Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
Nagy Czirok László NEM IGAZ, HOGY ELMENT... Költők egymás közt Szépirodalmi Könyvkiadó TERJEDELMÉBEN is fi- ről, a szerelemről, az élet- yelemre méltó (440 oldal) ről szóló versei játékos bi- z antológia, amely tizen- zakodást sugároznak, t fiatal költő verseit mu- Az antológia költőit „tar- itja be Illyés Gyula beve- talékserégnék” is nevezik, ető költeményével. Ahány Nem nemzedéki hovatarto- :öltő, annyi arc, ahány vers, zás, nem is azonos cselek- nnyi szín Apáti Miklós ra- vési ösztönök és érzelmek ionális jellegű műveitől fogják össze őket, hanem ezdve a PEN nemzetközi már egy új, egy modern, ályázatán is sikerrel sze- szocialista életmódért való '.pelt Tölgyessi Miklós né- nyugtalanság. Ezt bizonyít- ihletésű Vízkeresztjéig, ják a válogatások végén ta- kötet szerzőinek neve látható vallomások is, bár 3m ismeretlen a szép ver- ezeket a kötet leggyengébb •t szerető olvasó előtt. Ez- pontjainak tartjuk, egyik- •l az antológiával túlju- nek másiknak se füle, se ittak a befutás küszö- farka. A versek viszont ín. tiszták, formailag, gondolaMeglepő, hogy egyik sem tilag, noha természetesen lentkezett eddig önálló nem azonos színvonalúak, itettel. Bár alkotásuk még A nyugtalanságot felelősigyon sok hozzáértő, kri- ségérzet kíséri a művek- kus szót vár, bizonyos, ben. Ez hatja át a többi kö- igy az antológiában meg- zött Apáti Miklós, Iszlai lent válogatásaik alapján Zoltán, Kertész Péter, Par- áris megérdemlik a biz- di Anna és Takács Zsuzsa tó elismerést. Sajátos verseit. .ngvétellel nyilatkoznak a MINÉL JOBBAN elmé- rsadalom, az élet színe lyülünk a könyv hangula- 5tt. Ezek a belső meg- tában, annál inkább érlelő- ’ilatkozások nagyon érté- dik bennünk a slágerszö- sek még akkor is, ha nem végből vett hasonlat — „az entesek az ellentmondó- egyik szemem sír, a másik <któl. De beszélhetünk-e meg nevet." Mert még na- lyáltalán minden ellent- gyobb a hiányérzetünk (az ondást feloldott költé- egyéni kötetek miatt), étről?! ugyanakkor egyetértünk SZÁMOMRA különösen Benjámin Lászlóval is, konszenves Beney Zsu- mert örülünk, hogy egy- %, Bisztray Ádám, Kiss egy csokor szép vershez •nedek, Oravecz Imre, juthattunk. A választásban izsa András és Szepesi és keresésben segíti az ol- tila lírája. Bisztray Adám vasót a tizenöt mester út- y ideig a Kiskunsági Ál- rabocsátó előszava. Egyik ni Gazdaság alkalmazott- sem törekszik részletes Jerikóit. Költeményeiben tikai elemzésre, de érzé- ély nyomot hagyott az keltetni tudják a költemé- ’öldi táj. Természet és nyék történelmi, társadalmi, p __ e Jcét pólus állan- és filozófiai légkörét, s ela n jelen van verseiben, fogulatlanul bíznak ifjabb ss Benedek Bács-Kiskun kortársaik életrevalóságá- zgye szülötte. Verseit a ban. Az antológia egyik ér- szatáj és megyénk fo- téke éppen abban rejlik, Hrata a Forrás bemuta- hogy szép példája két nem- miből szerettük meg. A zedék találkozásának, '.rmészetről, a szülőföld- Jósa Iván ekantott az erdőben, és Irma néni csak azt az egy mezt tette mindig fel a régi gramafonra. Te meg én t furcsa ember Sorrentóban boldog volt. Lallalallala. A friss már megizzasztotta őket; hul- mzott a mozgásuk, néha egyik szempár lejjebb kelt a másiknál. Elsején nincs cigaretta, a gyerek, a rfiak a tizedrészébe belehalnának, kínnal szülte anyja, és még nem tud sem ülni, sem állni, olyan ámoltalan, és több a munka, több pénz kell, és a ságyban növekszik a remény, na majd ő. Neki más sz, neki ezt ne kelljen végig csinálni. L allalalala. összekapaszkodtak, másodállás, alkalmi munka. Édesem képzeld a bejárónőm föl- Dndott. Mit fizettél neki, annyiért megcsinálom neked nagymosást, meg a nagytakarítást, nem őrültem meg, an viccelek, cserepezik a házunkat, nem várha- nk a tanácsra, van aki kilenc éve vár. És összeesik fáradtságtól, fürdesd meg a gyereket, bogaram, öpp kincsem alig van időm számodra, fogd be a ád, nem bírom már a szövegedet, engem talán meg- t valaki, mindig a megértéssel jössz, légy kedves a konokhoz elemi kötelességed, meghallgatjuk az öt- teiket. Tudod, mióta nem láttam az Aranykakast fülről, se mozit, se a színházat. Ne marjuk egymást, ajd ott jobb lesz Lallala lalala. Vasárnaponként séta irmasban a vízig. Lallalla lalla mire beköltöztek négyen voltak. Ne xzd a fejedre a paplant, ha bőg, adj neki teát, a ;d is. Majd ha lemezjátszót veszünk, megveszem a garó belépőjét, a Radames románcát. De lehet, >gy csak a Deres már a határt, vagy valami táncze- :t, mert már úgyis fáradtak vagyunk estére. És a rakatban a képzőművészeti könyv, a címe, mi is címe, valamikor olyanra vágytam, főzd meg a kálót, addig én fogom a kicsit. Lallallalla jött a meghívó, nem lehetett kibújni. Fel- töztek új ruhába. Pihenten jöttek, a fekete szem ?m volt karikás, a kék alatt is sima volt a bőr. A enyasszony fátyla libegett forgott körülöttük, de nem gyelték. Az a barna fölkérte volna. Azt a feketét lkérhette volna, de nem lehet abbahagyni; a sze- ekben látták, hogy a barnával se lett volna jobb, a kete se spórolt volna jobban, és különben is valamikor indkettőnek jó volt egy író, melyik is, és valami lerarészlet, meg a nagymamákban is valami közös, i még nem öregek, ha fáradtak is lallala. A mikor vége volt a táncnak kitaposott kör ma- radt utánuk a poros padlón. Nem éppen az íklideszi geometria szabálya szerint, girbe gurba e folytonos, és a fácánnak is van hangja. A kunyhókulcsorrú kiskunfajta legszebb férfipéldányai közé tartozó szálas alakja ezután is föl-föltűnik majd a szerdai piacon. A tornyos tanácsháza szürke négyszögét övező aszfalton holnap is ott kopog ezüst- fogantyús sétabotja. Megáll majd Szilády Áron puritán fehér templománál és bronzhomlokán barázdákat húz a gond, ha valamilyen „nemszeretöm-dógát” szemléli a mái kun sár jaknak. A gesztenyék újra hajtanak ég ott hallgatja a vadgalamb szavát a vén oskola, a gimnázium udvarán, ahol vele együtt égretörő és porba hulló tehetség álmodozott arról, hogy hasznos tagja lesz majd városa, hazája társadalmának Elüldögél a gerendás kis szobákban a „Főszög” és „Nadrágfenék” egykutyásai között. Jegyezgeti a Modok Sándorok Józsa Gáborok, Német Buhin Mihályok igaz meséit a régi mivoltakról. Elidőzik a kiskapuk mellé ácsolt szúette padokon az Egyed Izsák Jánosokkal, Orbán Ferencekkel, Gye- nizse Lajosokkal, s a hajdan való világról följegyzendő elbeszélésekre, bölcs mondásokra a fürtös akácok és zizegő rezgőnyárfák bólintanak áment. Itt kell, hogy maradjon; itt kell, hogy járjon ezután is. Mert egy hosszú munkás életet áldozott énnek az örök h ári ára kötelezett városnak: Kiskunhalasnak. Arról, aki hét évtizedes tudományos-irodalmi munkásságáért oly kevés jó szót, s még kevesebb kézzel fogható elismerést kapott, mint Nagy Czirok László — csak a legelfogultabb szeretettel szabad nekrológot írni. És nekem külön okom és jogom is van a legszubjektívebb szeretetre. Nagy Czirok László édes jó bátyám, kicsit tanító mesterem, példaképem és egyetlen értékes munkatársam volt halasi lapszerkesztőségem korszakában. Szívemben élnek munkájáról szóló vallomásai abból az időből, mikor még csak névtelen kizsákmányoltja volt a fiatal magyar népi- rajzi tudománynak. Édesapja gazdálkodó kisbirtokos és bérlő ember volt a városára, ősi gyökerére és Európa utolsó pogány- jövevény voltára büszke kiskun fajtából. László beleszületett és eßze nyílásától benne élt a népi élet folyásában. Nem Pestről kiruccanó falukutatóként futott végig a kétvízközi rónaságon. Pásztorokkal, béresekkel, arató munkásokkal barátkozott már surbankó korában. Édesanyja legnagyobb bosszúságára legszívesebben velük egy bográcsból kanalazta a tarhonyalevest, vagy bicskahegyezte a birgepaprikást. A népi kultúra spontán szeretetére anyai nagyapja, a vensfaragó paraszt Gőzön István tanítgatta, aki az 1870-es évek legelején úttörőként állt harcba a futó- homokkal. Gőzön nagyapa fejetéki nyárfás tanyája volt a mesék első kincsesháza. A városból kiruccanó vakációé diák áhítattal hallgatta a munka közben, delelés alatt, de még lefekvés után is fáradhatatlanul mesélő nagyapát. A régi öregek históriáit a redemptus kiskun-birtokosság életéről, a pásztor-betyár világról szóló elbeszéléseket. Szőlőérés táján a budártüzeknél, téli darvadozások alkalmával bajnárlé meg pipiaszó mellett Gőzön nagyapa barátai, szomszédai is szépségesen szép legendákat mondtak el a régi kiskunok életéről, szokásairól és kellő mennyiségű torokolajozás után kútgémcsikorgású, fakó hangjukon fölhangzottak az öreg nóták is. A parasztköltő unokája, a népi kultúra szépségére rácsodálkozó diák tizennégyéves korában kezd jegyez- getni. És attól kezdve nincs más szerelme, szenvedélye. A Laci gyerek a népi élet emlékeinek gyöngyhalásza lett. Megtanul tamburálni és kukoricafosztókákat, disznótorokat, névnapokat, szerényebb lakodalmakat, dugott bálákat tamburál ki 1 koronáért. Jó alkalom, hogy megbámulja, megtanulja az öregek és a fiatalok táncait, nótáit. Tizennyolc éves koráig a közismerten hatalmas területen fekvő Tokiónál is nagyobb — 112 000 kát. hold — határú Halas minden zegét-zugát megismeri. Bejárja Móriczgátot, Orgoványt, Bugacot, sőt Hortobágyot is. Lát, hall, jegyez. Ösztönösen. Tán nem is tudja, hogy az akkor még fiatal néprajzból tudomány lesz. Orvosi tanácsra elszakad Halastól és Kolozsvár környékén lesz falusi jegyző. Sűrűn hazalátogat, és az időt akkor is néprajzi gyűjtéssel tölti, öregek emlékezetében, vén padlásokon kutat poros, pókhálós kincsek után. Tizennyolc év múlva, Trianon hozza vissza Erdélyből és városi tisztviselő lesz Halason. Diákkoromban olvastam először Nagy Czirok László anyakönyvvezető-helyettes (akkor még polgármesterek voltak az anyakönyvvezetők!) hivatali szobájában Kölcsey mondását: „Amely nemzet a népi élet emlékeit veszni hagyja, saját nemzeti létét gyilkolja meg.” A hivatali és családi gondjai mellett mnden szabad ideje a régi szenvedélyé. Megpróbál tudományosan, rendszerezve gyűjteni, bár erre nem tanítja senki, nem kap útmutatást senkitől. Tömörkény még csak ihletűje volt, Móra Ferenc már anyagot, segítséget kap tőle. A Horthy-fasizmus negyedszázada alatt azonban Nagy Czirok László sem lehetett próféta szőkébb hazájában. Hivataltársai, s a város úgynevezett szellemi, politikai vezető alakjai is lenézték, kicsúfolták, kinevették. — Biztatás helyett kanyítanak rám — panaszkodott keserűen. — Cirkusz Lacinak neveztek el. De én nem bánom. Nem az én gyalázatom ez... 1940 augusztusiban jártunk akkor. Nagy Czirok László sok tízezernyi oldalt kitevő gyűjteményében volt már mintegy 1500 népdal, 2000 halasi közmondás, példabeszéd. Egy kötetre való tájszó és helyi szókép. Ezerhatszáz halasi anekdota, több kötetre való anyag a város krónikájához, történetéhez. És ami mindennél becsesebb e hosszú, kitartó gyűjtés eredményéből: a régi halasi pásztoráét, a pandúr-; betyárvilág rengeteg emléke. A népi kultúra jellegzetes vonásaihoz tartozó kántálók, lakodalmasok, torosok, gyermekjátékok és köszöntők rigmusait: a halasi népköltők írásait, verseit, a néphit, babona, kuruzslás- jövendölés elmúlt és eleven emlékeit mind-mind ösz- szeszedegette. És akkor még úgy látszott, ebből a temérdek gyöngyszemből nem lesz füzér, amely egy hasznos életet megkoronázzon. Az Egyetemi Néprajzi Intézet kegyesen tudomásul vette, hogy Nagy Czirok László megajándékozta több ezer oldalnyi, sajátkezűleg lemásolt anyaggal. Népdalgyűjteményéből több százat lekottáztak, lemezre vettek. Több neves és kevésbé neves író, újságíró felhasználta — ellenszolgáltatás nélkül — ’ páratlan értékű anyagát. A tájon átfutó egyes felkutatok, szociográfusok könyveiből is kiabálnak a Nagy Czirok László szemére, fülére, szívére és eszére árulkodó fejezetek. S ő, aki akkor már csak papírra és tintára kisebb vagyont áldozott, gyűjtött anyagáért, írásaiért még soha sehonnan egy fillért sem kapott. 1940-ben a begyöpesedett fejű potentátok végképp megkeserítették az életét. Elkérte magát Kolozs megyébe. Ismét jegyző lett a faluban, ahol fiatal éveit töltötte. 1942-ben meglátogattam. Kicsit fájlalta, hogy már csak két-három család beszél magyarul a közjegyződéhez tartozó falvakéin, pedig a temetőben úgyszólván minden fejfán rriigyar név van. — De hát — magyarázta — a magyar legénynek román lány kell. Beszélni az anya tanítja a gyereket. Azért mondjuk: anyanyelv. És nincs jogunk hozzá, hogy másképp intézzük a nemzetiségi kérdést, mint ahogy azt a nép maga akarja! Ezt a mondását — akkor már mint fővárosi újságíró — megírtam. A Sándor-palotában zokon vették. Kikaptunk érte mind a ketten. Nagy Czirok László a felszabadulás után, immár több megbecsüléssel és több figyelem mellett, de még egy évtizedet dolgozik szülővárosában, amikor végre, 72 éves korában, megjelenik az első könyve. — Még húsz kötetre való anyagom volna, csak időm nincs már... — mondta. A sors kegyes volt hozzá és a magyar néprajzi tudományhoz is. Még másfél évtizedet élt, s néhány értékes művet alkothatott. Hagyatéka (az általa életre támogatott és egy ideig vezetett halasi múzeumon keresztiül teljes egészében értékévé válik népi kultúránk tárházainak. A felszabadulás utáni évtizedek alatt Nagy Czirok László neve ismertté vált mindenki előtt, akinek valami köze van a magyarság kultúrtörténetéhez. Aligha akad magyar néprajzos, aki ne profitált volna a Néprajzi Intézethez, Néprajzi Múzeumhoz, Tudományos Akadémiához éljutott anyagból. Nagy Czirok László nemcsak írásban, élőszóval is bámulatos elbeszélő volt. Néprajzosok, írók, újságírók és mindenki, akinek az a szerencse jutott, hogy meghallgathassa őt —, avval az odaadással és izgalommal figyelte szavát, mint a hajdani kisdiáit Gőzön nagyapát, meg a többi labahajas kun parasztot a népek örök életéről susogó jegenyék alatt. S ha a gyöngyszem és a könnycsepp rokon, hadd áldozzak néhány forró gyöngyszemet a halasi homoktenger igazgyöngyhalászának. Hiszem, hogy amikor teste megtér a szőke homokba, szelleme a halasi szívekbe költözik. Nem halhat meg az, akinek hetven esztendei közérdekű munkája nemzeti kincs, élete pedig új generációkból támadó új apostoloknak szóló példamutatás. LAKATOS VINCE Szappanos István: Kiskun
