Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Nehés tavasx A hosszú, tartós tél után a tavasz sem valami ígéretes. Az eddig lehullott sok csapadék, a belvizek, a mező- gazdasági termelést sújtja legjobban. A földek jelentős része még nem száradt fel, nem lehet rámenni a talajra. A határban járva gyakran találkozunk elsüllyedt erőgépekkel, bosszankodó traktorosokkal. Csak a homokos, magasabban fekvő területeken tudtak hozzáfogni a szántáshoz. Pedig van bőven pótolni való, hiszen őszről elmaradt mintegy 50 ezer holdon a mélyszántás és 300 ezer holdon kell előkészíteni a talajt a tavaszi vetéshez. Növeli a gondokat, a már ismert és többször szóvá tett erőgéphiány. A közös gazdaságok gépparkja nagyobb részt elavult, új gépekre a tavaszi munkák megkezdésekor nem sók kilátás van. Több termelőszövetkezet, például a homokmégyi Aranykalász kiselejtezte 1965 előtti erőgépeinek nagyobb részét és most nehéz helyzetbe került. A tompái Kossuth Termelő- szövetkezetnek is 5 erőgépre lenne azonnal szüksége. A vezetőség úgy döntött, hogy amint megindulhat a nagyobb arányú munka, éjjel-nappali műszakban folyik majd a szántás-vetés. Hasonló határozatot hozott számos közös gazdaság vezetősége is. Ahol lehetőség van bevezetik a két műszakot. Í9V lehet némi*-J^leg meggyorsítani a későre maradt munkák elvégzését. Sajnos, a régi erögéptípusokhoz alkatrész sincs elegendő, ezért sok termelőszövetkezetben úgy igyekeznek enyhíteni a gondokon, hogy több régi. kiselejtezésre szánt, erőgépből hoznak össze egyet. A jelenlegi termelési szinten igen fontos a jó munka, mert magasabb terméseredményekért kell küzdeni, hiszen az elmúlt években egyes szántóföldi növényekből búzából, kukoricából igen jelentősen előre léptünk. Az intenzív művelést kívánó nagyüzemi fajták termesztéséhez alapos, jó minőségű talajmunka, növény- védelem stb. szükséges. Ez ma már nem oldható meg kézi erővel. A gondok ellenére a mezőgazdasági üzemekben bizakodó a hangulat. Igyekeznek jól megszervezni a gépek rendbehozását, az elmaradt talajmunkák elvégzését. Mindent elkövetnek, hogy az idei termelési célkitű zéseket elérjék. K. S. Közel 170 ezer szövetkezeti tag nevében tanácskoznak munkáját a fogyasztási szövetkezetek küldöttgyűlése Tegnap délután Kecskeméten, a városi tanácsháza dísztermében kezdte meg munkáját a fogyasztási szövetkezetek újjáalakuló küldöttgyűlése. Hetvenegy szövetkezet 168 ezer tagját 142 küldött képviseli, közöttük számos alapító tag. A gyűlést levezető társelnökökké Bordás Lajost (a kecskeméti szövetkezet elnöke), Szőlősi Sándornét (a szabadszállási takarékszövetkezet ügyvezetője) és Strasszer Józsefet (a kecskeméti 7-es lakásszövetkezet elnöke) választották meg. Bordós Lajos javaslatára került sor a 18 tagú elnökség megválasztására, amelyben helyet foglalt dr. Molnár Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöké, Erdősi József, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Glied Károly, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, Brachna János, a MÉSZÖV elnöke, Hunyadkürti Lajos, a Csongrád megyei MÉSZÖV elnöke, közéletünk több más vezető személyisége, valamint a szövetkezetek képviselői. A hivatalos program megkezdése előtt a Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Kollégium énekkara és irodalmi színpada adott hangulatos műsort a felszabadulás 25. évfordulója és a lenini centenárium jegyében. A munkabizottságok megválasztását követően tartotta meg Brachna János elnök, a MÉSZÖV választmánya írásos beszámolójának kiegészítéseként, szóbeli vitaindító jelentését. Egyben elfogadásra terjesztette elő a megyei szövetség új, ideiglenes alapszabályának tervezetét. Ezután dr. Bozsó Ferenc a felügyelő bizottság jelentését ismertette. A mandátumvizsgáló bizottság jelentése, majd az új szövetkezetek felvétele után megkezdődött a vita a beszámolók és az alapszabály- tervezet felett. Erről, továbbá a csütörtöki munkaülések eseményeiről következő számunkban adunk összefoglalót. Alább a választmány beszámolójából ismertetünk részleteket. A választmány beszámolója A MÉSZÖV választmányának beszámolóját Brachna János elnök terjesztette a küldöttek elé. Bevezetőül a szövetkezeti mozgalom 25 esztendejének eredményeit ismertette, majd a fejlődés későbbi időszakainak áttekintése után a legutóbbi küldött- gyűlés óta elért sikereket, a bekövetkezett változásokat összegezte. Elemezte, milyen ösztönzően hatottak a fogyasztási szövetkezetek — a megyei szövetség — munkájára a párt és kormány állásfoglalásai, határozatai, amelyek a gazdaságirányítás új rendjének megfelelően teszik lehetővé a szövetkezetek társadalmi, gazdasági jellegének érvényesülését. A kor követelményeivel lépést tartó szövetkezetpolitika lényeges változást eredményezett a szövetkezetek szerepének megítélésében is. A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek szervezeti és gazdálkodási önállóságának megnövekedése a lakosság ellátásának javulását, a gazdálkodás színvonalának emelkedését, számos új ötlet, hasznos kezdeményezés megvalósulását, a partneri kapcsolatok. bővülését, új tevékenységek bevezetését hozta magával. Bolls kiske?esked&!üii munka A lakosság áruellátásának javítása érdekében az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek (a továbbiakban ÁFÉSZ-ek) új kapcsolatok kiépítésére törekedtek. Ez a kezdeményezés több esetben sikerrel járt, de — a kisvállalati ;elleg miatt — számottevő eredményre nem vezetett. fgv a szövetkezetek alapvető beszerzési forrása változatlanul a naeyke- fpcVpHelem maradt. Javított a helyzeten, hogy a Péter János Potsdamban Péter János külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodik, szerdán délelőtt Oskar Fischer külügyminiszter-helyettes, dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete és dr. Nagy Lajos berlini magyar nagykövet társaságában megtekintette a potsdami Cecilienhof-kastélyt, a történelmi jelentőségű potsdami megállapodás aláírásának színhelyét. Péter Jánost a Cecillen- hof-kastélyban Herbert Puchert, Potsdam megye (Folytatás a 2. oldalon) Kommunista felelősséggel Pedagógus akt ivaértekesl etek Szerdán délelőtt a Kecskeméti Városi Művelődési Ház Rákóczi úti nagytermében találkozták a megyeszékhely és a kecskeméti járás pedagógus párt- alapszervézetemek atkivis- tái. Az értekezleten részt Brachna János beszámolóját tartja. megyei szövetségnél 1968- ban létrehozott árubeszerzési osztály eredményes ér- dekképviseléti megállapodásokat kötött különböző nagykereskedelmi vállalatokkal. Egyik ilyen újszerű kapcsolat lényege az, hogy egyes vállalatok teljes egészében saját tulajdonukat képező áruval tőlük fel az ÁFÉSZ-ek szaküzleteit. Közvetlen árubeszerzés vén — ezenkívül —csak kisüzemi ktsz-eknél értek sikert a szövetkezetek. A megye kiskereskedel- ú eladási forgalma 1967- viszonyítva 14,2 századai emelkedett, ezen be- ' a szövetkezeteknél 12,7 t/.alékos a növekedés. Legnagyobb mért.ékű ez az élelmiszer szakmában; — a megye 1969-es összforgalmából — 60,6 százalék. Különösen a zöldség- gyümölcsboltok forgalma nőtt: 46,8 százalékkal volt magasabb, mint 1967-ben. Jelentősen javult a tej- és tejtermékellátás, mind j mennyiségben, mind lasztékban Itt is utalnunk kell a tejipari kötött hasznos megállapodásra: a tejipar több szövetkezetnék adott hűtő- szekrényeket — hosszú lejáratú fizetési kedvezménynyel. A hús- és húskészítmény-igényeket azonban még mindig nem tudták kielégíteni a szövetkezetek, jóllehet — 1967-hez képest — tavaly 35 százalékkal több csontos húst szállított az ipar. Azt sem lehet elhallgatni azonban, hogy e húsmennyiség jelentős része kevésbé kedvelt, fagyasztott áru volt. A sertéshús-ellátási gondok csökkentésére nagyobb mértékben foglalkoztak szövetkezeteink hizlalással vá- | és feldolgozással, aminek révén a múlt évben 3983- vállalattal! mai több — 6510 db — volt a saját hizlalású, levágott sertések száma. Á ruházati szakmában — 3,8 százalékkal alacsonyabb átlagos készlettel — 9 százalékos forgalomnövekedést értek el a szövetkezetek. Mindemellett — az értékelt időszak alatt is áru- és választékhiány volt iapasztalható ruházati cik- (Folytcvtás a 3. oldalon.) vett Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője, Tövis Ferenc, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője és Be ne András, a kecskeméti járási tanács vb elnöke. A pedagógus pártszervezetek képviselőit Űjvári Lajos, a kecskeméti városi tanács vb-elnökhelyette- se üdvözölte. Kifejezte azt a reményét, hogy hasonló összejövetelekre a jövőben gyakrabban kerül sor, ez ugyanis kitűnő alkalom az eszmecserére, a közös gondok megvitatására. Ezután Vendég Sándor, a Művelődésügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának vezetője tartott tájékoztatót időszerű oktatásügyi kérdésekről. Elmondotta, hogy az MSZMP IX. kongresszusa óta megnőtt a pedagógus pártszervezetek szerepe és felelőssége az iskolai munkában. Országos átlagban a pedagógusok 20—25 százaléka párttag. A kommunista pedagógusok példát mutatnak, s élenjárnak az iskolareform megvalósításában, az ifjúsági mozgalom segítésében és a nevelési feladatok megoldásában. Az utóbbi években az iskolai pártcsoportokból a legtöbb helyen önálló alapszervezetek alakultak. Azóta tovább javult az iskolai munka pártellenőrzése, s ez újabb eredmények forrása lett. A továbbiakban az előadó hangsúlyozta, hogy az iskolareform nem fejeződött be. Üjabb feladatokat kell megoldani, amelyek a reform kezdetekor még nem tűntek ki. Kitért a középiskolai oktatás, valamint a szakmunkásképzés problémáira és vázolta a negyedik ötéves terv oktatásüggyel kapcsolatos elképzeléseit. A tájékoztatót követő vitában a résztvevők aktuális problémákkal foglalkoztak, a többi között a továbbképzéssel, a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeivel és a tanterv módosításával kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Tegnap a megye hét járásában és a városokban hasonló aktíva-értekezletek zajlottak le. a MAGYAR SZOCfAUSTA MUNKÁSPÁRT B Á C S’- K IS K U<N MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXV. évf. 72. szám 1970. március 26. CSÜTÖRTÖK Áras 90 fillér