Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
1 oldal 196!). december 7. vasárnap Egy laboratóriumból—kettő Erőteljes fejlesztés előtt áll a szakszövetkezetek 1 iskőrösi területi szövetségének talajtani és borászati laboratóriuma, amely hosszú előkészítés után íu. iilén kezdte meg működését. A továbblépést illetően az első teendőt abban látják. hogy a laboratóriumot kettéválasztják, s mindegyik ágazatát önállósítják. Ezzel együtt a borászati részleg szolgáltatási tevékenységét kibővítik. A borukat itt vizsgáltató gazdaságoknak, szakszövetkezeteknek, sőt egyénieknek is már ez évben rendsze- ■ rés száktanácsadást nyújtottak. Ezt oly módon kívánják hatékonyabbá tenni, hogy a jövőben a helyszínen, a pincészetek vezetőit látják el szaktanácsokkal, s így szükség esetén a borászkodásban a helyszíni beavatkozásra is alkalom nyílik. Ezzel együtt megszervezik a borászok továbbképzését, s a tapasztalatok átadásából kiveszik részüket a Kertészeti Egyetem munkatársai, gyakorlati oktatói is. Meglátogatnak több nagyüzemi pincészetet, erre vonatkozóan már megállapodtak a megye négy állami gazdaságával. A borok elemzésében a legfőbb előrehaladás az szövetséghez tartozó szak- elemzését is itt végzik el szövetkezetek 1970-ben elő- a közeljövőben. Jövőre a reláthatólag tízezer hektó tevékenység kiszélesül az Miklósszcgi Valéria laboráns, a bor szabad kéntartalmának meghatározásához készülődik. bort szállítanak külföldre, úgynevezett tápanyagmér- A talajlaboratórium ter- leg készítésével, továbbá a vei nem maradnak el a szőlők és a gyümölcsösök levélanalízisével. A vizsgálatok körébe kapcsolják a szántóföldi növénytermesztést. Külön is elemzik a műtrágyák és a növényvédelem hatékonyságát. Ezt különösen indokolttá teszi az a tény, hogy mostanság a szakszövetkezetek évente több mint tízmillió forint értékű műtrágyát és növényvédőszert használnak fel. Sor kerül itt a takarmányok tápértékének vizsgálatára. E tekintetben a környező, hasonló tevékenységet ellátó laboratóriumokkal egyfajta munka- megosztást alakítanak ki. A laboratóriumi vizsgálatok iránti érdeklődés a gazdaságok részéről egyre intenzivebb. Ennek indoko. lására egyetlen adat is elegendő: egy-egy hold vizsgálati költsége tíz forint alatt van. Halogatás helyett gyors intézkedést várnak Levelek „gázos’ ügyben A Nagykőrösi- utca egyik lakója cikket juttatott el a szerkesztőségünkhöz „Gázvezetés kecskeméti módon” címmel. A szerző kifogásolta a gázszerelések és bekötések lassú menetét, s különösen azt, hogy a lakókat elfelejtették előre értesíteni a befejezési határidő módosításáról. A publikációra válaszoltak az érintettek: Nyári Ferenc, a Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kecskeméti kirendeltségének vezetője és Rozgonyi János, a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat igazgatója: „Az 1969. évi gázprogram végrehajtása érdekében április első napjaiban a DÉGÁZ helyi képviselőivel ütemtervet dolgoztunk ki. Az ütemtervet a DÉGÁZ akkori létszámára, valamint az előzőekben szerzett kivitelezési tapasztalatokra építettük. Az ütemtervben szereplő szerelési határidőkről bérlőinket is értesítettük május 29—30-án. A munkák megkezdése az első ütemben a meghatározott időtől már eltért, mivel a DÉGÁZ előző szerelési kötelezettségének — rajta kívül álló okok miatt — nem tudott eleget tenni. A munkák ütemét nagyban lassította az is, hogy a kivitelező vállalat súlyos anyaghiányokkal küzdött — és küzd ma is. E téren fő problémát a csövek beszerzése, oxigén és készülékhiánvok (országos Irányi okozták, mely miatt a DÉGÁZ dolgozói kénytelenek voltak napokig állni. A fenti, váratlan nehézségek láttán augusztus 14-én a bérlőket személyesen felkereste vállalatunk egyik dolgozója a DÉGÁZ két képviselőjével — közöltük. hogy a gázszerelés a felmerült akadályok miatt előreláthatólag 1 hónapot késni fo" Közöltük továbbá minden dővel azt is, hogy a tüzelőanyag beszerzéséről az elmondottak szerint gondoskodjanak. Csodálkozunk azon. hogy a Petőfi Nőne csuoán egvoídalú tájékoztatást adott a kérdésről, holott megszoktuk, hogy a lap minden esetben a reális tények alapján, a kérdés minden oldalát feltárva ád tájékoztatást. Kecskeméten a gázprogramot. nvnt kivitelezést, ugyanis a DÉGÁZ hajtja vérre, az IKV csupán megrendelő. Jelen esetben is úgy gondoljuk, hogy vállalatunk a legmesszebbmenőkig eljárt, amikor bérlőinket felkereste. Ezért e téren nem terhelheti felelőssé^ sem az Ingatlankezelő Vállalatot, sem pedig a DÉGAZ-t. Fentiekben kívántuk vázolni a cikkel ellentétben a valóságos helyzetet. Dolgozóink munkamoráljára a megjelent cikk igen negatívan hatott, és kérjük, lfogy jövőben építő szándékú cikket csak megfelelő informáltság mellett szíveskedjenek megjelentetni. Jelen levelünkben történt állításunkról a Nagykőrösi utcai bérlők útján szíveskedjenek tájékozódni, és utána a valóságnak megfelelő tájékoztatást adni lapjukban.” A szerkesztőbizottság és a lap munkatársai természetesen fenntartják maguknak a tévedés jogát, s a termékeny kétely elvét vallják. Mindig hajlamosak vagyunk a megtisztító önkritikára, amikor azt a „valóságos helyzet” feltárása indokolja. Éppen ezért a napokban becsöngettem a Nagykőrösi utcai lakókhoz, hogy esetleg módosíthassuk „egyoldalú” értesü. léseinket, s újabb tájékoztatásunkkal helyrebillenthessük azoknak a dolgozóknak a munkamorálját, akikre az előző cikkünk „negatívan” hatott. Nem rajtunk múlt, hogy ez az utóbbi — azt hisszük — nem sikerül. Szúrópróbaszerűen, általam ismeretlen családokat kerestem fel az utca bal és jobb oldalán levő épüle. tekben. A bérlők egybehangzóan vallották, hogy az IKV és a Gázművek képviselői személyesen sem értesítették őket a befejezés elhúzódásáról. Áz alábbiakban azoknak a lakóknak a szavalt idézzük, akik a legtöbbet tartózkodnak otthon, akiket tehát igazán megtalálhattak volna az ügyben. Az elhangzott, nyomdafestéket nehe. zen elviselhető kifejezések leírását amelyek az „érzékeny” IKV sértődését eredményezhetnék, mellőz, zük. Nagykőrösi utca 29. földszint, a bejárathoz legközelebb eső otthon. Kiss Sándor, a megyei kórház 62 éves nyugdíjasa: — Nem volt nálunk, kérem, senki. A szőlőtelepítéshez szükséges talajerőpótlás mennyisége és összetétele szempontjából elemzi a talajmintát Gmozcr András laboratóriumvezető. lesz, hogy a közvetlen ex- borászaté mögött. Már az portálásra kerülő bormin- idén nyolc gazdaságban vétókat töltik górcsövekbe. A geztek összesen 17 talajerő- MONIMPEX-szel közösen a utánpótlási kísérletet. Ezek A pedagógus szakszervezetek moszkvai találkozójáról Kilencmillió forint bővítésre, Beszélgetés a megyei vendéglátó vállalat igazgatójával fenntartásra A Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének Moszkvában megtartott konferenciáján hazánk is képviseltette magát. A tanácskozásról hazatérve Péter Ernő, a pedagógusok szakszervezetének főtitkára nyilatkozott az MTI munkatársának:-— A Szovjetunió oktatási és tudományos dolgozóinak szakszervezete elhatározta, hogy a Lenin-cente- nárium alkalmából 1970- 9en nemzetközi szemináriumot szervez. A moszkvai IrilállrnvA ,— amelyen a szocialista országok pedagógus szakszervezeteinek küldöttségei vettek részt — lényegében már a szeminárium előkészítését szolgálta. — A háromnapos moszkvai konferencia után a résztvevők Leningrádba utaztak. Itt is tapasztaltuk, milyen nagy lelkesedéssel készülnek a Szovjetunióban a Lenin-centenárium megünneplésére, milyen gazdag eseménysorozattal akarják köszönteni a pedagógusok, de a társadalom legkülönbözőbb rétegei is a jubileumot. AZ ÉV ELEJÉN arról i beszélgettünk Molnár Jánossal, a Bács-Kiskun me- j gyei Vendéglátó Vállalat igazgatójával, hogy milyen felújítási, karbantartási és beruházási terveik vannak az 1969-es esztendőre. Akkor sok mindenről esett szó, most az iránt érdeklődtünk Molnár elvtársnál, hogy mennyiben sikerült megvalósítani a terveket, s ha kimaradt valami, annak mi volt az oka? Megtudtuk, hogy ebben az évben összesen kilencmillió forintot terveztek a hálózat fejlesztésére, bővítésére és fenntartására. Az összeget a többi között olyan munkákra fordították, illetve fordítják az év hátralevő részében, mint a kecskeméti Rákóczi úton levő Hírős Étterem átalakítása. A munka folyamatban van, s a teljes költség megközelíti a hárommillió forintot. Ennek az évnek a feladatai között szerepelt a kiskunfélegyházi Halász- csárda teljes felújítása. Amint a vendégek tapasztalhatják, ez megtörtént, s az épületre, az átalakításra mintegy félmilliót, a korszerű konyha kialakítására pedig körülbelül 120 ezer forintot fordított a vállalat. VOLT a vállalatnak egy olyan törekvése. is, hogy még az idén megnyit egy borkóstolót Kecskeméten, a Batthyány utca 2. számú ház pincéjében. Ez azonban — egyéb sürgős feladatok miatt — nem történt meg. A munkát decemberben megkezdik, de az átadás csak 1970 áprilisára várható. Elmondta Molnár elvtárs azt is. hogy mi volt a sürgősebb feladat: a Nagykőrösi utcában levő Nefelejcs cukrászda átalakítása, ami — olvasóink tapasztalhatták — befejeződött még a nyár folyamán. Ugyancsak elkészült a tervezett bajai étterem, a Csitanica. sőt terven felül Kisszálláson bisztrót nyitottak meg, várja a vendégeket az ugyanI csak „soronkívül” átadott ! Pásztor borozó és a Liliom j utcában levő vendéglő. ) A részletezés igénye nél- j kül hadd említsük meg: a J megye öt városában mindenütt végeztek felújítási, | karbantartási munkálato- | kát. Ezek szükségszerű te- J j vékenységet jelentenek, hiszen a vállalat hálózatának ; mintegy 80 százaléka öreg, korszerűtlen épületben mű- I ködik, tehát évenként fes- { j tésre, felújításra szorul. j S VÉGÜL — bár nem í ennek az évnek a felada- j j ta, de mert az 1969-es ki- ! adásokat terheli — elmondhatjuk, hogy Baján a ! körülbelül 1971—72-ben le- ! bontásra kerülő Belvárosi j cukrászda helyett a vendéglátó már vásárolt egy épületet, éspedig a Faipari Vállalat mostani központját. A hárommillió forint vételár egyharmadát már kifizette a vendéglátó, eny- nyiben tehát ezt is az idei évhez írhatjuk. G. S. | Byszka Béláné (Nagykő- I rösi utca 42. szám) augusz- j tusban és októberben nem dolgozott a munkahelyén a [ Fodrász. Ktsz-ben, mivel betegeskedett. „Hatvanhat I gúnyába” öltözve fogad. A szoba egyik leválasztott részében és a konyhában dermesztő a hideg. A gázvezeték csövei csonkán lógnak, a hősugárzók csatlakozás nélkül támaszkodnak a falnak. — Egyedül arról értesítettek, hogy a gáz szerelésének és bekötésének tervezett határideje szentemben 15-e. A módosulásról nem tudósítottak bennünket. Tessék megnézni, a konyhában a kályhacső nyílásának a helyére építették be a vezetéket és azóta szénnel sem tudom fűteni ezt a helyiséget. Elképzelhető, hogy a 42. számú házban épp Husz- ka Béláné maradt ki a felkeresett lakók közül. Ebből a megfontolásból Máté Balázsné háztartásbelit is megkérdeztem: — Megfelel-e a valóságnak, hogy az IKV és a gázművek alkalmazottai személyesen közölték önökkel a határidő eltolódását? Nem. Bizony nagyon kellemetlen, mert nem vettünk tüzelőt. Pedig befizettük már a szerelési előleget is. Mogyoró Istvánné épp a kisfiát csitítgatja a szobában. Ide húzódnak be, mivel a szobát a konyhában levő tűzhely melegíti, ahol viszont mar-mái- kibírhatatlanul pörkölő a hőség. Ö is cáfolja azt, hogy értesítették volna. Csupán a következőkre emlékezik: — Egyszer itt jártak a szerelők és megnézték, hogy mit hová tegyenek. Nagyon megörültem. A két csöppségre hivatkozva kértem, hogy minél előbb végezzenek a munkával. Olyan furcsa és nevetséges volt, hogy kitérően válaszoltak: hát, kezét csókolom, mi szeretnénk. A szenünket már feltüzeltük. Ki mondja meg, hogy hány hétre vagy hónapra vásároljunk tüzelőt? A fentieken kívül sokan kerestek fel bennünket személyesen és jelentkeztek telefonon. Mindannyian egyöntetűen állítják: a határidő-elcsúszásról senki sem értesítette őket. Íme, abbeli igyekezetünk eredménye, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassuk olvasóinkat. Továbbra sem tudjuk helyeselni az Ingatlankezelő Vállalatnak és a Gázmű helyi ki- rendeltségének a vontatottan haladó munkáját,, ami sok-sok kellemetlenséget okoz a lakóknak. Ugyancsak eltér a véleményünk a befejezési határidő közlésével kapcsolatban kialakított gyakorlatukról. A legtöbb szobába, konyhába máig sem vezették be a gázt, a lakók azonban már robbanni tudnának, legalábbis egy másfajta fűtőanyagtól — az indulattól. Most egy kicsit arra számítunk, hogy erre az írásunkra is válasz érkezik, ami újabb megcáfolhatatlan igazságokat tartalmaz majd. Ui.: A Nagykőrösi utcai lakók persze az effajta le- velezgetésnél jobban örülnének annak, ha tudhatnák: pontosan mikortól használhatják fel a korszerű fűtőanyagot, a vezetékes gázt. Halász Ferenc