Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
mozgékony es olcso I > * P T 4 * ' 1970. április 12, vasárnap Névnap: Gyula Napkelte: 5 óra 02 perc. [Napnyugta: 18 óra 28 perc. Holdkelte: 8 óra 35 perc. [ Holdnyugta: 1 óra 02 perc. Ha is dolgoznak A fiatalok kezdeményezésére ma a megye 30 állami és termelőszövetkezeti gazdaságában tartanak egész napos műszakot a földeken, amennyiben az időjárás megfelelő, hogy ezzel is pótolják a megkésett mezőgazdasági munkákat. — Évente együttesen kö- rülbelü egymillió forintot tesz ki az az összeg, amely- lyel á fajszi. bátyai és miskei termelőszövetkezetek havi 500 forintra egészíti kj az idős tagjai járadékát. Hangverseny Kecskeméten Érdekes zenei eseményre, a Magyar Kamarazenekar hangversenyére kerül sor április 14-én, kedden este 7 órai kezdettel a városi művelődési központban, melyen Händel, Boccherini és Bartók művek hangzanak fel. Közreműködik Anja Thauer gordonkaművész (NSZK), a hangversenymester pedig Tátrai Vilmos lesz. Tanácsülés Szerdára, április 15-re összehívták a Kiskunhalasi Városi Tanács ülését. A testület ezúttal a múlt évi tanácsi költségvetés és fejlesztési terv zárszámadását, valamint a termelőszövetkezetek és szakszövetkezetek 1960. évi gazdálkodása, illetve az idei főbb célkitűzéseik megvitatását tűzte tanácskozásának napirendjére. — Wurlitzer működik az izsáki ÁFÉSZ Tulipán cukrászdájában. Az ifjúság nagyon megszerette a zenegépet, ennek következtében a cukrászda látogatottsága rövid idő alatt kétszeresére növekedett Csibejáratok Hetenként több mint 35 ezer csirkét irányít a tenyésztőkhöz a BOV kecskeméti gyára. Az időzített szállítással a folyamatos nyersáru érkezését kívánják biztosítani. Pecsenyecsirkékből az idén ugyanis több mint ezer vagont fogadnak. Fehér fevecsikó Fehér tevecsikó született a budapesti Állatkertben. Képünkön; a boldog anya Jerániával, a ritka teve- csikóval. (MTI-foto — Benő Imre felvétele — KS) LOTTÓ A 15. játékhéten öttalá- latos szelvény nem akadt. Az egyes osztályokra jutó nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után a következők; a 4 talála- tos szelvények száma 31 darab, a nyeremény egyenként 128 722 forint. Há- romtalálatos szelvény 3 397 darab, ezekre egyenként 587 forintot fizetnek. A kéttalálatos szelvények száma 116 944 darab, a nyereményösszeg egyenként 20 forint Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan előforduló futó esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet lényegesen nem változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok, néhány helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10— 15 fok között, a délkeleti megyékben kevéssel 15 fok felett Ősbemutató Kecskeméten Galgóczi Erzsébet: A főügyész felesége című drámájának ősbemutatójára kerül sor április 14-énkedden este 7 órai kezdettel Kecskeméten a Katona József Színházban. Hegjöttek a fecskék Az ország déli vidékére hazatértek a fecskék. Szeszélyes idő fogadta a madarakat. Nyári lakóhelyükön, a Duna-ártér védett rezervátumaiban feltűntek a fekete gólyák is. A félénk madarak fészkeit nyilvántartják, szaporulataikat feljegyzik. — A négy korábbi tsz egyesítése révén keletkezett homokmégyi Aranykalász Termelőszövetkezet egyre javuló' termelési eredményeket mutat fel. A megszilárdult vezetésnek köszönhető, hogy az elmúlt évben a termésátlagok is emelkedtek. A Il-es számú üzemegységükben egyik-másik tábláról 24 mázsa búzát takarítottak be. Az egyesülés óta 4 millió forinttal nőtt a közös tiszta vagyona. Tanuló tsz-tagok A városföldi Dózsa Tsz- ben az elmúlt télen hatva- nan nyertek növényvédő, illetve vontatóvezetői kiképzést. A politikai tanfolyamra harminchármán jártak, és a gazdaságpolitikai tanfolyam résztvevői is nagy érdeklődést tanúsítottak a tananyag iránt. Eredményesen zárult a szövetkezet három KlSZ-alap- szervezetében is a téli politikai oktatás. Növényvédelmi prognózis A rügypattanás stádiumában levő gyümölcsfákon megkezdték károsításukat a levéltetvek, amelyek a szokásosnál nagyobb meny- nyiségben fordulnak elő. Ezért a gombabetegségek elleni védekezésekkel egy időben a levéltetvek ellen is védekezzünk. A levéltetvek ellen felhasználható növényvédőszerek: nagyüzemben Ekatox 20 0.1 százalékos, a Parathion 20 0,1 százalékos, szórvány és házikertben ebaycid 50 EC 0.1 százalékos, Nogos 50 EC 0,1 százalékos töménységben. A munkavégzés során az előírt munkavédelmi és óvórendszabályokat pontosan be kell tartani. Moziműsor Április 12.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ELVIRA MADIGAN KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SEX ÉS A HAJADON Április 13.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VIETNAM AMERIKAI SZEMMEL KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SEX ÉS A HAJADON Az esseni Folkwang alkotási iskola egyik volt növendékének rajztábláján született meg ez a kis gépkocsi. A fiatal német konstruktőr Két eve egy holland autógyárnál dolgozik. Mini-autóját most az amszterdami kiállításon mutatták be első alkalommal. Az 50 köbcentiméteres Sachs-motorral felszerelt autó, 4,5 lóerős teljtsitményével, óránként 50 kilométeres sebesség elérésére is kepes. Beszerzési ára mindössze 2800 márka lesz. Színházi műsornaptár Április 14, kedd este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Katona-bérlet Április 15, szerda este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Bajor-bérlet Április 16, csütörtök este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Déryné-bérlet Április 17, péntek este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Blaha- bérlet Április 18, szombat este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Csortos-bérlet Április 19, vasárnap du. 3 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Tsz- és nyugdíjas-bérlet este 7 óra A FŐÜGYÉSZ FELESÉGE Madách-bérlet Japán halászok példájára Érdekes kísérletbe fogtak a balatoni halászok. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi gyárában készített vízszínű — zöldes — újfajta csomómentes halászhálókkal húzzák a vizet. A külföldi szakirodalom szerint japán halászok alkalmazták először a színeshálós halászatot, kitűnő eredménnyel. Most a balatoni siker után az ország más halászati társulásai is alkalmazzák az új színes hálókat. A rendőrség felhívása A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság közleménye szerint 15 férfi és 17 női kerékpárt őriznek a talált tárgyak osztályán. EzAikívül 4 darab 3,5 méter hosszú fenyődeszkát és egy csomagot melyben ruhanemű van. A károsultak megfelelő igazolás ellenében a tárgyakat átvehetik. kifutásra készül a balatoni flottilla A siófoki téli kikötőben teljes készültségben várja a tavaszi indulást a MAHART balatoni flottillája. A siófoki kikötő dolgozói a tél folyamán elvégezték a karbantartást és ellenőrzést, hogy ne legyen fennakadás a nyári csúcsforgalom idején. Képünkön: Kifutásra kész a balatoni motoroshajó flottilla. (MTI-foto — Jászai Csaba felvétele.) — TATAY Sándor író ma, vasárnap délelőtt 10 órakor találkozik olvasóival Kecskeméten, a gyermekkönyvtárban. — Megyénk élelmiszer- ipari dolgozóinak jubileumi vetélkedőjét tartják vasárnap délelőtt 9 órakor a kalocsai művelődési központban. — Tízmillió forintot — a tervezettnél mintegy 18 százalékkal többet — forgalmazott idén az első negyedévben a kecskeméti Bútor és Lakberendező Áruház. Keresett volt a több mint 30 féle lakószoba berendezés, a hazai, valamint az NDK, lengyel és jugoszláv gyártmányúak egyaránt Változás a tv műsorában 8.40: Iskola-tv. Felsőfokú matematika. — 9.20: Slim John. Alapfokú angol nyelvtanfolyam. Hol a ház? — 9.35: Csak gyerekeknek: Muflonok nyomában — (csehszlovák természetfilm). — 10.00: Ébresztőóra. Intervízió gyermekműsor, felvételről. — 10.30: Sziklai Sándor ökölvívó emlékverseny. A döntő közvetítése a Sportcsarnokból. — 14.23: Pamir ’69. Karnevál Taskentben. (Ism.) — 14.50: Hétmérföldes kamera. Üttörőhiradö. — 15.20: Reklámműsor. — 15.25: Frédi és Béni. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. — 15.50: Delta. Tudományos magazin. — 16.15: Tom Sawyer kalandjai. Ifj. filmsorozat. — 21.40: A muzsika barátainak. — 22.30: Tv-hír- adó — 2. kiadás. Változások a rádió mai műsorában KOSSUTH-RADIO 15.08: Stúdiónk vendége, Fényes Szabolcs. — 15.55: Rákos Sándor verseiből. — 16.10: Faluról — falunak szól a nóta. — 17.00: Hírek. — 17.03: Könynyűzenei olimpiász. — 18.12: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — Közben: 19.00: Hírek. — 20.00: Yves Montand énekel. Egyébként a kiadott műsor szerint. Kisjó Sándor: Üzenet Palcsinak lefonálj. Remélem, azóta elég hosszú idő telt el ahhoz, hogy megbocsáss, de nem annyira hosszú, hogy elfelejts. — Jutka. Szokás manapság a fiatalokat mindenféle meggondolatlan és henye vádakkal illetni, holott az igazság az, hogy miként az idősebb korosztály tagjai sorában, közöttük is vannak ilyenek is, meg olyanok is. Jómagam alig tudok meghatottság nélkül pillantani arra a kis levlapra, amelyet ma kaptam, és amely az ifjúságnak irántunk megnyilvánuló meleg együttérzéséről tanúskodik. A lap címzése: Tordai Pál újságíró részére, „Kisjó Sándor” írói néven, Budapest, Sajtóház, Blaha Lujza tér. Szövege: Kedves Palcsi! Nagyon szeretnék veled beszélni, gyere föl hozzánk egy kávéra, előzőleg teAzonnal tárcsáztam a megadott számot, egyik neves pesti vendéglátó vállalat jelentkezett. Kérdem, van-e Jutkájuk, azt mondja a kedves hang, éppen ő az, miért érdekel. — Megkaptam « levelét — mondom lelkesen. — Levél? — tűnődik el és azt mondja, ő nem írt, aki küldte, a másik Jutka lesz. mert Jutkának bővében vannak. Kis idő múlva hallhatóan megille- tődött rezgésű hallózás, újabb, még kedvesebb női hang. Visszahallózásomra szünet, aztán csalódva kérdi, tényleg én vagyok? — Én, én, személyesen — bizonygatom, és hozzáteszem, hogy az írói álnév teljesen oké, fájdalom, a polgári nevem se nem Pál, se nem Tordai, hanem annyira más, hogy nem is érdemes róla beszélni. Döbbent csönd. — No, dehát — mondja aztán —, őneki a szóban forgó Palcsit mutatták be Kisjóként, még a nyáron, a Hűvös- völgyben. Biztatom, írja le néhány szóban külsejét, megjelenését, hátha mégis én voltam. Meséli felvillanyo- zottan, hogy egy nagyon jó kiállású krapek, mai szóval menő fej, kora huszonöt év, szálas, vállas, karcsú, sűrű fekete hajjal... jaj, rémes ügy, pedig higgyem el, olyan becsületes arca volt. Igyekszem nyugtatni, hogy az adatok egy része stimmel. A karcsúság nem éppen, s az életkorban is van néhány évtizednyi hézag, de az én hajam is koromfekete volt, amíg volt, ami pedig arcvonásaimat illeti, egytől egyig oly becsületes, hogy mindenkit lenyűgöznek. Lehet, ha nem vagyunk ily elmaradott korban és távolbalátó a telefon- készülék, sikerem van Jutkánál, így azonban búcsúzik és' illedelmesen mondja: — Sajnálom, hogy zavartam. Kétszeres buzgalommal hangsúlyoztam, zavarásról szó sincs, és mennyire sajnálom, hogy nem vagyok azortos. Ebben maradtunk. Miután kérdésemre az Űjságírók Országos Szövetsége megállapította, hogy Tordai Pál nevű újságíró nincs, a tettes ismeretlen. A tévébeli Kék fényt nem akarnám igénybe venni, pedig nem vitás, hogy a nyomok a szexi-alvilágba vezetnek. A kedves Pálosinak ezúton mondok köszönetét. Lám, vannak még fiatalok, akik oly terheket is igyekeznek vállunkról levenni, amelyek nem a vállunkra nehezednek ... Annyit persze világosan meg kell mondanom, hogy fiúk, drága barátaim, azért ekkora áldozatot nem kíván tőletek a társadalom. Ami viszont a továbbiakat illeti, ha a bizalom helyreáll, és az ügy heppiend- hez ér, a névadó ünnepségre keresztapának szívesen elmegyek. PklOFi xÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága ás a megye) tanács lapia - Főszerkesztő: F. Toth Pai — Kladia a Bacs-Klskun megyei Lapkiadó vállalat — Felelős kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi ranácsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-1« Szerkesztő bizottság: io-38 — Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/3- Telefon; 17-0*. — Terjeszt» a Magyar Posta — Előfizethető a hely) postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra: 20.— forint. Bacs-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni ll-ss. — Index; 25 065