Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-04 / 256. szám

Füttykoncert a Széktói Stadionban sOSPED Szállítók—Kecskeméti Dózsa 2:2 (2:1) Kecskemét, 3000 néző, ve- _‘ite: Wottava. Szállítók: Timler — Pa- gella. Keul, Kemerle — Ri­ver, Alapi — Szabó, Simics- ka, Bakk, Magyarossi, Ku- szenda. Edző: Sárosi Lász­ló. K. Dózsa: Winter — Fajt, lantos, Kreidli — Gyiffkó, (Porhanda), Lutz — Bán- hidi, Lódi, Dobó, Kiss <Pa- sek), Balatoni. Edző: Pyber István. Gyönyörű őszi napsütés­ben a vendégek indították útnak a labdát. Néhány percig eseménytelen volt a játék. Az 5. percben Lódi kísérelte meg a kapura tö­rést, de Kemerle szerelte a csatárt. A 10. percben Bakk lőhetett volna a kecs­keméti kapura, de Lantos szerelte a középcsatárt. A 11. percben gólt ért el a Dózsa. Jól adogatott a kecskeméti csatársor, majd Kiss kapura lőtt. A labdát Timler kiütöt­te és a szemfüles Bala­toni a hálóba lőtte. 1:0. A közönség azt várta, hogy a jókor jött vezetés meghozza a Dózsa támadó­kedvét. Nem ez történt. végre a hálóban kötött ki. 2:2. Valamivel élénkebbé vált a játék. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szín­vonal is emelkedett. Na­gyon vigyázott az ered­ményre mindkét csapat. Sok ésszerűtlen távoli lövés, megszámlálhatatlan pontat­lan átadás tarkította a já­tékot. Unalmas, érdektelen tologatás után a 84. perc­ezen a mérkőzésen is jól látható volt, hogy a csapat változatlanul jó formában van és ennél nagyobb fel­adatok megoldására is ké­pes. Akkor pedig miért nem nyújt többet a csapat? Erre a kérdésre mi nem tudunk választ adni. Az együttes védelme könnyen zavarba jött. Lantos végig jól küz­dött. Kívüle még meg lehet dicsérni Kreidlit, Balatonit Többnyire a vendégek bir­tokolták a labdát, s a 18. percben nem sok hiányzott a kiegyenlítéshez. Alapi könnyen cselezte át a Dó­zsa védelmet, de lövésébe Winter belevetődött. Egy perccel később Bakkot sze­relte a nagyszerűen játszó Lantos az utolsó pillanat­ban. A 22. percben „átjáróház­nak” bizonyult a Dózsa- védelem, s Magyarossi a kifutó Winter felett a há­lóba lőtt. 1:1. Ezután — ha lehet — még tovább esett a játék színvonala. Még közepesnek sem volt mondható az iram. Egymás hibájából éltek a játékosok. A közönségnek nem tetszett a játék, s en­nek nem egyszer hangot is adott. Sokszor hallottunk fütyülést és emlegetni azt a bizonyos „téli hol­mit”. Annyi tény, hogy nagyon barátságosan teltek a percek ... A 45. percben váratlan fordulat következett be a pályán. Szabó jó cselekkel tisz­tára játszotta magát, majd Winter mellett a jobb al­só sarokba lőtt. 2:1. Szünet után Lutz mellé bombázása jelentette az el­ső eseményt. Az 51. perc­ben már azt hittük sikerül Ezen a mérkőzésen is Kreidli tűnt ki ügyes szerelései­vel. A képen éppen a 7-es számú Szabót választja cl szabályos eszközökkel a labdától. ben Pasek átadásával Bala­toni tört kapura, de Timler jóütemű lábravetődéssel megmentette kapuját a gól­tól. A barátságos pontosztoz­kodással végződött mérkő­zés után csalódottan távo­zott a közönség, a Széktői Stadionból. A Dózsától lé­nyegesen többet várt min­denki, hiszen, a csapatban levő tudás alapján bizto­san kellett volna legyőzni a fővárosi együttest. Még Hivatalos totónyeremények A heti totófordulóban tizen­öten értek el 13 találatot 32 076 forintos nyéreménnyel. Közülük tizenegyen a plusz 1-es találatért 65 650 forintos össznyereményben részesülnek. A 295 darab 12 találatért 1Ö87. a 3664 darab 11 találatért 88. a 21 543 darab 10 találatért 22 forintöt fizetnek. Hivatalos totóeredmé­nyek: 1, x, x, x, X, x, 2,1, x, 1, 1, 1, 1, 1. és Paisekot. Az ellenfél csa­patából Timler, Keul, Rixer és Alapi játszott a legjob­ban. Wottava játékvezetőt nem állította komoly feladat elé ez a találkozó. M. I. A LABDARÜGÖ NB I. B Állasa 1. Videoton 30 21 3 6 80:36 45 2. SZEOL 30 16 8 6 57:37 40 3. ZTE 30 12 10 8 49:31 34 4. Oroszl. 30 14 6 10 47:41 34 5. Pécsi B. 30 13 8 9 40:36 34 6. Bp. Sp. 30 11 11 8 54:42 33 7. Várpalota 30 14 5 11 41:33 33 8. Kecském. 30 12 8 10 37:29 32 9. Békéscs. 30 12 8 10 45:40 32 10. SZMTE 30 8 12 10 32:40 28 11. Szállítók 30 9 9 12 42:49 27 12. MAVAG 30 10 7 13 32:40 27 13. Sz. MÁV 30 10 6 14 33:39 26 14. BKV Elő. 30 7 12 11 28:36 26 Í5. Győri D. 30 8 9 13 33:48 25 16. Ózd 30 8 T 15 33:42 23 17. Miskolc 30 7 7 16 24:51 21 18. Nagybát. 30 8 4 18 27:64 20 Bp. Spart.—Pécsi Bányász 3:0 SZEOL—Ózd 2:0 Videoton—BKV Előre 3:2 Miskolc—Nagybátony 2:1 Szolnoki MTE —Békéscsaba 0:0 Oroszlány—Várpalota 1:0 ZTE—MAVAG 1:1 Győri Dózsa— Szfv. MÁV 1:0 Értékes döntetlen a fővárosban BP. VEGYIMŰVEK—SOLTVADKERTI TE 1:1 (1:0) kiegyenlíteni, de Balatoni teljesen tisztán állva a ka­pu mellé lőtt. Ezután előbb Lódi. majd Bánhidi lövése kerülte el a Szállítók ka­puját. Érdekes körülmé­nyek között született. meg a kiegyenlítő gól. A 68. percben Gyiffkót — Por­handa, Kisst pedig Pasek váltotta fel. . A 70. percben pontos összjáték után Lutz lőtt ka­pura. Timler ujjheggyel tol­ta,szögletre a labdát. A be­ívelt szögletből újra Lutz fejelt a kapura. Timler most is szögletre mentett. A baloldali szöglet után Pasek kapta a labdát, s lövése nyomán a labda Budapest, 300 néző, ve­zette: Cseh. Soltvadkerti TE: Mayer — Gilich (Gusztos), Mészá­ros, Frittmann — Benkő, Markó — Hirsch, Tóth B., Schmél, Filus, Ledniczki. Edző: Várhegyi Ferenc. , Kezdés után nagy erővel támadott a fővárosi csapat és már a 7. percben meg­szerezte a vezetést. Kovács beadásából, a megtorpant vadkerti védők között. Aus- pitz lőtt a hálóba. 1:0. A gól után is a hazaiak ma­ródiak támadásban. Enyhe fölényt harcoltak ki. A 25. perctől a Soltvadkert vette át a játék irányítá­sát. A 32. percben Schmél a 36. percben Meskó, a 38. percben pedig Hirsch pró­bálkozott kapuralövéssel — eredménytelenül. . Szünet után • a vendégelt folytatták támadássoroza­tukat és a 61. percben egyenlítettek. Tóth B. át­adásával Ledniczki elfutott a balszélen, a kapus a tisz­tán álló Schmelre helyez­kedett és így a balszélső akadálytalanul juttatta a labdát a hálóba. 1:1. Az utolsó negyedórában ismét a Vegyiművek veszélyeztet­tek, de a vadkerti védelem megőrizte kapuját a gólok­tól. A Soltvadkert minden tagja jól megállta helyét. Ismét előbbre lépett a Vasas ázi Fasas—Szolnoki MÁV 3:1 (1:0) kiskunt élegyh \ Kiskunfélegyháza, 1400 néző, vezette: Báli. Kiskunfélegyházi Vasas: Bolya — Bense, Cserkó, Villányi — Sántha,, Sahin — Kelemen, Bálint, Farkas, Ézsi, Csermák. Edző: Fejes József. Szolnoki MÁV: Donka — Füle, Abonyi, Tóth II. — B. Nagy, Földesi — Urbán (Kucser), Pintér I., Sülé, Szolnoki, Kelemen. Edző: Horváth János. Szélcsendes időben, kitű­nő talajú pályán került sor a két csapat találkozójára. Az első percekben a ven­dégek kezdeményeztek, de Pintér és Szolnoki lövéseit Bolya hárította. A hazai csapat nehezen kapott láb­ra. Az első komoly táma­dást a 9. percben vezette, amelynek befejezéseként Ézsi magas lövését lehúzta a kapus. A 15. percben Vil­lányi beívelését csak má­sodszorra tudta fogni Don­ka. Utána Csermák alig fe­jelt mellé. A következő per­cekben két nagy helyzet maradt ki a szolnoki kapu­nál, Bálint és Farkas „jó­voltából”. A 25. percben Urbán a Vasas hálójába ta­lált, de már az alapvona­lon kívülről hozta vissza a labdát. A 30. percben Villányi beívelt labdáját Donka lábbal mentette a partvonalon túlra. A 35. percben Villányi kereszt­labdával futtatta Kelement, aki kapu elé ívelt. Csermák kapta a labdát és mintegy 5 méterről a hálóba fejelt. 1:0. A következő percekben a vendégek két szöglethez jutottak. Az egyikből Abo­nyi alig gurított mellé. Szünet után a MÁV fel­adta a védekező taktikát és támadásba lendült. Ennek ellenére az első komoly helyzet a szolnoki kapu előtt adódott. Villányi lab­dáját Kelemen Farkas elé perdítette, de nem sikerült az akciót befejeznie. Ez után Kelemen szögletét ka­pásból lőtte kapura, de mellé csúszott a labda. A 65. percben ismét Sántha veszélyeztette Don­ka kapuját, majd Villányi szöktette Kelement. Átadá­sát Csermák lőtte a hálóba. 2:0. Ezt követően Bolya két veszélyes lövést védett. A 70. percben Szolnoki kitört a védők közül, Bolya kifu­tott a kapujából és lábbal akart menteni, de a labda Cserkó hátára pattant, on­nan pedig a játéktéren kí­vülre. A 78. percben Szol­noki erős lövése a kapufá­tól vágódott vissza a me­zőnybe. Sülé közeli bombá­ját Bolya bravúrral védte. Ez után Csermák lesből fe­jelt gólt. Szorongattak a vendégek. Előbb Cserkó, majd Sahin mentett a ka­pu közeléből. A 85 percben Kelemen pontos beadását Szolnoki a felső sarokba lőtte. 2:1. Egy ellentámadás alkalmával Sahin a kapufát találta el — jó helyzetben. A 87. percben Sántha, Bá­lint, Kelemen adogatás után Kelemen volt eredmé­nyes. 3:1. A kiskunfélegyházi piros­kék együttes folytatta hazai győzelemsorozatát. Otthoná­ban lejátszott 7 őszi mér­kőzésből 14 pontot szerzett, 21:4-es gólaránnyal. Most a táblázat 5. helyére került. A Vasas minden csapatré- sze átlagon felüli teljesít­ményt nyújtott. A szolnoki együttesből Szolnoki, Földe­si és Abohyi tűnt ki. NB II. KELETI CSOPORT 1. DVSC 27 15 9 |3 38:13 39 2. Jászber. 27 16 4 7 42:32 36 3. Budafok 27 14 7 6 51:27 35 4. Pénzű. 27 11 10 6 34:25 32 5. Kfháza 27 13 5 9 45:42 31 6. Gyula 27 10 10 7 39:27 30 7. KISTEXT 27 11 7 9 38:33 29 8. Sz. MÁV 27 11 6 10 37:41 28 9. MGM D. 27 9 9 9 35:27 27 10. SZVSE 27 9 8 10 34:34 26 11. Bocskai 27 8 9 10 47:49 25 12. Cegléd 27 9 6 12 45:40 24 13. Sz. Dózsa 27 9 6 12 38:37 24 14. KTE 27 6 7 14 32:47 19 15. K. Tüzáll. 27 4 7 16 24:59 15 16. M.-kOVh. 27 4 4 19 22:68 12 A forduló eredményei: Sze­gedi Dózsa—K. Tüzátfó 6:3, Gyula—Jászberény 1:1, SZVSE —Mezőkovácsháza 2:0, DVSC— Cegléd 1:1, Budafok—Pénzügy­őr 3:1, Bocskai SE—KISTEXT 2:2. Megérdemelt vereség MGM Debrecen-Kecskeméti TE 3:0 (2:0) Debrecen, 500 néző, ve­zette: Hévízi. MGM: Szabó II — Vasas, Korodi, Sidó — Kádár, Oláh — Molnár, Kovács II, Szabó I, Kraszni, Ko­vács I. (Gyombér). Edző: Imii István. KTE: Molnár — Gudri- cza (Pongrácz), Fekete I, Suhajda dr. — Franckó, Pavlovics — Parádi, Má- nyoki, Beregi, Szőczey, Barta I. Edző: Vass János. A KTE nem sokkal a mérkőzés előtt érkezett vo­nattal Debrecenbe, s gyors ebéd .után máris a Nagy­erdei Stadionba tartott a csapat. Kissé fáradtan mozgott a KTE az első ne­gyedórában, s ennek volt köszönhető, hogy az 5. percben Barta I, majd né­hány perccel később Pa- rádi hagyott ki egy-egy ke­csegtető gólhelyzetet. Mind­ketten a kapu mellé lőtték a labdá^. Egyre többször veszélyeztetett ezután a Kiskunfélegyháza, 500 né­ző, vezette: Beke és Mol­nár. A félegyházi ökölvívók még nem- adták fel a har­cot, hogy kivívják a bent- maradásukat az NB I. B- ben. A csapat minden tag­ja dicséretet érdemel küz­dőszelleméért. Különösen tetszett, a közönségnek Tí­már, Péntek, Kozák és Németh öklözése. A Kun Béla SE győzelmével meg­nyílt a lehetőség, hogy a még hátralevő mérkőzése­ken kivívja a bentmara- díshoz szül - -?es pontok--. Eredmények (elől a fél - vházi ötlözők): Papírsúly: Tímár döntő fölénnyel győz Princz ellen. I hazai csapat. Fürge csatá­rai révén gyakran „kever­ték” meg a KTE védel­mét. A 18. percben Kraszni futott el a bal oldalon, be­felé húzott, majd a kifutó Molnár mellett a hálóba lőtte a labdát. 1:0. A* újabb gólra sem kel­lett sokáig várni a hazai közönségnek. A 23. percben ismét Kraszni indult el a KTE kapuja felé. Befelé csele­zett, becsapta Fekete I-et és Suhajda dr.-t is, majd pontos lövést küldött Mol­nár kapujába. 2:0. ' Ezután Gudricza egy összecsapásnál megsérült, de tovább játszott. A fél­idő hátralevő részében felváltva támadott a két csapat. Gólveszélyes hely­zet azonban egyik kapu előtt sem alakult ki. Szünet után néhány per­ces játék után a lábát fáj­laló Gudricza helyett Pong­2:0. Légsúly: Kérdő ponto­zással szenved vereséget Fábiántól. 2:2. Harmatsúly: Péntek ellen Sánthát sérü­lés miatt leléptették 4:2. I Pehelysúly: Balzsai edzője feladta Orbán ellen. 4:4. ( Könnyűsúly: Oláh ponto- i zással győzött Sándor el- í len. 6:4. Kisváltósúly: Ko- I zák ellen vérzés miatt le­léptették Vargát. 8:4. Vál­tósúly: Zsákai—Konyha j döntetlen. 9:5. Nag.yváltó- I súly: Ördögh pontozással vesztett Csikóval szemben. 1:7. i?ö>:épsúly: Deák pon- >zással vesztett Pappal emben. 9:9. Félnehézsúlv: Németh pontozással győ­zött Bácsik ellen. ll:9. Ne­hézsúly: Szabó ellenfélnél- ( kül győzött. 13:9. rácz jött be. Néhány gyors kecskeméti roham után újra a hazaiak irá­nyították a játékot. A 65. percben Fekete I és Ko­vács I a labdáért vívott harcban összecsapott. A debreceni játékos megsé­rült s nem játszhatott to­vább. Ezután kemény lett a játék, s ebben a hazaiak jártak elöl. A 70. percben Szőczey ívelt átadása tisz­tán találta Barta I-et. A szélső azonban nem tudta helyzetét góllá értékesí­teni. A 80. percben szép ado­gatás után Molnár kapura lőtt, de a labda a KTE- védőkről visszapattant. Ko­vács II lövése utat talált a hálóba. 3:0. i Az utolsó tíz percben mindkét csapat beletörő­dött az eredménybe. A hazai csapat győzel­me egy pillanatig sem volt j kétséges. A fáradt KTE nem tudott különösebb el­lenállást tanúsítani a für­ge debreceni csatársorral szemben. A hazai csapat­ból Korodi, Kovács II, Szabó I és Kraszni, a KTE- ből Molnár, Pavlovics, S Franczkó és Szőczey já­téka emelkedett ki. A játékvezető hármas jól ráskodott. PETOFi XEP* Magyar uz^jietiistb Munka^pan Kiskun r sjv.i Bl^.)tr«3P is a megvet -anács *apia 'őszerkesztő * Tóth Pa Kiadja Bácf apkiadc Vállalat ;iós Kiad-' i: V!-/ei i?n ) Szerkeszt ae skemét '’áros ranédsna Telefon 26-19 »6 16 ^“rkesztf* OIZ Olt« a á- 10-38 Kiadóhivatal ^'aoad«** ér < Telefon 17-09 - r leszti a Mas var Posta merhető >* oeivi oost^» .'"kn$ K?7ho,5ttőkn':-•*«» ii- «et '»•SnaDrt >n — forint mv mii '■'**» roi- n H-89 Index: 25 065 Ökölvívás Értékes télegyházi siker az \B l. B-ben KUN BÉLA SE—BORSODI BÁNYÁSZ 13:9

Next

/
Thumbnails
Contents