Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-14 / 86. szám

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS'-KISKU,^ MEGYEI, BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesöljetek! XXIV. évt M. szám 1970. április 14, KEDD Arat 90 fillér 4 A lenini megemlékezés méltó nyitánya -1 ■■ ■ a nemzetközi kommunista műszak Lenin születésének kö­zelgő 100. évfordulója tisz­teletére a világ haladó szel­lemű ifjúságával együtt a Bács-Kiskun megyei fiata­lok a lenini eszmékhez méltón, a több mint ötven évvel ezelőtti kommunista szombatok emlékét felidéz­ve, vasárnap társadalmi munkát vállaltak. Bács-Kiskun megye kö­zel harminc mezőgazdasági és ipari üzemében tartottak ünnepi műszakot. Azokban a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, ahol az időjárás, illetve a talaj állapota engedte és lehetővé tette, a megké­sett mezőgazdasági, kerté­szeti munkáknál segédkez­tek a fiatalok. Az Izsáki Az ifjúság vasárnapja magunk ifjúságát láttuk visszatérni bennük ezen a szép tava­szi vasárnapon. A magunk lelkesedését, hitét, áldo­zatkészségét, önzetlensé­géi; mirldazt ami akkor nehezebb viszonyok kö­zött is oly emlékezetessé, varázslatosan széppé tette ifjú éveinket. ■ Százan és ezren dolgoz­tak vasárnap a fiatalok szerte a megyében az üze­mekben, a földeken és a parkokban. Lendületük magával ragadott sok fel­nőttel is. Szívesen vállal­ták velük együtt az idő­sebb szaktársak és veze­tők is a kommunista mű­szakot, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal segítsék minél gyümölcsözőbbé ten­ni az ifjúság energiáit, a felajánlott sok ezer óra társadalmi munkát. életlen az egybeesés, * de szimbolikus ér­telmű: ugyanezen a va­sárnapon zajlott le Kecs­keméten a KISZ országos szavalóversenye. A több mint száz ifjú versmondó és előadó hasonló lelkese­désről, szorgalomról tett tanúságot, mint a kom­munista műszakot vállaló társaik. Képviselői, leg­jobbjai voltak annak az ezernyi fiúnak és lány­nak, akik szerte az or­szágban részt vettek a vá­logató versenyeken, elő­döntőkön, s akik közül nagyon sokan tegnapelőtt bizonyára szintén dolgoz­tt.-’.ytállni a munká- ** ban — ez már ön- igában is tiszteletet ér- mlő célkitűzés. Ám az, gy a mai fiatalok több­je nem éri be ennyivel szint jói mutatja mai úságunk arculatát, s váltképp biztató a jö- re nézve. M. L. Állami Gazdaságban pél­dául szőlőt nyitottak, met­szettek, a mélykúti Béke és az Űj Élet Termelőszö­vetkezet ifjúsági szocialista brigádjai fákat ültettek. Néhány KISZ-szervezet ün­nepi műszakját az éjszakai nagy esőzés meghiúsította. A halasi KISZ-esek pél­dául a vizes, sáros talaj miatt április 19-re halasz­tották el a kommunista vasárnapot. Tervük szerint a kiskunhalasi Paprika An­tal Termelőszövetkezetben fákat ültetnek majd. Hasonlóan becsületes, jó munkát végeztek a gyárak­ban, ipari üzemekben dol­gozó fiatalok is. A kiskunmajsai Drótfo­natgyártó Vállalat KISZ- esein kívül az idősebb dol­gozók is részt vettek az ünnepi műszakban. A reg­geli óráktól kora délutánig tartó műszak alatt száz­húsz dolgozó több mint 150 ezer forint értékű munkát végzett. Az ÉVM Épületasztalos- ipari és Faipari Vállalat kiskunhalasi gyárában két ifjúsági szocialista brigád ajtókat készített vasárnap. Több mint ötvenen vettek részt az ünnepi műszákban. A Finomposztó Vállalat bajai gyárának fiatal szak­munkásai KISZ-műszakot tartottak. A kommunista vasárnapon a szövődé dol­gozói teljesítették az egy­millió vetésre tett vállalá­sukat. A fonalkészítő üzem KISZ-esei ezer kiló fonalat gyártottak nyolc óra alatt. Az ünnepi műszakért ka­pott 15 ezer forintnyi mun­kabérük egy részét a viet­nami nép segítésére aján­lották fel, a pénz fennma­radó részét pedig kulturá­lis célokra használják fel. A Ganz Villamossági Mű­vek bajai készülékgyárá­ban a KISZ-szervezet fel­hívásához a gyár idősebb dolgozói is csatlakoztak, s így ötszázan tartottak kom­munista vasárnapot. A fi­zikai dolgozókon kívül az adminisztrációs munkát végzők is a termelésben se­gítettek. Vasárnap reggel szinte teljes létszámban megje­lentek munkahelyükön a Kismotor és Gépgyár bajai gyárának KISZ-tagjai is; reggel 6 órától délután 2 óráig 350-en dolgoztak. A lajosmizsei KlSZ-szer- vezet tagjai közül 40-en a sportpálya környékén fá­sítottak. Több bajai üzem KISZ-istái a Petőfi-szigeten parkosítottak. Az Iroda- gépipari és Finommecha­nikai Vállalat kecskeméti gyárában az udvart ren­dezték a fiatalok. A nemzetközi kommu­nista vasárnapon az ipar­ban és mezőgazdaságban dolgozó megyebeli fiatalok a becslések szerint körül­belül félmillió forint értékű munkát végeztek. Ez a munkaakció méltó nyitá­nya volt a Lenin-centená- rium tiszteletére rendezett ünnepségsorozatnak. A tár­sadalmi munkavállalás ter­mészetesen ezzel nem ért végett. Több városban, köz­ségben ugyanis — például Kecskeméten — április 19-én és 26-án is tartanak kommunista vasárnapot. T. L. Ütőn a Hold felé Á szombat este fellőtt Apollo—13 hétfőn, magyar idő szerint 6,30 órakor már 240 000 kilométerre távolo­dott el Földünktől és se­bessége ekkor óránként 4800 kilométer volt. Magyar idő szerint 2.54 órakor a földi irányítóköz­pont utasítására az ameri­kai űrhajósok a főhájtómű néhány másodpercig tör­tént beindításával pálya- módosítást hajtottak végre, amelynek eredményekép­pen az űrhajó kedden rá­térhet a Hold körüli par­kolópályára, amelynek a Holdtól legtávolabbi pontja 319 kilométerre, legköze­lebbi pontja pedig ill kilo­méterre lesz. A pályamó­dosítás idején az űrhajó (Folytatás a 2. oldalon.) Televíziós közvetítés a* Apollo—13-ról. Időpontjában SOS ezer kilométerre volt Földünktől az űrhajó. Az előtérben James Lowell, mellette Fred Haise. Tiszai dráma Alpárnál Gátszakadás Tiszakécske térségében Az első drámai jelzés géptávírón érkezett: „A Tisza vízállása jelen­leg a szolnok-tiszabői sza­kaszon tetőzik. Szolnokon még a mai nap folyamán 823—824 centiméteres víz­állást várnak. Az alpári nyárigátnál a tiszaugi víz­mércén ma reggel 8 órakor 716 centiméter volt a víz­állás. A védekezés teljes erővel folyik, több szaka­szon már teljes magasítás­sal kellett biztosítani a gá­tat. A tetőzés előrelátható­lag az alpári nyárigát sza­kaszán holnap — 14-én kö­vetkezik be. A jelenlegi vízállást a Tisza Tiszaug­nál kb. még 4—5 em-rei fogja meghaladni.” Ezt a híradást Szegedről, a Vízügyi Hivataltól hétfőn délelőtt nem sokkal nyolc után kaptuk. S egy-másfél óra múltán már a homok­zsák-uszályokat vontató motorcsónak fedélzetéről tárult szemünk elé a riasz­tó kép: a megáradt folyó egyes szakaszokon pár cen­ti híján elérte a töltés te­tejét. Máshol a frissen le­rakott homokzsákok sar­kait nyaldosták a hullá­mok. Ahol 50—60 centi magas töltés áll ki a víz­ből, ott különösebb gond még nincs. De a folyammá „hízott” Tiszának bősége­sen elegendő, ha egyetlen helyen túllép a gáton .. E kritikus pillanatnak pi'óbálja útját állni az itt dolgozó több száz ember: a víztársulat és a víz­ügyi hivatal alkalmazottai, szövetkezeti gazdák és a honvédségi alakulatok. Ezerszámra töltik meg a homokzsákokat, s viszik a legveszélyesebb szakaszok­ra. A Csorigrád megyei Bokros község szélében készenlétben állnak a víz­ügyi hivatal különleges gé­pei : cölöpverők, teherko­csik. Átszivárgásokkal, buz­gárok feltörésével minden Surranta — a víz 200 méteres „vészkijárata”. Cölöpökkel megtámogatott ho- mokzsákfalat építettek az árvíz útjába. (Pásztor Zoltán felvétele) pillanatban számolni lebet. — Eddig mintegy 15 ezer homokzsákot raktunk a töltésre — tájékoztat a víz­társulat műszaki vezetője. Retkes Mihály. — Az éj­szaka néhány helyen már átcsaptak a hullámok, de a gyors beavatkozás segített. Egyelőre bizakodunk, 10— 15 centi emelkedést még elviselünk. De csak akkor, ha nem lesz erősebb szél­verés. Az északi és a ke­leti irányú szél már mos­tani helyzetben is veszélyes lenne... A társulat tiszaújfalui székhazában éjjel-nappali ügyéletet tartanak, rövid- hullámú rádión tartanak összeköttetést a különböző veszélyeztetett pontokon dolgozókkal. A társulathoz a csongrádi szőlőktől a tiszaugi hídig terjedő 24 kilométeres folyamszakasz tartozik. • ' — Az áradásra számítot­tunk, csak arra nem, hoigy ilyen hirtelen és ilyen erő­vel jön — mondja A. Mol­nár József alpári tanács­elnök, aki egész vasárnap­ját a töltés tetején töltötte. Szántóföldek, gazdag ve­tések, legelők, szőlők, gyü­mölcsösök terülnek el a szemhatárig — néhány mé­terrel lentebb a mostani vízszint alatt. Nyolc-kilerfc- ezer hold veszélyeztetett terület, amelynek egyetlen évj bruttó hozama durván számolva is 60—70 millió forint. Van mit védeni... Közben újabb hír érke­zik : Szolnoknál a Tisza hét centit áradt, s ez holnap- utánra ér ide... Nem sok­kal lapzárta előtt újabb hír érkezik a szerkesztő­ségbe; Tiszakécskénél a víz áttörte a gátat, s a Tisza- gyöngye Tsz több százhol­das területét elöntötte. Mire ezek a sorok nap­világot látnák, még aligha dől el a kérdés: Alpártér­ségében sikerrel járt-e a drámai küzdelem. H. D,

Next

/
Thumbnails
Contents