Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
Karácsonyi dobogó Jeles ünnep karácsony. Ilyenkor az ember számot vet eddigi munkájáról, hogy előrelátóbban induljon a jövőnek. Különösképpen a sportolóknál van ez így, hiszen nekik kétszeresen is okuk van az értékelésre. Nemcsak az év közeledik a végéhez, hanem a különféle bajnokságok is befejeződtek. Szinte kínálja magát az alkalom, hogy az ember „hiteles mérlegen” vizsgázzon: mi és hogyan történt két karácsony között? Az alábbiakban Bács- Kiskun megye tíz legjobb sportolója ad választ a kérdésre. „Első is lehettem volna” — A tavaszi idény nagyon jól kezdődött — mondta Pulai János, a Kecskeméti Dózsa sokszoros magyar válogatott csel. gáncsozója. — Egy berlini meghívásos versenyen 2. lettem, majd egy héttel később Brandenburgban kerültem dobogóra. Ezt követően pedig Linzben tartottak egy cselgáncs-seregszemlét, ahol 10 ország legjobbjai léptek szőnyegre. Nem véletlenül mondták róla, hogy kis EB. Erős volt a mezőny. A 2. helyet sikerült megfogni... Egy olyan versenyzőtől kaptam ki, akit később az Európa-bajnokságon 2 perc alatt ipponnal vertem meg. Az EB-n sajnos 5. lettem ..., de lehettem volna első is!? „Magamra találtam” — öt évig voltam magyar válogatott kerettag — mondta Medgyesi Istvánná, a Kecskeméti MÁV NB I-es csapatának aktív teké- zőj*. _ Az idén különösen s ikerült magamra találnom. 441 fával megnyertem a megyei bajnokságot, de az NB I-es csapatban is a legeredményesebb versenyző lettem. Átlagos teljesítményem 409 fa — ha; zai pályán — míg vidéken átlag 406 fát ütöttem. Az országos vidéki bajnokságon a 8. helyet szereztem meg. Az országos döntőn két fával ütöttek ki. Pechem volt... Ettől függetlenül, elégedett vagyok. „Az EB-re szerettem volna eljutni... ” Ez az év jól kezdődött Vígh Jánosnak, a Kecskeméti Fémmunkás ökölvívójának, hiszen.... — A vidéki magyar bajnokságot biztosan nyertem. Az I-II. osztályú országos versenyen is sikerült kiharcolnom a győzel. met. Az igazi verseny azonban a „nagy” magyar bajnokság volt, amikor azt írta az újság, hogy „Vígh-napok a Sportcsarnokban”. Ugyanis akkor kerültünk mindketten a dobogóra a bátyóssal. Nagy verseny volt... Az újpesti Csjeft volt az ellenfelem. Mindketten leültünk egyszer a „rágógumit keresni...” Csupán azt sajnálom, hogy az Európa-baj- nokságról lemaradtam. Oda szerettem volna eljutni. Egyébként a csapatbajnokságokon minden mérkőzésemet megnyertem. Az utolsó idei versenyem egy héttel ezelőtt volt Bécsben, ahol az NSZK, Dánia, Románia, Csehszlovákia, Magyarország és a vendéglátó osztrák ökölvívók legjobbjai szerepeltek. Erős mezőny volt. Súlycsoportomban a 2; helyen végeztem ... „Összességében: nem volt rossz“ — Ha az alapozás kedvezőbben alakul, — kezdte a beszélgetést Sajdik Péter, a Kecskeméti Dózsa atlétája, talán jobb eredményeket értem volna el... A mezei futóbajnokságot így is megnyertem, de az országosra már nem sikerült feljutni, mert beteg lettem. Az országos középiskolás bajnokságon 100 méteren 4.-nek értem célba, de 400-on első voltam. Az országos serdülő bajnokságon ugyancsak 400 méteres távon nyertem. Szóval úgy összességében nem volt rossz ez az év. „Ennyit vártam“ Nagy küzdelemben, szinte az utolsó pillanatban harcolta ki a bent maradást a Kecskeméti Petőfi NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Szinte valameny- nyi játékos neve ide kívánkozna a legjobbak közé, de a sok jó teljesítmény közül is a legjobbat, Tóth Győzőt választottuk ki, és tőle kérdeztük meg, hogy mi a véleménye a csapat és a saját szerepléséről. — A csapatról annyit, hogy éppen ezt az eredményt vártam. A múlt évi szereplés után az idén tavasszal valahogy semmi sem sikerült nekünk. Bal- szerencsénk volt, s ez őszszel is folytatódott, mert amikor már a csapatnak is ment a játék, a sérülések és katonai behívások akadályozták a jó szereplésünket. A saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett. Távolról még mindig nem megy úgy a dobás, ahogy szeretném és ahogy kellene. Őrségváltás asztaliteniszben Az asztalitenisz férfi megyei bajnoksága meglepetést tartogatott a sportág hívei számára. Az első helyet az évek óta szinte „egyeduralkodó” IDézsi— Varga kettős elől egy vékony, szemüveges félegyházi fiú, Csenki II. Gábor hódította el, mégpedig veretlenül és imponáló biztonsággal. Csenki Gabi nem új fiú persze az asztalitenisz-sport egén. Az úttörőolimpián már kétszer bebizonyította képességeit, és azóta sem pihent egy pillanatra sem. Az idén harmadik lett az országos serdülő bajnokságon. A vidéki elsőséget csak azért engedte át másnak, mert a félegyházi asztaliteniszezők egy technikai hiba miatt lemaradtak a versenyről. Megnyerte viszont a serdülők tízek bajnokságát, és most végül a megyei felnőtt tízek bajnokságán sem talált legyőzőre. Közben — úgy mellékesen — jó néhány NB III-as bajnoki mérkőzésen szerepelt kitűnően. Igazán nem rajta múlott, hogy a félegyházi férfi csapat nem tudott megkapaszkodni a magasabb osztályban. „Olyan volt, mint egy álom“ A válogatottság talán minden sportolónak leghőbb vágya. Viselni a címeres mezt, utazni, játszani, világot látni. Ezért érdemes dolgozni. Magyar Márta, a Kecskeméti Dózsa fiatal reménysége az idén alaposan kivette a részét mindezekből. — Az idei év olyan volt, mint egy szép álom — mondja. — Az ifjúsági válogatottal négyszer jártunk külföldön. Voltam Lengyelországban, Jugoszláviában, az NDK-ban és végül az ifjúsági EB-n, Kölnben. Aztán annak is örülök, hogy végre a csapatomban, a Kecskeméti Dózsában is azt tudtam nyújtani, amit vártak tőlem. Ez valóban így van. A sikerért, az EB-repülője- gyért alaposan meg kellett dolgozni. Az ifjúsági válogatott tagjai közel két hónapot töltöttek edzőtáborban, s nem is beszélünk itt a klubedzésekről, amelyek szintén több száz órát tesznek ki évente. Márta azt mondja erre, hogy már megszokta, hisz 10 éves kora óta játszik a Dózsában. Most 17 éves. Az idén 11-szer volt tagja az NB I hétválogatottjának. Nem sokan dicsekedhetnek ezzel az NB I-ben. Szorgalommal, lelkesedéssel Az igazi sportember áldozatvállalásra is képes. Dudás Zoltán négy évig „hajtott” a KTE kerékpáros szakosztályában, és mikor ez megszűnt, a Kiskunfélegyházi Vasasban űzte tovább kedvenc szórakozását. — Ez nekem ugyan heti 100 km ráadással jár — mondta nevetve —, mert az edzésekre hetente kétszer megyek Félegyházára, és persze kerékpáron. Az edzéseket tehát már 25 km-rel a lábában kezdi el, s a végén pedig, amikor a többi már pihen. hét, még egy újabb 25 km, vissza Kecskemétig. Talán éppen ennek köszönheti, hogy a Déli terület mezőnyében szinte verhetetlen. Dudás Zoltán szerény fiú, amikor kérdezzük, nem magáról, hanem a többiekről beszél. Azt mondja, valamennyien ilyen keményen és elszántan szeretik a kerékpározást. Az, hogy most mégis kiestek az I. osztályból, nem annyira rajtuk, mint inkább az öreg, agyontaposott kerékpárokon múlott. Sok volt a műszaki hiba, sok alkatrész hiányzott. „Nem bántam megu A Kiskunfélegyházi Vasas labdarúgócsapata várakozáson felül szerepelt az idén. A Vasas labdarúgói közül is többen nyújtottak egész éves viszonylatban átlagon felüli teljesítményt, mivel azonban hely csak egynek jutott, így Ézsi Zoltán neve szerepelhet most csak a legjobb tíz sportoló között. Ézsi Zoltán azok közé a labdarúgók közé tartozik, akik nemcsak a pályán, hanem a munkahelyen is becsülettel helyt állnak. A pályán pedig olyan igazi „Vasas-szívvel” küzd, mint egy bennszülött kiskunfélegyházi. — Nagyon örülök a csapatunk jó szereplésének, és annak is, hogy a csapat vezetői és a szurkolók nem csalódtak bennem. Nem bántam meg, hogy ide jöttem a Vasashoz. Érzem, hogy megbecsülik a munkámat és a játékomat is. Kitűnő a csapatszellem, a hangulat. Ilyen jól összetartó együttesben öröm játszani. „Szeretem az úszást“ A 12 éves kecskeméti úszó, Merász Hona talán maga lepődik meg leginkább, ha nevét a „Karácsonyi dobogó” kiemeltjei között találja. Való igaz, hogy néhányan — például Mácsai Andrea, vagy Holló Éva, de még mások is — értek el nála jobb időeredményeket — de a saját korosztályában feltétlenül az elsők közé tartozik. És még egy — amiben felülmúlja a többieket, az akarat és a szorgalom. — Nagyon szeretem az úszást, és már régi úszó vagyok — mondja. — 8 éves koromban kezdtem, de igazában csak a fedett uszoda elkészülése után kezdtünk edzeni. Engem nem fáraszt az edzés — sőt, akkor érzem igazán jól magam, ha sokat úsztam. A legjobb eredményeid? — Hát, 100 mellen már úsztam I:31-et és 50 méteren 40,6-ot. És a tanulás? — Azzal is megvagyok. Délután tanulok, aztán úszás, vacsora és alvás. Ez a program mindennap. De nem csak úszom ám, hanem kézilabdázóm is az iskola csapatában. Kell a kiegészítő sport is. Szabó Zoltán Bancik István SPORTOLÓ FÉRFI — Sokat sportolok én. doktor úr. Minden futballmeccsen ott vagyok és teljes erővel biztatom a csapatot.
