Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
Lenin élete az ügy iránti hűség, ami szükségszerűen egybefonódott a könyörtelenséggel. mindazokkal szemben, akik útjába álltak ennek az ügynek. E hűség láttán meg keil béKiaa J. Zoltán rajza Hűség kélnem ezzel a könyörtelenséggel. S ezt megköny- nyíti számomra, hogy Lenin az emberek szttkségle- teinek megfelelően tudta módosítani a maga ügyét. Következésképp legalább annyira szerette az embereket, mint az ügyet Heinrich Mann Lenin „Az élet olyan ördögi ügyességgel van berendezve, hogy aki nem tud gyűlölni, az képtelen őszintén szeretni. Már pusztán ez, az embert gyökerestül eltorzító léiekhasadási kényszer, hogy szeretni kizárólag csak gyűlölet által lehet, egymagában is pusztulásra ítéli a mai életkörülményeket. Oroszországban, abban az országban, ahol a „lélek- mentés” 'általános módszere a feltétlen szenvedés, én egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem ismerek, aki annyira mély és annyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, a bánata, szenvedése iránt, mint Lenin... Az én szememben Leninnek épp az jelenti kivételes nagyságát, hogy engesztelhetetlenül, olthatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a bal- szerencse nem a lét kiküszöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavalya, amelyet az emberek kötelesek és képesek eltávolítani magukból.” „Minden, ami rendkívüli, megzavarja az embereket abban, hogy úgy éljenek, ahogy ők akarják. Az emberek egyáltalán nem a társadalmi szokások gyökeres megváltoztatását, hanem csak azok kibővítését kívánják, ha ugyan kívánják. A többség tulajdonképpeni sóhaja és jajszava ez: „Ne zavarjatok minket abban, hogy a megszokott módon éljünk.” „Lenin volt az, aki úgy megzavarta az embereket megszokott életükben, mint ahogyan azt előtte senki sem tudta megtenni.” Gorkij Éltető legenda Talán senkiről annyi kép és szobor nem készült, mint róla. A legtöbbjük az igazi Leninnek csak szimbóluma. A fényképei közül az a kicsit előrehajló, szemmel mosolygó a legsikerültebb, amelyik 1920-ban készült, és elég sok reprodukcióban látható. A hitelesség dolgában azonban Krupszkája akaratlan vallomása a döntő; vagyis az a prémkucsmás, hunyorítós kép lenne az igazi, amit az özvegy két példányban is őrzött a szobájában: haláláig ... Szobrai legtöbbször nagyítani akarják az alakját. Mintha Leninnek szüksége lett volna ilyen „kozmetikára”. Nekem a Szmolnij előtt álló tetszett a legjobban, V. Kozlov alkotása. A nagy erejű, a magával ragadó kisember. • Igen szerette a zenét. A polgárháború éveiben mégis előfordult, hogy hónapokon át nem jutott ideje hangversenyre. Egyszer Saljapin lépett fél, s Kun Bé- láné szerzett két jegyet. Nem állt ellen a kísértésnek, elment. Ahogy a terembe lépett, taps csattant, * szűnni nem akart. Először nem értette, hogy neki szól, aztán hirtelen faképnél hagyta kísérőit, és eltűnt a színfalak mögött. Azt hitték, talán onnan hallgatja végig a koncertet. Másnap reggel Kunné azzal a kérdéssel is kezdte: „Nos hogy tetszett Saljapin?” „Sehogyan, eljöttem! Hát hallott már ilyet? Nem felháborító? Fellép a világ egyik legnagyobb művésze, és nekem tapsolnak r Mesterházi Lajos A proletárdiktatúráról A Magyarországi Tanácsköztársaság eseményeinek, történetének mérlegelésénél természetesen abból kell kiindulnunk, amit a marxizmus—leni- nizmus klasszikusai addig a proletárdiktatúráról tanítottak és amit — elsősorban Lenin munkái alapján — a magyar kommunisták akkor többé-ke- vébé jól imerhették. Ez azonban magában véve kevés. Hozzá kell ehhez vennünk az akkor már másfél év óta fennállott Szovjet-Oroszország nagy történelmi példáját, amelyet — bár szintén hézagosán — de különösen a volt hadifoglyok tapasztalatain keresztül, részleteiben is ismertek és munkájukban, tevékenységükben felhasználhattak a magyar kommunisták. Mindez azonban még mindig nem elégséges. Hiszen éppen Lenin figyelmeztette — Kun Bélához küldött szikratáviratában _ a magyar kommunistákat arra, hogy „a magyar forradalom sajátos feltételei között hibás lenne a mi orosz taktikánk min- ren részletben való puszta utánzása. Ettől a hibától óvni szeretném..Sajnos, Lenin arra nézve, hogy miben látja a különbséget az Oroszországban és Magyarországon követendő taktika között, nem adott közelebbi felvilágosítást. Nyilván úgy gondolta, hogy e különbségek kidolgozása a magyar kommunisták feladata. A magyar munkásokhoz írt „Üdvözlet”-ében részletesen ben#* Bantn a proletárdiktatúra feladatairól, a parasztsághoz való viszony kérdéseiről, nagyszerű útmutatásokat adva nemcsak a magyar, de a* egész világ kommunistáinak, de Nt is csak azt emelte ki elsősorban, ami a proletárdiktatúrában általános, nemzetközi érvényű, és nem azt, ami a magyar proletárdiktatúra speciális feladataira vonatkozik, ami a magyar forradalom sajátossága. Mégis rendelkezünk egy olyan dokumentummal, amelyben Lenin kifejtette — 1919 áprilisában —, hogy mit tart egy középeurópai, újonnan létrejött proletárdiktatúra legfontosabb, legsürgősebb feladatainak, mi szerinte a kritériuma annak, hogy egy ilyen proletárdiktatúra helyesen képviseli-e hazája és az egész világ proletariátusának érdekeit, a világforradalom ügyét. Leninnek arra a táviratára gondolok, amelyet 1919. április 27-én küldött a Bajor Tanácsköztársaságnak. Ez a távirat akkor vagy nem érte el a címzettet, vagy éppen végső haláltusájában érte csak el, így nem került a nyilvánosságra. Lenin azonban itt nem új, ismeretlen szempontokat sorol fel, hanem arról ír, amit szerinte már meg kellett volna valósítania a bajor kommunistáknak ahhoz, hogy valóban Tanácsköztársaságról lehessen náluk beszélni, amit tehát Lenin szerint egy közép-európai kommunistának, ha a munkás- osztály vezetője akart lenni, tudnia és ismernie kellett. Figyelembeken vennünk azt is, hogy ez az üzenet gyorsan, a mindennapi munka lázas sietsége közben íródott, és nyilván nem tartott igényt a feladatok és követelmények tudományos pontosságú felsorolására. Mégis megmutatja azt, mit tartott ekkor Lenin a legfontosabbnak, a legsürgősebben végrehajtandó feladatoknak egy új középeurópai proletárdiktatúra számára. Azt hiszem, feltétlenül helyesen járunk el, ha a Magyar Tanács- köztársaság tevékenységét, eredményeit, hibáit mérlegre téve, azokból a követelményekből indulunk ki, amelyeket Lenin ebben a dokumentumban felsorolt. Ha pedig valakinek mégis kételyei lennének abban az irányban, hogy a Bajorországra vonatkozó lenini útmutatás egyértelműen alkalmazható-e Magyarországra, úgy annak Leninnel válaszolok. Már szó volt arról, hogy Lenin július végén Kunhoz írt táviratában a következő mondat szerepel: „Remélem, ön meg fogja tenni azokat az intézkedéseket, amelyeket a bajoroknak ajánlottam.” Amiből két dolog világos: egyrészt, hogy ha a bajorokhoz szóló üdvözlet nem került is akkor nyilvánosságra, Kun Béla feltétlenül ismerte, ami természetes is, hiszen tudjuk, hogy ebben az időben Bajorország felé, de általában a Nyugat felé Magyarország volt a közvetítő kapocs. Másrészt nyilvánvaló ebből a mondatból, hogy Lenin egyértelműen érvényesnek tartotta a Magyar Tanácsköztársaságra vonatkozóan mindazt, amit a Bajor Tanács- köztársaságnak ajánlott. Lenin távirata így hangzott; „Üdvözlet a Bajor Tanácsköztársaságnak. Köszönet az üdvözletért és a magunk részéről is szívből üdvözöljük a Bajor Tanácsköztársaságot. Nagyon kérjük önöket, tájékoztassanak bennünket gyakrabban és konkrétabban arról, hogy milyen intézkedéseket tettek az olyan burzsoá hóhérok elleni harc érdekében, mint scheidemann és társai, létrehozták-e a munkások és alkalmazottak városi kerületi tanácsait, felfegyverezték-e a munkásokat, lefegyverezték-e a burzsoáziát, igénybe vették-e a ruha- és más áruraktárakat a munkások, különösen pedig a mező- gazdasági munkások és kisparasztok azonnali és hathatós megsegítésére, kisajátították-e a müncheni tőkések gyárait és vagyonát, valamint a München környékén fekvő tőkés mezőgazdasági üzemeket, törölték-e a kisparasztokat terhelő jelzálogot és haszonbért, felemelték-e kétszeresére vagy háromszorosára a mezőgazdasági munkások és a segédmunkások bérét, elkoboztak-e minden papírt és minden nyomdát abból a célból, hogy népszerű röplapokat és újságokat nyomhassanak a tömegek számára, bevezették-e a két-, vagy háromórás közigazgatási elfoglaltsággal párosuló 6 órás munkanapot, össze- költöztették-e a müncheni buzsoáziát, hogy azonnal munkásokat lehessan a gazdagok lakásaiba költöztetni, kezükbe vették-e valamennyi bankot, szedtek-e túszokat, a burzsoázia soraiból, bevezették-e azt, hogy a munkások nagyobb élelmiszerfejadagot kapjanak, mint a burzsoázia, mozgósították-e a munkásokat az utolsó emberig, mind a védelemre, mind eszméi propagandára a környező falvakban? Az ilyen és hasonló rendszabályok legsürgősebb és széies körű életbeléptetésének, a munkás-, mezőgazdasági munkás- és az ezektől különálló kispa- raszt tanácsok öntevékenységével párosulva, meg kell szilárdítania helyzetüket. Rendkívüli adót kell kivetni a burzsoáziáA pedagógus ... Amikor hazatért Oroszországba, a határon kérdőívet kellett kitöltenie. A „foglalkozás” rovatba azt írta: újságíró. Sohasem volt újságíró a szó közkeletű értelmében. Az újságírónak kifejezési formája az írás: Leninnek tevékenységi formája volt. Nem azért írt, hogy beszámoljon gondolatairól, s nem is azért, hogy írásművet hozzon létre. Az író művei is befolyásolják a világ alakulását. de az írók elsődleges célja mégsem a világ átalakítása. Lenin politikus volt, akinek feladata cselekedetre készteti az embereket: más célt mint a világ átalakítását, nem ismert. A lenini szöveg olyan egyszerű, hogy bárki megértheti. Szinte szájbará- góan egyszerű. Pedagógus volt; mindig tanított. Ha egy gondolatot fontosnak tartott, újra meg újra elismételte, cikkek egész sorába#, de egy-egy íráson beiül is, hogy bevésődjék olvasói agyába. Az író munkaeszköze a szó. De Lenin olyanoknak írt, akiknek fogalmuk sem volt, mifán terem a filozófia, közgazdaságtan, tudomány: vagyis az, amiről beszélt. Nem ’ bízott pusztán a szavakban, az írásjeleket is segítségül hívta: a szövegben minduntalan kiemelt szavakat, vastag betűvel szedett mondatrészeket: csak, hogy a mondat el ne sikkadjon. Az egyik szót egyszer húzta alá, a másikait kétszer, a harmadikat hullámos vonallal, nem ta- karéskodott a felkiáJltó- jeleikkel sem: ott állt olvasód mellett és segített nekik olvasni. Újra meg újra kiszólt a szövegből; figyeljétek, ez fontos, ez még fontosabb, ez a legfontosabb. Gyurkó László: Lenin, Október (részlet) ra, és a munkásoknak, mezőgazdasági munkásoknak és kisparasztoknak azonnal és bármi áron biztosítani kell helyzetük tényleges megjavítását. Szívélyesen üdvözöljük önöket és sok sikert kívánunk. Lenin.” Mint mar szó volt róla, ez a távirat nem tekinthető a proletárdiktatúra alapvető követelményei tudományosan rendszerezett felsorolásának. Lényeges és kevésbé lényeges kérdések keverednek benne, nem fontossági sorrendben követik egymást a különböző követelmények — mégis nyilvánvaló, hogy benne van minden, amit Lenin az adott pillanatban, az adott közép-európai viszonyok között a leglényegesebbnek tartott ahhoz, hogy egy magát Tanácsköztársaságnak nevező államalakulat i valóban a proletárdiktatúra funkcióját gyakorolja, és ne csak nevében legyen Tanácsköztársaság. Az előbbiekből következően az is' nyilvánvaló, hogy Lenin követelményei szempontjából nem volt lényeges különbség a Bajor és a Magyar Tanács- köztársaság között. Nyugodtan tekinthetjük tehát . a Bajor Tanácsköztársaságnak adott útmutatást mércének, amelyen lemérhetjük, mennyiben felelt meg a Magyar Tanácsköztársaság a proletárdiktatúra lenini követelményeinek. (Réti László: Lenin és a magyar műn kásmor’alom)
