Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-28 / 50. szám

1970. február 28. szombat 3. oldal Búcsú a katasztrális holdtól ÉRDEKESSÉGEK a nagyvilágból Alkotóműhely Tanácskozásra, baráti megbeszélésre gyűlnek ma össze megyei folyóiratunk, a Forrás alkotói, szerzői, külső munkatársai. Látszó­lag nem nagy esemény ez, ha most mégis külön is szót érdemel maga az a tény, hogy az egy esztendő előtti hasonló találkozóhoz képest minőségileg is új körülmények között gyűl­nek össze. Ma már a folyó­irat első évfolyamán túl — ez 1969. évi 1. szám éppen márciusban jelent meg — sok mindent összegézhet- nek, ami akkor még csak terv és elképzelés volt. Úgyis mondhatnánk, hogy a megye szellemi életének kibontakoztatásában segítő folyóirat hatását, munká­jának kezdeti eredményeit mérlegelhetik, s megszab­hatják a következő időszak legfőbb tennivalóit. Bírálat és összegezés — ez tehát a mai tanácskozás célja. Az alkotóműhely sze­repét is betöltő Forrás máris jelentős írógárdát tömörített maga köré. Ne­ves írók, költők, Képzőmű­vészek, kritikusok mellett nagy érdeme a fiatalok felkarolása, segítése. Sike­rült a provincializmus ve­szélyét is leküzdeni — s a szerzők egy része Mis­kolcról, Székesfehérvárról, Szegedről és Budapestről érkezett ide —, figyelmet keltettek műveik országos szinten is, visszhangban sem volt hiáyy. Kívánunk' eredményes tanácskozást megyei folyó­iratunk munkatársai kol­lektívájának. Abban a re­ményben, hogy a mostani esztendő is az állandó meg­újulás és előrehaladás éve lést' valáménnyiük számá­ra. T. P. A Közlekedési és Posta­ügyi Minisztérium Bajai Autóközlekedési Taninté­zete tavaly új épületet ka­pott. Az átköltözést a gép­járművezetés tanulása iránti nagy érdeklődés, s a inegnövekedett követelmé­nyek indokolták. Ternesz Tiborné iskola- vezető végigkalauzolt az épületen, amelyben szem- léltető-oktató táblákkal, makettekkel jól felszerelt három tanterem áll a tan­folyamhallgatók rendelke­zésére. Mint azt az iskolaveze­tőtől megtudtam, a bajai, kalocsai és kiskunhalasi járásból összesen kilenc­ezer személy vizsgázott ta­valy. A tanfolyamokat nyolc hivatásos és néhány mellékfoglalkozású oktató­val bonyolítják le. A részt­vevők létszáma egy-egy kurzuson legfeljebb har­mincöt személy lehet. A múlt év második felében bevezetett új oktatási és vizsgáztatási rendszerben a korábbinál jóval jelentő­sebb szerepet kap a gya­korlat. A vizsgáztatás az előző 3-r-4 perc helyett most fél órán át tart. Emel­lett ugyanis kisebb a va­lószínűsége. hogy felületes Jót nevettünk, amikor tavaly előtt olvastuk, hogy Ausztráliában bevezették a Celsius-rendszerű mérték- egységet. Ugyanis amikor a derék ausztrálok regge­lenként hallották a rádió­ban, hogy odakint a hő­mérséklet 20 Celsius-fok, sejtelmük sem volt, hogy most télikabátot vegyenek fel, vagy ingujjban indul­janak dolgozríi. Addig ugyanis mindig Fahrenheit­ben számoltak és ott a számok egészen mások vol­tak. Ugyancsak meglepőd­tünk azonban, amikor a napokban a Központi Sta­tisztikai Hivatal éves je­lentésében olvastuk, hogy tavaly nálunk a búza 27,1, a kukorica 38 mázsával fi­zetett — hektáronként. Bi­zony hirtelenjében mi sem tudtuk, hogy ez most sok, vagy kevés? Közben ugyanis az tör­tént, hogy mi is elhatá­roztuk ; mértékegységet változtatunk. Áttérünk a területmérésben, nyilván­tartásban és számolásban a katasztrális holdról a nemzetközi hektárra. Az áttérést fokozatosan hajt­juk végre, de meglehetős gyorsan. Győr és Békés megyében, valamint a Bu­dapestet ölelő járásokban már most hektárt mutat­nak a nyilvántartások. Még az idén megtörténik az áttérés Vas, Komárom, és Fejér, illetve Csongrád, Szolnok és Hajdú megyé­ben. 1972. december 31-ig pedig befejeződik az egész ' országban. A voltaképpen csupán elméleti változásról a kis­emberek plakátok útján szerezhetnek tudomást. Ezeket a plakátokat az érintett, körzetekben min­dig az aktuális időpont^ ban függesztik ki. Ugyani altkor tanfolyamokon a közleke­dés-egészségtan oktatása, a hallgatóknak ugyanis a bal­eseti segélynyújtásból is vizsgázniuk kell. Az idén indítottak elő­ször az intézetben autó- buszvezetői tanfolyamot. A jelentkezés alapfeltétele a kétéves gépkocsivezetői gyakorlat. A tanintézet négyszögle­tes udvarán — melyet a tervek szerint lefednek — az oktatókkal beszélgettem. Szerintük nem a legtökéle­tesebb a jelenlegi oktatási rendszer sem. A követel­ményekhez mérten kevés­nek tartják a 30 óra veze­tési gyakorlatot. Elmond­ták, hogy az oktatás nagy idegmunkát jelent, hiába van ugyanis az új 408-as Moszkvicsokon az oktató számára is fék, kuplung és gáz, nagyon oda kell fi­gyelni, hogy ne történjék baj, s közben a tanulóveze­tő is mindent elsajátítson. A leendő autóvezetők meglehetősen tartanak az új vizsgarendszertől. Igaz. lényegesen több részvevő bukik meg a vizsgákon Nagyon kevesen látják be azonban, hogy ezzel a buk­tatással egy esetleg sokkal súlyosabb bajtól, a baleset­től mentik meg őket. D. É. 15 napra közszemlére te­szik az átszámolt birtok­íveket. Innen tudhatja meg mindenki, hogy föl- decskéje hány négyzet- méter, illetve hektár, milyen művelési ágba tartozik, és mennyi az átszámított kataszteri tiszta jövedelme. A nagyüzemek hivatalos másolatot kapnak az át­számított okmányokról. Fi­zetni ezért nem kell sen­kinek. Az áttérés módsze­re egyszerűen a számolás, amit elektronikus gépek végeznek el. A szakértők véleménye szerint az ada­tok ma megbízhatók, mert ezeket a földtörvény vég­rehajtása során több íz­ben ellenőrizték, új felmé­résre tehát nincs szükség. Hivatalosan egyébként lehetőleg már most hek­tárban számolunk, és en­nek első tünete a napok­ban megjelent tervjelen­tés, amely az adatokat ka­tasztrális holdakban nem adja meg. Búcsúzunk tehát a ka­tasztrális holdtól és búcsú­zóul igazán semmi rosszat nem mondhatunk róla. Százhúsz évig volt hűsé­ges kísérőnk ez a mérték- rendszer és közvetítésével mindig érdekes adatokról szerezhettünk tudomást. Már a milléneum után a magyar mezőgazdaság fo­kozatos fellendüléséről. Közben a földbirtokviszo­nyok felháborítóan igaz­ságtalan voltáról. De ké­sőbb jöttek a nagy szá­mok. Előbb a fölreformról, azután a nagyüzemek ki­alakulásáról, az utolsó években pedig a trim ós­ered menyek tiszteletremél­tó emelkedéséről. Mind­ezt Holdban. Akkor azonban miért kell most elhagynunk ezt a régi, hűséges kísérőn­ket? A válasz egyetlen mondatban foglalható ösz- sze: azért, mert eljárt fe­lette az idő. Modernizálni akarjuk például földnyilvántartá­A mindentudó elektroni­kus számológépek azon­ban négyszögölben és katasztrális holdban csak igen drágán hajlandók nyilvántartani és szá­molni az adatokat. A zsebünk kívánja tehát, hogy a jóval egyszerűbb, tizedes számrendszerre épülő hektárokhoz nyúl­junk mi magunk is. A másik indok, hogy lassan­ként érdemes már nálunk a hozamokat a világszín­vonallal összehasonlítani. A világszínvonalat azonban hektárokban fejezik ki. Hát ezért. Bizonyára lesznek majd, Varsóban véget ért az Intervízió tanácsának 41. ülésszaka. A résztvevők meghallgatták Jaromir Grzebik, az OIRT főtitkára beszámolóját a müncheni és sapporoi olimpiai játé­kok közvetítésének problé­máiról, megtárgyalták és elfogadták a következő negyedévi adáscsereprog- ramot, összeállították a te­akik a változás hallatán valamiféle szolgalelkűség- re, majmolásra, gépies utánzásra gyanakodnak. Erről nincs szó, inkább le­hetett volna 120 esztendő­vel ezelőtt. A das Joch (a Hold) ugyanis egy oszt­rák mértékegység volt, annyi területet jelentett, amennyit holdkeltétől hold­nyugtáig fel lehetett szán­tani. A „K. u. K.” tör­vényhozás ezt tette kötele­zővé az egész monarchiá­ban. Ennek alapján fek­tették fel a földnyilván­tartást, azaz katasztert, innen a „kataszteri” jelző. Azonban maguk az osztrá­kok már néhány évtized múltán elhagyták ezt a mértékrendszert és ké­sőbb fokozatosan ezt tet­ték a monarchia többi, önállósult népei is. Felszabadulás előtti ura­ink azonban óvakodtak az áttéréstől, mert a számol­gatás újabb fénycsóvát ve­tett volna feudális birtok- viszonyainkra. A felszaba­dulás óta pedig — szám­talan feladatunk közepet­te — most jött el az .idő, amikor áttérhetünk a hek­társzámításra. Meg kell azért monda­ni, hogy a számolgatás nem lesz csupán gépies. Összes mai normáink ugyanis lehetőleg kerek számokat tartalmaznak és négyszögölben. Nyílván ke­rek számokat kell majd keresnünk négyzetméter­ben is, tehát például a háztáji gazdaság 800—1600 öles határértékeit mate­matikai pontossággal nem alkalmazhatjuk. Az alap­elv itt már megszületett. Illetékesek úgy döntöt­tek, hogy« ez esetben az egy katasztrális hold né­mi kerekítéssel 6000 négyzetméterrel legyen egyenlő. A döntés következtében akinek eddig egész hold járt, az ezután 68 négy­szögöllel (245 négyzetmé­terrel) többet kap. A mun­kateljesítmények mérésé­nél a kerekítés azonban fordítva, a kisember ká­rára is sikerülhet, ezért a normák átállítását minde­nütt alapos körültekintés­sel kell majd elvégezni. Tehát meg kell tanulni hektárokban és négyzet- méterekben gondolkodni. Nem lesz könnyű és bizo­nyára akad, aki hátralevő életében ezt a tudományt már el sem sajátítja. Befejezésül pedig el­árulhatom, hogy hektárok­ban számolni sokkal könnyebb. A métert min­denki tudja lépni, vagy mérni. És százszor száz méter az tízezer négyzet- méter, vagyis egy hektár. Ebben a számolásban — szükség esetén — bárme­lyik iskolásgyerek segíteni tud a szüleinek. F. B. levíziós szakértőcsoportok munkatervét. A tanácskozáson a tagor­szágok — Bulgária, Cseh­szlovákia. Finnország, Len­gyelország, Magyarország az NDK, Románia és a Szovjetunió — küldöttségei, valamint a jugoszláv, ku­bai és osztrák televízió megfigyelői vettek részt. XII. századi útjelző Lengyelország legrégebbi 1151-ből származó útjelző oszlopa Konin városban áll. A felfelé keskenyedő, két és fél méter magas kő­oszlop tetején egy kőgolyó van. Meglepő a pontosság, amellyel 800 évvel ezelőtt az oszlop helyét kijelölték. Az útjelző ugyanis ponto­san feleúton van Kalisz és Kruszwica, az egykori két jelentős kereskedelmi köz­pont között. A Psalmus Hungarscus New Yorkban Nicolai Gedda, a Metro­politan Opera világhírű te­noristája énekli Kodály Psalmus Hungaricusának tenorszólóját a mű márciusi New York-i előadásán. A Psalmus évek óta nem sze­repelt a New York-i hang­versenyek műsorán. Most a Musica Aeterna, a Metro­politan Museum of Art ke­retében működő együttes mutatja be, a Carnegie Hall hangversenyteremben, már­cius 5-én. Selyem — pitypangból A kényes selyemlepkék hernyói csak eperfalevéllel táplálkoznak. Ez azonban távolról sem nő mindenütt. Ezért aztán a selyem „ter­melése” a déli területekhez van kötve. A román se­lyemhernyó-tenyésztőknek azonban hároméves tapasz­talat alapján sikerült „rá­beszélniük” a selyemher­nyókat arra, hogy térjenek át a salátalevélre és a, pity­pangra. Ez utóbbi minde­nütt nő, így aztán a selyem alapanyagát most már bár­hol előállíthatják. Mérgező plankton 1969 tavaszán az Északi­tenger Anglia partjainál te­le volt döglött hallal és vízi­madárral. Az angol bioló­gusok azóta kivizsgálták a pusztulás okát és megálla­pították, hogy az Északi­tenger planktonjában meg­található egy rendkívül rit­ka mérgező növény, amely az idegrendszert megbénító erős mérget tartalmaz. Ez­zel magyarázható a halak és madarak tömeges pusz­tulása. Távkapcsolás telefonon Egy müncheni cég által gyártott, Commander nevű távkapcsoló készülék segít­ségével fűtést, világítást, gé­peket vagy más berendezé­seket lehet telefonkészülé­keken keresztül, tetszés sze­rinti távolságról be- és ki­kapcsolni. Készenléti álla­potban a berendezés hívás­ra bemondja az állomás ne­vét, számát és egyéb betá­rolt szöveget. Ezt követően felsorolja a számokat tíztől egyig. A két előre bekódolt szám elhangzása után a hí­vónak (megállapodás sze­rinti) hosszan elnyújtott szót kell bemondania, ami kiváltja az előírd kopcsolási folyamatot. Beethoven-év Az idén ünnepük Ludwig van Beethoven neves né­met zeneköltő születésének 200. évfordulóját. A jubileu­mi évben három nagy fesz­tivált tartanak Bonnban, a zeneszerző szülővárosában. Az első, amely májusban lesz, kamarazenei műveit, a másodikon, szeptemberben, nagy zenekari hangverse­nyeit, a télin pedig a Fide- liót és a Missa Solemnjst adják elő. Az 1968-ban ki­írt Beethoven-pályázatra 108 zeneszerző nevezett be összesen 180 művel. A díja­kat május 7-én ítéli oda a bíráló bizottság. Lakk fogszuvasodás ellen Wetzlarban (NSZK) mű­ködő dr. Lungwitz több éves amerikai tartózkodása alatt speciális lakkfajtát kí­sérletezett ki a fogszuva­sodás megelőzésére. Kísér­letképpen most 5 ezer kü­lönböző korú iskolásgyerek fogzománcát vonják be ez­zel a lakkal. Ha a kétéves kísérleti időszak alatt az eljárás beválik, akkor al­kalmazni fogják. Vulkáni törmelék az Antarktiszon A közelmúltban két geo­lógus megvizsgálta az An­tarktisz keleti vidékét. Ki­derült, hogy az a homokkö­ves zóna nem a jégár által szállított anyagból alakult ki az idők során, hanem vulkáni törmelékanyagok lerakódása, majd kőzettévá- lása révén. Ezek szerint — Antarktisz keleti részén — a júra időszakban heves tűzhápyótevékenység ját­szódott le, de eljegesedésről ugyanebben az időszakban szó sem lehetett. Az új megállapítások a kontinen­sek vándorlásának tanát igazolják. Korszerűsítik a Batory-t A lengyel Stefan Batory óceánjárót az 1969-es utolsó tengeri út befejezése után modernizálási munkáknak vetették alá. A hajón hatal­mas mozi- és színháztermet építenek, átalakítják a sze­mélyzet pihenőhelyiségeit, s fürdőmedencét létesítenek. A legnagyobb luxussal ren­dezik be a szórakozási célo­kat szolgáló helyiségeket: a bridzstermet, az éjszakai klubot, s a régi lengyel ven­déglő stílusában épült bárt. Az óceánjárón szauna, az­az gőzfürdő is lesz. Az át­építés befejezése után a Stefan Batory 1970 áprilisá­ban indul el újabb tengeri útjára. Hörcsög, mint háziállat Több mint 20 millió brit polgár tart odahaza háziál­latot, közöttük 5 millió ku­tyát, 5 millió macskát és ki tudná hány hörcsögöt, sün­disznót, papagájt és maj­mot. Churchill kedves pud- likutyájával szokta volt megbeszélni a legféltveőr- zöttebb államtitkokat... Telepes autó Az Electric Dower Com­pany japán cég olyan elekt­romos meghajtású autót ál­lított elő, amelynek üzem­anyaga a gázolajjal hajtott járművek üzemanyagának egyharmadába kerül. Az új autótípus a Mitsubishi Mi- nica 70 változata és hajtó­művét 120 voltos telepek táplálják. A jármű 200 ki­logramm teherrel 73 kilo­méteres óránkénti legna­gyobb sebességet ér el. Összeállította: K. A. felkészültséggel is modot kapjon valaki a köziek «»des-I ben való részvételre. Űj a Napi követelmények az autévezető-jeitek előtt sunkat, térképészetünket, egyáltalán statisztikánkat A modernizálás útja az elektronika. Véget ért az Intervízió tanácskozása

Next

/
Thumbnails
Contents