Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Goór Imre: Bolygó-virágok __ Ma arról írunk dolgozatot, hogy kS mit sze“ iTi j.gtng a legjobban... — mondta a tanítónő fe megállt a? ablak előtt. Aváj követte a tanítónő tekintetét. Az ablaküvegen jégvirág csillant — nem lehetett átlátni rajta. Talán a tanítónő is csak a szeszélyes mintákat nézi...? A váj nemrég még azt hitte, hogy ezeket a mintákat éjszakánként Télapó rajzolja az ablak üvegére. Amikor megtudta, hogy azok a fagy rajzai, még érdekesebbek lettek számára. Mert az, hogy az ember rajzol, rendben van!... De „hogy a fagy is tud rajzolni...? ...A jégvirág mintái közül Aváj előtt hirtelen egy arc rajzolódik ki: Vászja bácsi arca Aváj már tudja, hogy Vászja bácsi — egyszerűen csak „bácsi” — és nem az apja... Valaki lent az udvaron mesélte, hogy amíg apa a kapitányi iskolán tanult, anyja férjhez ment Vászja bácsihoz. Ettől kezdve kitartóan kérte a nagymamát, hogy mutassa meg neki a fényképet, amelyen a kapitány és a mama volt... fklyankor, amikor mama és Vászja bácsi moziba mennek, a nagymama odaveszi magához az .ágyba Avájt és mesét mond neki, csuRcs és eszkimó mesét... És ilyen alkalmaikkor mesél egy kapitányról, akinek Lóké a neve. — Ha majd az öbölben ’elolvad a jég, elmegyünk hozzá a hajóra vendégségbe. Majd megengedi, hogy belenézz a nagy kapitányi távcsőbe.5. én meg majd beülök a kajütbe és teát iszom... Aváj ilyenkor behunyja a szemét, és látja a jégtől megszabadult kék vizet, a hullámosai, a túlsó parton a messzi hegyeket és Lóké kapitány hajóját. Persze, ez kisebb hajó, mint azok, amelyek Vlagyivosztokból és Magadanból hozzák a rakományaikat... A kéménye is kisebb, az árboca is. Ezért egész közel mehet a parthoz, úgy, hogy apa majd előveszi a nagy fekete megafont és lekiált a hídról: — Szervusz, Avá3! És ez a legérdekesebb és a legszebb tíajó. És persze, az is nagyon jó lenne, ha apa velünk élne... Igaz, Vászja bácsi soha nem bántotta őt. Amikor azonban Aváj megtudta, hogy nem ő az igazi apja, és megmondta Vászja bácsinak, hogy jobb lenne, ha Lóké kapitány is velük élne, Vászja bácsi a fejéhez kapott és kirohant a szobából. Akkor a mama elővette a nadrágszíjat, de a nagymama közébük állt... Csanádi János: lj évek, ó-borok Komoly felhők hordanak havat a téli föld fölé. Takarót terít a hóesés északtól-délig minden délkörön. Amire beköszönt az új-év, tundrákon rohan a rén-szán, szalad a trojka, fut: északtól-délig minden dél-körön fehéren viharzik a téli öröm: — új évek, ó-borok — s viszi a várost és falut, a gazda udvarán futásra-kész a szán, csengő, lószerszám — akad még csikó, és hóviharban porzik már a szánkó, a talpas tél-hajó; deszkabordái közt mogyoró, dió, bor és kenyér. Puha szalma-derékban egész év kincse búvik itt, egy kevés mindenből befér, amíg a szomszéd faluig, onnan a szomszéd városig rohan a rén-szán, szalad a trojka, fut; és északtól délig sok délkörön tavaszi ünnepel már a tél-öröm. Jurij Ritheu: Ha elolvad a jég... Mama sírvafakadt és, és ő is kiszaladt Vászja bácsi után a pitvarba. Amikor az Aurórát hosszú útjáról hazavárták, Aváj először az árbócrudat pillantotta meg, majd a kapitányi fülkét. A szó elakadt a torkán, nagyanyja kezét erősen fogva siettek a partra... Aváj érezte, hogy valami nagyon különös dolog fog történni. Nagymama pedig rendkívül izgatott volt. Amikor a haió kikötött, egy ismeretlen férfival találkoztak, aki csak kicsit hasonlított arra a fényképre. De megcsókolta Avájt, aztán kézemfogta, a fedélzetre vezette és egyre azt mondogatta: — Hogy te milyen derék, nagy fiú lettél! Lóké kapitány nem beszélt a mamáról, csak amikor ketten maradtak — nagymama elment teát inni —, keserűen megkérdezte: — És ... az édesanyád várt engem:..? Aváj csak késve válaszolt. — Sokáig messze voltál...! — Lehetséges... — felelte a kapitány. — De tengerészfeleségnek várni is tudni kell... Aztán az Auróra ismét kifutott az öbölből. Később levelek érkeztek. Kedvesek voltak apa sorai. Ezekben a levelekben arról is írt, hogy ha az öbölben elolvad a jég, ismét megjön a hajójával, és felviszi magával a fedélzetre... De a jég nagyon sokáig maradt. Erősen tartotta magát, a sziklás parton és a folyók torkolatában, meg a dolinákban. Betemette az egész határt, és tíz ablaküvegekre jégvirágok bonyolult mintáit rajzolta a jég. r ps ekkor sokáig nem érkezett levél, mert a rossz idő miatt a repülőgép nem jöhetett. Egyszer mégis azt hallotta valakitől, hogy az apja megnősült. Nagyon szomorú lett, ágyba kellett feküdnie, beteg lett. Nagyanyja orvost hívott, aki megkopogtatta, meghallgatta, és tréfásan csak ennyit mondott: — Ne szaladgálj sapka nélkül! Pedig Aváj nem szokott sapka nélkül szaladgálni. Betegsége idején levél érkezett apjától. Nagyanyja odaült mellé az ágy szélére, és olvasni kezdte. Egy- szercsak elakadt az olvasásban. Aváj felült az ágyban. — Itt valamit nem értek... — motyogta nagyanyja, és törölgetni kezdte a szemüvegét. — Ugye... az van odaírva, hogy apa megnősült.. .? Nagyanyja előbb értetlenül nézett rá, aztán elsírta magát. Amikor felgyógyulás után ismét iskolába indult Aváj, csodálkozott a nagy, szikrázó fehérségen, elszokott tőle a szeme. Ügy tűnt neki, mintha nem is beteg lett volna, hanem messzi útról tért volna vissza. És nézte a környező világot, és olyasmiket is észrevett, amiket korábban nem. Mintha az iskola épülete is kisebb lett volna, az osztályterem se olyan tágas, mint azelőtt... és úgy érezte, mintha öregebb lenne az osztálytársainál. Amikor a tanítónő bejött, végignézett az osztá- lyon. észrevette Avájt és üdvözölte, hogy meggyógyult. Aztán az ablak elé állt, és így szólt az osztályhoz: — Ma arról fogunk dolgozatot írni, hogy ki mit szeretne a legjobban ... És sokáig nézett ki az ablakon. De az is lehet, hogy csak az üvegre, annak a jégdíszeire nézett. Az osztályban csend volt, csak a gyerekek szuszogása és a padok nyikorgása hallatszott. — Na, ki van kész... ? — kérdezte végül a tanítónő az osztályhoz fordulva. Elsőnek Petya Krotov nyújtotta fel az ujját. Elmondta, hogy űrhajós szeretne lenni. Aztán Mása Majumna, hogy ő is .,. — Én bálnavadász... — mondta Vászja Piura. aki Lorinban született, és az ottani nép híres bálnavadász. Az egész osztály nyújtózkodott már, de a tanítónő Aváj mellé lépett. Hát te, Aváj, miért nem jelentkezel...? — Nincsenek talán kívánságaid, terveid...? — De igen ... — Na, halljuk! — mondta a tanítónő. — Gyerekek, hallgassuk meg, mit szeretne Aváj... — Én azt szeretném, a legjobban, ha az öbölben minél előbb elolvadna a jég... — mondta Aváj, és leült a helyére. Oromból íortíi lőtte Antajíy István Mit vár 1970-től Fehér Sándor, o Katona Társaság elnöke — Az őszi hónapok sokfélén gazdag, események- ben színes napjai, a Katona József Társaság újjászervezése és felfrissítése, s a sikeres nagyobb rendezvényeink, mint például a népzenei találkozó, ezek adták mindennapi munkám mellett a legtöbb örömet az elmúlt hónapokban. Külön örömet jelentett, hogy az utóbbi időben több olyan kiadványunk látott napvilágot, amelyre más városokban is felfigyeltek. Elsősorban a Kecskemét című könyvre gondolok. Az 1970-es esztendőtől azt várom, hogy tovább tudjuk folyhatni ezt a munkát, ilyen irányú terveinket képesek legyünk megvalósítani. Ennek érdekében nagyobb bázist kell teremtenünk az irodalmat kedvelők köréből. Azt akarjuk, hogy Katona és Kodály városában igazi otthona legyen az irodalomnak és a művészeteknek. Udvaros Béla rendező — örömmel, derűlátással eltelve várom az új esztendőt. Olyan terveim valósulnak meg, amelyekre évek óta készülök. Lesz „második színháza” Kecskemétnek, az új Klubszínház, s büszke vagyok rá, hogy ehhez jómagam is hozzájárulhattam. Valóban, a tíz éve kezdett drámaestsorozatot tekinthetjük az előfutárnak. Folytatja-e azt is Udvaros Béla? — Szeretném folytatni. Nem szeretném, ha hivalkodásnak tűnne, de fontos szerepet tulajdonítok a drá. maesteknek a közönségnevelésben, különösen a fiatalok színházértő nézővé nevelésében. Kecskeméten kívül különben mórt is tízegynéhány városban tartok ilyen előadásokat. Mit rendez legközelebb a Katona József Színházban? — Két darabon dolgozom egyszerre. Januárban kerül színre Csák Gyula első drámája. Mai témájú darab, érdekes, jó ügyet szolgál. A másik Shakespeare Macbethje. A világirodalom' egyik legnagyobb drámája, Nagyon régi vágyom, hogy egyszer rendezhessem. Már elkezdtük a próbákat... Ábrahám János, a filmstúdió vezetője — Az idén ünnepeltük stúdiónk tízéves jubileumát. Rendkívül megtisztelőnek tartjuk az elismerést, amelyben a megyei tanács vb,, s személyesen dr. Varga Jenő elnök elvtárs részesített bennünket ebből az alkalomból. Milyen produkciókra készülnek? — A legnagyobb munkánk egy egyórás játékfilm. Nemcsak mérete miatt lesz újabb lépcsőfok a stúdió fejlődésében, hanem azért is, mert eddig kizárólag dokumentumfilmeket készítettünk. A felszabadulás évfordulójára három filmet forgatunk. Ezek mellett több fővárosi megrendelővel tárgyalunk különféle dokumentum és tudományos filmek készítéséről... Szélesedő kapcsolataink a filmgyárakkal és a filmszakmával, az újabb és újabb megrendelések most már biztos alapot teremtett a stúdió további műszaki fejlesztéséhez. 1970 tehát minden szempontból fontos állomása lesz a megyei filmstúdió életének. Pálfy Gusztáv szobrászművész — Erre az évre biztosan mindig emlékezni fogoly hiszen kikerülve a főiskoláról, most kellett először megpróbálkoznom vele, hogy önállóan valósítsam meg elképzeléseimet. A kecskeméti Városi moziban rendezett kiállításom fogadta/tása azzal biztat, hogy nem rossz irányba indultam el munkámban. Nagy élmény volt az is, hogy Bálványos Huba grafikusművésszel közösen ellátogattunk néhány kecskeméti üzembe, beszélgettünk a munkásokkal a modern művészetről. Nem is áll tőlük olyan távol, mint sokan gondolnánk. Azt hiszem, hogy a népművelők és mi, művészek is rengeteget tehetnénk annak érdekében, hogy általánosabbá váljon a képzőművészeti kulturáltság. Az új évet első köztéri megbízatásom kivitelézésével kezdem. Vágó Béla portréját, amelyet a múzeumkerti szoborsétányban állítanak föl, agyagban már elkészítettem, elfogadta a zsűri is. Most gipszbe öntöm,' majd mészkőbe faragom a szobrot. Terveim? Jó szobrokat szeretnék csinálni, csak ennyi. Szekér Endre tanár — Ha visszapillantok az 1969-es évre: a Forrás folyóirat a legnagyobb élményem. Hányszor tervezgettünk, vitatkoztunk róla utcán és asztal mellett, délután és tkéső éjjel. S nem hiába! Sok szép emléket őrzök ebből az évből: Benedek Marcell, kedves professzorom levelét; a fiatalok munkájára is figyelni tudó örök fiatal Veres Péter sorait. S általában jó, hasznos és szép munkákra, tanácskozásokra gondolok — ha 1969-ről van szó: egy Filmvilágban megjelent cikkre, a filmesztétikai oktatásról szóló* budapesti vitára stb-----— S ha a jövőbe pillant az ember, meg int csak jó munkára gondolok: a gimnáziumban, a szerkesztőségben és az íróasztalom mellett. „Többet!” — mondta mindig a soha meg nem elégedés költője, Babits. Bizakodó vagyok: 1970-ben jelenik meg első nagyobb munkám a Tankönyvkiadónál: egy stilisztikai könyv. Jó munkatársak várnak a Forrás folyóiratnál, jó kollégák és tanítványok az iskolában, Hiszen — miw: Németh László mondta — az igazi tanár csak optimista leheL
