Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-06 / 31. szám
1970. február 0. péntek 3. oldal Apró Antal Nagyváradon Áprilisban: országos diákparlament Vers- és prózamondók vetélkedője Kecskeméten „Ablakos” hal Pebruár 3—5 között Nagyváradon találkozóra került sor Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság magyar tagozatának elnöke és Iosif Banc, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese, a vegyes kormánybizottság román tagozatának elnöke között. A vegyes kormánybizottság két tagozatának elnökei hasznos eszmecserét folytattak a két ország közötti gazdasági és műszakitudományos együttműködés egy kooperáció továbbfejlesztésével kapcsolatban. A megbeszélések a barátság és a kölcsönös megértés légkörében folytak le. Mozgalmas heteket, hónapokat igér a 14—18 évesek népes táborának, a középiskolások és szakmunkástanulók százezreinek a tavasz ás a nyár. A számukra készített programtól, az ifjú nemzedéknek ezt a rétegét érdeklő eseményekről nyilatkozott az MTI munkatársának, dr. Vajó Péter, a KISZ Központi Bizottságának titkára. .— Újra szót kapnak a középiskolások és a szakmunkástanulók: a KISZ KB titkárságának határozata alapján az idei tanévben is összehívjuk az országos diákparlamentet. Az iskolákban februárban ülnek tárgyalóasztalhoz a fiatalok képviselői, majd ezt követően tartják a megyei diákparlamentek sorozatát. Március 1. és 15. között — országrészenként vitatják meg helyzetüket, tennivalóikat a fiatalok. Ugyanitt választják meg és látják el útravalóval az országos diákparlament 300 küldöttét, akik április 6-án, 7-én és 8-án ülnek össze. — Országszerte megkezdődtek a jelentkezések a KISZ nyári ifjúsági építőtáboraiba, s február 28-ig mindenütt megkapják megbízatásukat a leendő táborparancsnokok is. Az idén a lányok is „ka- pó-sabbak”: Bács, Baranya, Pest, Somogy, Szolnok és Veszprém megyében összesen 27 tábort nyitnak. A lányok segédkeznek a növényápolásban, illetve a gyümölcssze (lésben. A fiúk út- és csatornaépítkezéseken, vasúti rekonstrukciókon, valamint Pontos felmérés szükséges Tegnap délelőtt Kecskeméten igen fontos és sokfelé ágazó kulturális problémáról tartott együttes ülést a Bács-Kiskun megyei Népművelési Tanács és a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat megyei elnöksége. A tanácskozás alapjául az a vitaanyag szolgált, amelyet az egész megyére kiterjedő, de korántsem teljességre törő felmérések, személyes beszélgetések és eddigi tapasztalatok alapján állított össze az ülés előkészítő bizottsága. (Közművelődés és értelmiség címmel lapunk csütörtöki számában ismertettük legfontosabb részleteit.) A vitaanyaghoz fűzött magyarázatában Major Imre, a TIT megyei titkára hangsúlyozta, hogy a számos megemlített negatív jelenség ellenére olyan értékes tudásanyaggal, világnézeti progresszivitással és cselekvőkészséggel rendelkező társadalmi rétegnek tartja, megyénk értelmiségét, amely jobb szervezés, kedvezőbb tárgyi feltételek mellett képes a művelődés- politika egyik lényeges részét képező közművelődési feladatok megoldására. Az értekezlet résztvevőiből élénk reakciót váltott ki a vitaanyag, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a több, mint négy óra hosszat tartó eszmecsere során csaknem húsz hozzászólás hangzott el. Ellenérzéseket a vitaanyagnak az a megállapítása váltott ki, amely szerint a megye hivatásos népművelőinek többsége képzettségének hiányosságai miatt nem egyenran. gú partnere a közművelődésben az értelmiségnek. Több hozzászóló tényekkel próbálta bizonyítani ennek ellenkezőjét: Hivatásos népművelőink 26 százalékának egyetemi, főiskolai végzettsége van, 59 százalékuk érettségizett, te. hát csupán töredéknek számít az a rész, amelynek elégtelen a szak. képzettsége. A művelődési házak és az értelmiség jó kapcsolatainak bizonyítására sok példát idéztek: értékes eredményeket produkáló szakkörök, változatos programú klubok példáit, amelyek az értelmiség népművelési intenzitását bizonyították. Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese (egyben a két tanácskozó szerv elnöke) zárszavában a megye értelmiségének egészét átfogó, egzakt felmérő munka elvég, zését javasolta a népművelési tanács és a TIT-elnök- ség tagjainak. A hosszú ideig tartó, alapos előkészítést igénylő, igen összetett feladatra vonatkozó indítványt a résztvevők aktív közreműködésüket felajánlva egyhangúan elfogadták. Sz. J. A Magyar Front és az ellenállási mozgalom Párttörténeti kiadványok a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából A Párttörténeti Intézet ez évi munkatervében jelentős teret szentel a fel- szabadulás 25. évfordulójának. A jubileum alkalmából az intézet számos kiadványt jelentet meg. Még az első negyedévben napvilágot lát „A magyar forradalmi munkásmozgalom története” című munka harmadik kötete. A mű, amellyel egyébként ez a sorozat teljessé válik, először ad összefüggő képet a A háztá ji bizottságok feladatairól A termelőszövetkezetek háztáji bizottságai számára ankétot tartott csütörtökön a Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. A nagy érdeklődéssel kisért összejövetelen tájékoztatás hangzott el a háztáji bizottságok feladatairól. Kiemelten azokról, amelyek a közelmúltban napvilágot látott kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban a bizottságok fokozottabb tevékenységét igénylik. Ez az ankét része annak programnak, amelynek keretében a szövetség a termelőszövetkezetekben létrehozott bizottságok munkáját segíti. A szociális bizottságok és a háztáji bizottságok ösz- s*ejövetelét a február közepén kezdődő több előadásból álló szervező bizottsági és vezetőségi bizottsági oktatás követi. Az 5, illetve 6 részben megtartandó konzultáció iránt oly nagy az érdeklődés, hogy annak megtartására csak két csoportban kerülhet sor. párt negyedszázados küzdelméről, a népi demokratikus fejlődésről. Az év folyamán számos monográfia is megjelenik. Ilyen lesz például a népi demokratikus átalakulással kapcsolatos elmélet kialakulásáról és fejlődéséről, a Magyar Front és az ellenállási mozgalom történetéről, a magyar szakszervezeteknek a népi demokratikus átalakulásban betöltött szerepéről szóló munka. Érdeklődésre tarthat számot „A szocializmus útján” című kiadvány is, amely a felszabadulást követő negyedszázad részletes, tudományos kronológiáját tartalmazza. Elkészül egy újabb emlékezéskötet is, „Szabadság, te szülj nekem rendet!” címmel. A kötet a szocialista építéshez fűződő visszaemlékezéseket tartalmazza. Figyelemre méltó az idei munkatervben a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjai életrajzának elkészítése. Például az Akadémiai Könyvkiadó „Nagy emberek” című sorozatában rövid életrajz készül, illetve jelenik meg Kun Béláról, Frankel Leóról, Landler Jenőről, Kunfi Zsigmond- ról, Rajk Lászlóról és másokról. Csillebércen és Zánkán az úttörőváros építkezésein dolgozhatnak. — Hozzávetőleges számításaink szerint negyvenezer — ötvenezer fiatal vesz majd részt az országos középiskolai tanulmányi versenyen, amelyet — közösen a Művelődésügyi Minisztériummal — tíz tantárgyból hirdetünk meg. Az MSZBT és a KISZ KB együttes vállalkozása a szakközépiskolák és technikumok diákjainak orosz nyelvi szóbeli »versenye, ezt a vetélkedőt áprilisban követi a szép magyar beszéd Kazinczy-versenyé- nek döntője. — Hagyományainkhoz híven — együtt a Munkaügyi Minisztériummal — az idén is versenyre szólítottuk az ország szakmunkástanulóit. A tét: a szakma kiváló tanulója cím elnyerése. — Csak címszavakban néhány érdekesnek ígérkező további eseményről: április 11-én és 12-én Kecskeméten rendezik meg a középfokú tanintézetek vers- és prózamondóinak országos versenyét, április 17. és 19. között Sárvárott tartják a diákköltők és diákírók első országos találkozóját. békés mmszz Méltán vívta ki az évek során a hazai és külföldi szakemberek elismerését a békéscsabai Kner Nyomda, művészi kivitelű címkéivel és díszdobozaival. LegSomogyi Néplap Érdekes, ritka hobbyval büszkélkedhet Körmendi Mátyás erdésztechnikus: növényi levelekből készít képeket. Platántól a turbo- lyáig — több mint 30 féle levelet használ fel szokatlan műveinek elkészítéséPEST MEGYEI HÍRLAP Az ország 22 halászati szövetkezetét látja el ivadékkal a dinnyési tógazdaság. Ezekben a napokban kezdték meg a tavaszi halkeltetés első lépéseként a süllőfészkek elkészítését. újabb ilyen jellegű termékük a Biharugrai Halgazdaság filézett halainak csomagolásához szükséges doboz. Az aranypontyra emlékeztető, halpikkelyekkel díszített dobozokon áttetsző ablakot hagytak, amelyen át a háziasszony szemrevételezheti a filézett, szeletelt árut. hez. A különböző színárnyalatokat préseléssel, illetve a napon való érleléssel éri el. Tájképeken kívül Marx és Lenin portréját is összeállította már. Néhány munkáját a tavalyi Bala- ton-parti hobbykiállításon láthatták az érdeklődők. Most a vadászati világkiállításra készít néhány vadászati témájú levélképet. Vékony fűzvesszőből kétezer „nászágyat” fonnak, s ezeket a tavaszi ívás idején kihelyezik a sekélyvizű tavakba. A süllőanyák ezekre rakják le az ikrát, majd a megtelt fészket vízpermet alatt érlelik. Idén a tógazdaságból 40 millió kis süllő kerül ki. (Összeállította: J. T.) Kép — falevélből Kétezer nászágy Megjelent a búzaliszt-szabvány Állami támogatás a tsz-pékségeknek Ülést tartott az Országos Sütőipari Szakmai Tanács A sütőipari egységek 70 százaléka jelenleg a kisüzemek kategóriájához sorolható, s az ipar összes üzemeinek több mint a fele a tömegtermelés legalacsonyabb mértékét sem éri el — állapította meg az Országos Sütőipari Szakmai Tanács csütörtöki ülése. A szakemberek szerint a teljesen megfelelő ellátáshoz a termelő kapacitás 20 százaléka hiányzik. Nehezíti a helyzetet — amint erre az ülésen dr. Nagy István, a MÉM főosztályvezetője rámutatott —, hogy a sütőipar fejlesztésére 1968-ban hozott kormányhatározat 1969-re előirányzott programja nem valósult meg. A határozat szerint 1970 végéig országosan napi 1160 tonnával kellene bővíteni az ipar teljesítményét. Gondot okoz, hogy tavaly — főképpen építőipari kapacitás — és cementhiány miatt — a tényleges fejlesztés 20—30 százalékkal elmaradt az előirányzattól. A kormányhatározat a vegyes profilok kialakítását is lehetővé tette, tehát módot adott arra, hogy ne csak a sütőipar, hanem más szektorok is bekapcsolódhassanak a lakosság ellátásába. Sajnos, ezen a téren sincs számottevő haladás; a gazdaságok, a szövetkezetek vagy a magánosok — akik előtt szintén nyitva van a lehetőség — eddig csak kis számban kértek sütőipari engedélyt. Várhatóan segít majd a helyzeten, hogy egy nemrégen megjelent rendelkezés 30 százalékos állami támogatást helyez kilátásba a sütőipari tevékenységgel foglalkozó mezőgazdasági nagyüzemek számára. Most tárgyalnak arról, hogy miként lehetne ezt a kedvezményt más szektoroknak is biztosítani. Az ülésen a termékek minősége is szóba került. Az ipar szakemberei egyöntetűen állítják, hogy a végtermékek szabványát addig nem lehet szigorítani, amíg a felhasznált alapanyagok előírásainál nincs különösebb változás. Ezért is nagy szükség van a közeljövőben megjelenő búzaliszt szabványra. Máris javulást jelentett, hogy a kemény, illetve a puha búza közötti minőségi különbség a fel- vásárlási áraknál is jelentkezik, ami a jobb minőségű gabona termelésére ösztönzi a gazdaságokat. Szó van A szövetkezetpolitika időszerű kérdéseiről értekeztek csütörtökön Kecskeméten a Homokhátság termelőszövetkezeteinek elnökei, párttitkárai és szakvezetői. A tanácskozáson, amelyet a Kecskemét—Kiskunfélegyháza környéki Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek és Szakszövetkezetek Területi Szövetsége kezdeményezett, jelen volt dr. Matos László, az MSZMP megyei bizottságának mező- gazdasági osztályvezetője. A témáról bevezető előadást Moharos József, az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának munkatársa tartott. Sokoldalúan elemezte a szövetkezeti mozgalom jelenlegi helyzetét. Részletearról is, hogy a kenyérgyárak, sütödék számára lehetővé teszik, hogy ott vásároljanak lisztet, ahol a legjobb minőséget garantálják. Másfél év alatt előbbre lépett a sütőipari gépgyártás; az élelmiszeripari berendezés és gépgyártó vállalat elkészítette az új dagasztógépet és az idén már sorozatban gyártják. A Sütőipari Kutató Intézet és az Élelmiszeripari Gépgyár kialakította a folyamatos tésztakészítő berendezést. Pozitívumként állapították meg a tanács ülésén, hogy idén 130-cal nő a sütőipari szakboltok száma. sen foglalkozott a szakszövetkezetek gondjaival. A jövőben várhatóan számos intézkedés születik, hogy ezek a problémák fokozatosan megszűnjenek. Ehhez bizonyos szemléletváltásra is van szükség. Hasonlóképpen a háztáji megítélésében is. Néhány gazdasági vezető nem látja még, hogy a közös és a háztáji gazdaság szerves egységet alkot. és az utóbbit tágabb értelemben a gazdálkodás egyik üzemágának kell tekinteni. Ezért a termelő- szövetkezet gazdálkodásának értékelésekor a háztáji eredményeit épp úgy számba kell venni, mint a közösét. Az előadást élénk vita követte. Á Homokhátság szövetkezeti vezetőinek tanácskozása