Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-21 / 17. szám
& «Mal 197*. Január tl. nerds \ Magyar fiatalok, nemet nevelők Két derűs tekintetű ! a korszerű sütödéi gépekig, lomnak köztudomásúan fiatalember és két javakorabeli férfi baráti együttesébe csöppent bele, csöndes társalgásuk közben érkezett váratlan, mégis szívesen látott vendégnek az újságíró. A fiúk: Csík Antal és Magyar Ferenc, az NDK- ban több mint egy éve tanuló szakmunkások. Anti a mezőgazdasági technikum elvégzése után, Feri pedig a Finommechanikai Vállalat kollektívájából került a külföldi tanulmányokra kiválasztott szerencsések közé. Az érett korú beszélgető partnerek annak agyárnak a vezetői dolgozói, amelyben jelenleg kétszáznál több megyénkbéli fiatal sajátítja el a szakmai ismereteket és barátkozik a német nyelvvel. Az oroszul is kitűnően beszélő Manfred Grünberger mérnök, i. neustadti Fortschritt mezőgazdasági gépgyár igazgatóhelyettese, a nálunk is jói ismert bálázógép egyik tervezője. Rudolf Wilk pedig ... Nos, hát őt mutassák be a fiúk, akik egymással versengve, egymás szavába vágva mondják: — Rudi bácsi, a mi második apánk! Ezt feltétlenül így tessék írni! A gyárrészleg üb-titkára. Két és fél ezer dolgozó gondjaival törődik, de ha lehet így mondani, elősorban a magyar kollektíva boldogulása, nevelése, szociális, kulturális ellátása a savügye. (Említsük meg, hogy tragikus eset kapcsán érkeztek most megyénkbe. Az egyik, kint elhalálozott félegyházi szakmunkástanulójuk temetésén képviselték az üzemet. A temetéssel kapcsolatos valamennyi költséget ők vállalták, sőt a család részére is tekintélyes segélyt juttattak a nehéz napokban.) Neustadtról szólva mondjuk el, hogy Drezdától 30 kilométerre fekszik és a kontinens egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyára épült itt fel. A gabonatermesztés és feldolgozás teljes gépsorát gyártják itt, a talajmegmunkáló és vetőgépektöl kezdve nem csupán a kombájnokig, hanem egyenesena — Tudom, önöknél is népszerűek gyártmányaink — mondja az igazgatóhelyettes —•, hiszen lépten- nyomon találkozhattunk a magyar vidéken is a mi kék színű masináinkkal. Minket azonban főként az érdekelt: túl azon, hogy fiaink elragadtatással szólnak a környezetről, a bánásmódról, vajon a német üzemi, szakszervezeti vezetők is elégedettek-e ővelük? — Semmilyen megkülönböztetést nem teszünk a német és a magyar szakmunkástanulók között — mondja Rudi bácsi. — Azonosak a jogaik és a kötelességeik is. Persze, a munkamorál, a munkaintenzitás kezdetben talán még szokatlan számukra. Meg kell tanulniuk, hogy a munkaidő, az munkaidő, üresjárat nem lehet. Minderre azonban türelemmel, példamutatással, szeretetteljes fegyelemmel igyekszünk őket ránevelni. S a kérdésre igennel válaszolhatok: a várakozásnak csaknem kivétel nélkül megfelelnek, méltók az előlegezett bizalomra. Bizony, mint beszélgetésünkből kiderül, nem egy kezdeti szabadosságot kell azért erélyesen lefaragni. Aki például engedély nélkül megy el szórakozni — háromnapi munkabére „ugrik”. Ha hazai szabadsága közben megbetegszik, három napon belül orvosi igazolást kell küldenie. Kellének ezek a szankciók. De amennyire szigorúak, annyira vonzóak a kedvezmények is. A magyar fiataloknak például saját kultúrközpontjuk van, ahol művelődésükhöz, szórakozásukhoz minden eszköz rendelkezésre áll. Gyakoriak a KlSZ-rendezvé- nyek és minden nemzeti ünnepről, nevezetes évfordulóról megemlékeznek. A kitartóan, rendesen dolgozók tisztes munkabért kapnak, s közülük ''általában minden negyedik — vadonatúj motorkerékpárral tér haza. A egyébként kiterjed a szak- szervezeti életre is, hiszen a német munkásállamban szakszervezeti mozgamély gyökerei vannak. Felelősséget érez az üzemvezetés a KISZ-szervezet jó munkájáért is, azért, hogy az ifjúsági mozgalom szép és nemes célkitűzései szellemében működjék. — Hegesztőtől a lakatosig hétféle szakma fortélyaira oktatjuk tanulóinkat — mondja Grünberger elvtárs. — A törekvésünk, hogy a lehető legtökéletesebben elsajátítsák a választott munkakört. ...Röpke együttlétünk során őszinte, igaz barátokkal ismerkedtünk. És hisz- szük, hogy az elkövetkező években valóban mind többen tapasztalják majd megyénk fiataljai közül is szeretetüket, hasznosítják a baráti országban szerzett szaktudást Jóba Tibor Dicséret illeti őket Községünk lakói örömmel tapasztalták, hogy a Dél-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat nagykőrösi üzletigazgatósága még az elmúlt évben megkezdte Apostag villanyhálózatának rekonstrukcióját és bővítését. Az eddigi egyszál oszlop helyett betonoszlopokat helyeznek el és újabb két transzformátort építenek. Ezzel a felújítással az itt lakók jogos panasza bizonyára megszűnik, és nyugodtan lehet használni a háztartási gépeket, televíziókat, rádiókat, talán nem lesz olyan áramingadozás, ami lehetetlenné tette használatukat A szerelőbrigád a hideg, havas napok idején sem hagyja félbe a munkát, ezért hála, dicséret illeti őket. Bánrév! János Apostag Keresem... 1918 novemberében a frontról hazajövet, Kiskőrösön beálltam a Nemzetőrségbe. 1919 tavaszáig ez a nem. zetőrség a kiskőrösi vasút, állomáson teljesített szolgálatot, mint rendfenntartó alakulat. 1919. március 21-ről 22-re virradó éjszaka Kecskemétről három teherautóval fegyveres forradalmárok érkeztek. Megszervezték a kiskőrösi vörös őrséget. Mi, akik addig is Kiskőrösön voltunk, öröm. mel irtuk alá a belépési nyilatkozatot, és ezzel a vörös őrség karhatalmi különítményeként továbbra is mint a község rendfenn. tartó alakulata működtünk. Most, sok év után keresem elvtársaimat, akikkel Kiskőrösön 1919 tavaszán harcot vállaltam a Tanács, köztársaság oldalán. AláTéli igavonók mót, fejét a kiásott mó alkatja a rén- gödörbe nyújtva szarvas táplálékát. Az északi népek ziasított, jó részük nélkülözhetetlen háziállatai a rénevéshez lát; szerte ágazó szarvai jó védelmet nyújtanak a nála erősebb ma is vadon él. Jellegzetes díszük szomszédai ellen, szarvasok, ezek az az ágas-bogas Az északi rénigénytelen, hideget, agancs. A vadon szarvasok legveszé- fagyot, havat jól élő anyaállat jó tűrő állatok. Szánt hasznát veszi: ha a nagy termetű sár- húznak, de tejük- szoptatástól és ki farkas: a borjak az éhségtől kimeA vadászok is nagy becsben tartják a rénszarvast. Mélyedésekben kúszva vagy egy szelíd rénszarvas1 mögött lopakodva lyesebb ellensége a közelítik meg a 30—40 százaléka kel, húsukkal is szolgálják az em- rülten patáival lyu- pusztul el a raga- következetes nevelés" "bért. A Szovjetunió kát ás a kemény- dozók harapásától, északi területein is re fagyott hóban, Télen a sok szénkedvelt állatok, hogy elérje egyet- hidrátot, de kevés nyájat. A szovjet vadászok évente kb. 30 ezer rénszarvast lőnek ki, de helikoterekről, repülőgépekről pusztítják termékulatom később a kiskun- halasi vörös zászlóalj állományába tartozott, századunk felettese a kecskeméti vörös zászlóalj parancsnoksága volt. Várom tehát a kiskőrösi, kiskunhalasi vörös zászlóaljhoz tartozó társaim jelentkezését, kérem, írjanak azok is, akik tudnak elvtársaim jelenlegi tartózkodási helyéről. Boldog Lajos Kiskőrös, Kossuth L. u. 66. Szemetespanasz Kecskeméten, az Epresért utcában lakunk. 1969 dtecember végéig a községgazdálkodási vállalat kuka. autói rendszeresen elvitték a szemetet Legnagyobb iheglepetésünkre, év végén közölték, hogy január 1-től tegyük a szemetet ahova akarjuk, mivel az utcában többen megtagadták a kihordási díj kifizetését, ezért a szemétszállítást beszüntették. Ügy gondoljuk, hogy né. hány ember miatt helytelen volt a szolgáltatás megszüntetése, hiszen a városnak, az itt lakóknak egyaránt fontos az utca tisztasága. Bizonyára van más módja is a pénz begyűjtésének. A salak és a szemét most az utca végén, a park szélén gyűlik, ami esztétikailag és egészségügyi szempontból helytelen. (24 aláírás) As Epreskert utca lakói Természetesen csak len táplálékát, a hó vitamint és ásványi szetes ellenségeiket kisebb részük há- alatt megbúvó zúz. sót tartalmozó zúz- a farkasokat is. Kecskemét Nagy állomás főnöksége jegyvizsgáló tanfolyamot indít 1970. február hó 1-én. Jelentkezhetnek, legalább 8 általános isko. Iái végzettséggel rendelkező nők, akik 18. életévüket betöltötték. A tanfolyam időtartama 3 hónap. Jelentkezés Kecskemét. Nagyállomás személyzeti csoportjánál. 294 Kutya van a háznál Nem is gondoltam, hogy a gázfűtés bevezetésével ennyire megváltozik életvitelünk struktúrája. Egy az, hogy most már az én szombat délutánjaim is szabadokká váltak. Nem kell összerogyásig cipelni a szenet — pincéből emeletre —, hogy tűrhető legyen következő hetünk klímája... Sok más előny mellett azonban álmomban sem gondoltam, hogy a gázfűtés kutyatartásra is lehetőséget ad. Nem hiszik? Én is kételkedtem, mikor suttyó fiam ezzel állt elő: „Megvan a gáz, most már vehetek kutyát, ugye?” Mikor a különös összefüggés hallatán rosszat sejtve sandítottam rá, felvilágosított: „Gáz van — szén nem kell. Ha szén nincs, nincs szükség szenesládára sem. A ládát eltüzelni nem tudjuk, csak úgy kidobni nem érdemes. Viszont fejjel lefelé állítva, egyik végén megfelelő nyílás kifűrészelésével pompásan átalakítható kutyaólnak...” — Nem lenne az túl szűk egy kutyának? — vetettem ellent azzal a nyugalommal, ami mögött ilyesmi rejtőzött: úgysem lesz ebből semmi. Rá kell hagyni. — Persze egészen kis kutyára gondoltam — sejttette a gyerek a már megérlelt tervet. — Vettünk Fityókkal — ez a barátja — egy pici farkaskutyát. Már ki is fizettük. Lassan el lehet választani az anyjától, s akkor elhozzuk. — Ide hozzánk? — kezdtem komolyan venni az ügyet. — Igen ... Fityók szülei még nem tudják. Hm, most diplomatának kell lenni — füstölögtem magamban. Mintha mindennapi kérdésről lenne szó, csak úgy fellibbentettem a perspektívákat. — El ne felejtsd: mielőtt a kutyát idehozod, kérdezd végig a házban lakókat — földszinten, emeleten —, beleegyeznek-e az ebtartásba? Aztán ha igen, s erről írást adnak, elmégy a KIK-hez, ahol hivatalos engedélyt kapsz. A srác meghallgatta, nem szólt. Csak a nagymama sertepertélt kétségbeesetten, s látszott, rendkívül élénken akar tiltakozni. De titokban bőszen integettem neki: hagyja csak, majd elválik. Nem eszik olyan forrón a kását... Jobb nem ellenkezni, akkor hamarabb túlleszünk a problémán. Hetek teltek. Egy este baktatok felfelé a lépcsőn, s már a fordulóból megpillantottam a mamát. Felindultan várt már rám, hogy idekint közölje. — Na, megvan a kutya... — s várta, összeesek-e a meglepetéstől, mint ahogy ő annak küszöbén állt. Majd, hogy magamra erőltetett nyugalommal még most is csak vállat vontam, őszinte átéléssel jelentette ki: — Ha ez a kutya itt marad, én elköltözők a fiamékhoz... — Jó, jó — csillapítgattam —, várjuk ki a végét. A lakásban nagy öröm uralkodott. Fél tucat gyereket láttam karéjban hasalni a szőnyegen. Közrefogták az aranyos kiskutyát, „aki” kutyahűséggel nyugtatta rajtuk bogárbarna szemét, hiszen szakmánybán simogatták, becézgették, sapkájukat adták „fejealjának”, hogyha esetleg „törné” a szőnyeg az eb buksiját. Ahogy egyik-másik fiú odébbhengere- dett, megláttam a szőnyegen a bizonyos nedvességnyomokat is. Két-három helyen. Mindössze. Nagy lelkendezve számoltak be a lurkók, hogyan fürdették meg nemrég az állatkát: „Ügy tűrte, mint egy angyalka!” — fejezték ki költőien. Szegény nagymama eközben fejét félrefordítva osont be a másik szobába... Szó, ami szó. a mini; kutya feleségemnek is roppant tetszett, magamról nem is szólva. De jöttek a hétköznapi gondok. Kiderült, hogy a kutyus nem hajlandó a gangon aludni a fehérre festett láda-kutyaólban. Nyüszített, siránkozott, háborította a ház nyugalmát. Megizzadtunk, mire kieszeltük, hogy majd mikor már állni se tud az álmosságtól, kitesszük a konyhába — egy nagy vesszőkasba. Ügy is lett. Keresztet vetettünk, mikor végre behúzódott feleségem alig viselt pulóverja alá, éppencsak fényes orrocskáját dugva ki. Álmos szeme már a rózsaszínű puhaság alól pislogott elő. Elaludt ... Csak a feleségem ébredt fel háromszor a kis jószág nyöszörgésére. Reggelre kelve, cipőpucolásra vonultam ki a konyhába. Cézár hallatlan ficánkolással fogadott, s legalább öt nedvességnyommal a konyha rongyszőnyegén. Valamint másfél Petőfi Népe, két Szolnok megyei Néplap tenyérnyi foszlányaival, melyekkel életörömében kidekorálta a helyiséget. Hogy immár ketten voltunk, újabb produkciókba kezdett. Pisszeghet- tern rá, élesen megvakkantgatta a kezemben mozgó cipőkefe árnyékát, mttjd lelkesedésében a nadrágom szárát kezdte cibálni. Minthogy ezért szigorú megrovásban részesült, a vasalózsinórt ráncigálta le a székről, s jóízűen rágcsálta... Korán jöttem el. Mindent úgy hagytam. Csak a feleségem fekhelye mellé tettem egy pohár vizet, e pár szót tartalmazó kis cédulával: „A mellékelt vizet vidd magaddal, ha a konyhába mész. Szükséged lesz rá... Gondolom, a gyerek majd refidet csinál.” Aznap este a kiskutya már nem volt nálunk. Visz- szavitték a fiúk? Miért? -4- érdeklődtem képmutatóan. „Á, csak közönséges kis szuka volt” — hangzott a félrenéző indokolás.- Tóth István
