Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
Az ének legyen a csúcs Beszélgetés a 70 éves Vásárhelyi Zoltánnal a zeneiskola növendékeit és kézmozdulatom nyomán megzendült egy a-moll akkord... Nem, ezt nem tudom szavakban kifejezni... Ha ezer évig élek, akkor sem felejtem el. Megvilágosodott előttem, hogy hazaértem. Látja, egyebek között ebben volt óriás Kodály. Mindenkiről tudta félelmetesen, hogy hol a helye. Ezért nem siratom hegedűs karrieremet, azt sem bánom, hogy zeneszerzői munkásságom nem termékenyebb. Emlegettek előttem egyszer némely sikeres zeneszerzőket, úgymond, az ő módszerükkel én is vihettem volna annyira. Megvontam a vállam: „ök Kodályból éltek, én Kodályért éltem.” A kecskeméti zeneiskola énekkara szólaltatta meg először Magyarországon Schütz Máté-passió- ját, Karácsonyi oratóriumát, Josquin egyik miséjét, Purcell Dido és Aeneasát, a helyi dalárda vegyeskórusára bízta Kodály egyebek között a Jézus és a kufárok, az Öregek, a Molnár Anna ősbemutatóját, Bartók Béla is több művéét. Mindez Vásárhelyi Zoltán vezényletével valósult meg. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az az évtizednyi idő, amíg Kecskeméten tanított, nemcsak a város zenei életének toronymagas zenitjét jelenti, de Kecskemét ekkor a muzsikában Európát jelentett. Személyes tehetségén kívül van-e ennek más magyarázata is? — Az én igyekezetem, készültségem fabatkát sem ért volna, ha nincsenek olyan csodálatos hangú, csupaszív énekeseim, mint Mihó Ida, Gergely Ilus, Vogrinchich Gézáné — órákig tudnám még sorolni a példákat. Nem is a nevek a lényegesek, hanem az, hogy összehason- líthatatlanabbul szélesebb körben és elevenebben élt az emberekben a művészetben való aktív részvétel iránti igény. Nem igaz, hogy a rádió, tévé stb. adottságai mellett nincs erre szükség, de az sem ám, hogy a kommunikációs eszközök ölték ki az emberből. Rosszul szervezünk, nem tudunk kedvet ébreszteni, sokakat elriasztott a sematizmus nevetséges műkedvelősdi- kultusza ... Rengeteg oka van a visszaesésének. Egy pofonegyszerű például: Mi az ördögnek erőlködnek a férfi-, illetve a női karokkal? A fiatalokat pányvával sem tudják odavinni! — Pedig most bizonyára sokkal jelentősebb az állam és a különféle szervezetek, üzemek részéről nyújtott támogatás, ennek a többletnek valahol csak meg kellene látszani. — Nézze, engem a leg- elvakultabb ellenségem se vádolhat azzal, hogy híve voltam a múlt rendszer kulturális politikájának, de most elmondok mégis két példát, ami látszólag ennek az ellenkezőjét igazolhatja. „Amidőn reméljük, hagy Nagyságod ezen megbízatást szülővárosa iránti szeretetből általános örömmel fogadja el, meggyőződésünk, hogy a városi közönség által nagyrabecsült képességei révén működése minő a városi zeneiskoláVásárhelyi Zoltán 70 éves. Bach h-moll miséjét vezényli. (Gadányi György felvétele.) lehetett hozzájutni. A Be- nedek-féle baromfifeldolgozó üzem tulajdonosa szerezte meg némi Londonba juttatott karácsonyi pulykák ellenében. Hány gyárigazgatót kérhet meg iyesmire 1970- ben egy amatőr együttes vezetője? — ön az alig-alig dotált munkáskórusokkal világra szóló eredményeket ért el, már a háború előtt is. Nem is beszélve a 45 utáni felszabadult dalolásról a MAVAG Acélhang Kórusáról, a Munkásdalosszövetség énekeseiről, « Honvéd Művészegyüttes férfikaráról és jelenleg a főiskola énekkaráról.,. Akkor kapcsolódtam be a munkásmozgalomba, 38-ban, amikor a nacionalista demagógia hatására nagyon sokan elfordultak tőle, még a proletariátus soraiból is, tehát töményebb volt az igaz ra, mind pedig városunk emberek aránya az ottzenei életére nézve nagy nyereséget fog jelenteni..” Részlet abból a levélből, amellyel engem a polgármester Kecskemétre hívott. Mondja, kap ma feleennyi biztatást egy 26 éves ígéret a hatóságoktól? A másik eset. A Dido és Aeneas kottájához Anglián kívül sehol sem maradottak között. Minden áldozatot vállaltai?, ez nem frázis. És 45 után is, amíg kellett áldozat. A felszabadulás utáni első szabad május 1-én én szólaltattam meg az ostrom óta hallgató Magyar Rádiót. Bartók Elmúlt időkből című kompozícióját vezényeltem az akkor 1932. Mint kecskeméti zenetanár, Vásárhelyi gyakran kijárt népdalt gyűjteni Bugáéra, igen sokszor elkísérte Tóth Aladár is. A pusztaiak dalos kedve kivirult ötletes gyűjtőmódszereik hatására, számos kompozíció, feldolgozás őrzi ennek emlékét. föllelhető zenészekből, zeneszerzőkből nagyhirtelen összeverbuvált karnak, hangjuk nemigen volt, de fülük, szívük, annál inkább. Vagy egy napom menetrendje az infláció idejéről: 8-tól, 2-ig tanítás az Akadémián. Fél 4- től 6-ig próba a MÁVAG- nál. Fél 7-től fél 9-ig próba a Vasasok kórusával. 9-től 11-ig próba a Győrffy kollégiumban. Hét kórusom volt ekkor, és a heti fizetés után tűnődhettem, hogy egy kis- fröccsöt vegyek vagy egy pakli cigarettát. Rendszerint a fröccs mellett döntöttem, ugyanis pompás csikkeket gyűjthettem hazafelé menet. Később, amikor már anyagi gondjaim nem voltak, erkölcsi aggályaim támadtak a Honvéd Művészegyüttesnél. Egy félév alatt 128-szor dirigáltam el Novikov tüzérindulóját, hogy csupán egy jobbat említsek a rengeteg rossz közül. Nóták a golyószóróról, ahelyett, hogy szerelmi dalokat fújtunk volna a fiatal katonáknak. Elnyeltem zenész mivoltomat, kommunista fegyelmemet vetettem elő, a művészetem quasi illegalitásba vonult. De bíztam benne, — be is következett —, hogy 18—20 év múlva elvezényelhetem Bach h-moll miséjét. Március 9-re tervezték kecskeméti előadását, sajnálom, hogy valamiképpen lefújták. Névnapomat, születésnapomat ünnepelhettem volna szülővárosomban legkedvesebb művemmel. — Bartókné Pásztory Ditta mondta egyszer több tanú előtt Kecskeméten: „Vásárhelyi az egyetlen, aki azt is meg tudja csinálni, amit a kottába nem lehet beleírni.” Mi ennek a titka? — Mi a technikailag tökéletes. de lélektelen ének alapvető hibája? Az, hogy fordított gúla. Van egy bődületes hang, szöveg alig, gondolat semmi. Az igazi: a gondolat legyen az alap, erre épüljön a szöveg, az ének legyen a csúcs. Szabó János Vásárhelyi Zoltán, a világ talán legnagyobb élő kóruskarmestere 1900. március 12-én született Kecskeméten. Közelgő 70. születésnapja alkalmából kerestem föl budai otthonában, és öt órán át jegyezhettem egész életműbaráti quartettben Orbai Mária tanárnő mögött mint második hegedűs. Ödön bátyám volt a brácsás, Fessler Gyuri bácsi, a neves bőrgyógyász játszott gordonkán, s egyben ő volt a vonósnégyes összetartó ereje. A FessVásárhelyi Zoltán (balról) és jelenleg Norvégiában éló brácsaművész bátyja, Ödön a tízes évek közepén. A felvétel a patinás hírű régi kecskeméti fotóműteremben, Fantónál készült. vét áttekintő vallomását. Olyan csodálatosan gazdag viszonzás volt ez részéről a Petőfi Népe olvasói és munkatársai nevében elmondott jókívánságaimért, mint amilyen méltatlanul adja vissza szavainak töredékét is ez a kurta riport. — ötven százalékban úgy vagyok kecskeméti, mint Kodály: véletlenül. Szüleim —. mindketten pedagógusok voltak — születésem előtt 3 hónappal költöztek a városba, de aztán Kodályékkal ellentétben itt maradtak. Tőlük örököltem a muzikalitást, pedig egyikük sem tanult zenét. De anyám maga volt a szárnyaló fantázia, apám a szigorú kontroll: a művészetet ez a két dolog teszi. Koller Ferenc, a kecskeméti zeneiskola tanára vett észre először, aki igazi nagyvonalúsággal egy év alatt hat év hegedűtananyagát végeztette el velem. Tizenkét éves koromban már ott szorongtam egy nagyszerű ler-quartett estjein éreztem először, hogy mámoros, borzongató gyönyört okozhat a muzsika, olyat, ami feledtet minden küzdelmet, gyötrődést: ezek ugyanis szintén elmaradhatatlan kísérői a művészetnek. — Hegedűművészt és zeneszerzői képesítést szerzett, két évig volt koncertmestere Tallinban az akkoriban igen magas színvonalat képviselő Esz- tómia szimfonikus zenekarnak, Norvégiában turnézott nagy sikerrel. Mi fordította mégis a kórusművészet felé? — Kodály Zoltán két szava. Amikor 1926. őszén beszámoltam neki skandináv élményeimről, majd arról, hogy elfogadtam Kecskemét és M. Bodon Pál zeneiskola-igazgató ajánlatát: hegedűtanárnak szerződtem a városhoz, Kodály csak ennyit préselt ki ajkai közül: „Csináljanak kórust!” Nekem ez parancs volt. Amikor először fölsorakoztattam Varga Mihály: Kérlelés, halk szavakkal Megtértem, látod ... Tépett nyugalmad: büntetésem. Kettős a terhem — vonszolja összetört reményem. Nem érdemelted. En sem. Mi munkált bennünk — mondd — hogy (egymásért) egymás torkának estünk? Milyen egyszerű — lásd — milyen érthető: — a holnap ismét eljön. Es mi újra itt, Es elölről. Gőzfürdőben Korponait tudálékos, öntelt embernek ismerték a hivatalban. Mindent jobban akart tudni, mint más, és állandóan tanácsokat adott ismerőseinek, sőt néha idegeneknek is. Mint most annak a kövér férfinak, aki mellette ült a fürdőben, a langyos medence lépcsőjén. Vele egykorú lehetett: ötvenhatra taksálta. Korponai megszólalt: — Bocsánat, hogy alkalmatlankodom, de a maga korában már vigyázni kell a gőzben. Elég öt-hat pere. Nem érzi a szíve, hogy tovább volt ott? — Még nem. — Mert nem rögtön jelentkezik a hatás. A fürdő után nem ártana valami szíverősítő. A patikában recept nélkül is kaphat. Bocsásson meg, de látom a pocakján, hogy nem veti meg a jő ételt. Hány éves? — ötvennyolc. — Na. ugyebár. Ebben a korban nem szabad sokat enni. A jelszó: lehetőleg egy kicsit éhesen felkelni az asztaltól. Sohasem azzal az érzéssel, hogy jaj, de jól laktam. Én évek óta megtartom ezt a szabályt* pedig csak ötvenöt múltam januárban. — Köszönöm a jó tanácsokat. — Szívesen. Nem jön tusolni? A tusolás után lepedőbe burkolóztak. — Máskor ügyeljen! Az a folyosó, amely idevezet, kicsit hűvös és meghűlhet. Mindenesetre vegyen be egy kalmopyrint. Mondja, jól alszik? — Néha jól, néha rosszul. — Fogadjon meg még egy jó tanácsot. Korai vacsora. utána nagy séta. Ügy fog aludni, mint a bunda. Együtt mentek a kabin felé. Szembe velük egy férfi igyekezett a fürdőbe. Amikor meglátta a kövéret, udvariasan meghajolt; Jó napot kívánok, professzor úr. A kövér a kabinjába ment. Korponai pedig a köszönő ember után sietett, és megállította: — Bocsánat, ki volt ez a professzor? — Radnótfalvy, a híres belgyógyász... P. L.
