Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
2. oldal 1970. március 26. csütörtök Péter János Potsdamban Podgornij iráni látogatása (Folytatás az 1. oldalról.) tanácsának elnöke üdvözölte. A látogatás befejezésekor a magyar külügyminiszter az alábbi sorokat írta be a cecilienhofi emlékkönyvbe: „A potsdami történelmi jelentőségű megállapodások nyomán új korszak nyílott Közép-Európában. Ennek az új korszaknak a legépítőbb tényezői, a szocialista országok, a .Német DeA Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa szerdán Walter Ulbricht elnökletével. Merseburgban, a fontos vegyipari központban, megkezdte a Német Demokratikus Köztársaság vegyiparának problémáival foglalkozó tanácskozását. Az értekezlet, amelyen PEKING (MTI) Kuo Mo-zso, a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságának alelnöke, a kínai—japán baráti társaság tiszteletbeli elnöke, kedden vacsorát adott a Pe- kingben tárgyaló japán kereskedelmi küldöttség aJ kínai fővárosban működő szakemberek, valamint sajtótudósítók tiszteletére-,' ái Pohárköszöntőjében Kuo Mo-zso kijelentette, hogy „Japán reakciós vezetői sok akadállyal hátráltatják a japán—kínai viszony normalizálását és együttműTűzharcot vívott a rendőrséggel kedden a francia- országi Nancyban Simon Géza, a 29 éves magyar disszidens villanyszerelő. A tűzharcban Simon megölt egy rendőrtisztet és ő maga is olyan súlyosan megsebesült, hogy nemsokkal később meghplt. Simon nemrég elvesztette a munkáját és szerda délután elment az illetékes hivatalba felvenni munka- nélküli segélyét. Iratai azonban nem voltak rendben és azok kiegészítése mokratikus Köztársasággal együtt”. Péter János ezt követően megtekintette a potsdami sanssouci kastélyt. Délben a megyei tanács elnöke ebédet adott Péter János tiszteletére. Délután Berlinben városnézés szerepelt a programon. Este dr. Nagy Lajos, berlini magyar nagykövet a magyar külügyminiszter tiszteletére fogadást adott. az államtanács tagjai mellett az NSZEP és a kormány számos vezető képviselője, sok tudós, mérnök, vegyipari munkás valamint több más iparág képviselője vesz részt, Walter Ulbricht megnyitó szavai után, meghallgatta Günther Wyschofsky vegyipari miniszter beszámolóját ködnek az amerikai, imperialistákkal”. Élesen bírálta a tavaly novemberi Szato—Nixon megállapodást. Kambodzsáról szólva Kuo Mo-zso a fordulatot összefüggésbe hozta az indokínai háború kiterjesztésével kapcsolatos amerikai tervekkel. Váiaszbeszédében a 87 éves Kenzo Macumará azon reményének adott hangot, hogy a japán—kínai politikai viszonyt a nem túlságosan távoli jövőben nor- malizálni lehet. céljából elküldték. Simon nemsokára visszajött, de újabb iratok helyett revolvert hozott magával és lövöldözni kezdett a munka- nélküli segélyt folyósító hivatalban. A pénztárost könnyebben megsebesítette. Ezután hazament és el- barikádozta magát man- zardszobájában. Amikor a rendőrök érte jöttek, akkor kezdődött a halálos tűzharc. Egyes jelentések szerint Simon erősen alkoholos állapotban követte el tettét. Vietnam! jelentés A saigoni amerikai parancsnokság szerda reggeli közlése szerint amerikai B—52-esek kedden ismét laoszi útvonalakat bombáztak. Dél-vietnami terület fölött nem hajtottak végre akciót. A szóvivő közölte, hogy szombaton lelőttek egy amerikai helikoptert Laosz fölött és négy amerikai katona életét vesztette. A szóvivő a harcok megélénküléséről számolt be a kambodzsai határ menti területekről és a Mekongdelta vidékéről. A délvietnami bábcsapatok nagyobb csatát vívtak a szabadságharcosokkal Kien Tuong vidékén, . közvetlenül a kambodzsai határ mellett: saigoni állítások szerint 64 szabadságharcost megöltek. Budapestről Stockholmba utazott szerda délelőtt a magyar békemozgalom nyolctagú küldöttsége, amely dr. Réczei László professzornak, az Országos Béketanács elnökhelyettesének vezetésével részt vesz a nemzetközi Vietnam-kon- ferencia sorrendben ötödik tanácskozásán. A Ferihegyi repülőtéren adott sajtónyilatkozatában a delegáció vezetője elmondta, hogy az egész indokínai térség nyugalmát felkorbácsoló és egy új világháború veszélyét is magában hordozó vietnami helyzet kapcsán arról tárgyal majd a stockholmi konferencia, milyen politikai akciók segítették és seKambodzsa üzenete Nagy-Britannia kapcsolatba lép a Szovjetunióval azzal az üzenettel összefüggésben, amelyet az új kambodzsai kormány juttatott el Londonba. A levél felkéri a genfi értekezlet társelnökeit, hogy ismét újítsa fel munkáját Kambodzsában a nemzetközi ellenőrző bizottság. Londoni hivatalos források szerint a brit külügyminisztérium utasította Sir Duncan Wilson moszkvai nagykövetet, hogy tájékoztassa erről a szovjet felet. Moszkvai politikai körökben élénk figyelemmel kísérik Nyikolaj Podgor- nijnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének iráni látogatását. Szovjet részről aláhúzzák, hogy a két ország vezetői közötti magas szintű találkozók és eszmecserék mindannyiszor kedvezően hatottak a szovjet—iráni kapcsolatok alakulására- így volt ez hét évvel ezelőtt, amikor Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének minőségében járt Iránban, továbbá két esztendeje, amikor Alekszej Koszigint fogadták hangsúlyozott szívélyességgel az iráni fővárosban. Reza Pahlevi sah szovjetunióbeli tárgyagíthetik ezután az amerikai agressziótól szenvedő vietnami népet. NYUGAT-BERLIN (MTI) Csütörtökön a Szövetségi Ellenőrző Tanács nyugatberlini épületében megkezdődnek a négy egykori szövetséges hatalom meg- bízottainak Nyugat-Berlin helyzetével foglalkozó tárgyalásai. A három nyugati hatalmat bonni nagyköveteik képviselik; Kenneth Rush az Egyesült Államok, Roger Jackling Nagy-Britan- nia, és Francois Seydoux de Claussone Franciaország részéről. A Szovjetuniót berlini nagykövete, Pjotr Abraszimov képviseli. Ami a napirendet illeti, az előzetes megbeszélések során megállapodás született arról, hogy, először minden küldöttség elvi nyilatkozatot tesz. * A Német Demokratikus Köztársaság álláspontja szerint Berlin az NDK fővárosa, s a három nyugati megszálló hatalomnak ma már semmi jogcíme sincs a város négyhatalmi státusára hivatkozni. Nyugat-Berlin, az NDK lásai ugyancsak hozzájárultak a kit ország közti viszony javulásához. írókongresszus Moszkvában Az oroszországi föderáció írókongresszusa a közelgő Lenin-évforduló jegyében végzi munkáját. Az írók, amikor alkotói problémáikat megvitatják, kiemelik a lenini tanításoknak az irodalomra gyakorolt befolyását. A felszólalók hangsúlyozzák, hogy a szovjet irodalom fő feladata: a kommunizmus építőinek nevelése. A kongresszus sok felszólalója megállapította, hogy a közelgő jubileum fokozta az írók érdeklődését a történelmi-forradalmi és a művészi dokumen- tumjellegű témák iránt. Az oroszországi föderáció területén levő autonom köztársaságok íróküldöttei ismertették azt a fejlődést, amely hazájukban végbement az októberi forradalom óta. területén és annak közepén fekvő, önálló politikai egység, jelenleg a három nyugati hatalom megszállása alatt. Nyugat-Berlin sohasem tartozott a Német Szövetségi Köztársasághoz és jelenleg sem képezi részét. Az NDK, következményeket kilátásba helyezve, elutasít minden olyan lépést, amely Bonn bekebelezési szándékát juttatja kifejezésre Nyugat-Berlinnel szemben. A nyugatnémet kormány (és egyben a nyugat-berlini szenátus) véleménye szerint a négyhatalmi megszállási státus egész Berlinre vonatkozik. Nyugat-Berlin a három nyugati hatalom felségjoga alatt áll. A nyugatnémet és nyugat-berlini felfogás szerint a várost kifelé, a három nyugati hatalom megbízása alapján, Bonn jogosult képviselni. A három nyugati megszálló hatalom nyilvánvalóan a nyugatnémet állásponthoz közel eső elképzeléssel lép fel a csütörtöki megbeszéléseken. Az NDK államtanácsának ülése Kínai-japán kereskedelem Magyar disszidens tűzharca Elutazott Stockholmba a magyar békemozgalsm küldöttsége Négyhatalmi tárgyalások Nyugat-Berlinhen Kubába térítették SANTIAGO (MTI) Két fegyveres kedden este eltérítette az argentin légitársaság egyik Comet típusú belföldi járaton közlekedő gépét, arra kényszerítette a pilótát, hogy Kubába repüljön. A gép valamivel éjfél után leszállt Santiagóban, hogy üzemanyagot vegyen fel. A fegyveresek eközben — egy fiatal férfi és egy terhes fiatalasszony — revolverrel tartották sakkban az 52 utast és a gép hét főnyi személyzetét. A gép egy órán belül folytatta útját Lima felé. Ebben az évben ez a hatodik Kubába térített repülőgép. Konzulrablás BUENOS AIRES (MTI) Paraguay Buenos Aires-i nagykövetsége kedden éjszaka értesítette az argentin rendőrséget arról, hogy elrabolták Waldemar Sanchezt, Paraguay Corrientes- tartomány ltuzaingo városában működő konzulját. Sanchez az észak-argentínai városkából Buenos Aires- be utazott, hogy megtegye a szükséges előkészületeket a városba szerdán hivatalos látogatásra érkező Alfredo Stroessner paraguayi elnök fogadására. A konzul a hírek szerint hivatalos tendőit egybekötötte magánügyeinek intézésével is: úgy gondolta, hogy a fővárosban használt kocsiját kedvezőbb körülmények között tudja eladni. Buenos Aires központjában a Lyon-szálloda előtt éppen bemutatta kocsiját az esetleges vevőnek, amikor elrabolták. Egy közeli bárban letétbe helyezett levél tanúsága szerint a magát „argentínai felszabadító frontnak” nevező szervezet hajtotta végre az akciót, amely 24 órán belül a második ilyen jellegű Latin-Amerikában. A szervezet Sanchez életéért két politikai fogoly szabadon- bocsátását követeli, gjciket — értesüléseik szerint — a börtönben rendszeresen kínoznak. A csere lebonyolításának határidejét a illaszervezet szerdán, helyi idő szerint este 22 órában, jalölte meg. Finnország nem írja alá HELSINKI (MTI) A finn kormány keddi ülésén megtárgyalta a skandináv országok szorosabb gazdasági együttműködését célzó NORDEK- szerződés kérdését. Az ülés után a kormány szóvivője bejelentette, hogy Finnország a jelenlegi szakaszban nem írja alá a szerződést. A szóvivő hangsúlyozta, hogy „a skandináv gazdasági szövetség létrejötte és a NORDEK-szerződésben foglaltak megvalósítása bizonytalanná vált, mivel egyes skandináv országok a Közös Piacba való belépés gondolatával foglalkoznak’!, Kegyelem a külügyminiszternek DJAKARTA (AFP) Suharto indonéz elnök megkegyelmezett a halálra ítélt Subandrio volt külügyminiszternek és az ugyancsak halálra ítélt Omar Dhani marsallnak, az indonéz légierő egykori főparancsnokának. A hírt az AFP francia hírügynökség közli jól tájékozott, de meg nem nevezett djakartai körökre hivatkozva. Subandriot és Omar Dha- nit külön-külön megtartott perekben ítélték halálra, mindkettőjüket azzal a váddal, hogy részt vettek az úgynevezett 1965-ös szeptember 30-i puccskísérletben. Phantom vagy pénz Az eredeti határidőhöz képest 52 napos késéssel önmagához méltó döntést hozott Nixon elnök az Izraelnek szállítandó Phantomok ügyében. Ugyanis nem döntött el semmit. Felfüggesztette a Tel Aviv által kért 125 Phantom és Skyhawk gép szállítását, ám ez év végéig Izrael folyamatosan kapja a szuper teljesítményű amerikai vadászbombázőkat Washingtontól egy régebbi — johnsoni — szerződés értelmében. Továbbá a szállítások szépen beharangozott elnöki felfüggesztése bármikor felülvizsgálható, és ha a legcsekélyebb mértékben is veszélyben forog a — Rogers szavaival élve — biztosított izraeli erőfölény, a gépeket azonnal útnak indíthatják. A „Phantom-embargó” körüli dobverésnek van viszont egy igen fontos feladata. Elterelni a figyelmet arról a 100 millió dolláros segélyről, amit az Egyesült Államok ad és ami egészen valószínű, hogy további nagy összegek Izraelbe indítását jelzi. Tel Avivnak a permanens agresszió fenntartásához legalább olyan szüksége volt a pénzre, mint a repülőgépekre. Az elfoglalt területek bekebelezése közel ezer napos megszállás után nem annyira katonai, mint inkább gazdasági feladat. Dajan tábornok pedig gyakorta mondogatta volt — „A háborút a békében kívánjuk megnyerni.” Ehhez pedig elsősorban dollárokra van szüksége. Jeruzsálem arab negyedére, a Golan-ma- gaslatokra, a Jordán völgyére, az Akabai- öbölre, a Sinai-félsziget- re igényt tart Izrael. E területeket szorosabban magához kívánja láncolni, ehhez pedig pénz kell. Csakhogy az ilyesfajta láncok túlságosan gyengének bizonyultak a történelem folyamán országrészek megtartására. A madár és a toll Ha hinni lehet a puccsisták rádiójának, a királyságból rövidesen „köztársaság’’ lesz Kambodzsában. Hogy mikor azt nem tudni, de hogy rövidesen, az az eddigi intézkedésekből bizonyosnak tűnik. Néhány nappal a verteién puccs után megvan a kormány, sőt az új államfő is, Cheng Heng személyében. Akit — ismét csak tüneményes gyorsasággal — üdvözölt már az első jóbarát is — hogy is mondjuk csak — az ország élére való állás alkalmából. Ez a jóbarát pedig nem más, mint a saigoni bábkormány alelnöke, az Európa-szerte ismert playboy, Ky tábornok. Aki bizony nekünk is régi ismerősünk. —i P—