Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-09 / 285. szám
I I960, december 0. kedd S. oldal Fiúk a sárga házban A »szent naivitásúu festő — Mikor jöttél? — Idén februárban. — Mit csináltál? — Bicikliket szajréztam. — És te? — Motorra ültem. A nagybátyáméra. Kimentem a betonra, elütöttem egy rendőrt Csak a keze tört el... — Igen. S a harmadik fiatalember? — Benyomtunk egy pár kirakatüveget. Volt úgy, hogy bemásztunk a hátsó ablakon. Nem értem, miért kellett idejönnöm. Csak cigarettát meg piát csórtunk. — Melyik italt kedveled? A töményét, a bort. vagy a sört? —Mindegyiket egyformán. — í£o, és nem gondoltátok, hegy ezt vagy azt nem lehet elvinni, csak úgy... Vagy motorra ülni jogosítvány nélkül? — Gondoltuk, de hát... — Más is megteszi. Felnőttek. Pár hónap és kész. Nekünk évekig kell itt lenni. Bár ez nem sitt, az igaz. — Meg is lehet szökni. De nem éri meg. Én már csináltam. Ügy is viszahoz- nak. Kiadják a személyleírást, s bármelyik rendőr ránk ismer. kát, 15 ezres szériában. A növendékek zömükben fejlett technikai érzékről tanúskodnak. Kétéves munkával olvasási érdeklődésüket is fel lehet kelteni. Keresik a választ a természeti világ összefüggéseire, házi mozivetítéskor felfogják a film mondandóját is, de igazában az apró részletek kötik le érdeklődésüket. az erőszak ábrázolása pedig valóságos sokkot vált ki belőlük. 12 éves kor után már kitörölhetet- I lenek a szerzett élmények. Érzelemszegénység vagy j az érzelmek elfojtása jellemzi őket inkább? Erről csak egy alapos csoportlélektani vizsgálat dönthetne. Elgondolkoztatóul álljon inkább itt egy tény: a havonkénti szülői látogatásokat követően megszaporodik a szökések száma. S az ifjú „dezertőrök” majdnem kizárólag azok közül kerülnek ki, akikhez már hónapok óta nem érkezett látogató. még csak másfél év volt. a nagyobb hányadot akkor még a bírói ítélettel idekerültek képviselték. Az arány mostanra jócskán megfordult; az igazságügyi döntéssel idehelyezettek száma most mindössze tizenkilenc. Mindezzel összefügg, hogy az életkoruknak megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezők csupán io százalékos hányadot képviselnek. A többi „túlkoros”. Ez utóbbiak csoportja négy évvel ezelőtt még csakegyt- negyedrésznyi arányt mutatott. Amikor Kalocsán beléptem a kétemeletes sárga ház főkapuján, a portán már tudtak érkezésemről, s így nevem említésére berregve nyílt szét előttem a ráeső» ajtó. S hasonló berregéssel be is csukódott mögöttem. Érsek Kálmán, az Állami Fiúnevelő intézet igazgatója végigvezet a folyosókon. Kopár, rideg boltívek, dísztelen vastag falak. Az udvaron és a hátsó folyosókon felfordulás, deszkák, cementes zsákok. Hűvös vakolatszag —. az építkezéssel járó szokásos rendetlenség. Átalakítás folyik. Bővítés. — A mostani százkilenc- ven helyett kétszáznegyven fiú fogadására lesz módunk — mondja az igazgató. — Megszüntetjük a negyven személyes hálótermet, amely egyébként is pedagógiai ab- ! szurdum. itt pedig különö- ! sen az. Most minden fiú ‘ kapcsolatban van az ősz-1 szes többivel. Átalakítás után nyílt, félig nyílt és zárt csoportok szervezésére lesz módunk. Mindezzel együtt hatékonyabb munkára. S lesz végre udvarunk szabad levegő, a most naponkénti sétáltatá- sok számát csökkenthetjük, s így kevesebb alkalmat nyújtunk a szökésre. Akad néhány művészhajlamú fiatal is. Gyökérfaragások kígyóval, kovácsolt dróthajlítások: bicikli, futballista, nyuszi, hímzett terítő, kiállításra előkészített képek; az intézet udvara, a kalocsai dóm, tájkép hegyekkel. Primitívségében is megrendítő K. 3. Háború peremén címet viselő, füstbeboruló égő házat ábrázoló olajfestménye. De ez csak a kivétek A cél az — vagy az volna —. hogy az itt eltöltendő éveket az idekerülök minél nagyobb mértékben tanulással és munkával töltsék el, s eközben minél inkább levessék antiszociális magatartásformáikat. Ám ennek esélyét fokozatosan rontja az a körülmény, miszerint a 15— 18 éves korúak jelenleg már 80 százalék feletti arányt képviselnek. A növendékek átlagosan négy évet töltenek bent. Négy évvel ezelőtt ez az időszak A kikerültek beilleszkedéséről az illetékes gyámügyi hatóságok tesznek jelentést. s ez alapján megállapítható. hogy mintegy 30 százalékuknál nem következik be az adaptáció, azaz sem a munkában, sem a magánéletükben nem becsülik magukat, nem tisztelik sem a jogi, sem az erkölcsi normákat, mind több gondot adva ezzel a rendőrségnek. bíróságnak — végső soron az egész társadalomnak. S ez már nemcsak az „intézeti selejt” problémája, de ügye mindannyiunknak, akik szívünkön viseljük társadalmunk, közös jövőnk sorsát. Igaz. ilyenkor nem lehet eléggé hangsúlyozni a kikerülőket fogadó munkahelyi. társadalmi vezetők, kollektívák felelősségét. De itt elsősorban a megelőzésinek volna alapvető szerepe. Éppen ezért az alsó korhatárt a mostani 12-ről le kellene szállítani 10 évre. Hogy ez átmenetileg tovább növelné a zsúfoltságot? Meglehet. De ezt a hátrányt az ideiében történő beavatkozás sokszorosan ellensúlyozná. S ha eleinte másképp nem megy, kísérleti csoportok „beállításával« is kipróbálható volna a módszer. A harminc százalék figyelmeztet. És — sürget! Hatvani Dániel 1? Egy nap Benedek Péternél — Amikor a vasárnapi iskolából kimaradtam, akkor kezdtem el festeni, Először csak úgy gondolatból, azután fényképekről, és csak aztán kezdtem „élőből” festeni. Vagyis a valóságos életet. Úszódon laktunk, én ott születtem, aban a Kalocsa környéki se láttam, ha egyszer az ecsetet a kezembe vehettem. «— Mit festett legszívesebben, Péter bácsi? — Az embert, ahogyan munkálkodik. Én soha nem voltam képes másra figyelni, csak az emberrre. kis faluban, hej, de régen volt! Szép emlékeim vannak arról a faluról. — Szenvedélyesen festett kezdettől, ugye? — Bizony szenvedéllyel! Ha fél óra időm volt, már kezdtem is rajzolni, festeni ! Mondta is szegény apám: ebbe fogsz te beleőrülni, te gyerek! Hatan voltunk testvérek, és csak én lettem ilyen bolond megszállott Se halottam, — Nehéz volt a kezdés? Ügy tudom, Bálint Jenő fedezte fel Péter bácsit. sége olykor kisegíti, egy- egy adatot helyesbít, kedvesek, ahogy itt tréfálkoznak, évődnek egymással. — Hol dolgozik szívesebben? A szabadban vagy bent? — Amíg jó az idő, 9ti udvaron. Ha megromlik, akkor itt bent. — És a megélhetés? — Tudom mire gondolj évekkel ezelőtt megírták az újságok, hogy milyen nyomorúságos körülmények közt élek. Azóta már változott a helyzet. A Képzőművészeti Alaptól is kapok rendszeres támogatást Azután itt vannak a vásárlóim. Nem panaszkodom: amit megfestek, mindet megveszik. A Televízió is sokat segített azzal, hogy részletesen foglalkozott ve-, lem. Meg a Tükör, Népművelés, Művészet és más lapok is. Nincs miért ke-, seregnem. Bálint Jenő egyik róla szóló könyvében álmodozónak mondta őt, és azt írta róla: „az a szent naivitás) mely azt, amit fest, s azt amit ír vagy mond, átfogja: voltaképpeni értéke egyéniségének, s tanúságot tesz egy ősi művésziélek legtiszteletreméltóbb tulajdonairól.” Ügy él a kőztudatban, mint primitív parasztfestő) mint naiv festő. Ám, ha az ember figyelmesen szemléli alkotásait, • szemléletének és módszerének jellemzőit, rájön: nála a tudatossággal párosul a népi FOXÜTMH <v~~ ; , i~ jLixxxxr r rrtc AA ;<^TL ■ rti * x m i rcn xiAixiciir« Isten hozta, őrnagy úr! Az igazgató által végzett | reprezentatív — tehát csak a növendékek egy részére kiterjedő — felmérés szerint az ide bekerülők szülei 80 százalékban elváltak, 6 50 százalékban vagy az apa, vagy az anya alkoholista. S ha e tényezők a társadalom perifériáján élőkre utalnak, akkor azt 6em hallgathatjuk el, hogy az intézeti fiúk 25—30 százaléka cigányszármazású. Területileg úgy alakul a helyzet, hogy az intézeti „alanyokat’’ legnagyobb arányszámban Miskolc, valamint Borsod megye produkálja. Nyomában következik Komárom, majd Bács-Kiskun megye, scsak aztán a főváros... Kezdetleges felszerelt- gű műhelyben dolgozgatnak. Készítettek például autószerelőlámpa-tartozékoA téma meglehetősen furcsa Odüsszeiákon ment keresztül. Írója, Örkény István filmnoveUának szánta eredetileg, de Fábri Zoltán egyéb elfoglaltságai miatt először kisregény lett belőle, olyan írás amelyre ujjongva figyeltek föl az irodalomban jártasak, de a szélesebb közvéleményt hidegen hagyta. A következő, a drámai változat, annál inkább sikert aratott. A Thália Színház-beli nagy feltűnést keltő bemutatót külföldi előadások követték, már csaknem egy tucat európai országban: Örkény István Tóték című műve olyan hírnévre tett szert, amilyen még nem jutott ki magyar drámának a felszabadulás után. Ezek után némi aggodalom előzte meg a filmre alkalmazást, mondhatni, teljesen érthetetlenül. Fábri Zoltán egész éleművét példamutató alázattal a magyar irodalom értékes alkotásainak adaptálására szánta eddig is. Azért nem írjuk azt, hogy áldozita, m©rt Fábri nem kevésbé alkotó művész azoknál a rendezőknél, akik saját forgató- könyvből vagy állandó, kifejezetten filmes szerzőtársaikkal dolgoznak. A* Isten hozta, őrnagy úr!, a Tóték filmváltozata esetében sem történt másképp. Az, hogy a színház stilizált világa után a film természetének megfelelő reális környezetbe került ahol bohózatszerűen nevetést fakasztó, hol meg a tragikumig elgondolkodtató példázat, nem vont le semmit értékéből, sőt a végletekig fokozta a látszólag játékos forma és a nagyon is súlyos tartalom kontrasztját. A film, Örkény István szándékát követve, a gyávaság és megalkuvás természetrajzát deríti föl a Tót család kicsinyes, idillbe burkolózó, világtól elzárkózó életformájának leleplezésével. A fronton harcoló fiuk tébolyult parancsnoka, nak megjelenésével fokról fokra olvad le minden édeskés máz ennek a falusi környezetbe zárkózott családnak az életéről. Emberi méltóságuk utolsó morzsáit is elveeszítik, miközben megalázott rabszolgáivá válnak a tyúkok kárálásában is partizántámadásokat gyanító őrnagynak, aki öncélú fegyelem megszállottja. Némely kritika kifogásolja, hogy Fábri erősítette az eredeti irodalmi anyag komikus elemeit, pedig éppen a folytonosan feltörő nevetés a garanciája annak, hogy a nézők egyértelműen elutasítják az Örkény --Fábri példázatban megvalósuló mikrofasiszta világot, a terrorista és a terrorizáltak szere-pét egyaránt. A film átmentette a dráma minden értékét, sőt a technikai lehetőségek maximális kihasználásával még tovább fokozta a groteszk helyzetek hatását. Különösen örülnünk kell annak, hogy a színészi játék teremtő erejére milyen bizalommal épített a rendező. Sinkovits Imre, Fónay Márta és Venczel Vera egymást múlta fölül a Tót család bárgyú jellemvonásainak ábrázolásában. A legnagyobb alakítás azonban Latinovits Zoltáné. Az udvariasság mezébe bújt kíméletlen erőszak, az undorítóan pöf- feszkedő gőg, az elmebetegség és a vásári komédia határán egyensúlyozó humor alakváltozataiban egyaránt szuggesztív, felejthetetlen a jatéka, Ss. J. — Igen ő. Éppen jókor, még az első világháború alatt. Festettem állandóan, de senki sem ismert el. Pedig sóvárogtam a megértést, az elismerést. Bálint Jenő mellém állt, megfogta a , kezem, könyvet is írt rólam, kettőt is, biztatott, bírált, munkára serkentett. Hozzá fordultam minden bajommal, problémámmal. Benedek Péter most nyolcvanéves. Apró termetű, óriásbaj uszú ember. Szerény, egyszerű, külsejében, szokásaiban megmaradt parasztnak. Ahogy most beszélgetünk, ő nem ülne le a világért sem, állva marad; és mesél, mesél kiíogyhatalanul. Fele-. ösztönösség, s ez különös hangulatú, népmeséi ihletésű műveket eredményez. Népi szokások, népviselet, az egyszerű emberek élete, az alföldi táj, egyszerű épületek és tárgyak: ezek képeinek témái. Színei elevenek, színesen-lán. golók, nem fél alkalmazni a bátor színösszetételeket. Lassan, nagy kínnal dolgozott mindig: nála, mint a legigazabbaknál, a műalkotás életének szerves részét képezi. Az alkotási folyamatban valósítja meg leginkább önmagát. Szeretettre méltó ember: apró — de műveiben nagy. gyá nőtt — alakját sokáig nem lehet elfelejteni. Varga Mihály
