Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
I960, december 25, csütörtök Humoros miniatűrök Színészek, bohémek... A régi színészvilág emlékeiből Nagyon régen Miskolcon a „III. Richard” került színre. Amikor Richard kétségbeesve felkiáltott: — „Egy országot egy lóért!” — valaki leszólt a karzatról: — Szamár is jó lesz magának! A színész szemrebbenés nélkül válaszolt a kedé- lyeskedőnek: — Igaza van, jöjjön le! * Harmath Imre színpadi szerző benyújtotta darabját az egyik színház igazgatójához, akiről köztudomású volt, hogy nem az ő véleménye a döntő, hanem amit a felesége mond. A darabot a színház nem fogadta el előadásra, mire Harmath a következő táviratot intézte az igazgatóhoz: — A fúria ítéletét megfellebbezem! * A régi idők népszérű kabaré komikusa, Szenes Ernő, akit a kövér Szenes néven ismertek, állandó pénzzavarral küszködött. A Lánchídon ment át egy barátjával. — Látod — szólt Szenes, — ha ez a királyi vár az enyém lenne, azonnal rendbe tudnék jönni anyagilag. — Mit érnél vele, ha a királyi vár a tied lenne? Szenes csodálkozva válaszolta: — Mit? Hát egy húszast csak kapnék érte? » Egy népszerű vidéki tán* coskomikus nem kapott albérleti lakást, s kénytelen volt felkeresni a városka szállodáját. A színészt a portás nagy örömmel üdvözölte: — Miben lehetek szolgálatára, kedves művész úri — Mibe kerül egy szoba az első emeleten? — kérdezte a színész. — Hat pengő. — A másodikon? — öt pengő. — És a harmadikon? — Ott csak 3 pengő. A színész köszönt és elindult. A portás utánaszólt: — Hát nem veszi ki a szobát? — Nem elég magas nekem ez a szálloda! • Az első világháború alatt Föld Aurél igazgató rendelkezése szerint, az akkori Városi Színház csak szombat-vasárnap tartott előadást. A színészek természetesen hetenként csak két napra kaptak fizetést. Amikor egymást követték a katonai behívások, az egyik színész keserűen megjegyezte: „Most már csupán az kéne, hogy Föld Aurélt is behívják katonának, s akkor csak szombait-vasárnap lenne háború!” • Honthy Hanna mesélte az alábbi történetet. A fiatal színész házaspár az állatkertbe készült kicsi gyerekükkel. Mielőtt elindultak volna megnyugtatták a gyereket: ne féljen az állatoktól, mivel azok senkiit sem bántanák. Kiértek az állatkertbe, a gyerek bátran, magabiztosan köszöntötte a ketrecekben levő állatokat: Szejvusz majom, szej- vusz kígyó ... Amikor a hatalmas elefánt ketrecéhez ériek, a gyerek megállt. Riadtan, nagy szemekkel nézte az állatot, majd szepegve megszólalt: — Kejitcótoloml S. M. DILETTÁNS n voltam a legszebb és legbájosabb angyal a mennyekben, csak úgy hívott az atyaúristen is. hogy Gábriska. A szárnyaim mindig hófehérre fényesítve. nem úgy. mint jó néhány fegyelmezetlen arkangyalé, akiknek még a tegnapi sár is ott díszelgett a szárnyukon; fogat soha Angyalka voltam tepsi beigli is és Povázsai Pityut már harmadszor pofozza meg az apja, hogy ne kukucskáljon, mert band- zsa lesz és a háta mögött keresi majd az ajándékot. A, balta **v lauz J d pülni S *—kínig — Mi van? ... angyalos- dit játszunk? Ezzel a csengés izével itten nem lehet utazni! — förmedt rám a kalauz. — Kérem szépen, én angyal vagyok és most viszem a karácsonyfát... — próbáltam mondani, de a kaközbevágott. Persze, hogy az... Reis fog — mondta és kirúgott fástól-csengőstől a buszról, miközben bőven emlegette barátaimat és barátnőimet ott fenn a meny- nyekben. Ekkor taxiba akartam ülni. de a taxis kisanyámnak szólított, úgy látszik, aranyhajam és in- gecském miatt és megkérdezte. miért pont a karácsonyfát loptam el a palitól. — Kérem szépen, én angyal vagyok, és most viszem a karácsonyfát — próbáltam mondani, de a taxis közbevágott és azt mondta, hogy neki is karácsonyestje van. ilyenkor fogadalma tiltja, hogy ledér tolvajokat fuvarozzon... — Elmész a pokolba, kis- anyám — kiáltott rám és nagyon megijedtem még, hogy én. a pokolba. Ott álltam az út mentén és hallottam is. hogyan kongat a harang hatot, pedig nekem már fél hatra ott kellett volna lennem Pová- zsaiéknál a Jó utca 4/b alatt. Megkérdeztem tehát egy rendőrt, hogy merre van az az utca? A rendőr először el tátotta a száját, úgy bámult, majd elfogta a nevetőgörcs és úgy nyöszörögte; — Atyaég. hogy mit ki nem talál az a boyszolgá- lat... Na gyere, kisöreg, elkísérlek, nincs messze — mondta a rendőr és én mentem mellette, miközben ő állandóan valami boynak hívott és nevetett. Negyed hétkor ott álltam az ajtó előtt és becsöngettem. aztán csingilingizni kezdtem a kis ezüst csen- getyűmmel és hallottam, amint Povázsai papa ezt üvölti a fiának; — Ne ordíts már. mert akkora pofont kapsz, hogy a csillagszórót is meteorhullásnak látod ... Nem hallod, itt az angyalka! Várj! Aztán kinyílt az ajtó, egy férfi állt mögötte, rám nézett és nagyot üvöltött— A fene egyen meg..! Most van fél hat? Feljelentelek te csirkefogó ... Micsoda boyszolgálat ez... — kikapta a fát a kezemből, becsapta az ajtót, hogy az ingecském beszorult és faképnél hagyott És én ott álltam az ajtó előtt ingben és a hónom alatt a glóriával azon tűnődve- Atyaisten. mi lehet az a boyszolgálat, amivel egy rendes angyalt itt mindig összetévesztenek, aztán káromkodtam egy nagyot, mert szelíd angyal létemre ezt is megtanultam. nem akartak mosni, és ha Nem rajtam múlt. hogy őrizni küldték őket. mindig nem így történt, nyafogtak; nekik ezért ve- Amikor leszálltam a föld- szélyességi pótlék is jár. Ha re. rögtön szaladnom kel- nekem azt mondta valame- lett a csillogó-villogó fács- lyik Háromság hogy ro- kával, fehér ingecskémben, hanjak. mert Kajevácnét mert sikoltva mutogatott ott lenn a földön kísérti az rám egy öregasszony; ördög egy férfi képében, — Te jó úristen, itt a rám lehetett számítani, mert repülő csészealj! tudtam, hogy melyik pilla- ... és ez a sikoltás so- natban kell csöngetni az kaknak feltűnt. Többek kö- ajtón, s aztán huss. elre- zött három férfinak is, akik pülni... vihogva kapkodtak először Nem véletlen tehát, hogy fehér ingecském alá, hogy az atyaúristen engem bí- utána akkora pofont adja- zott meg. vigyem a kará- nak, hogy a kis fán meg- csonyfát Povázsaiékhoz a gyulladtak tőle a csillagszó- Jó utca 4/b alá. mert tud- rók... ták, hogy szép angyali üd- — Tűz van! — kiáltotta vözlettel, lágy csengetyű- valaki, és mire magamhoz j szóval, égő gyertyával és tértem, már vijjogva ro- szikrázó csillagszóróval ép- hantak a tűzoltók, hogy pen akkor érkezem majd, alig volt időm felugrani amikorra kisül az utolsó egy autóbuszra... KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Bodó Béla: Ajándék Egy barátom meséli; a barátom festő, de olykor muzsikál is. Vivaldi, Bach — szépen hegedül. Vagyis azt kell mondanom, hogy van fantáziája, képei élénkek. Tehát ő meséli: — A feleségem — hiszen ismered — kedves, halk szavú, egyben igen határozott teremtés. Tíz éve vagyunk házasok, soha még egy ko..ioly nézeteltérés nem volt közöttünk. Persze ez is határozott természetének köszönhető. Vagyis amit elhatároz, az úgy is lesz — engedékeny természetem következtében. Köztudott: adni még sokkal jobb, mint kapni, különösen az én esetemben, hiszen módfelett kedvelem a feleségemet. Vagyis lehoznám neki a csillagokat az égtud örülni akárminek, s ez roppant megnehezíti a helyzetemet. Mit vegyek neki, aminek láttán nyakamba ugrik, ről, előzetes kőmin- úgy örül? Még em- ták bemutatása lékszem a fikusz után. Mert nem históriára, néhány (Erdei Sándor rajza.) mindegy milyen éve történt. Meg- csillagot! Álljon jól leptem egy cserép kék szeméhez, gön- fikusszal. Halkan dör hajához, száj- köszönte, valahogy rúzsához és mit tu- úgy, mint amikor dóm én... Nem felveszem a földről, amit véletlenül leejtett Se hideg, se meleg köszönés, hivatalos köszönet, amelytől méregbe gurul az ember... Két hét múlva volt Szilvi néni ne- venapja, elvittük neki a fikuszt ajándékba. A néni nagyon megköszönte, azután — amint sok havi magánnyomozásom kiderítette —- a körzeti orvosának adta. A körzeti orvos valamiért elajándékozta szegény fikuszt egy maszek asztalos mesternek, aki valamit enyvezett számára. A maszektól, több áttételben eljutott a növény Kricsmirek- hez, feleségem hivatalbeli kollégájához. Egyszer aztán a Kricsmirek házaspárt meghívtuk vacsorába — mit hoztak? Persze a fikuszt, amelyet és vettem a nőmnek. Amikor Kricsmirek kicsomagolta a zizegő selyempapírból, határozottan felismertem a vándorló fikuszt. Alsó levelei furcsán ferdén nőttek, groteszk hármasban. Feleségem annakidején, amikor tőlem kapta, azt mondta, olyan boti émes a fikusz, rosszul nőtt leveleivel, mintha hunyorogna ... — Hát mit vegyek ajándékul a feleségemnek? Ki kellene nyomozni. Re- tikül? Ravaszkod- tam: Kovácsnénak olyan szép fekete retikülje van, szebb mint a te barnád. — Igen — felelte — akkor bizonyára Kovácsné is jobban tetszik neked . j. Még nyomoztam, de eredménytelenül. Kis zsebkendők, új víllanyvasaló, kölni — megbuktam! Kiderült, hogy van neki ez is, meg az is. Jól jártam volna a villanyvasalóval, abból kettő is van fennhatósága alatt. Már türelmetlenül, hiszen szorított az idő, egyszerűen megkérdeztem. — Hogy mit vegyél nekem — mondta— egyszerű! Végy egy delfint, igen delfint, vagy várj, mégse, inkább egy szép magas tornyot, vagy ha nem kapsz, valamelyik Duna-hidat! Na ugye? Delfint, tornyot, hidat nem lehet venni, hát mit csináljak? Mivel lephetném meg, mivel szerezhetnék neki nagy örömet, minek láttán ugrana a nyakamba? Örömet szerezni milliószorta nehezebb, mint bánatot okozni, s az örömszerzés az örömszerzőnek talán még nagyobb öröm. Hosszan fejtegettem ezt — az örömbumeráng nagyon is létezik, csak hozzá kell nyúlni... Ez tavaly történt, nem tudtunk megegyezni ... Így érkeztünk el az ünnephez, ott a karácsonyfa, nem tettem alá ja - semmit, ami feleségemnek való lett volna. Aztán megpillantottam egy nagy fehér skatulyát. Mi van benne? — Meglepetés — mondta a feleségem. — Nekem? — Neked. Megcsókoltam a kezét. S kezdtem rosszul érezni magam. Igen, ebben a fehér dobozban van az én megszégyenítésem, az, hogy ő vett nekem ajándékot s én pedig nem vettem neki semmit. — Nem nézed meg? — kérdezte s felém nyújtotta a dobozt. — Még nem — válaszoltam. Arra gondoltam, lerohanok az utcára, feltörök egy kirakatot, hazaviszek több tucat zsebkendőt, egy hektoliter kölnit, ötven villanyvasalót — hiszen csak megszégyení tésemet akartam megsemmisíteni, a kárt megtérítem, most adtam el egy nagy vásznat... — Na nyisd ki már — szólt rám a feleségem. Dobogó szívvel nyúltam a doboz után. Jó, ne javítson ki, tudom, hogy míg él az ember, dobog a szíve, de most nagyon dobogott. Aztán kinyitom a dobozt, mit gondol mi van benne? Megmondom, úgyse találja ki. Egy pár gyönyörűséges fekete lakkcipellő, kis masnikkal, ennivaló női cipellő... Nagyon ostoba képet vághattam, mert feleségem gyorsan hozzámsimult; — Tudom, hogy nagyon szereted, ha szép holmijaim vannak. Ennek a cipőnek nem tudtam ellenállni. Megvettem, hogy örülj neki, vagyis, ha úgy vesz- szük, ez a kis lakkcipő az én ajándékom, hogy nagyon örülj neki. — És örült? — kérdeztem a barátomat — Örültem, — felelte, s tanultam belőle. Az idén három szép nyakkendőt veszek, hasonló meggondolások alapján. De azért — tette hozzá — lesz egy kis csokoládé is, kölni, és máis apróság.
