Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-20 / 67. szám
2. oldal 1970. márclns 20. péntek Bíró József a bonni külügyminiszterrel tárgyalt Bíró József külkereskedelmi miniszter szerda délután látogatást tett Walter Scheel külügyminiszternél. A két miniszter eszmecseréjének témája Magyarország és az NSZK kapcsolatainak fejlesztése volt Scheel hangoztatta, hogy kormánya nagy figyelemmel kísérte Péter János külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatait. Bonn-nak az a véleménye, hogy keresni kellene a lehetőséget a gazdasági tárgyalások mellett a politikai eszmecserére is. Bíró József kijelentette, hogy Scheel kezdeményezését meg fogja vitatni a magyar kormánnyal. Bizonyára vannak olyan területek, ahol a párbeszéd hasznos lenne. A magyar kormány álláspontja az, hogy fejleszteni kell a kapcsolatokat, ha ez elősegíti Európa békéjének és biztonságának biztosítását. Szerda este Josef Érti földművelésügyi miniszter fogadta Bíró Józsefet. A magyar vendég kifejtette, hogy a közöspiaci rendelkezések miatt az NSZK diszkriminálja a magyar mező- gazdasági termékeket. Emiatt — különösen élőállatexportunkat komoly árveszteségek érik. Érti hivatkozott a közöspiaci rendszabályok miatt fennálló megkötöttségekre, de megígérte, hogy a kérdést újból megvizsgálja és igyekszik jogos panaszainkat orvosolni. Csütörtökön Bíró József udvariassági látogatást tett Köln főpolgármesterénél, majd ebédet adott vendéglátói tiszteletére. Arab lakóházakat robbantottak fel az izraeliek A csütörtökre virradó éjjel izraeli csapatok átlépték a libanoni határt és megrohanták Blida községet. Tel Aviv-i hivatalos közlés szerint a támadók felrobbantottak két lakóházat, majd visszavonultak. Blida község mindössze néhány száz méterre fekszik a határtól, átellenben az izraeli Jiftah településsel. 24 órával az izraeli támadás előtt Jiftah-ban felrobbant egy szivattyú és egy elektromos távvezeték- oszlop. Szerdán este a libanoni hadseregfőparancsnokság közleményben számolt be arról, hogy fegyveres libanoni parasztok, mintegy másfél kilométerre az izraeli határtól Palesztinái ellenállókat támadtak meg. A lövöldözés hírére a hadsereg a helyszínre sietett, hogy közbelépjen. Az amerikai UPI-hírügy- nökség szerint az elmúlt év októbere óta most került sor első ízben összecsapásra libanoniak és palesz- tinaiak között. Fulbright ésszerű javaslata WASHINGTON William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke szerdán újságírók előtt kijelentette: Szeretné, ha az Egyesült Államok mihamarabb helyreállítaná normális kapcsolatait Kubával. Tekintve, hogy Fulbright röviddel a sajtóinterjú előtt Lopez Bravo spanyol külügyminiszterrel tanácskozott, az újságírók a szenátort Spanyolország és Kuba diplomáciai kapcsolatainak várható alakulásáról is megkérdezték. Fulbright nem adott egyenes választ arra a kérdésre, valószínűnek tartja-e, hogy Spanyolország helyreállítja a teljes diplomáciai kapcsolatait Kubával, utalt azonban arra, hogy Madrid mindig baráti viszonyt tartott fenn a szigetországgal. A kambodzsai fordulat visszhangja NEW YORK Az amerikai kormány csütörtökön délelőttig nem foglalt hivatalosan állást a kambodzsai fordulat ügyében. George S. McGovern szenátor szerdán kijelentette; „időnként za- varbahozó jelzések és jelentések érkeznek hozzánk, hogy az Egyesült Államok olyan műveleteket folytat Kambodzsában, amelyek elsődlegesen kambodzsai jobboldali csoportokkal vannak kapcsolatban”. A CBS rádiónak adott nyilatkozatában a szenátor végül Norodom Szihanukról kijelentette:,, korai volna azt mondani, hogy véglegesen távozott a hatalomból. Egyáltalában nem lennék meglepve, ha arról értesülnék, hogy Szihanuk újból igényt tartana Kambodzsa vezetésére”. PÁRIZS Schumann francia külügyminiszter szerdán este kijelentette, hogy a francia kormány szükségesnek tartja Kambodzsa semle- gességi politikájának fenntartását. Amennyiben ugyanis Kambodzsa semleges helyzete megváltozna, a vietnami háború „új dimenziót ölthetne”. A csütörtök reggeli fran- eia lapok közül a szélső- jobboldali Aurore megállapítja, hogy Szihanuk herceg megdöntése esetleg azII kormányválság 40. napja RÓMA (MTI) A kereszténydemokraták és szociáldemokraták még szerdán este, a szocialisták csütörtök délelőtt jóváhagyták azt a tervezetet, amelyet Amintore Fan- fani terjesztett elő a 40. napja tartó olasz kormány- válság megoldására. A republikánus párt kijelentette, hogy támogatja a koalíciót, ha a másik három párt megegyezik. A szocialista párt hozzájárulása Fanfani tervezetéhez komoly siker a szenátus elnöke számára, aki csütörtök délután számolt be Saragat köztársasági elnöknek előzetes megbeszélései eredményéről. Mind a szocialista, mind a keresztélydemokrata párt balszárnya ellenezte Fanfani kompromisszum-javaslatait. Fanfani is visszaadta megbízatását Májusban lesz a második találkozó? Stoph nyilatkozata Az erfurti Stoph—Brandt találkozó megnyitásakor az NDK miniszterelnöke nyilatkozatot tett: „Megbeszélésünknek arra kellene irányulnia, hogy egyességre jussunk a Nékonmánya saüks égesnek államhatárainak érirrfhetartja, hogy tanácskozásaink elkövetkezendő szakaszaiban, az általa előterjesztett szerződéstervezetből kiindulva és e szerződéstervezet alapján az tétlenségét. 4. Javaslat az NDK ée az NSZK felvételére ae Egyesült Nemzetek Szervezetébe. 5. Lemondás arról, hogy 1 Az Erfurter Hof hotel patinás tanácstermében került sor a két német állam delegációinak tanácskozására. (Bal oldalt az NSZK, jobb oldalt az NDK delegációja foglalt helyet. Elől egymással szemben; Brandt kancellár és Stoph miniszterelnök Az AFP hírügynökség jelentette gyorshírben néhány perccel 19 óra előtt, hogy Fanfani, az olasz szenátus elnöke, akit a köztársasági elnök az új középbal koalíciós kormány megalakításának előkészítésével megbízott, visszaadta a megbízatást Saragat elnöknek. met Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság egyenjogúságon alapuló, nemzetközi jogi kapcsolatainak kölcsönös felvétele ügyében” — hangoztatta Stoph. Ezt mondotta: „ebből a szempontból a Német Demokratikus Köztársaság Szihanuk Pekingben Norodom Szihanuk kambodzsai államfő és felesége csütörtökön reggel különre- pülőgépen Pekingbe érkezett A repülőtéren Csou En- laj, a kínai államtanács elnöke, Li Hszin-nien és Hszieh Fu-csih miniszterelnökhelyettesek és Vu Fa- hszien, a kínai népi felszabadító hadsereg vezérkari főnökének helyettese fogadta. A repülőtéren jelen volt a kínai kormány több tagja. A pekingi repülőtéren megjelentek: Nay Valentin, Kambodzsa pekingi nagykövete és a kambodzsai nagykövetség diplomáciai beosztottjai, Duong Sam Ol, a Kambodzsai Királyság fegyveres erőinek főszemlélője és Um Amreth, Kambodzsa koreai nagykövete, akik jelenleg szintén Pekingben tartózkodnak. Ugyancsak megjelentek a repülőtéren Magyarország, Ceylon, Algéria, Afganisztán, Norvégia, Svájc, Finnország, Jemen, Mali, Dánia, Csehszlovákia, Pakisztán, az NDK, Svédország, Guinea, Franciaország, a Dél- Vietnami Köztársaság, Szíria, az EAK, a VDK, Tanzánia, Albánia, Hollandia, Irak, a Szovjetunió, Dél-Je- men, Marokkó, India, Burma, Kuba, Mauritánia, Jugoszlávia, Mongólia, Lengyelország, Zambia, Románia, Bulgária, Laosz, Korea, a Kongói Népi Köztársaság, és Anglia pekingi diplomáciai képviseleteinek vezetői és beosztottjai, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet pekingi missziójának vezetője. zal az eredménnyel jár, hogy Kambodzsa átkerül a „kommunistaellenes táborba". „Már nemcsak a vietnami kérdés vár rendezésre világszinten, hanem egész Indokína problémája. Tizenhat évet léptünk visz- sza”. A l’Humanitében Jean- Emile Vldal hangsúlyozza, csak később lehet majd választ kapni arra a kérdésre, hogy milyen részük volt az amerikai titkos szervezeteknek a kambodzsai államcsínyben. Washington ugyanis sohasem fagadta el, hogy Kambodzsa semleges állam legyen és nem helyeselte, hogy Phnom Penh jó kapcsolatokat tart fenn Hanoival és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánnyal. A lap végül hangsúlyozza, hogy az a tízezer ember, aki az államcsíny kapcsán Phnom Penh-ben tüntetett, nem képviseli a hatmillió kambodzsait, akinek még nem volt módja véleményét kinyilvánítania. Jól tájékozott megfigyelők szerint Lón Nol tábornok nem tekintheti a 38 000 főből álló hadsereget sem teljes egészében maga mögött állónak, ezért hozott sietve „biztos” egységeket a thaiföldi határvidékről a fővárosba. Lón Nol tábornoknak és barátainak számolni kell a kambodzsai néppel, amelyben a haladó erők egyáltalán nem elhanyagolhatóak. Ez bizonyos óvatosságra késztetheti őket. SAIGON A salgoni külügyminisztérium csütörtökön délelőtti nyilatkozatában leszögezte, hogy amennyiben Szihanuk leváltása véglegesnek tekinthető, a dél-vietnami kormány szeretné helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat a kambodzsai kormánnyal. A kapcsolatok l*S8-ban szakadtak meg, amiker Noredom Szihanuk kormánya elismerte a DNFF-et. alábbi elvi kérdések kerüljenek megtárgyalásra: 1. Normális, egyenjogúságon alapuló kapcsolatok létesítése az NDK és az NSZK között a nemzetközi jog alapján és minden megkülönböztetéstől mentesen. Az NSZK kormányának az egyedüli képviseletre tartott igényét, annak minden lehetséges formájában fel kell adni. 2. A másik állam nemzetközi kapcsolatai be való be nem avatkozás. A Hall- stein-doktrina egyértelmű elutasítása. 3. Az ENSZ-alepokmány második cikkelyének negyedik bekezdése alapján az erőszakról való lemondás a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között, mégpedig oly módon, hogy a két állam kölcsönösen és korlátozás nélkül ismerje el egymás nemzetközi jogalanyiságát, területi sérthetetlenségét és a két német állam atomfegyverekhez jusson, vagy azok felett bármilyen formában rendelkezzék. Lemondás a baktérium- és vegyi fegyverek előállításáról. bevetéséről és tárolásáról, a fegyverkezési kiadások 50 százalékkal való csökkentése. 6. Azoknak a kérdéseknek a megvitatása, amelyek a második világháború összes maradványának felszámolásával kapcsolatosak. ^ NSZK-nak az NDK-val szemben fennálló összes tartozásának ki- egyenlítése és az NSZK jóvátételi kötelezttségeinek szabályozása. WilŰ Stoph miniszterelnök hangoztatta: „Megbeszélésünk lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül tárgyalhassunk azokról a döntő kérdésekről, amelyek a béke biztosításával függenek össze Európa szívében. Brandt nyilatkozata Elvi nyilatkozatában Brandt kancellár Willi Stoph miniszterelnöknek „május elejét” javasolta a második találkozó időpontjául. „Miután mi kibeszéltük magunkat, megbízottakat kellene megneveznünk” — mondotta Brandt. — A megbízottak a kancellár szavaival élve — „néhány munkatársuk kíséretében a közbeeső időben értékelnék, milyen javaslatok hangzottak él a két fél részéről”. Az NDK szerződéstervezetével kapcsolatban Brandt azt a nézetét hangoztatta, hogy a szövetségi kormány magatartását az a körülmény határozta meg, hogy végül is sor kerüljön az eszmecserére. Éppen ezért a nyugatnémet kormány semmiféle saját tervezetet nem terjesztett élő. Németonszág megosztottságának következményeit nem lehet meg nem történtté tenni. „Mi azonban fáradozhatunk annak érdekében hogy ennek a megosztottságnak a következményeit enyhítsük” — mondotta végül Brandt. Az erfurti találkozó első ülése csütörtökön 11 óra 45 perckor befejeződött. Stoph és Brandt délutáni ülése Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője közölte, hogy az ebéd után, amelyet Stoph miniszterelnök adott Brandt tiszteletére, már „személyes megbeszélésre” került sor a két német kormányfő között. Ahlers a továbbiakban bejelentette: Stoph NDK miniszterelnök közölte, hogy kész elfogadni Brandt kancellár meghívását egy további találkozóra, amelynek színhelye a két német állam határához közeid helységben, a Német Szövetségi Köztársaság területén lesz. A DPA szerint megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy az újabb Brandt—Stoph találkozóra már május elején sor kerül. A UPI tudósítója szerint nincs kizárva, hogy a két német államfő soron következő találkozójának színhelye Willy Brandt szülővárosa Lübeck lesz. A bonni kormány szóvivője tárgyilagosnak és fesztelennek minősítette a megbeszélések légkörét.