Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-21 / 17. szám
1970, január 21, szerda 5. oldal Hány órakor sötétedik? Lehet-e értelmiségi módon élni falun, vagy éppen a tanyavilágban, azaz: szellemileg folytonosan megújítva önmagunkat, fáklyaként teremteni világosságot nemcsak a közvetlen, de a tágabb környezetben is? E kérdésre elsősorban az érdekeltek keresik a választ: a tanyasi pedagógus, az orvo6, állatorvos, az agronómus, a kertésztechnikus. A felsorolás nem teljes. Ezt a súlyos kérdést, illetve a rá adandó választ — válaszokat — helyezte középpontjába a rádióban Dűlőutak diplomásai címmel a napokban elhangzott egy óra hosszás rádióriport is. Zömmel a megyében élő „vidéki” értelmiségiek vallomásai, töprengései kerültek hangszalagra benne. A „vidéki” jelző (még így idézőjelben is) — s ezt különösen hangsúlyozni kell —, csak annyiban indokolt, hogy az apró falvakban, a nagy területen szétszórt tanyavilágban, mások, speciálisabbak — de nevezzük nevén a gyereket —, áldatlanabbak az élet- és munkakörülmények, mint a városokban, vagy akárcsak a városiasabb községekben. Az orvosnak, bár autója van, ha kilép a lakásból, csizmát kell húznia. A kertésztechnikusnak az őszi almaszüret idején hajnaltól késő estig — kilenc, tíz óráig — kellett talpon lennie a határban, s ez tartott heteken át A tanyai pedagógus, aki a petróleumlámpa fénye mellet beszél nemcsak a betűvetésről, de az űrhajózás csodáiról is, személyében már szinte közhelyszerűen hordozza azokat az ellentmondásokat, amelyek az egyenlőtlen fejlődésből fakadnak. Saját tapasztalataimból is akad elég példa a problémák érzékeltetésére. Nemrég egy tanyasi pedagógus pár éve villamosított lakásában jártam, mindegyik szobában volt egy televízió — az egyik az iskoláé, a téli szünidő idejére vitték be, hogy ne ártson a készüléknek a hideg —, a házaspárnak azonban az volt az elsőrendű gondja, hogy az iskola előtt a gépek által járhatatlanná tett dűlőutat miként lehetne megjavítani. S ezen a szinten még nem is esik szó a személyiség helyzetét oly mélyen érintő nehézségekről, mint például az ismeretségkötés, a társas kapcsolat lehetőségének csaknem a teljes hiánya. Az egyedülálló tanyasi pedagógusnőnek például — miként a riportban is elhangzott —, az évenkénti egyszeri IBUSZ- út jelenti a tágabb világgal való összes kapcsolatot. Kérdésként merül fel: e körülményekre milyen mértékben készítik fel hallgatóikat az egyetemek, főiskolák. A kérdés szándékon kívül szónoki színezetet kap; a felkészítésre gyakorlatilag szinte nincs lehetőség... Még aki vidékről, vagy a tanyavilágból indul is, 4—5 év alatt — amíg tanulmányait befej ezi — városlakóvá válik, természetes közegévé lesz a mozgékonyabb, vi bírálóbb szellemi légkör. S valljuk meg: ezt a körülményt eddig nem túlságosan mérlegeltük, amikor a végzett diplomást megróttuk a vidéktől való húzó- dozása miatt A megkeseredés, a begu- bózás, az „úgyishiábamin- den” lefegyverző közönye — ha akarjuk, ha nem — veszélyként fenyegeti a vidékre kerülő fiatal diplomások nem csekély hányadát. A nagy remények — ha nem gyökerezni elég mélyen — egyhamar elsorvadnak, letörnek, hogy átadják helyüket a tikkasztó kiábrándultságnak. S ezt fokozza az anyagi életlehetőségek közötti meglehetősen nagy különbség is. Az orvost, az állatorvost ma már majd mindenütt komfortos lakás várja, a pedagógus — ha szerencséje van — kölcsönből építkezhet. Holott a pedagógus 30 év után éri el a 2100—2200 forintos havi fizetést is. A tanyasi pedagógusnőnek — ebből az iskolából évek óta alig akad jelentkező középiskolai továbbtanulásra —az egyik nyolcadikos lurkó, amikor megkérdezte tőle, miért nem tanul tovább, így válaszolt: „Ha segédmunkás leszek, még akkor is hamarabb lesz autóm, mint a tanító néninek.” Ez a kegyetlen válasz sűrítve tartalmazza azt a fajta szemléletet — elterjedtségének mai foka megérdemelne egy szociológiai felmérést —, amely az anyagi gyarapodást messzemenően elébe helyezi a szellemi értékeknek. S ez ellen küz_ deni nehéz, főképpen nehéz a hátrányos pozícióból. Azon sem csodálkozhatunk, ha némely pedagógus a kilátástalannak látszó harc helyett hivatása gyakorlása mellett gazdálkodóvá válik. Alapvetően kétféle magatartás-típus kialakításával számolhatunk: a vidékre kerülő diplomás vagy megalkuszik a körülményekkel, s a közügyek helyett az egyéni boldogulás lehetőségeit kutatja, vagy pedig megszállottként vállalja a faltörőkos szerepét, nem törődve az egyéni érdekekkel, kockáztatva azt, hogy az általa gyújtott világosságban önmaga is elég. Igen ám, de emberséges dolog-e elvárni a fiatal diplomástól az utóbbi magatartást? Mély igazságot rejt a riport egyik fontos következtetése: Még a szocialista társadalmat sem lehet csupa megszállottakkal építeni. Olyan körülmények megteremtésére van szükség, hogy az sem fáradjon bele hivatása méltó gyakorlásába, aki egyszerűen „csak” tisztességes. Mert minden szinten megbecsülést érdemel az a vidéki értelmiségi, akinél a téli estéken négy órakor nem áll be a sötétedés. Vannak ilyenek a megyében is, nem is csekély számban, az ő példájukra kell odafigyelnünk. Mert a szellemi lámpafényt nem elsősorban az autó reflektora homályosít- ja el, hanem a pusztákat ködként megülő közöny. Hatvani Dániel 30. A címet Artúr adta meg neki, s hamarosan meg is találta a hatalmas vadgesztenyék alatt meghúzódó villát. Önműködően kinyílt a kiskapu, amikor megnyomta a villanycsengőt, amely alatt réztáblán állt a villa tulajdonos neve: Doktor Franz Ruzsicska gyomorszakorvos. Panzió. Pompás orvosi ellátás. A beteg kívánságára helyi gyógyforrásokkal gyógyítok — olvasta el Heinz. Először gondosan körülnézett, s mikor meggyőződött felőle, hogy senki sem figyeli, megnyomta a csengőgombot. Halk surrogás- sal nyílt ki a kiskapu, hogy beengedje a* vendéget. Még ugyanazon az estén amerikai Harley-Davidson márkájú, oldalkocsis motorkerékpárt toltak a kapu elé. A magángaráz^ban tekintélyes összegért lehetett kölcsönözni üzemképes kocsikat és motorokat — hiába, a háborús időkben a benzint fukarul mérték. A szerelő megveregette a Harley tartályát, mint valami versenyparipa nyakát, s átadta Heinznek az indí- tókulcsot. — Ezzel elégedett lesz. Olyan motor ez, hogy jobb sem kell! Három utassal is száz kilométert megy! Heinz busás borravalóval jutalmazta az öreg szerelőt, s amikor eltűnt az útfordu- lóban, egyetlen mozdulattal berúgta a motort, majd négy hosszút dudált. A jelre pirospozsgás, mosolygós, tiroli ruhás kislány futott elő a penzióból. Heinz még az orvosi vizsgálatkor flörtölt egy kicsit ezzel a nővérrel, akinek — egyébként Anniénak hívták — tetszett az élénk, de nem tolakodó, ám a hiúságát nagyon le- gyezgető udvarlás, mellyel az acélizmú sportember le- gyeskedett körülötte. így hát szívesen fogadta, amikor Heinz meghívta egy kis motoros kirándulásra Bad-Aussee környékére. A kis üdülőhely központjában levő penzióból keskeny utcákon át vitt a kavicsos út föl a hegynek. Majd balra fordult, egy szurdokba vezetett, melynek bejáratánál rengeteg táblával útjelző oszlop állott. — Hová vezet ez az út? — kérdezte Heinz mintegy véletlenül. — A Grundlseehez. — Messze van még? — Ö, nem, mindjárt itt lesz. Bad-Ausseetől három kilométernyire. Heinz állandóan csevegett a lánnyal, miközben a keskeny út aszfaltját figyelte. Hamarosan észrevette, hogy nehézjárművekről származó nyomok tarkítják, melyek onnan származtak, hogy az út szélére kényszerült gépkocsik kereke mélyen az agyagba nyi- módott. A kristálycsöppre emlékeztető Grundlsee megragadta Heinzet szépségével éppúgy, mint a Salzkammergut valamennyi tava. Aztán az út újra bal felé Művész, forradalmár Herzen emlékezete Száz éve, 1870. január 21-én hunyt el Párizsban, a forradalom előestéjén Alekszandr Ivanovics Herzen. a XIX. század nagy orosz forradalmi demokrata írója. Moszkvai nemesi csilládban született 1812. április 6-án. Tizenöt éves korában fogadta meg hogy életét az önkényuralom elleni harcnak, az orosz nép felszabadításának szenteli. Szülei matematikusnak nevelték a tehetséges fiút, de már a moszkvai egyetemen is jobban érdekelték a forradalmi eszmék, így hamarosan a haladó érzelmű egyetemisták vezéralakja lett. Ö sem kerülhette el a kor forradalmárainak sorsát, alig, hogy elvégezte az egyetemet, a cári önkény száműzte. A száműzetésben töltött évek csak erősítették forradalmi meggyőződését, amelyet leplezetlenül hangoztatott már fiatalkori romantikus műveiben is. Filozófiával, történelemtudománnyal foglalkozott, a francia utópistákat tanulmányozta. Ebben az időszakban írta „Ki a hibás?” j című regényét, melyben az | oroszországi önkényuralom I tipikus alakjait rajzolta! meg és néhány alapvető j szociális probléma fejtege- ! tésével bizonyította a rendszer tarthatatlanságát, embertelenségét. Ez a regénye nagy szerepet játszott az orosz kritikai realizmus kialakulásában. 1947-ben az üldöztetések elől Franciaországba emigrált. ahol tanúja volt a forradalmi munkásság ellen elkövetett véres leszámolásnak. 1848 júniusának eseményei végleg kiábrándították a burzsoáziából és a „Túlsó partról” című könyvében lehangoló értékelést nyújt Nyugat-Európa társadalmi fejlődésének perspektíváiról. 1855-ben Londonban alapította meg a „Sarkcsillag” (Poljarnaja Zvezda). majd 1857-től a „Harang” (Kolo- kol) című irodalmi folyóiratot. Az első szabad orosz sajtó szerkesztője folyóiratában — Lenin megállapítása szerint — forradalmi agitációt folytatott. A londoni „Harang” hangja Oroszországba is elhallat- szott l Londonban találkozott Kossuth Lajossal Ismeretségük együttműködéssé, barátsággá - fejlődik. Kossuth rendszeres tudósítója a „Harang”-nak, sőt ahhoz is segítséget nyújtott, hogy a folyóirat eljusson Oroszországba, az orosz forradalmi demokraták eszméi pedig Magyarországra. Herzen több írásában foglalkozott Kossuth forradalmi tevékenységével, elítélte azt a segítséget, melyet „Nyiko- laj bűnös keze” nyújtott a magyar forradalom leveréséhez. 1859-ben, amikor az osztrák—francia háború hatására erősödtek Magyarországon a függetlenségi törekvések, Herzen Független Orosz Nyomdáiéban készültek azok a röplapok, melyeket Kossuth hívei terjesztettek hazánkban. A forradalmi agitáció határozta meg Herzen, a nagy orosz gondolkodó és művész egész tevékenységét. Egyike azoknak, akiknek eszmei, művészeti hagyatéka különösen közel áll a szocializmust építő népek szívéhez és értelméhez. Savóit Béla (J^sjSxncm-jrÄrjf Veress József: Kétszáz film Napjainkban mind nagyobb és nagyobb az érdeklődés a filmek iránt: filmklubok szerveződnek, a középiskolákban filmesztétikái oktatás folyik, kitűnő folyóiratok jelennek meg (Filmvilág, Filmkultúra), s utóbb több filmmel kapcsolatos könyv jelent meg. Nemeskürty, Nemes Károly, Bíró Yvette esztétikai jellegű, filmes témájú könyvei után a debreceni egyetemen oktató Veress József adta ki a „Kétszáz film” című kötetet. Felvethetnénk a problémát mindjárt az elején: lehet-e és hogyan filmekről „könyvben”, szavakban és mondatokban szólni? Nehéz egy-egy filmet szavakban megeleveníteni, de a filmesztétika az Európa- hírű Balázs Béla óta megpróbálta — s méghozzá komoly eredménnyel — o nagyközönséghez szólva filmekről való eszmefordult, s egy falu alatt nyílt mezőre iparkodott. — S az ott micsoda? — érdeklődött Heinz. — Az Ördög-tó — felelte kelletlenül a lány. — Heinz, inkább maradjunk itt. Nézze csak, milyen gyönyörű a Grundlsee. — Velem nem kell félnie még az ördögtől sem! — nevetett Heinz és gázt adott a motornak. Az utolsó csűrt elhagyva úgy ugrált a sok kerékszántotta úton a motor, mintha hullám dobálná. Az út egyébként Grundlsdorfot kötötte össze a csupasz sziklájú Halál-heggyel. Hanem alig ért a motoros az erdőszegélyhez, amikor éles, határozott, kiáltás csapott rá: — Halt! Állj, vagy lövök! Heinz lefékezett és kikapcsolta a motort Ekkor az erdőszegély fáitól géppisztolyát lövésre kész őrkatona vált el. — Az igazolványokat! — követelte az őr, miközben gyanakodva méregette Heinzet és útitársnőjét. Heinz csak ekkor nézett körül: a kanyargós út végében, az erdőszélen fenyőágakból rótt SS-őrbódé állott. Az egyik ágából rádió- antenna nyújtózott ki. Az őr beszélt valamit a központtal, majd visszatért az igazolványaikra váró Heinz- hez és hez és Anniehez. — Máskor távolabbi helyet keressenek szerelmi kiruccanásaikhoz — morogta morcosán az SS-katona, s visszaadta az igazolványokat. — Máskülönben légi csókot dobunk szájacs- kánkkal — és géppisztolyát Annié fejével egy magasságba emelte. Amikor az erdőszegély eltűnt az útkanyarban, mögöttük lövések dördültek, melyek semmiképp sem emlékeztettek sem hegyomlásra, sem mennydörgésre. Heinz észrevette, hogy kis útitársnője ijedten behúzta a nyakát. — Az ördög-tónál? — kérdezte Heinz. Annie némán rábólintott. Aznap este Heinz a Bad- Ausse-i Kunsalone kaszinójában szórakozott. A szalon egy általútnál állott, ablakából és erkélyeiről jól szemmel lehetett tartani a várost átszelő mindhárom útvonalat. (Folytatjuk.) cserét, elmélkedést könyvek segítségével. A vizuális élmény felidézését óhajtja elősegíteni a könyvben közölt néhány fotó- és néhány konkrétabb képsorismertetés. Veress József filmtörténeti áttekintést ad ,jnini- esszéket”, rövid tanulmányokat írva a klasszikus némafilmektől pl. Eisenstein Patyomkin páncélosától Bergman A csend c. filmjéig. A könyv nem adatokkal zsúfolt. Közli egy-egy film alkotóinak , nevét, s utána olvasmányosan, érdekesen szól a filmekről. Például Szabó István Apa című filmjének ismertetésekor az alcímből indul ki: „egy hit naplója”, majd az „élni Apa nélkül” — gondolat felismeréséig, az illúziók nélküli élet gondolatáig jut el. Közben felidézi a film felvonulási jelenetét, híres villamos-képsorát, s kiemeli Szabó filmjének hangulati varázsát. Olvashatunk Sára Sándor kitűnő operatőri munkájáról stb. Hogyan hasznosítható e könyv? Egyrészt korábbi filmélményeinket eleveníthetjük fel (pl. Antonioni Az éjszaka); másrészt egy- egy számunkra ismeretlen vagy kevésbé ismert rendező filmjéről tudunk meg valamit. Teljességet senki sem várhat egy efféle könyvtől. De e színvonalas, gondolatébresztő, esszé- szerűen megírt kötetet ajánlhatjuk a filmek iránt fogékony, a filmet szerető olvasóknak. Szekér Endre Tanfolyam a tsz-ben Gazdaságpolitikai tanfolyam indult a városföldi Dózsa Termelőszövetkezetben. A termelőszövetkezet városföldi és nyárlőrinci telepén a pártoktatás keletében kéthetenként tartják meg az előadásokat. A tanfolyamon 40 tsz-tag vesz részt
