Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
ßecsey Tóth György: A nowy targi pásztor Jégcsillogású kék levegő permetezett a busz tetejére negyvenen ültünk — útban a hegyre pántilakút — kicsi bóg a megálló új volt mindenik arc — a juhtejszae máshol biztosan új zamatot kínált a pólyák bor összekocódva negyvenen ültünk s felszállt hallgatagon Noy Targban egy hegyipásztor Napbarniította arca előtt erdei árnyak hulltak az útra gyöngy a kalapján szerte gurult mind bocsisora friss csosZogású — az ösvény jól ismerte — s a botja zenéjét dédelgette kezében a fenyvest — illata átfon szép hegyikürtök hallali-hóját hozta hallgatagon Nowy Targból egy hegyipásztor Irigy szemekkel néztem a fényt tátrai myár tombolt a hegyekben gyöngy köszörű zta a csúcsaikat fenn lágy dudaszó csobogott a patakban s éreztem hogy a mély s a magas már régen elragadott — csak a kék fény van meg a nyárból gyermeki álmom tarka meséit vitte hallgatagon Nowy Targba egy hegyipásztor Vészi Endre: Nagyvárosi fák Egyszer csak belépnek a há,zak közé és állnak ott sebezhetőén lombjukon könnyű benzinpára törzsükön íratlan írás ott állnak sosem mozdulatlan az akácok juharok ecetfák társaim a nagyvárosi anyakönyvben könnyű ernyők a füst esője alatt kiterjesztett ujjak áldatlan koponyánk fölött várakozó honpolgárok szegényházi öregek nekivadult suháng-fiatalok a budai hegyek a Pilis a Mátra a Kárpátok ideszorított nyúlványai: ti vagytok a mi ősvadonunk ziláló tüdőnk zöld fal a falakon túl lebegő torony a torony fölött hajnalunkban éjszakánkban szobánk zugaiban klorofilderengés mindörökrel Karizs Béla Akik régen ismerték, emlékezhetnek még megnyerő kedveségére, imponáló komolyságára. Öt évig volt a kecskeméti színház megbecsült művésze. Prózát és énekes szerepeket egyaránt alakított. Egy orgoványi hangversenyen találkoztam vele. Jólesett a régi barátságot feleleveníteni, örült ő is a találkozásnak. Hogy itt beszélgethetett most Madarász Lászlóval. Gila Jánossal. azokkal, akikhez annyi szál fűze régebben a feszített munka napjaiba». — Jól emlékszem, hogy hat évvel ezelőtt kerültél el tőlünk? — Nyolc. Sajnos, szalad az idő. barátom, hej, de rohan! — Egyenesen az Operához szerződtél? — Nem. Először egy évig a Fővárosi Ooerettszfnház tagja voltam, de már nyolcadik éve énekelek az Operában — Ügy rémlik, elég sok darabban énekeltél. — Hat év alatt 37 szerepem volt. Hőstenor. Verdi Puccini ■ ■ Otven tehetséges gyerek A megyei tanács végrehajtó bizottságának e héten megtartott ülésén nagy jelentőségű döntés született: ötven tehetséges középiskolás tanuló részére havi 250 forintos támogatást ad a vb. Gondos kiválasztás alapján olyan tanulók kapják ezt az ösztöndíjat, akiknek a szülei fizikai dolgozók, nehéz körülmények között élnek, s enélkül a támogatás nélkül még a középiskola elvégzése is nehézségekbe ütközne számukra. Az MSZMP VIII. kongresszusának határozata törölte el az oktatásban az úgynevezett származás szerinti kategorizálást. Korábban a főiskolai felvételek alkalmával előnyben részesítették a fizikai dolgozók gyermekeit. A kongresszus határozata az össznépi-nemzeti érdekeket tartotta szem előtt akkor, amikor kimondotta, hogy a továbbtanulás egyetlen feltétele a rátermettség, a tehetség és a szorgalom legyen. Az azóta eltelt idő bebizonyította ennek az elvnek a helyességét. Ám mégis vissza kell térnünk újra és újra a témára, részint azért, mert számosán még ma sem értik álláspontunk lényegét, részint pedig azért, mert más eszközökkel ugyan, de most is szorgalmaznunk kell a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását. A származás szerinti kategorizálás eltörlésével ugyanis semmiképpen sem mondtunk le arról, hogy tanuljanak a munkások és parasztok tehetséges gyermekei. A proletárhatalom lényegéből fakad, hogy az értelmiség vezető rétege a nép fiaiból kerüljön ki. Az osztályharc jelenlegi érdekei azt követelik tőlünk, hogy kamatoztassunk a szocializmus teljes felépítése érdekében minden tehetséget, adjunk lehetőséget számukra a kibontakozáshoz, vonjuk be őket az alkotó tevékenységbe. Azért szüntettük meg a származás szerinti kategorizálását, hogy ne sikkadjon el egyetlen tehetség sem. s Ugyanakkor azonban látni kell, hogy még korántsem egyenlőek az esélyek. Ugyanolyan képességű gyerek sokkal jobb eredményeket mutat fel az iskolában, ha otthonról megkaphat minden támogatást —. szellemit és anyagit egyaránt —, mint az, akinek a szülei nem tudnak segíteni az órákra való készülésben, vagy nem törődnek gyermekük előrehaladásával. A megyében végzett vizsgálódások meggyőzően bizonyítják, hogy milyen fontos az otthoni környezet. A fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi eredménye az általános iskola nyolcadik osztály I an átlagosan 0,5-del alacsonyabb, mint az értelmiségi és alkalmazott kategóriába tartozó szülők gyermekeié. A mezőgazdasági fizikai dolgozók gyermekei egy egésszel, a tanyai iskolások pedig két érdemjeggyel alacsonyabb tanulmányi eredményeket mutatnak fel. Így érthető, bár a tankötelesek több mint 80 százaléka fizikai dolgozó gyermeke, a középiskolákban már csak 51 százalék az arányuk, a gimnáziumok első oszályában pedig mindössze 45 százalék. A gimnáziumok tagozatos osztályaiban, ahol legnagyobb a követelmény, 30 százalék körül mozog a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. De még ezzel sem fejeződött be az a folyamat, ami a munkás és paraszt gyerekek kiszorulását jelenti a magasabb fokú képzésből, mert a középiskolákban a lemorzsolódók 60 százaléka közülük kerül ki. Üj, az eddigieknél jobb módszereket kell keresnünk tehát annak érdekében, hogy a munkások és parasztok gyermekeit továbbtanulásra ösztönözzük, illetve, hogy a tehetségesek továbbtanulásának út.iából az akadályokat elhárítsuk. Az egyik — a leghatásosabb — mód az. hogy kulturált, a szellemi fejlődésüket segítő környezetet teremtsünk számukra. Ez azonban a legtökéletesebb mód is. Diákotthonokat kell építeni, ahol szakképzett tanárok segítik őket a tanulásban. Ennek érdekében igen nagy erőfeszítéseket tesz államunk és Bács megyében külön a megyei és helyi vezető szervek is. Tíz év alatt másfélezer általános iskolás számára teremtettük meg a kollégiumi elhelyezés lehetőségeit, s a 70-es évek végéig olyan ütemben fejlesztjük a kollégiumi hálózatot, hogy gyakorlatilag minden tanyai felsőtagozatos tanuló osztott rendszerű, korszerű oktatásban részesülhet. Ezenkívül azonban vannak kevésbé költséges, ám hatásos módjai is a támogatásnak. A munkás-paraszt származású gyerekek részére speciális előkészítő tanfolyamokat, korrepetálást szerveznek éppen ezekben a hetekben. A tanfolyamok célja az, hogy ingyen különórákon kapják meg azt a többletet az iskolai oktatás mellé, amely átsegíti őket a nehézségeken és alműveinek tolmácsolója elsősorban Kecskeméti éveire tereljük a szót. — Sok szeretettel gondolok vissza kecskeméti kollégáimra. És természetesen a közönségre is. Különösen jó érzés arra gondolni: A mosoly országát ott énekeletm először. Mos' második éve éneklem e Margitszigeten, a szabadtéri színpadon. Minden fellépés előtt eszembe jut: szép és jó iskola volt a kecskeméti. — Ilyen sokra értékeled itteni éveidet? — Kecskeméten érlelőd tem azzá ami vagyok, am lettem. Ezt soha, sehol el nem titkolom, sőt büszkén emlegetem. Fülembe cseng még az előbb hallott dal. amit énekelt Erőteljes, férfias tenorja bennem muzsikál még. — Szeretem az életet és az éneklés: élet. Varga Mihály kalmassá teszi a magasabb fokú képzésben való to-; vábbtanulásra. . További nagyjelentőségű módszer az ösztöndíjakkal való segítés. Egy nemrégibeh végzett felmérés szerint azok a középiskolások, akik tsz ösztöndíjjal tanulnak, jobb tanulmányi eredményeket érnek el, mint a többi parasztfiatal és lemorzsolódás is kisebb közöttük. Ez a vizsgálat arra biztat, hogy terjesszük ki az eddigieknél sokkal szélesebb körűvé a társadalmi ösztöndíjrendszert. Az üzemek és gazdaságok többsége egyelőre nem él azokkal a lehetőségekkel, amelyeknek birtokában van. Pénzük volna rá, de nem fordítanak gondot arra, hogy kiválasszák dolgozóik közül a rászorultakat, utánajárjanak: kinek tanul jól • gyermeke és kit érdemes segíteni a továbbtanulásban. A megyei tanács vb áldozatkészsége, amikor ötven tehetséges munkás-paraszt gyerek számára megszavazta az ösztöndíjat — példamutatás. Ezzel még nem oldódott meg a tehetséges gyerekek felkarolása. A feladat össztársadalmi érdek. Mindenkinek a közreműködésére szükség van, aki segíthet. Mester László Joachim Wieder: A volgai katasztrófa 1943. FEBRUÁR 2-án véget ért a Volga-parti csata, amit a történelem Sztálingrádi csata néven jegyez. A Vörös Hadsereg győzelme a 6. német hadsereg felett már szinte biztossá tette a fasizmus végső vereségét. A száraz adatok csak jelzik ennek a fontos győzelemnek állomásait. A szovjet csapatok november 19—20 és 23-a közötti végrehajtott ellentámadása, amely a német csoportosítás körülzárását eredményezte. A németek december 12-e és 30-a közötti sikertelen kísérlete, hogy kiszabadítsák a körülzártakat. 1943, január 9-re a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága a fölösleges vérontás elkerülésére fegyverletétel elfogadását javasolja — amit elutasítanak. A körülzártak megsemmisítése. A volgai katlanban több mint 300 ezer ember pusztult el. Ezek a tények. A túlélők között volt Joachim Wieder, a Wehrmacht lisztje, aki ma Nyugat-Németországban él. Könyve meggyőző példa arra, hogy a különböző világnézetű emberek szövetségesekké válhatnak az új világégés megakadályozásáért folyó küzdelemben. Wieder, aki szemtanúja volt az emberek fizikai és lélektani tragédiájának, könyve első részében igen hatásosan írja le a hitlerista seregeknek a hadtörténelemben példa nélkül álló katasztrófáját. A második részben kísérletet tesz arra, hogy húsz évvel később értékelje a múltat. Felvetődhet a kérdés, hogy mennyivel mond többet Wieder könyve az ebben a témában tucatszámra megjelenő memoároknál, cikkeknél? Felmerülhet az is, hogy rmt mondhat ez a személyes jellegű feljegyzés az 1970-ben élő olvasónak? A könyv „a lelkiismeret regénye” is. Vajon a német Wehrmacht nem a nemzeti szocialista erőszakpolitika eszköze volt-e, s vajon nem vállalt-e részt a nemzetközi szerződések sárba tiprásában, idegen határok és területek megsértésében? — kérdezi Wieder. AZ EMLÉK-mozaikokból összeállt kép választ ad a felvetésre. Nyíltan, humanista ember módjára, kíméletlenül leszámol a fasiszta rendszer embertelen ideológiájával. Nem igyekszik csak Hitlerre hárítani a felelősséget, mint azt napjainkban Nyugat-Németországban teszik —, hanem lelkiismereti konfliktusok, szívet-lelket összetörő önvizsgálódás után, eljut a mindnyájunkat érintő felelősségvállalásig. Rendkívüli izgalmasan és szemléletesen — már-már a szépíró tehetségével — vezeti végig a folyamatot a „Tartsatok ki! A Führer kiment benneteket” bizakodástól, a cserbenhagy ottak kifosztottságáig. Wieder meggyőző adatokat sorakoztat fel amellett, milyen fokot ért el a fizikai kimerültség és az erkölcsi hanyatlás a sztálingrádi „katlanban” körülzártak között. A memoárirodalomban ritka — a szenvedélyesség mellett is — tárgyilagos hang teszi értékessé Joachim Wieder könyvének első részét. A második részben kritika alá veszi a német hadsereg vezetőinek visszaemlékezéseit abból a helyes elvből kiindulva, hogy a társadalom szempontjából nem közömbös, hogy a bűnös felismeri-e bűneit, nem vesz-e részt a következőkben hasonló cselekményekben, illetve másokat nem ösztönöz-e hasonló bűnökre. Ez a rész már közel sem olyan olvasmányos, de világosan és mindenki számára közérthetően kifejti, hogy napjainkban is élnek olyanok, akik még mindig helyénvalónak tartják Hitler külpolitikáját. Mit jelent a volgai katasztrófa a ma emberének? Erre a kérdésre Wieder így adja meg a választ: „Éberen kell őrködnünk, nehogy még egyszer olyan erő kerekedjék felül, amely ismét szemérmetlenül elpusztítja az élet értékes javait, s nehogy bárki valaha is olyan tettre kényszerüljön, amely ellenkezik a legbensőbb lelkiismerettel, s amelyet sem ész, sem szív nem igazolhat.” Elolvasván ezt a könyvet, ismerve a történelmet, a józan ész szavát — úgy hisszük, végső következtetésként ezt el kell fogadnia a ma és a jövő nemzedékének is. A KOSSUTH és a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent könyvet Jerjomenko marsall előszava és a szovjet hadtörténészek jegyzetei teszik teljessé és értékes olvasmánnyá, a történelmet kedvelők, a múlt eseményeit kutatók számára is. Komáromi Attila,
