
