Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-16 / 88. szám

1910. április 1«, csütörtök 4. oldal Egy tv-film születése Cigányok a stúdióban Huszonöt éve történt Nem vesztettek évet Ha nem tudnám, hogy a Televízió vetítőtermében vagyok — azt hinném, hogy a tudományegyetem összehasonlító nyelvészeti, vagy genetikai szakkör vi­táinak középpontjába csöp­pentem. Most nem pereg a film. A félhomályos vilá- gítású teremben hol innen, hol onnan röppen fel egy állító, vagy tagadó mon­dat: egy erős érv, amely­ben hivatkoznak Puhlik szarajevói cigányszótárá­nak adataira, de ezt elho­mályosítja a Wolf-féle „Grosses Zigeuner Wörter­buch”. A harmadik hang a Lővári cigánydialektus nyelvtanát idézi. A szerkesztő kijelenti, hogy ezek nem falusi ci­gányok, hanem ott élnek a város — jelen esetben — Zombor perifériáján. A forgatókönyv fordítója megjegyzi, hogy tudomása szerint a cigányok nyelvé­ben nincs obszcén károm­kodás. A legsúlyosabb átok: „folyjon ki a sze­med!” A rendező részletes statisztikai adatokat is be­vet a vitába: Magyarorszá­gon csaknem 200 000 ci­gány él, de Jugoszláviában csak feleannyi és Lengyel- országban alig néhány csa­lád, mert a hitleri meg­szállás alatt a nácik mint­egy 40 000 cigányt hurcol­tak el és pusztítottak el a koncentrációs táborokban. A vita elcsendesül. A felek megállapodnak, hogy a főszereplők beszédét ma­gyar színészekkel szinkro­nizálják, de a számtalan mellékszereplő (cigányput­rik lakói: férfiak, nők, if­jak, öregek) hangját cigá­nyokkal fogják előadatni. Sipos Varga Éva szink­ronrendező teremti meg az alkotó rendet a tv-film „nascens” pillanatában. Nemsokára megszületik a film magyar változata — a vajúdást az előkészítő viták, megbeszélések jel­képezik. Ezért jöttek össze a tv-stúdió vetítőter­mében a stáb meghívására az ELTE „romano” szak­kör tagjai, a magyarorszá­gi cigányszakértők. A munka első fázisában meg­tekintették a szinkronizá­landó filmet, amelynek cí­me : „Találkoztam boldog cigányokkal”. A vitl már a címnél kezdődik, egyesek vélemé­nye szerint Alexander Pet­rovich díjnyertes filmje cí­méből hiányzik egy rövid szó — éspedig az „is”. Az eredeti cím így hangák: „Találkoztam boldog cigá­nyokkal is”. Mert ez lenne a logikus. A filmben sze­replő cigányokra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy boldogok. A vá­ros perifériáján élő cigá­nyok tolikereskedéssel, ku- peckedéssel foglalkoznak és élik a cigányputrik népé­nek különös — kicsit misz­tikus, de végtelenül nyo­morúságos életét. Az elöre­gedett nőket csúf boszor­kányokká töri a keserves cigánysors, az idős férfia­kat aggastyánokká, faluszéli koldusokká rogyasztja a nyomor. A fiatal lányok út­ja a tollfosztás, kocsmai éneklés vagy a belgrádi utca. A cigányvitából csú­nya veszekedés, a harag­ból bosszúállás, gyilkos­ság lesz. A férfi megöli a vetélytársát — holttestet a jég alá „süllyeszti De a nyomozásnál hallgat a ci­gányputrik népe. Hallgat és nem tud semmiről sem­mit. A rozoga viskók között vegetál az élet és az em­berek reggelenként újra nyakukba veszik a hétköz­napok szürke, kietlen, si­vár nyűgét, a másnapok megélhetési gondját. Kői­ben énekelnek, lármáznak, veszekednek, szerelmesked­nek és éheznek, nyomorog­nak és pusztulnak. A film két végét összera­gasztják és így annyiszor vetíthetik le, ahányszor csak szükséges. Most sok­szor kell vetíteni, mert a szereplők nehezen fogják meg az igazi hangot. Még mesterkélten, vontatottan, hangsúlytalanul, vagy ar- tikulálás nélkül beszélnek. A rendező végtelen türe­lemmel magyarázza, hogy ők most egy cigányházasság kárörvendő és leskelődő ta­núi, amikor egy 14 éves fiút fektetnek egy „érett” 17 éves cigánylány ágyába. A hetedik, vagy nyolcadik próba után végre jól mond­ja el az egyik asszony a szöveget; „Gyerünk Pali, mire vársz? Feküdj a ha­sára!” a gyerekek A munka második fázisa maga a szinkronizálás. A szinkronstúdió keverőhelyi­ségében ül a vezérlőasztal mögött a rendező és Hor­váth András hangmester. A terem másik részében, amelyet hangszigetelt üveg­lap választ el a stúdiótól — próbálja mintegy har­minc cigány férfi és nő a soron következő jelenet sze­repét. A vászonra vetítik a film 1—2 perces jelenetét. Azután következik a 145-ös tekercs felvétele, amelyben már valódi színé­szek működnek közre. Ga­ras Dezső egy ravaszdi, bo- hókás falusi pópa „hang­ját” képviseli. A szerep szerint megáldja a két fia­tal — nem éppen legális­nak tekinthető házasságát. Bora: Madaras József, Ti­sza: Nagy Anna. Garas pópa enyhe grego­rián dallammal intonálja: „Áldd meg uram a te szol­gádat, borát és a te szol­gálódat... hogy is hívnak lányom? Nagy Anna: „Tiszának.” Garas: „Tiszának?!... az egy folyó neve. Honnan szedted? Még jó, hogy nem Dunának hívnak!” Garas Dezső annyira be­leéli magát a pópa szere­pebe. hogy a felvétel a má­sodik próba után sikerül. Sipos Varga Éva elége­dett az eddig elvégzett munkával. Már fáradt, ami nem is csoda, hisz néhány perc múlva 11 óra, helye­sebben 23 óra. Sötét este van. A tavasz folyamán meg­ismerkedhetnek a televízió nézői ezekkel a „boldog cigányokkal”. Sényi Imre Még harminc eszten­dős sem volt Karácsony Kálmán, a Kecskeméti Bé­ke téri Iskola igazgatója, amikor 1945. tavaszán be­került tanyáról városba ta­nítani. Néhány hónap múl­va igazgató lett. Nagyon jól emlékszik az előzmé­nyekre, nemcsak azért, mert fordulópont volt az életében, hanem azért is, mert ifjúságának legmoz­galmasabb időszaka volt. S ez a mozgalmas, aktív, célokkal és munkával tele életmód azóta is tart. — Városföldön, a Mind­szenti úti iskolában taní­tottam — mondja. — 1944. október 10-ig. vkor tör­ték át a szovjet csapatok először a Tiszánál álló vo­nalat, s eljutottak Kecske­métig. Felrobbantottak egy szerelvényt, amely a Deb­recenből idevezényelt Tig­risek lőszerét hozta. Azután visszahúzódtak. De akkor­tól fogva özönlöttek a me­nekülők, óriási tömeg vo­nult állandóan az iskola előtt az úton. Megkaptuk mi is a kiürítési parancsot, abba kellett hagyni a taní­tást. — Nem volt rendben az egészségem, de akkora már a felmentetteknek is ki­kézbesítették a behívó pa­rancsot. Menjek?... Ne menjek? ... Vigyem a csa­ládot is?... Nehéz volt el­dönteni ... — Sokan hősnek igye­keztek feltűnni később csu­pán azért, mert bújkáltak: Katonaszökevény vol­tam !... Szó se róla köny- nyen ráfizethetett az em­ber. Én azonban bevallom, egyeszerűen azért maradtam mert nem tudtam elsza­kadni itthonról. Minden ideköt Kecskeméthez. — Persze benn, Kecske­méten nem maradhattunk. Családostól Kisnyírben hú­zódtam meg. De nem so­káig tartott. Október 31- én éjszaka áthaladt raj­tunk a front. Eleinte nem tudtuk mi legyen tovább. Aztán egy szovjet szerzsant tanácsára visszajöttünk a városba. — Itthon kevesen voltak. Még decemberben is, ami­kor megpróbáltak valami­féle népszámlálást tartani a város vezetői, 2800 la­kost tudtak összeszámlál­ni. —... Elpusztíthatatlan az emberben az életkedv. Igaz, a szovjet várospa­rancsnok is azon volt, hogy minél előbb a rendes ke­rékvágásba lendüljenek az ügyek. Elrendelte: meg kell indítani a tanítást. Az Ökollégiumot kaptuk meg, s november 18-án nyitot­tuk, pontosabban: folytat­tuk a tanévet. A második emeletet az akkor még mű- kölő jogakadémia foglalta el, az elsőn a kereskedel­mi iskola kapott helyet, az elemi pedig a földszinten. Hamarosan szűk lett az Ókollégium. Egyre-másra jelentkeztek a gyerekek, jöttek még a tanyáról is. így aztán terjeszkedtünk. Mi néhány osztállyal az egykori Széles utcai Ko- csák-féle házba tettük át székhelyünket. Akkor már osztott csoportokban taní­tottunk. Emlékszem, a tü­zelőt az elhagyott házak­ból szereztük ... 1945 tava­száig tanítottam itt, akkor lettem a Czollner téri isko­la igazgatója. — Így tehát Kecskemé­ten alig egy hónap volt a kiesés a tanításban. Be is fejeztük az évet szabályo­san, a tanulóink nem vesz­tettek évet. — Mi kecskemétiek már a felszabadulás egyhónapos jubileumát is megültük. November 30-án nagy ün­nepi előadást tartottunk a színházban. Én is felléptem, magyar nótákat énekeltem a műsorban. Érdekes régi papíro­kat vesz elő Karácsony Kálmán igazgató. Ma már történelmi értékű doku­mentumok az akkori idők­ről. Illetménylap, amelyen októberrel megszakadnak a feljegyzések; igazolás, azt tanúsítja, hogy mint tanító mentesül a közmun­kák alól. 1944. december 7-i keltezésű engedély ar­ra, hogy elhozza bútorait a tanyai iskolából. Egy igazolás 1945. tavaszáról: elvégezte a szakszervezeti tanfolyamot. Az aláíró: Gombkötő Antal, Frigyessy Ferenc és Barna József. Kecskemét első értelmiségi szakszervezetének a peda­gógus szakszervezetnek alapítói és vezetői. Még egy okmányt látok a régiek között. Ka­rácsony Kálmán tanári dip­lomáját. — Ezt már a hatvanas években szereztem. Azt hiszem, erre a leg­büszkébb. Nem azért mert tanítóból tanár lett, ha­nem mert volt ereje, aka­rata meglett férfiként egy ezres létszámú iskola gond­jai mellett vállalni újra a tanulást és el is végezni, amit vállalt. — Tudja, már sokat el­gondolkoztam azon, hány ezren és tízezren láttunk hozzá ebben az országban újra a tanuláshoz és sze­reztünk magasabb képesí­tést, vagy tanultunk csak azért, hogy jobban értsünk a munkához. Nekem annak idején 1200 pengő kölcsönt kellett felvennem az anyám házára, hogy beiratkozhas­sam a tanítóképzőbe, utá­na 10 évig törlesztettem. Mennyivel könnyebb ma. Csak az akaraton múlik. Gyakran mondogatom ezt a tanítványaimnak is ... Mester László 190 osztrák cég a im -n Ausztriából 190 cég je­lentkezett a Budapesti Nem­zetközi Vásárra. Az össze­sítések szerint onnan ér­kezik majd a legtöbb kül­földi kiállító. Az ausztriai vállalatok, cégek 6300 négyzetméteres fedett terü­letet béreltek ki és kétezer négyzetméteres nyitott részt foglaltak le a vásárváros­ban. A bemutatandó oszt­rák áruk listája igen vál­tozatos. A Steyr Művek te­herautókat és autószerviz­berendezéseket hoz. Érdek­lődésre tarthat számot a műanyag fröccsöntő gép, valamint a cipő- és bőr­ipari gépsor. Utón az ünneplő ország felett Mester László riportja ELTŰNIK A FOLD A szitáló eső megered, el­áll, újra megered. Amikor nem eáTí, 5—6 kilométer a látás. Kedvünk derűs: Repü­lünk! Jobb oldalt kinyújtózko­dik a párapaplan alól Ti­hany. Ennyit látok a túl­só partból. Szárszó. Lelle, Boglár ..; — 187 fok! — kiáltom az új irányt pilótámnak. Meg­billen a föld, félfordulat balra. Előttünk tintafekete az ég. Egyenesen egy lomha domb csücskének tartunk. Az erdőborította hegyol­dal alattomosan nyomako­dik egyre közelebb hoz­zánk. S egyszerre, eltűnik a föld! Mosókonyhaszag, a kabin­ablak piszkosfehér tejüveg. Semmit sem látok. Felhőben vagyunk. Aztán zsupsz! Mintha kútba zuhannánk. A fenekén megpillantom a talajt. Fe­nyegetően meredező csupasz fák, két-három emelet mélységben. Kati bedönti a gépet. Éles forduló, de már újra vatta fog körül bennünket. Tyű, ez meleg! A föld közvetlen közelében! ha csattanunk már nem is fo­gom hallani... Sötétedik, fekete üreg fenekén a föld, újabb fehér villanás, s ki­futunk a felhőből. Visszafelé repülünk, tá­volodva a zivatarfelhőtől. Lenn megpillantom abe- tonutat Még nem hűlt ki bennem a versenyláz. Hát­rafordulok: — Nem próbáljuk meg? Alacsonyan az út fölött esetleg átbújhatnánk a fronton. — Nem hazamegyünk! A repülőtérre... Elszégyellem magam. Ka­ti legalább annyira szeret­né végigrepülni az útvona­lat, mint én. ö kapná érte a pontokat. De győz benne a fegyelem. Rádiónk nincs, anélkül pedig tilos felhő­ben repülni. EGY UGRÁS- DUNAÜJVÁROS Csak néhányan jutottak át, akik korán indultak. El­mesélték, hogy zengett kö­rülöttük az ég, csapkodtak a villámok, s úgy leszorí­totta őket a vihar, hogy né­hol a fákat kerülgették. De ezt már Dunaújváros­ban tudtuk meg tőlük. Későn délután szelíd nap­sütésben fürdő lankák fö­lött tág rajokban húztunk. Felintegettek hozzánk a föl­dekről és a falusi utcák­ról. Látványosság voltunk az ünnepi készülődésben. Félútról már láttuk Du­naújvárost. Előbb a tömör füstoszlopokat, utánuk fel­kúsztak a láthatárra a ké­mények is, majd a súlyos épülettömbök. Végül kiraj­zolódott a csövek, traver­zek, vezetékek szövevényes hálózata. A Vasmű eltökélten ter­peszkedik a magas parton, 40 kilométeres körzetben uralja a vidéket. AZ IFJÜ VAROS Este a városi tanács el­lökhelyettese tartott ne­künk tájékoztatót. Tájékoz­tató? Egy lokálpatrióta el­ragadó, szellemes csevegé­se városáról Dunaújváros itt van a szomszéd un! >an, a túlpar­ton, átellenben Szalkszent- mártonnal, Dunavecsével. Ezrével járnak át a Bács megyeiek dolgozni. Mégis aránylag keveset tudunk róla. Az elnökhelyettes csak néhány adatot mond. Ilye­neket: 50 ezer lakos. A nők 87 százalékának is munkát tudnak már adni. Évente átlag 15 gyár nyeri el ná­luk az élüzem címet, a Minisztertanács vagy a SZOT vándorzászlaját. Adatok helyett inkább arról beszél, hogy születése szerint egyetlen 20 éven fe­lüli lakosuk sem dunaújvá­rosi, mégis ide tartozónak érzi magát mindenki a vá­rosban. Dunaújvárosnak lelke van, sajátos, egyetlen más városhoz sem hasonlít­ható arculata... Hány fa­lusi fiatalból lett itt mun­kás, akik elhagyva a falut évszázados életformákból, maradiságból, avult szoká­sok közül ugrottak át a korszerű jelenbe. Dunaújváros a legfiata­labb település a sokszáz­éves fennállásukat ünneplő magyar városok között. Az első téglától a mammut- üzemekig a szocialista épí­tőmunka szülötte. Lakosai éppen erre büszkék. VISZONTLÁTÁSRA! Csak most látjuk: túl­ságosan hajszás ez a csil­lagtúra. Feltámadt ben­nünk az újságíró kíváncsi­ság. Jó volna körülnézni alaposan ebben a szép, modern városban. De nincs idő. Vacsora, eredményhir­detés, takarodó. Másnap korán kelünk. Milyen jó lett volna, ha a rendezőség közbeiktat egy napot, amit a városnak szentelhetnénk! Meg is ígérjük a szíves vendéglátóknak, hogy a nyáron, a város alapításá­nak 20 éves évfordulójára újra eljövünk. ... Lefekvés előtt kiadják a másnapi feladatot. Most tudom meg, hogy az út nagy része hazai tájon, Bács megyén keresztül ve­zet. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents