Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
4. oldal 1969. november 13. csütörtök Jövő télen viseljük? — Cágos lábbelik, fcrficsisműk Exportkollckciót Sílift OSSZe „z Alföldi Cipőgyár Az idén különösen megélénkült a kecskeméti központú Alföldi Cipőgyár piackutató tevékenysége, amii őszi-téli gyártmányok kol-1 lekcióját ezt követően, ja- j nuár 31-ig készítik el. A külföldi kereslet tapaszta-1 kiskereskedelem képviselőinek, amelyek megfelelnek az 1970 tavaszi-nyári nemzetközi divatnak. Az exAz Alföldi Cipőgyárban alakul a jövő őszi-téli lábbelik választéka — külföldre. Kanadába, Ausztráliába éppúgy exportál a vállalat, mint az európai államokba. Az igények azonban országszerte eltérőek. A legszebb modelleket remélhetőleg Magyarországon is megvásárolhatjuk. (Pásztor Z Itán felvétele.) összekapcsolódott az elmélyültebb tájékozódással. Termékeik szerepeltek az idehaza és külföldön megrendezett nemzetközi vásárokon. A gyár tervezői, gazdasági vezetői pedig részt vettek a moszkvai és párizsi világ-, illetve a düsseldorfi európai cipőkiállításokon. A tapasztalatok hatása a modelltervezők rajzain, illetve a nullszéria típusok formáin érzékelhető. A vállalat gyártmányai eddig 18 országban találtak piacra. A jövő esztendő őszi-téli cipőinek szállítását, az üzletkötéseket mindenekelőtt az exportkollekció összeállítása vezeti be. Az Alföldi Cipőgyár modern férfi- és női lábbeliket sorakoztat fel az ajánlatlistáján. A jelekből következtethetően a divat igen vegyes lesz, ami a kerek vagy vágott orrú, csizma- szerűeil magas szárú, illetve cúgos férficipőket éppúgy felöleli, mint a 2—8 centi magas sarkú női lábbeliket. A következő esztendő telére mindenesetre a könnyű és puha, matt, bolyhozott- velúrozott bőr, illetve az úgynevezett gyűrt lakk alapanyagú cipőket keresik a nyugati államok kereskedői. A végleges modelleket e hónap végére alakítják ki Kecskeméten. A belföldre szánt, 1970 Törpe esernyő A Világ legkisebb automatikus zseb esernyője a ,,Szupermini-kobold” névre hallgat. A japán ernyő összecsukott állapotban rhindössze 22 centiméter hosszú, de egyetlen gombnyomásra normális nagyságú esernyővé nyílik szét. latai tehát érvényesülhetnek a hazai igények kielégítésénél. S ez nemcsak lehetőség, hanem immár gyakorlattá vált. Legutóbbi börzéjén például olyan tér-, mékeket — világos színű, bőrtalpú, könnyű és hajlékony lábbeliket — mutatott be a vállalat a nagy- és VII. A kérdésre, hogy „miért ezt a pályát választod?”, végül is a gyerekek hatvan, három százaléka válaszolt részletesen. Az indoklásokat az alábbi csoportokba lehet foglalni: % nem szeret tanulni 4 jó a kereset 13 könnyű, tiszta munka 19 társadalomnak hasznos 10 családtagja azt csinálja 8 ő maga is próbálta már 46 összesen: 100% Él egy felfogás a bácskai iskolákban, sőt az egész bácskai társadalomban, miszerint csak az választ pályát, aki tovább tanul, mert aki otthon marad, vagy a vasúthoz, az erdészethez, vízgazdálkodáshoz és útépítéshez megy, „az nem szakma” — ahogyan egy tizenhárom éves fiú írta. Ezért érdekes szá. munkra az az öt gyerek, amelyik nyíltan bevallotta, hogy ő bizony nem akar tanulni, ne is kapacitálják őket! port így jótékony hatással van a választék bővítésére. Hogy a gyár legújabb modelljeiből mennyit látunk viszont jövő ősszel az üzletek polcain, az már a kereskedelem megrendeléseitől, beszerzési bátorságától függ. H. F. — Édesapám a herceg- szántói téeszben szarvasmarha-gondozó, édesanyám növénytermesztő. És azt akarják, hogy menjek szobafestőnek tanulni. De én nem akarok semmi lenni. A szövetkezetben növény- termesztő szeretnék lenni. Mert nem szeretek tanulni. Egy kislány Nagybaracs. káról: — Édesapám kőműves, édesanyám takarítónő. Én téeszben szeretnék dolgozni. Azért, mert nem kell hozzá iskolákat járni, és nem is nehéz munka, amit végeznek. Nekem például nagyon megfelel. Bácsalmásról: — Apukám anyagkézbesítő, és én se akarok pályát választani. Én szövőnő akarok lenni, mert úgy tudom, nem kell hozzá tanulni. Jó volna, ha nem kellene, mert az általánost is alig várom, hogy vége legyen. Egy hercegszántói kisfiú: — Szüleim nagyon akarnak taníttatni. De én na’KUNSIA&o TER6NC t A bácskai gyerekdolgozatok elemzése „Zsebbevágó" ügyek Az Élelmiszeripari Dől- I gozók Országos Szakszerve- I zetének megyei bizottsága j a közelmúltban tíz vállalat munkaügyi döntőbizottságának ez évben végzett munkáját vizsgálta meg, hogy meggyőződjön a törvényesség betartásáról. Ennek megtörténtét az is sürgette, hogy 1969 első részében sok élelmiszeripari dolgozó panasza futott be a rádióhoz, televízióhoz és a sajtóhoz. Emellett a megyei bizottságot is többen keresték fel panaszaik orvoslása céljából. Alig lehet eléggé hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy az ÉDOSZ megyei bizottsága igyekezett rövid időn belül reagálni a panaszokra — ezzel a kiterjedt vizsgálattal. Az ellenőrzésszámba menő tapasztalatszerzés annak jegyében folyt, hogy meg- tesznek-e mindent a Munka Törvénykönyve, a kollektív szerződések s egyéb utasítások előírásainak megtartása érdekében. Jól- esően állapíthatta meg a megyei bizottság, hogy e széles körű tevékenysége a vállalatok vezetőinek teljes megértésével találkozott. Közvetlenül érezték a segítőszándékot, s az észrevételeket. megállapításokat magukévá téve orvosolták az észlelt hibákat. Csupán egy-két esetben volt szükség arra. hogy a vizsgálatot folytatóknak a vállalati vagy területi munkaügyi döntőbizottság útján kellett akaratukat érvényesíteni. Nem általános jelenség, de több helyen is találkozott azzal a bizottság, hogy a Munka Törvénykönyve változásainak tudata, új előírásainak ismerete még nem érlelődött meg minden üzemben. Egy-egy probléma elbírálálásánál még elég automatikusan a régi Munka Törvénykönyve előírásai hatnak itt-ott. Egy — az 1968. évi nyereségrészesedés felosztásával kapcsolatos panasz nyomán a Bács-Kiskun megyei Szesz- és Szikvízipari Vállalatnál vizsgálódott a megyei bizottság. Megállapította: — a „kilépett” bejegyzéssel alkalmazott dolgozóknál a nyereségrészesedést azon a címen vonták meg, hogy kilépett dolgozónak új alkalmazási helyén előző szolgálata alapján három évig nem jár nyereségrészesedés. A Bács- Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál V:t dolgozó nyereségrészesedésének megvonása adott okot döntőbizottsági eljárásra. Már itt megjegyezzük, hogy a vizsgálatot követően mind itt, mind az előbb említett vállalatnál érvényesítették a panaszos jogait. A viták oka a rendelkezések téves értelmezése, félremagyarázása volt. Több vállalatnál — a dolgozó által 1968. január 1. előtt jogellenesen megszüntetett munkaviszonyt is még a régi Munka Törvény- könyve alapján bírálták el. Nem rögzítették egyértelműen a kollektív szerződésben. hogy ilyen — tehát 1968, január 1. előtt „kilépett” bejegyzéssel alkalmazott dolgozókra nézve miként szabályozzák a juttatás módját, illetve az anyagi megvonás vagy csökkentés szankcióit. Szintén a nyereségrészesedés kifizetésénél merült fel sok probléma abból, hogy a kollektív szerződés- I ben automatikusan — sza- I bályozták az 5—10 százaié- j kos csökkentés alkalmazását a megrovás és szigorú megrovás következményeként. A bizottság ilyen értelmű észrevételét a kollektív szerződés módosítására elfogadták az üzemekben és a már levont nyereségrészesedést számos esetben ki is fizették az érdekelt dolgozóknak. Nem tudatosodott a Munka Törvénykönyvének az a megállapítása sem, hogy a fizetett szabadság kiadásánál a vállalat érdeke a döntő. Ma is közhiedelem, hogy a l szabadság felével a dolgozó rendelkezik, azt a kitételt. hogy — a dolgozó kívánságát lehetőleg figyelembe kell venni —, kötelezőnek tartják. Hasonlóképpen nincs még eléggé a köztudatban, a következmény, hogy a munkaidő csökkenése miatt a fizetett szabadság csökken. Megismételjük; az említett példák — hibák — nem általánosak, de ezek a gyakoriak. A jellemző az, hogy a Munkaügyi Szemlében is közölt döntőbizottsági állásfoglalások lassan éreztetik már hatásukat, és világosabbá teszik az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek értelmezését. Hogy ez a folyamat meggyorsuljon, ahhoz az kell, hogy ezek az útmutatások, állásfoglalások a vállalati munkaügyi döntőbizottságokon t ú 1 jussanak el a gazdasági vezetőkhöz, vállalati jogászokhoz, munkaügyi szakemberekhez is, mert másként nem — vagy későn ismerik meg azokat. Gondolhatni, hogy még ritkább esetben jutnak el tudnivalók a dolgozókhoz, holott ha értekezleteken, ösz- sze jöveteleken megismernék a jogszabályokat, sokkal kevesebb panasz orvoslására kellene felsőbb szerveket felkérniök. Az ÉDOSZ megyei bizottságának _ és más szakszervezetek bizottságainak — vizsgálata egyértelműen mutat arra, hogy a Munka Törvénykönyve előírásainak, a jogszabályoknak ismeretében, helyes értelmezésében van pótolni való a gazdasági vezetőknél is. Viszont a dolgozóknak is be kell látniok, hogy részükről is kívánatos a tájékozottság. Mondjuk úgy: közös érdek. Tóth István gyón nem akarok! És ha muszáj, akkor már leginkább magasépítő szeretnék lenni, mert az egy-két könyvben benne van, és nem szeretem, mikor az iskolába sok könyvet meg sok füzetet keli hozni. A falakat meg nagyon szeretem mászni, a fákat is, szeretek a tetejükön lenni. Messzire el lehet látni. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a gyerekek teljesen igénytelenek, vagy hogy felelőtlenek saját jövőjükkel szemben. Csak éppen tanulni nem szeretnek, és ezért a társadalommal szemben eleve kisebbségi érzésük van. De ez se nagyon zavarja őket. Egy szeremlei kisfiút például a tanulás iránti ellenszenv meg abban sem akadályoz meg, hogy pontos, szociográfiai képet adjon családjái'ól: — Az én édesapám tsz- tag. Én ezt nem valami jó vállalatnak nézem neki, mert beteges (mármint az édesapa), és nem bírja sokáig a nehéz munkát. Valami könnyebb vállalatot gondolnék neki. Péter gépkocsivezető. az AKÖV-nél dolgozik. Én ezt a szakmát gondoltam neki. Jancsi bátyám kőműves, és ez meg is felel neki. Maris néném a gyógynövényesek- nél dolgozik. Én erről a szakmáról nem sokat tudok, csak annyit, hogy nem szakma, mert nehéz szakma. Az én szüleim véleménye nem egyezik meg az enyémmel. Mert én motorszerelő akarok lenni. Miért szeretem a motorokat? Azért, mert nem .kell hozzájuk sokat tanulni, és fő, hogy sok legyen a pénz! Hát igen, a pénz. „Mindnyájan a piacról élünk” — szól a tősgyökeres mondás, és nehéz lenne megcáfolni. Ezek a tizenhárom éves gyerekek pedig már éppen elégszer hallották ahhoz, hogy dolgozatírás közben se feledkezzenek meg róla. De azért viszonylag kevesen indokolnak vele. Nézzünk néhány tipikus esetet: — Már beszélgettünk otthon a továbbtanulásról. Édesapám azt akarná, hogy varrónő legyek. Én ezzel egyetértek. Én azért szeretnék varrónő lenni, mert télen melegben, nyáron hidegben dolgozhatnék. És még az az egy, hogy lehet sok pénzt keresni. A fizetés se rossz, meg az ember otthon maszekot hozzá egy kicsit. Egy másik kis bölcselő: — Én már el is terveztem, hogy fodrász leszek. Én ezt a szakmát azért szeretem, mert nem kell sokat dolgozni, meg aztán azért is, mert elég jól dől a pénz. Nagyon szeretem ezt a szakmát, és ha megtalálom a számításom, akkor nem is ábrándulok ki belőle, azt hiszem. A harmadik — és ez is lány. Ügy látszik, a női nem nem csupán romantikusabb, hanem már a serdülőkor kezdetén is realistább. Furcsa egymásmel- lettiség, de így van: — Édesapám a téeszben dolgozik, és szereti ezt a munkát, nem csak mondja. Mert azt mondja, szereti tavasszal a szántás szagát. De én nem szeretnék téeszben maradni, én valami olyan pályát szeretnék, ami tiszta is, szép is, és a boríték sem vékony fizetéskor. Mert akármilyen szép munka, ha kevés a pénz, már nem is olyan szép. Több olyan foglalkozás is van, amelyik nekem kedvező. Majd kiválasztunk egyet anyukával. Aztán majd apuka is beletörődik. Hát bizony, szegény apuka, itt magára maradt a szántás szagával. A dolgozatból az vehető ki, hogy ő sem sokat törődik a borítékkal, de még azzal sem, hogy milyen melegen süt a Nap nyáron, hogy hordja a szél a havat télen, és mekkora sarat kell taposni ősszel. Van ilyen ember is, és őket szoktuk a munka megszállottjainak nevezni. Feltehető, hogy ebből az emberfajtából még nagyon sokáig kevesebb lesz a kelleténél. (Folytatjuk.)
