Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-04 / 29. szám

1970. február 4. szerda 5. oldal Mén egyszer a kalocsaiak sikeréről Lapunkban beszámoltunk már arról, milyen nagy si­kerrel zárult a kalocsai múzeum Szófiában meg­rendezett népművészeti ki­állítása. A Szófiai Magyar Kulturális Intézetben ren­dezték a kiállítást, mely népviseleti darabokat, hím­zéseket, népi kerámiákat tartalmazott, s együttes ha­tásával valósággal elbűvöl­te bolgár barátainkat. A kiállítás után — a na­pokban — Szófiából levelet hozott a posta: a levél író­ja Roska István, a szófiai magyar nagykövet A cím­zett: dr. Varga Jenő, a me­gyei tanács vb-elnöke. Idé­zünk a levélből: „A kihozott anyag na­gyon szép volt, még szá­momra is adott újat, pedig én ismerem a kalocsaiakat ,minden vonatkozásban’. A kalocsai népművészeti mú­zeum igazgatója, Pécsi elv- társnő nagy hozzáértéssel és rendkívül lelkesen dol­gozott a kiállítás megren­dezésén. A pingáló kislány, akit itt kora miatt ,pin- gálóasszony ipari tanuló’- nak neveztek el, nagy si­kert aratott tehetségével. A kiállításnak nagy sikere volt, s mivel mi eddig leg­inkább a mai magyar mű­vészet modern irányzatait mutattuk be, hézagpótló is volt és politikailag is na­gyon hatásos, mert a bol­gárok láthatták, hogy a népművészet ápolása ná­lunk élő ügy. Végeredmény­ben tehát olyan hasznot is húztunk a kiállításból, ami­re előre nem számítot­tunk.” A nagykövet köszönetét mond levelében a megyei tanács vezetőinek a kiállí­tás sikeres megrendezésé­hez nyújtott támogatásá­ért. Mi most ezúton tolmá­csoljuk az elismerés és a köszönet hangját: vala­mennyi kalocsai büszke lehet a sikerre, szűkebb hazájuk eredményeire, de rajtuk túl a megyénk egész lakossága is, hiszen jó hí­rünk a világban ezúttal is tovább erősödött, s ez na­gyon jó érzés mindany- nyiunknak. Varga Mihály 42 MACBETH Bemutató a Katona József Színházban Shakespeare mindenkinél többet tudott az emberről. Ezért van az, hogy tragé­diái egyszerre átlátszóak és bonyolultak. A cselek­mény szűkszavú, egyenes­vonalú, s valósággal rohan a már előre sejtetett vég­kifejlet felé, ám ezalatt a hősök bejárják a poklok minden bugyrát, a tétová­zások és elhatározások va­lamennyi útvesztőjét. A Macbeth az utolsó nagy tragédia a shakespearei életműben, a megkísértés és bűnhődés drámája. Már a darab elején megtudjuk a főhősről, hogy mérhetet­len nagyravágyás él benne: szívesen fogadja a boszor­kányok jóslatát („Végül király leszel!”) és amikor Duncan király kijelöli trón­örökösét, Macbeth első sza­va ez; „Akadály: át kell ugranom, mert utamban áll...” A szándék tett­re váltása mégis milyen rögös, mennyi buktatóval jár, holott a királygyilkos­ság elkövetéséhez a körül­mények mindvégig a lehető legszerencsésebben alakul­nak. S amikor eléri Macbeth a célját, akkor sem a körül­mények győzik le. Azoktól még nagy király lehetne — aminthogy a történelmi Macbeth (1040—1057) való­ban az is volt —, a bűntu­dat pusztítja el, mert egy­re őrültebb és gonoszabb tettekre hajszolja, míg vé­gül mindenki ellene fordul. Kárpáti Aurél jegyzi meg a drámáról írott tanulmá­nyában: A gyilkosságot Macbeth nem egyedül kö­vette el, hanem feleségével együtt. Külön-külön egyi­kük sem lett volna rá ké­pes ... A modem bűnügyi lélektan felfedezéseit há­romszáz évvel megelőzve Shakespeare ösztönösen fel­ismerte és híven ábrázolta azt a jelenséget, amidőn tettes és felbújtó egymásra- hatásából új energia szüle­tik... ” őszintén felismerte és hí­ven ábrázolta! Ez az oka annak, hogy harmadfél év­százada magyarázzák Shakespearei ahányan. annyiféleképp, s mindig le­het róla mondani újat. min­dig fel lehet benne fedezni valami „modemet”. Ugyanebből az okból oly­annyira nehéz játszani is Shakespearei. ' Próbakő. Társulat, színész erejét mindig Shakespearen mu­tathatja meg igazán. A Kecskeméti Katona József Színház 1957-ben játszott először Shakespeare-drá- mát, dr. Német Antal rendezésében az Othellót. Európai hírű esemény lett ez az előadás, angol szín­házi lapok is beszámoltak róla. Azóta hét alkalommal került színre Shakespeare Kecskeméten. Sorban: Szentivánéji álom, Vízke­reszt, Rómeó és Júlia, Co- riolanus. Makrancos hölgy, Sok hűhó semmiért és A Vihar. Most Udvaros Béla rendezésében a Macbethet tűzte műsorra színházunk. Az esetek többségében a V--T. Lady Macbeth: Dévay Camilla. Macbeth-előadások a főhőst sötét gazembernek festik, aki a darab végén az igaz­Macbeth: Forgács Tibor. ság nevében bukik el. Ud­varos Béla felfogásában a Macbeth nemes, vitéz, kivá­ló férfiú, de megkísérti a nagyravágyás, ez okozza vesztét. Az előadás formai megoldásában pedig a ren­dezői koncepció sarkalatos kiindulópontja a belső lé­lektani folyamatok felszín­re emelése. Ennélfogva szo­katlan módon kamaradrá­ma szerűen rendezte Udva­ros Béla a Macbethet. őszintén szólva Macbeth jellemfejlődéséről vallott nézete nem látszik meg­győzőnek. Annál inkább bebizonyította igazát a má­sik pontban: a Macbeth tel­jes értékű mű kamaraelő­adásban is. Tehát a látvá­nyos nagyjelenetek, széles tablók elhagyásával, sem­mit sem veszít erejéből, érintetlen egész marad, s a mai nézőnek alighanem többet is ad ebben a felfo­gásban, mert figyelmét a belső történésekre, a lélek­tani ábrázolásra irányítja. A Katona József Színház Lady Macbeth alakját ket­tős szereposztásban vitte színre. Dévay Camilla Lady Macbethje hibátlan alakí­tás. A fölényes színészi tu­dás és az átélés kettős fegy­verzetében lendíti előre Macbethet a szörnyű tett elkövetéséig. Lelkiereje utána is elég volna a rom­lás elkerüléséhez, s ő maga csak akkor roppan össze, amikor Macbeth menthetet­lenül felőrlődik víziói kö­zött. Parragi Mária híven követi Dévay Camilla sze­repfelfogását. Líraibb alkat, kevésbé izzik benne szen­vedély, de szép szövegmon­dással, királynői termetével hiteles Lady Macbethet formál. A modem darabokban kitűnő és méltán népszerű Forgács Tibornak ezúttal olyan szerep jutott, amely alkatilag idegen tőle. Több erőt, méltóságot, súlyt kép­zelünk Macbeth figurája mögé. Forgács Tibor becsü­letesen eljátsza szerepét, de nem érezhettük meg benne a mérhetetlen hata­lomvágy és a gátlástalan gonoszság feneketlen indu­latait, amelyekre a katar­zis előkészítése végett szük­sége volna a nézőnek. Fekete Tibor alakítását kell még kiemelnünk Ban- quo szerepében, továbbá, habár a kelleténél kissé harsányabb volt, dicséretet érdemel Jánoky Sándor várkapusa, valamint a bo­szorkányok, közülük is el­sősorban Kéri Edit. Shakespeare, mint mond­tuk, próba minden társulat számára. Próba a főszere­peket alakító színészeknek és az epizódistáknak egy­aránt, mert valamennyiük­nek közös erővel kell őriz­niük a mű gondosan fel­épített egyensúlyát. A Kecskeméti Katona József Színház jelenlegi prózai együttesének erejét azon­ban meghaladja ez a fel­adat. A bemutató alkalmá­42. Az SS-közpotból Artur Bécs tizenkilencedik kerü­letében levő szállóba ment;' máskor Is mindig itt lakott, ha a városban akadt dolga. Sokáig nem jött álom a szemére. Az utóbbi napok óriási fe­szültsége és a találkozás Kreutzerral a repülőtéren alaposan megviselték. Most már végérvényesen eldöntötte magában, hogy a leghatározottabban fel kell lépnie Kreutzerral szemben. Mielőtt Bécsbe utazott volna, Rolf Draieck el­mondta neki, hogy Kreut­zer több ízben is érdek­lődött utána, s ez, Draieck véleménye szerint, semmi jót nem hozhat Artúrnak. Aztán, mintha kitalálta volna Artur gondolatait, jókora iratcsomót vett elő a páncélszekrényből. A dosszién ez állt: Aszkéta. Draieck Artúrnak adta az egészet, azt mondta, fél óra múlva visszatér, 6 az­zal kiment az irodából. Lindeman megfelelően méltányolta Rolf szolgála­tát, mivel az irattartóban Kreutzer SS-százados sze­mélyi dokumentumaira lelt Artur sorról sorra, átrágta magát mindazon a sok piszkos ügyön, lesi- puskás gyilkosságon, rágal­mazást manőveren, azon a bűnténysorozaton, amely­nek elmaradhatatlan szer­vezője, irányítója és részt­vevője volt Gustav Kreut­zer. • A táborban Kreutzer nem hamarkodta el Lehmann kihallgatását. Előbb gondo­san áttanulmányozott min­den iratot, följegyzést, amit csak a táborparancsnoksá­gon föllelt. Ez a Lehmann semmiben sem különbözött a többi fogolytól. * még vé­letlenül sem figyeltek rá föl a rabok között szimato­ló Gestapo-ügynökök és Kreutzemak ez nem tet­szett. Tapasztalatból ugyan­is tudta, hogy az ilyen nyu­godt külső és kedvező be­nyomás veszedelmes ellen­feleket takar. Lehmann rá­adásul kommunista, a spa­nyolországi harcok résztve­vője és bajosan feltételez­hető róla, hogy most nyug­ton marad. Először Lehmannt a tá­borparancsnok irodájába vezettette. Róbertét — aki az ajtónál maradt — két SS-katona kísérte. Kreutzer az íróasztal mögül alapo­san végigmérte azt az em­bert. akitől további pálya­futása függött. Lehmann igen legyengült a táborokban, de még így is sütött róla a munkás­ember erőteljessége. Hatal­mas, eres kezét ökölbe szo­rította. pedig a táboi-sza- bályzat szerint nadrágvar­rásra kellett volna szoríta­nia. Robert arca nem tet­szett Kreutzernak: az elő- reugró áll, az akaratos száj. az összevont szemöldök és különösen a szeme kihívást tükrözött. „Sokat kell vesződnöm ezzel a fickóval” — állapí­totta meg Kreutzer, és ke­zének egyetlen mozdulatá­val közelebb parancsolta az asztalhoz Lehmannt. Kreut­zer még nem látta be a ki­hallgatás menetét, de most nem szabadott kizárólag tapasztaltságára és megér­zésére hagyatkoznia. Min­denek előtt váratlan és pontos kérdésekkel sarokba kell szorítania ezt a fog­lyot, hogy az lássa; kihall- gatója már mindent tud. Ebben a pillanatban azonban Robert Kreutzer minden számítását áthúzta: hirtelen megfordult és az egyik SS-őr hasába rúgott, majd elvette tőle a gép­pisztolyt Kreutzert csak az mentette meg, hogy a fegyver biztosítva volt. Kreutzer Lehmannra lőtt, a fogoly előrebukott, kezé­ben a géppisztollyal. Kreut­zer fölugrott és kirohant: a pillanatnyi rémülettől hányingere támadt. Kreutzer borús hangulat­ban hagvta el a tábort: szétszakadt az utolsó lánc­szem is, amely elvezethet­te volna az orosz kémhez. De a százados aeva most Is lázasan dolgozott minden apró, másodrangúnak tűnő részletet is felidézett. Az utóbbi fél esztendő alatt egy csomó, egymástól füg­getlen ügyben kellett eljár­nia. amelyek azonban va­lami úton-módon Artur Lindeman sS-század06sal álltak kapcsolatban. Az első láncszem Peene- mündébőL a Százlábú kísér­leti telepére vezetett, ahol ugyan senki sem esett Kreutzer csapdájába, de Lindeman megjelent. A második láncszem: Lehmann Peenemündében, aztán Mauthausenben, s vé­gül a Flórában dolgozott. Az Igaz, hogy Lindeman nem járt Peenemündében, de ezen idő alatt látogatást tett Mauthausenben és a Flórában is. Végül pedig: a merény­let a fekete táskáért Bad- Ausseeban. A támadó sze­mélyét még nem sikerült ugyan azonosítani, de a vé­letlenek játéka folytán Lin­deman ekkortájt Bad- Ausseeban tartózkodott. Kreutzer utánanézett Lin­deman utazgatásainak, és kétséget kizáróan megálla­pította. hogy itt minden rendben van. bár Kreutzer következtetéseivel ez szö­ges ellenétben állott. Hi­szen a Flórát az orosz lé­gierő bombázta, és nem az angol vagy az amerikai. (Folytatjuk.) Parragi Mária Lady Macbethje, val számosán még a szép szövegmondás követelmé­nyének sem tudtak megfe­lelni. Vasárnap estig a kez­deti izgalom nyilvánvalóan csillapodott, kevesebb lett a nyelvbotlás, szebb lett a színészek kiejtése. Rendkívül ötletes viszont az előadás technikailag, ki­tűnőek a világosítási meg­oldások Borcsa István dísz­let« nagyvonalúak és re­mekül alkalmazkodnak a gyors színváltozás követel­ményeihez. Azt kellene mondanunk, hogy kifogás­talanok Poós Éva jelmezei is, ha néhány ruhán nem erőltetné mindenáron a skót kockát. A kockás női szövetből varrott nadrág és a vezéri palást azonban nem korhű, hanem inkább nevetséges. '-r- Mester László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents