Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ‘Petőfi népe MAGYAR SÍOCfALISTA M'U'NKÁSPÁRT BÁCS’-KISKUJM MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXV. évi tS. szám 1970. január 2S, PÉNTEK Ára: 90 fillér Brandt elküldte a levelet Berlinbe A szakmunkásképző intézeteken a sor A kereskedelem 1970. évi tennivalói a szakszervezet szemével Mint a bonni kormány szóvivője kö­zölte, Brandt kancellár csütörtökön el­küldte Willi Stoph-nak. az NDK mi­niszterelnökének azt a levelet, amely tárgyalások megindítását javasolja a két német kormány között. A levél tartal­mát a csütörtöki, minisztertanács előzőleg jóváhagyta. A szóvivő semmiféle részle­tet nem volt hajlandó elárulni sem a levél tartalmáról, sem arról, hogy ki vitte a dokumentumot Berlinbe. Az országos tanácskozás második napja Csütörtökön folytatták tanácskozásukat Kecskémé, ten az ország szakmunkás- képző intézeteinek igazga­tói. Szó volt a szakmun­kásképzés korszerűsítésé­nek alapelveiről, a reform bevezetésével kapcsolatos hívta az iskolaigazgatóik fi­gyelmét, hogy a szakmun­kásképző intézeteknek igen kiterjedt kapcsolatokra van Kereskedelmi Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének központi., vezetősége csütör­tökön ülést tartott a szak- szervezet Jókai utcai szék­házában. A tanácskozáson részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter is. A szakszervezet elnök­ségének beszámolóját üge­ti László főtitkár ismer­tette. A beszámoló a . különfé­le fórumokon elhangzott l megállapítások alapján ösz- szegezte. azokat az okokat, amelyék tavaly az áruel­látás ismert hiányosságai­hoz és egyes cikkcsoportok kedvezőtlen áralakulásához vezettek. Megállapította egyebek közt: helytelen volt, hogy a múlt év ele­jéig a vállalatokkal szem­beni alapkövetelmény kizá­rólag a nyereségtömeg nö­velése volt, háttérbe szo­rult az. erkölcsi, politikái felelősség az ellátás javí­tásáért. Előfordulhatott, hogy a vállalatok a terme­lés. a forgalom és a haté­konyság megfelelő növelése nélkül is tetemes nyeresé­get értek el. Nehezítette a helyzetet a kereskedelem egyes területeinek, szak­máinak nyomasztó létszám­hiánya, s az, hogy a háló- izat fejlődése elmaradt a forgalom növekedésének ütemétől. Az idén a forgalom nö­velését úgy kell elérni, hogy a lakosság különböző rétegeinek igényeit válasz­tékban és mennyiségben kielégítsék. Hasonlóan fon­tos a fogyasztói árak vi­szonylagos — a népgazda­sági tervben előírt — stabi­lizálása. Egyedül a vállala­tokon múlik, hogy a fo­gyasztói árak alakulása a lakosság egyetértésével ta­lálkozzék. A kereslet-kíná­lat követelményeiből kiin­dulva az árak kétirányú mozgása kívánatos, ellen­tétben a tavalyival, amikor — eltekintve a kiárusítá­soktól — az árak többnyi­re csak emelkedtek. A kereskedelem munka- versenyének egyik célja a korábbi években az áru­ellátás javítása volt, a múlt esztendő első felében azonban ez a gyakorlati munkában háttérbe szorult, örvendetes, hogy a felsza­badulási verseny vállalásai között ez a cél ismét elő­térbe került. Az áruellátás javításán belül hangsúlyt kapott a kis keresetű réte­gek igényeinek kielégítése olcsó, de jó minőségű, di­vatos cikkekkel. A szak- szervezeti .szervek feladata, hogy támogassák a dolgo­zók helyes kezdeményezé­seit, s egyúttal töltsék be érdekvédelmi funkcióikat, gondoskodjanak, jogos igé­nyeik kielégítéséről. A, szakszervezet határozottan kiáll amellett, hogy az élei. miszer-kéreskedelemben és a vendéglátóiparban a szükséges létszám növelé­se esetén is gondoskodni kell a dolgozók átlagos ke­reseti színvonalának eme­léséről. A beszámoló részletesen foglalkozott a szabályozók, az ösztönzők eddigi módo­sításának, . finomításának hatásával. Hangsúlyozta, hogy a szabályozók tovább­fejlesztésénél figyelembe kell venni a kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek közvetlen áruellátási te­vékenységét. Fontos, hogy az anyagi ösztönzésben a fogyasztói érdekek az ed­diginél nagyobb szerepet kapjanak. Az országos értekezlet résztvevői. Már termelnek az új üzemben j Novemberben készült el Kalocsán az EKA új, 2430 ! négyzetméteres üzemcsarnoka, amelyben a lemezmeg- j munkáló műhelyt helyezték el. Az átköltözést már be- [ fejezték. Itt. készítik elő . a. fénycsőarmatúrákhoz szük- I séges anyagot további megmunkálásra. A tágas üzem- I ben lemezollókon, prés- és élhajlító gépeken, pont- és I ívhegesztő berendezéseken, esztergapadokon folyik a } munka. A képünkön látható új üzem nemcsak a gyár­tás kezdeti folyamatában jelent kedvezőbb helyzetet, • annak is megteremtette a lehetőségét, hogy az elmúlt i évi 220 millió forintos termelési értéknél többet állít- ! hassanak elő az EKA kalocsai gyárának dolgozói. (Pásztor Zoltán felvétele) feladatokról, majd Nádor György tartott előadást. A Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának helyettes vezetője azokat a feladatokat elemezte, amelyek az iskolai vezetés korszerűsítéséből valamint a pedagógiai munka szín­vonalának emeléséből adódnak. Mint mondotta, a reform megvalósításához alapvetően két dolog szük­séges : az érdekeltek szín­vonalasan lássák el mun­kájukat, illetve akarjanak is jól és eredményesen te­vékenykedni. Az utóbbi a ] mindenfajta vezetés kulcs­kérdésé és egyúttal minő­sítése, a beosztottak megfe­lelő össztönzését tételezi fel. A reform megvalósí­tása a minisztériumi elő­készítő munka után most már az intézeteken múlik. Alapkövetelmény, hogy az országos elvek a helyi le­hetőségek figyelembevéte­lével valósuljanak meg, j mivel a központi akarat nem pótolja az önálló dön­téseket. Nádor György fel­szükségük a pártszervezet tekfcel, tanácsokkal, a vál­lalatokkal, az üzemi ér­dekvédelmi, társadalmi szervekkel, hiszen a szak­munkássá formálás az em­berré neveléssel, szociális gondoskodással, munkavé­delemmel és honvédelmi neveléssel párosul. A jól képzett, öntudatos ifjú­munkások nevelését az idén olyan rendezvények is elő­segítik, mint a szakmun­kástanulók országos vetél­kedője és kiállítása, a Mun­kaügyi Minisztérium szer­vezésében sorra kerülő tu­dományos ülésszak, ami szakmunkásképzésünk 25 éves fejlődését fogja át. Az intézeti igazgatók ér­tekezletének "csütörtöki programja, dr. Bíró József minisztériumi főosztályve­zető előadásával fejeződött be — a szakmunkásképző iskolák költségvetési gaz­dálkodásának egyes problé­máiról. Az országos tanácskozás ma délután ér véget. Heves harcok a Mekong deltavidékén A dél-vietnami dzsunge- lekben, Saigontól északke­letre szállítás ‘ közben fel­robbant egy lőszeresláda. Első jelentések szerint 9 amerikai katona halt meg, a sebesültek száma hat. A robbanás oka egyelőre ismeretlen, s a katonai ha­tóságok szigorú vizsgálatot indítottak. Csütörtökre virradóan dél-vietnami szabadsághar­cosok és amerikai egységek hét ízben csaptak össze. Az amerikai hadvezetőség sa­ját veszteségét 17 főben je­lölte meg. Az utóbbi idők egyik leg­véresebb csatája bontako zott ki csütörtökön a Me kong folyó deltavidékéi dél-vietnami szabadságban cosok és a saigoni bábre zsim alakulatai között. A DNFF mintegy 500 fő nyi egysége megtámadta ; kormánycsapatok ' Chuoni Thien tartományában léte sített támaszpontját a fővá rostól mintegy 170 kilomé­terrel délnyugatra. A támadást erős rakéta- és aknatűz előzte meg. é csata hevességére jellemző hogy a saigoni alakulatai kénytelenek voltak az ame­rikai légierő segítségét kér- Bi. Kádár János és Fock Jenő az NDK-ba utazik A Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának és a Német Demok­ratikus Köztársaság minisztertanácsának meghívására a közeli napokban baráti lá­togatásra az NDK-ba utazik Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents