Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-27 / 49. szám

’4. oldal 1970. február 87. péntek Az üzemi demokrácia: jogok és kötelességek egysége Beszélgetés nagyüzemi vezetőkkel EGY-EGY MUNKAHELY légkörét — az átvitt érte­lemben vett „munkahelyi klímát” —, sőt, ezen túlme­nően a munkamorált, a kol­lektív szellemet is döntő mértékben befolyásolja az: hogyan érvényesül a dolgo­zók beleszólása a terme­lésbe, figyelembe veszik-e vezetőik a jó szándékú, épí­tő kritikát; megszívlelik-e a munkások jótanácsait, amelyek — éooen mert köz­vetlenül a munkapad mel­lől származnak — sokat mondanak, messzire mutat­nak. Találomra választottuk ki a megyeszékhely egyik nagyipari üzemét, a Fém­munkás Kecskeméti Gyá­rát, s kerestük fel Bakos Péter párttitkárt és Arató Sándor szb-titkárt. Kerék­asztal-beszélgetésünk során a bevezetőben felvetettekre kerestük a választ, vagyis arra; hogyan érvényesül, és milyen eredményeket hoz az üzemi demokrácia. BAKOS PÉTER: — A szakszervezetben, amely üzemünk dolgozóinak több mint 95 százalékát tömö­ríti, a munkások nem pusz­ta jóléti, vagy szociális-kul­turális érdekképviseleti szervet látnak, hanem an­nak tekintik, ami valójá­ban; az üzemi demokratiz­mus egyik megtestesítőjé­nek. szakszervezeti tanács­kozásainkra éppúgy, mint a pártalapszervezeti taggyűlé­sekre, a szabad, kötetlen véleménynyilvánítás jel­lemző. ARATÓ SÁNDOR: — Nemrégiben például szóvá tette valaki, hogy a régi bri­gádvezetők és a kvalifikált fiatal szakemberek jövedel­me között — bár azonos munkát végeznek — szem­betűnő az aránytalanság. Tény az, hogy ez a külön­bözet olykor havi 800—1000 forintra is rúgott, a párt- és szakszervezet megvitatta az ügyet, majd olyan értel­mű javaslatot tett a gyár­vezetésnek; bérrendezés cél­Az uszuny nyelv titka Évek óta próbálgatják megfejteni a tudósok az uszuny nyelv titkát. Az uszrunyokat tartják a mai ka- zahok legvalószínűbb ókori elődeinek. Sajátos írásuk­Történelemtudomány! Intézet archeológiái és etnográfiai részlegének tudományos munkatársai a le­leteket vizsgálják. ról nem is olyan régen még semmi sem volt ismere­tes. Az Alma-Ata területén, a Csarün és a Kegony folyók völgyében ókori uszuny sírok feltárása közben egy kis gömbalakú kőedényt és egy kődarabot találtak. A tö­rök nyelvek szakértői szerint a rajtuk talált felirat az ókori törökökre jellemző rúna írásjegyekre emlékeztet. Bár a feliratot még nem sikerült elolvasni, a lelet nagy tudományos értékű. Segítségével lehetőség nyílik az uszuny nyelv és írás titkainak feltárására. kő. uszunyok feltételezett írásos szövegével díszített jából vizsgálják meg üzem­részekként a kereset alaku­lását. Ez meg is történt, s a döntés találkozott a több­ség megelégedésével. A ki­rívó ellentmondásokat álta­lános órabérrendezés ke­retében számoltuk fel, úgy azonban, hogy ezen belül a kisebb órabéreket nagyobb arányban emeltük. BAKOS PÉTER: — Én ebben az intézkedésben a fiatalok megbecsülését is lá­tom, hiszen közülük kerül­nek majd ki idővel a ve­zető szakemberek, a kipró­bált törzsgárdatagok. ARATÓ SÁNDOR: — A negyedévenkénti műszaki konferenciákon a gazdasági, illetve társadalmi szervek vezetői mellett képviselve vannak szocialista brigád­vezetőink is. így a felada­tokról első kézből szerez­hetnek tudomást. Élénk a vita a termelési tanácsko­zásokon is. és a felvetett kérdésekre a dolgozók rend­re számonkérik a válaszo­kat is. BAKOS PÉTER: — Mond ­juk meg kertelés nélkül: némelyek nemcsak hogy nem élnek az üzemi de­mokratizmus lehetőségeivel, de annak lényegével sincse­nek tisztában. Ez érthető, ha meggondoljuk, hogy egyik­másik munkásunk, nemrég még a mezőgazdaságban dolgozott. Épp az ő esetük­ben van fokozott szerepe a párt- és a szakszervezeti munkának: elősegíteni a munkássá válás folyama­tát, tudatosítani bennük, hogy joguk van kérdezni, kérni, javasolni. ARATÓ SÁNDOR: — A munkáséletforma a környe­zetben is meg kell, hogy nyilvánuljon. A dolgozók számára a művelődéshez elengedhetetlen kulturált környezetet kell kialakíta­ni. Ezért elavult irodáinkat rövidesen átalakítjuk, mun­kásszállás és a célnak meg­felelő klubszoba kerül a he­lyükbe. Terveink szerint augusztus 20-ára 160—180 személyt tudunk korszerű szállásokon elhelyezni. Mun­kástársaink sokat hangozta­tott kérésének teszünk ele­get, amikor rövidesen olcsó vacsoráztatási lehetőséget is teremtünk az • üzemi kony­hán. megszűnik így a szá­raz kosztolás, a főzőcskézés a szállásokon, vagy egy meleg vacsora kedvéért a kocsmába járás kényszere. BAKOS PÉTER: — Szól­junk a demokratizmus má­sik összetevőjéről: gyár és vezérigazgatóság kapcsola­táról is. A Fémmunkásnak 8 gyára van az országban, amelyek létszámukhoz mér­ten delegálnak képviselőket a vállalati tanácsba. Gyá­runk a legnagyobb a válla­lati rendszerben, s így a nagyvállalati tanács 51 kép­viselője közül 13 tőlünk ke­rül ki. .Tórészük fizikai dol­gozó, szocialista brigádve­zető, akik a gondok sűrűjé­ben élnek. Messzemenően módjukban áll munkástár­saik érdekelt képviselni akár bér- és nyereség-, akár pedig szociális, kulturális, vagy üdültetési kérdések­ben. Alapos itthoni viták után, a téma ismeretében tehetik le lavaslatukat, vé­leményüket a zöld asztalra. S a tapasztalat amellett szói. hogy a szavuknak sú­lya is van. RIPORTER: — Köszön­tik a beszélgetést Végeze­tül kérjük, summázzák az üzemi demokratizmussal kapcsolatos meglátásaikat. BAKOS PÉTER: — Vé­leményem szerint szükség van a további finomításra. Értem ez alatt azt, hogy a dolgozókat rá kell nevel­nünk: a demokratizmus ad­ta lehetőségekkel, a felszó­lalás, a javaslattétel jogá­val éljenek bátran. Közép­vezetőknek is feladatuk a beosztottakban tudatosítani az őszinte véleménynyilvá­nítás jogát. Nem feledkez­hetünk meg azonban arról sem, hogy a demokratizmus másik oldala: a jogokkal egyenértékű kötelességek. ARATÓ SÁNDOR: — Úgy fogalmaznám ez utób­bit, hogy tartsák fokozato­san szem előtt az egyéni érdek mellett a köz javát is. Gyárunkban újfent na­pirendre került a munka- fegyelem kérdése. Akad még igazolatlan mulasztás, láppénzcsalás, és van ten­nivaló a társadalmi tulaj­don védelme érdekében is. Állandó célunk a szociális és a munkakörülmények javítása. Ezzel szemben dol­gozóinktól elvárjuk, hogy gyárunkban a jó gazda szorgalmával, lelkiismere­tességével tevékenykedje­nek, s ezzel a felelősséggel is kezeljék a rájuk bízot­takat. végezzék feladatu­kat. Ez a kölcsönösség sem hiányozhat az üzemi de­mokratizmus fogalomköré­ből! Jóba Tibor Kifizetődő hallgatás Téli tanfolyamot ren­deztek a megye egyik községének két tsz-ében. Ezek a tanfolyamok elő­adásokból állnak, —mint bárhol másutt a kerek világon. S hogy ezekért az előadásokért — legye­nek mégoly érdekesek, tanulságosak is — nem kell belépődíjat fizetni a hallgatóságnak, vagy­is a tanfolyam résztvevői­nek, rendjén való dolog, összefügg szocialista kul­túrpolitikánkkal. Önma­gában még azzal a gya­korlattal is meg lehet ba­rátkozni — némi medi­táció útján —, hogy az előadásokat végighallgató ász-tagoknak munkaegy­ségrészesedést, illetve órabért írnak jóvá. Ez feltehetően nem ellenke­zik az alapszabállyal, s bizonyos, hogy a vezető­ség határozattal szentesí­tette. Egyébként az egyik tsz-ben S forintos átlag­órabért, a másikban a négy órahosszás előadás után fél mukaegységet, azaz 2i forintot számol­tak el, — értékben a kettő hajszál, vagyis egy forint híján ugyanaz. Az előadásokat meghí­vott előadó tartotta, — ez is általános gyakorlat a földkerekségen. Az is, hogy az előadókat díjaz­zák. Persze területenként, illetve országonként más és más mértékben. En­gedtessék meg, hogy ne hivatkozzak határainkon túli példákra, túl nagy a belemagyarázás veszé­lye. A szóbanforgó téli tanfolyam előadója, két órahosszás előadásért — a téma mögött több mint két évtized kutatómunká­ja húzódik meg — ka­pott írd és mond 47 forin­tot. A levonások utáh. Hogy ez mennyire nevez­hető honoráriumnak, vagy mennyire nevezhe­tő megalázásnak (a hi­vatalos ismeretterjesztő szerv részéről), — arról itt most ne essék szó. Vegyük úgy, hogy ez van, ennyi jár, és kész. Mert ugyebár az ismeretter­jesztés, — nem „terme­lő munka.” Hanem a nagy bele­nyugvás akkor fordul visszájára az emberfiá­ban, ha a hallgatók és az előadók díjazását üt­közteti. Már pedig ez el­kerülhetetlen. Vonjuk meg a mérleget! Az elő­adásoknak átlagosan 80 hallgatója volt. Ha egy személyre négy óra vé­gighallgatás után 80 fo­rintot számítunk, akkor az lesz összesen 1600 fo­rint Összességében szép pénz. Főleg ha azt vesz- szük, hogy ez áll szem­ben a hét előadó együt­tesen 94 forintjával. Lám, mennyire kifize­tődőbb manapság hallga­tóságnak lenni, mint elő­adónak! Nyugodtan be­szélhetünk az ismeret- szerzés anyagi ösztönzé­séről, az ismeretterjesz­téséről azonban... De er­ről már volt szó. Ámbár nem tudom, mit szólna a Posta, ha tévém után a havi 50 forint kifizetését megtagadnám, sőt ezt az összeget én követelném tőle. Alighanem kapcsol­ná a 04-et. —ni —el. Elfüstölni is a jobbat szeretjük A kiskunfélegyházi do­hánybeváltó üzem az or­szágos dohányipari ver­senyben — a IV. kategó­riába tartozó, azaz a leg­nagyobb szárító üzemek között — az előkelő má­sodik helyezést vívta ki magának. Ez alkalomból beszélgettünk Nagy Imre üzemvezetővel a mostani munkákról, az idei terme­lésre való felkészülésről. Erről vázlatosan a kö­vetkező képet kaptuk. Ezekben a napokban fe­jezik be a szárazdohá­nyok beváltását. Szép, 10 mázsán felüli átlag lett szabolcsi és kerti do­hányból. Igen nagy volt a termelési kedv, — tehát a jelentkezéseit aránya szer­ződéskötésre. Viszont nem mehettek túl a népgazda­sági, illetve exportigé­nyek szerinti mértéken. Erre az évre már 104 szá­zalékra szerződtek a te­rületi tervhez képest. Legnagyobb területre — 200 holdra — a pálmo- nostori Keleti Fény Tsz szerződött. Követi ezt a kiskunfélegy­házi Bem Tsz 135, — s az ugyancsak itteni Kiskun­ság Tsz 100 holddal. Leg­kisebb szerződött dohány­terület egyéni gazdálko­dónál is fél hold. Hogy jö­vedelmező a dohányterme­lés, az említett Keleti Fény példájával is igazol­ható: a 200 holdról ötmil­lió forintos felüli bevétel­re számít. Tessék ezt el­osztani a holdak számá­val, s az eredményt ösz- szevetni a más növényféle­ségekből származó holdan- kénti jövedelemmel! A dohány termésátlagá­nak növekedésén is lemér­hető, hogy a termelési kedv mennyire arányban van az anyagi ösztönzők­kel. Az utóbbi tíz évet szá­mítva mintegy 25—30 százalékkal növekedtek a termésátlagok. Ez pedig szoros függvénye a szakértelem fejlődésé­nek, ami megint a do­hánybeváltó üzem szakta­nácsadói tevékenységét is minősíti. Ez utóbbi következetes érvényesülését mutatják az idei fő törekvések is. A műtrágya fokozott hasz­nálata, a gondos talajki­választás, illetve előkészí­tés mellett szorgalmazzák a dohánykertész- munka­csapatok szervezését a nagyüzemekben. Mind belső népgazdasá­gi, mind exportszem­pontból emelkednek a minőségi követelmények. Nagyon célravezető tehát, hogy az ezzel foglalkozó tsz-gazdák mindinkább specialistákká fejlődjenek. Egy-egy ilyen munkacsa­pat szakmai képzését is a legpraktikusabban, s szer­vezetten lehet biztosítani. Hogy milyen fontos a minél sokoldalúbb szak­képzett dohánykertészekre építeni, akik nemcsak ter­melési technológiát ismer­nek, hanem a közgazdász, az értékesítő szemével is áttekintik szakmájukat, er­re érdekes példát említett Nagy Imre üzemvezető. Szép és hasznos törek­vés a dohánytermés-át­lagok növelése, ám ebben is van egy ésszerű határ. A mennyiség túlzott haj­szolása tudniillik a minő­ség rovására mehet. A trágya alkalmazásánál tud­ni, figyelni kell azt az op­timális mértéket, amely mellett a termésnöveke­dés még nem jár a minő­ség romlásával. Túlada­golásnál ugyan több lesz a dohány, de a levele dur­va, ize, aromája csípős, büdös, amely a minősítés­nél alsóbb osztályba ke­rül. Ez pedig anyagilag sem közömbös. Mert míg például a világos kerti I. osztályú dohány ára 4.100 forint mázsánként, a XII. osztályúé csak 1.860 fo­rint. Míg tehát a 10 má­zsán felüli átlagnál — amely könnyen elérhető — bejön az a 3000 forintos átlagár, — felfokozott, te­hát lényegesen magasabb termésnél visszaeshet 2500 forint alá. Bekövetkezik tehát az a fonák helyzet, hogy több munkáéit — több műtrá­gya, nagyobb költség, több szedés, szállítás stb. — na­gyobb termésért sem kap nagyobb összeget a gaz­daság, mintha a minőségi kritériumokat szem előtt tartva esetleg kisebb ter­mésátlagot, de jobb do­hányt — hoz ki. A minőségre törekvés lényeges érdeke a terme­lőnek, beváltó, feldolgozó üzemnek egyaránt. A félegyházi üzemben feldolgozott dohány több mint 30 százalékát ex­portálják, s kívánatos lenne ezt a volument 50 százalékra emelni. Jó pénzt hoz az export, de ne felejtsék el a termelők, hogy a kül­földi vevő még egy osztá­lyon belül is a javát vá­logatja ki pénzéért. S bel­földön is egyre inkább ez érvényesül. Okosan kell tehát termelni. A minél többet addig szorgalmaz­zuk, amíg azzal mindig jobbat is tudunk adni. Tóth István

Next

/
Thumbnails
Contents