Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-30 / 100. szám
4. oldal líf70. április 29, szerda BEMUTATÓ ELŐTT Holnap este: Gasparone Kecskeméten Színházunk sok esztendővel ezelőtt indította el azt a sorozatot, amely a zenés műfajban is megkísérelte megközelíteni a prózai program igényességét. Ennek a koncepciónak reprezentánsa volt az utóbbi évtizedben a többi között a Cigánybáró, a Koldusdiák, a Cornevillei harangok, a Boccacció, a Madarász, legutóbb pedig tavaly ősszel Strauss híres nagyoperettje, az Egy éj Velencében. A zenei igényességre való törekvést kitűnően egyeztették a színház másik fontos célkitűzésével, amely a prózában is érvényesült: újra elővenni, ismét életre- kelteni elfeledett, de értékes műveket. Erre a prózában még számosabb művet idézhetnénk a közeli évekből. Most Millöcker Gasparone című romantikus nagyoperettjét adja elő a Kecskeméti Katona József Színház. A bemutató előtt a rendezőtől, Udvaros Bélától érdeklődtünk. — Csaknem fél évszázada játszották utoljára magyar színpadon ezt a művet — mondotta. — A mi előadásunk bizonyos fokig ősbemutatónak számít, mert a holnap színre kerülő változat egy 30-as évek beli német átdolgozás alapján készült. A Gasparone több okból is érdemes a felújításra. Mindenekelőtt zenei igényessége miatt. Ez a mű helyenként vígoperai színvonalú. Néhány áriája, duettje és kvintettje olyan fel- készültséget kíván zenekartól és előadóktól, amely a szokásos operettszínvonalat messze meghaladja. Minden támogatást megkaptunk a színház vezetésétől, a zenekart kibővíthettük és Kerny Kálmán karmester fáradhatatlan buzgalommal, agilitással munkálkodott a zenei kidolgozáson. Énekes művészeink számára rendkívül magasrendű éneklési és szerepformálási lehetőségeket nyújt a mű. Gyólay Viktória régen kapott képességének ennyire megfelelő feladatot, ami láthatólag őt is különleges teljesítményekre ösztönözte. Sárosi Gábor számára jelentős drámai, színészi lehetőségeket kínál a címszerep, amellett, hogy kitűnően érvényesül kellemes tenorja. A humor vonalán Sass Józsefnek, Berta Erzsinek, Ábrahám Istvánnak és Szentessy Zoltánnak jutott hálás szerep. Borbíró Andrea látványos táncképeket teremtett, Csinádi István két színpadképe valóságos remeklés, Poós Éva kosztümjei pedig a XVIII. századi környezethez illően fantáziadúsak. Mit nyújtott a mű a rendezőnek? — A Gasparone hálás rendezői feladat is, mert nem a sablonos operettlib- retto szerint szövődik a cselekmény. A bővérű történet hamisítatlan szicíliai népi környezetben játszódik, tulajdonképpen egy izgalmas krimi, váratlan fordulatokkal és szívet derítő happy- enddel. Külön öröm számomra, hogy a librettó magyar átültetője és a zeneszámok versírója Romhányi József, a műfaj hazai szakértője és bűvésze, aki pajzán és invenciózus dialógusokat szerkesztett ehhez a zeneileg remek nagyoperetthez. Mester László Meselesen Cirókáéknál K acsalábon forgó kastély, Hófehérke és a hét törpe, csodakulcsok, manók, varázserdők, a róka és a holló ... Mesék. S ki ne emlékezne a gyermekkorban hallott csodás történetekre, amelyekben mindig a jó, az igaz győzött, a rossz, a gonosz felett? A megelevenedett mesefigurák pedig a bábszínházakban várták és várják a gyerekeket. * A megyeszékhelyen a Ciróka bábegyüttes hétről-hétre minden szombaton játszik a város óvódásainak. A csoport vezetője Báron László felel kérdéseinkre. — Mikor alakult meg az együttes ? — Hat éve. A 150 személyt befogadó gyermekszínházban játszottunk öt esztendeig. Ez idő alatt 40— 50 ezer nézőnk volt és több mint 40 darabot mutattunk be. Most a művelődési központban kaptunk helyet. — Kik a bábcsoport tagjai? — Óvónők, jelenleg tizennégyen dolgozunk. — Milyen darabokat játszanak? — A Népművelési Intézet szép számmal ad ki műveket, amelyeket mi kissé átalakítunk, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Egy-egy új játék legalább kéthónapos munka, tanulás eredménye. — Első darabjuk? — Mese a rongyoszsákból. — Mit tart munkájukban a legfontosabbnak? A magyar nyelv bete Az idegenek véleménye nyelvünkről Mindig érdeklődéssel olvassuk a külföldiek nyilatkozatait nyelvünkről. Valóban: idegen fülnek hogyan hangzik a magyar beszéd? A mi számunkra természetes és megszokott, nekünk szép, sőt a legszebb a magyar nyelv, mert a miénk. Aki közülünk nem ismer idegen nyelveket, az nem tudja összehasonlítani a sajátunkat más nyelvekkel. Az idegenek azonban őszintén, elfogultság nélkül mondhatják el véleményüket. Büszkék lehetünk ezekre a nyilatkozatokra, mert értékelik nyelvünket. A magyar nyelv hete alkalmából a Pesti Hírlap Nyelvőre alapján átnyújtunk olvasóinknak egy csokorra valót ezekből a nyilatkozatokból, hogy ezek hatására is erősödjön bennünk nyelvünk szeretete és megbecsülése. E nyilatkozatok szerint nyelvünket a lágy höm- pölygés, fenséges zengés, dallamosság, a zengő hangok jellemzik. A nyelvi, a kifejezésbeli gazdagságot emlegetik. Az összhangza- tos felépítést és magánhangzó-illeszkedés harmóniáját is észreveszik. A tiszta kiejtést, minden szó- tag egyenletes és tökéletes képzését is nyelvünk értékei közé sorolják. A magán- és mássalhangzók szép aránya sem marad észrevétlen. A nyilatkozatok szerint mindezek kiválóan alkalmassá teszik nyelvünket a költészet minden ágára, velős rövidsége és hatásos szónoki nyújtottsága miatt pedig a prózai műfajokra. Néhányat a nyilatkozók közül névvel is kiemelünk. Mezzofanti, akit a világ nyelvcsodájának tartanak (élete végén 103 nyelvet ismert!), és akinek a hagyatékában két magyarul írt verset is találtak, így jellemezte nyelvünket Franki Ágoston cseh költő előtt: „Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak? A magyart. Ismerem néhány új költőjüket, néhány versüket, amelyek a dallamosságukkal meglepnek." Ebersberg világhírű bécsi tanár szerint „olyan ennek a nyelvnek (a magyarnak!) a szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság Desbordes-Valmore költőnő szerint „a magyar nyelv hősi és ditirambikus, szinte lángol; alkalmas nagy hősök, nagy tettek és nagy szerelmek megének- lésére.” Utoljára hagytuk Jules Romains francia költő nyilatkozatát. Amikor 1927- ben nálunk járt, így nyilatkozott: „Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erőmmel azon iparkodtam, hogy megérezzem. A színházban, ahol két estét töltöttem, az idegen szavak áradatát nemcsak közönyös zajként engedtem magamra hatni. Tőlem tel- hetőleg figyeltem, amint zenét hallgatunk, vagy helyesebben amint a vadember végigtapogat egy érmet, hogy legfinomabb körvonalait is megkülönböztesse ... A magyar nyelv csupa erő. Nem ismerek ehhez fogható férfias nyelvet. Szenvedélyesen férfias. Az önök szótagjaiban van valami az izmok kemény nekiduzzadásából; néha rekedt és rövid lihegés emeli fel őket, amint a szilaj indulat felemeli a mellkast. Hát én legalábbis ezt éreztem ...” Szívet-lelket melengető nyilatkozatod ezek! Kiss István — Igénylik a gyerekek, tehát szükség van rá. Közönségünket előadás közben is figyeljük. Átélik a darabokat, és ők is velünk játszanak. Nagyon gyorsan megkülönböztetik a jó és a rossz fogalmát. Műsorainkban az óvodákban tanultakat mesés formában kapják vissza. Mi így nevelünk. — Mit kedvelnek a gyerekek leginkább? — Főként az állatmeséket De József Attila és Veöres Sándor versek előadásával is próbálkoztunk már. Bábfigura mondta a szöveget, a képháttér pedig állandóan változott. Sikere volt — Tapasztalataik? — A gyerekeket nem lehet becsapni. Udvariasságból nem ülik végig az előadást. Hanem rögtön szólnak, pontosabban: bekiabálnak. — Eddigi eredményeik? — Jó néhány találkozón szerepeltünk már sikerrel, ezt számos oklevél tanúsítja. Legutóbb, alig néhány hónapja másodízben is megkaptuk a Kiváló Együttes címet — Terveik? — Mint említettem most a városi művelődési központban játszunk. Bábjátszásunkat tehát a nagy színpadnak megfelelően kell átalakítani. Ezért megpróbálkoztunk a csaknem 70 centiméteres marionett figurákkal, melyeket magunk készítünk. Ha a gyerekeknek tetszik új műsorunk, akkor megjelenünk a megyei, illetve a nemzetközi bábfesztiválon is, amelyet nyáron Békécsa- bán rendeznek. M inden szombat délelőtt izgatott óvodás csoportok indulnak a művelődési központ felé. Sietnek. Ami nem csoda, hiszen a sárgaorrú kismacska, Foltos és Fülenagy, élelmes kiskacsák, bohócok, babák, a Ciróka bábegyüttes, azaz a mesék világa várja őket. K. A. ŰZ BLPÄRI GÁTON ÁRVÍZI RIPORT III. Április 15-én 20 órakor 7,36, 22 őreikor 7,38 centiméter a víz. „Csak állna már meg” — mondják a gáton az árvédelem emberei. Ók még nem ismerik az újabb előrejelzést, de talán jobb is így. Ha tudnák, hogy újabb 25 centiméter jön, nem valószínű, hogy ott maradnának a töltésen. A sárhajó felfelé megy a vízen. Homokzsákokat visz. A központban Sándor Imre felveszi a mikrofont. — Egyes zsilip, egyes surrantó, hármas zsilip ... Jelentkezzetek, jelentkezzetek, jelentkezzetek! Vétel. — Egyes zsilip jelentkezik. Egyes zsilip jelentkezik. Vétel. — Maradjon a készülék mellett, további utasítást kap. Az utasítás értelmében a gátvédelem parancsnokai pontosan éjfélkor felsorakoznak a Mari néninél. A levegő éjszakára erősen lehűlt, a szél feltámadt. Jobbról a sötét Tiszán buidokló villanás: valamelyik rocsó bukdácsol át a vízbe merült bokrok közt. A part hosszában imbolygó vörös és fehér fények: az őrök lámpái. Ördögh József előre lép. — Védelemvezető elvtárs, jelentem, valameny- nyien itt vagyunk. Sándor Imre ismerteti az új helyzetet. Mindenkit fokozott óvatosságra és éberségre int. A töltés átvágására úgy kell előkészülni, hogy az emberek közt ne legyen pánik. Az egyik teherautó ponyvája alatt újból kiterítik a helyrajzi térképet. A délutáni szemlén az az álláspont alakult ki, hogy a legmagasabb terepszinten, a 8 és 9 ezer méter között kell beengedni a vizet. A helyismerettel rendelkező embereknek más a véleménye. Itt alig 30 méterre van a meder, „nagy húzása van a víznek” és félő, hogy a kettes zsilipet is elsodorja. Javasolják a 9000—9600 közötti szakaszt: itt is magas a terepszint, a meder viszont 200 méterre van a töltéstől, és erről a szakaszról lehet a vizet a holt Tisza medrébe vezetni... Végül abban állapodtak meg, hogy virradatkor jelölik ki az átvágás pontos helyét, nyomban ezután az ÁKSZ gyakorlott emberei „bevarrják” a töltést. Bevarrják: azaz kereszt irányú pátriázással két helyen el- rekesztik a gátat, hogy a víz csak a közbe eső 500 méternyi szakaszt sodorhassa el. Jelentés 16-án hajnalban: „Borzasztó állapotok vannak. A 700 métertől a surrantóig folyik a víz a gáton...” A felső szakaszon erősítést kérnek. „A nagyon kritikus helyzet miatt nem engedélyezzük, hogy több ember menjen a gátra — mondja a mikrofonba Sándor Imre. — Nagyon örülnénk, ha délután négy óráig nem szakadna el a töltés.” A titok csak reggelig titok. Az ÁKSZ emberei tudják, miről van szó, ha parancsot kapnak a töltés bevarrására. Amikor kezdik összeszedni, hajóra rakni a lámpatesteket, aggregátorokat és a védelmi anyagokat, már mindenki tudja, hogy ezután csak a víz bevezetése következhet. A pihenőszoba kopár falán egyetlen fénykép: telt idomú nőt ábrázol. Hason fekszik a nő és bámul olyan ártatlanul, mintha fel lenne öltözve. Hatalmas hátsó domborulatán apró termetű utcaseprő takarítja a homokot. Az utcaseprőt valamelyik dús képzeletű vízügyes rajzolta oda, bizonyára a mostaninál nyugalmasabb időben. A *í* Órás jelentés szerint tovább árad a folyó. Tiszaugnál 7,39-et mértek. A pihenőszobában azon vitatkoznak, hogy kézi szerszámokkal bontsák meg a töltést, vagy robbantással eresszék be a vizet? ... A hagyományos módszer — tekintve a töltés állapotát — túlságosan veszélyes volna. A surrantok pedig nylonzrákokkal vannak berakva. Félő, hogy néhány zsák kiemelése után egyszerre csúszik szét a védelmi fal. A vezérkar végül a robbantás mellett dönt. Sándor Imre kapcsolatot teremt a honvédséggel. Délután fél kettő: az árvédelem teherautói és dömperei egymás után érkeznek a Mari nénihez. A magas parton sorakoznak fel. Kissé távolabb — ahol tegnap még lázas sietséggel töltötték a zsákokat — már senki sincs. A 302-es kotró földbe ütött csőrrel áll ott. A gazdája sehol. Olyan most ez a hely, mint az elhagyott csatatér. A facsoport mellett a lakókocsiban három ember ebédel. — össze kell pakolni és menni kell szépen befelé — mondja a kísérőm, akivel a partot járom. — Hát így vagyunk? — Sajnos. A főmérnök őrt állít a gát végéhez. — Senkit se engedjen bemenni. A gáton 80—100 ember közeledik szétszórtan, csoportosan: a vállakon ásó, lapát: a gyalogmunkások vonulnak le a gátról. — Amit szívből-lélekből meglehetett tenni, megtettük. — Képtelen az ember. — Hiába raknánk már a zsákot... Egyszerre menne a töltés az emberekkel együtt. A katonák először a kettes surrantónál robbantanak. Homok és föld frecs- csen a levegőbe. A nehéz támasztó gerenda, amelynek tövében a töltet volt, könnyű pálcikaként repül és pörög röptében. A néma víz hirtelen felbődül. Tajtékos tömege percek alatt széttöri a homokzsákfalat. Fél órával a harmadik robbantás után a víz beteríti a 9 ezer holdas területet, másnap estére 1,6—1,8 méter magasan borítja. Sándor Imre nem volt kíváncsi a pusztulásra. A Mari néninél várta embereit. — Hogy érzed magad? — kérdezi tőle valaki. — Hát hogy érezheti magát ilyenkor az ember? — — kérdezi viszont a védelem vezetője. Az alpári gátsznkítás után becslés szerint 1 millió köbméter víz jött ki a mederből. Átmenetileg valamelyest leapadt a folyó. Azután mintha mi sem történt volna: az előre jelzett negyedméteres tetőzés ismét felduzzasztottá. A vízügyesek dereglyékkel járják a víztengert. Most a töltésbe épített anyagot hordják ki. Később rőzse- sáncot raknak a belső oldalra a hullámzások ellen. Ha majd a zöldár is levonul, megkezdik helyreállítani a töltést. A víz örök küzdelemre kényszeríti az embert: vagy érte vagy ellene kell szakadatlanul harcolni. Zám Tibor Vége
