Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Mit akar a Fiatal Alkotók líigy-ket évvel ezelőtt, amikor először figyeltünk fel rájuk, magunk sem hittük volna, nogy közvük néhány igazán tehetséges alkotó rejtőzik, „Szabálytalanul” kezdtek el dolgozni: kiállításokat rendeztek az utcán, néhány iskolában, kollégiumban, irodalmi esteket tartottak különféle — nyíl. vánosságot nélkülöző — helyeken, alkotói csoportosulást verbuváltak, melynek presszó és magánlakás volt a törzshelye. Működésükre a kulturális élet vezetői is felfigyeltek Kecskeméten. Kezdtek megismerkedni velük, megnézték a munkáikat, kritikát mondtak műveikről, lehetőséget teremtettek rendszeresebb alkotói tevékenységükhöz. így került sor — elsősorban a KISZ városi vezetőinek támogatásával — most már több „hivatalosabb”. megmozdulásukra. Sőt, még a Televízió is érdemesnek tartotta, hogy bemutassa őket a közönségnek. Közben — a sokszor különös, egyéni, olykor meghökkentő hang, ábrázolásmód miatt is — a legkülönfélébb legendák kaptak szárnyra velük kapcsolatban. Természetesen volt is bizonyos fokig alapjuk ezeknek a mendemondáknak, egyesek zavaros, káros nézeteket vallottak, de ez már többnyire a múlté, a legjobbak, legtehetségesebbek, fokozatosan elhatárolták magukat ezektől, s néhányan megváltoztak, lehiggadtak, tartalmasabb, igazabb, emberibb mondanivalót kerestek. Ilyen előzmények után érthető, ha felmerült az igény részükről: adjanak nekik állandó helyet, és akadjon egy szerv, intézmény, amelyik melléjük áll, megértve törekvésüket, segítse őket tehetségük kibontakoztatásában. A Kecskeméti Városi Művelődési Központ a KISZ javaslatára elvállalta ezt a szerepet. Összehívta őket beszólgetésra, meghallgatta elgondolásukat, terveiket. S mivel megnyugvással tapasztalták a kulturális vezetők, hogy a fiatalok szándéka tökéletesen beleillik törekvéseinkbe, helyet adtak riekik, és támogatásukról biztosították őket. Megalakult hát a Fialal Alkotók Klubja. Tömöríti, összefogja a Kecskeméten élő legfiatalabb alkotókat. Köztük több olyan van, aki a megyei folyóiratban, a Forrásban már szerepelt műveivel, s kiállításokon, szerzői esteken a közönség rokonszenvét is megszerezte. Természetesen nem egyformán tehetséges mindenki, aki részt vesz a klubnak a munkájában. De ki lenne képes most még eldönteni felelősséggel, ki az igazi tehetség? A 18—20 éves, alkotási vággyal teli fiatal szinte naponta változhat, fejlődhet. Éppen erre kell alkalmat adni nekik. Ezért is lehet dicsérni a művelődési központot, hogy ezt időben felismerte. Ezeknek a fiataloknak máris elég nagy táboruk van. Megérdemelnék, hogy az irodalmai kedvelők népes táborának idősebbjei is érdeklődést mutassanak irántuk. Ezzel is elősegítenénk, hogy még jobban megtalálják a helyüket, művészi alkotó tevékenységük társadalmilag leghasznosabb területeik —a m— Bodri Ferenc; Ketten Lexikonok kis hibával AZ UTÓBBI tíz évben az irodalmi élet egészséges dekoncentrációjának lehetünk tanúi. Ma már lehetetlen volna igaz képet kapni a mai magyar irodalomról, művészetről, kritikai irányzatokról, ha pusztán a fővárosban megjelenő folyóiratok alapján ítélnénk meg. Még örvendetesebb, hogy a vidék publikációs fórumai nem a nagy lapokból kimaradt, másodrendű tehetségek mentsvárai, nem is a helybeli, önképzőkörhöz hasonlatos irodalmi társaságok orgánumai. A szerkesztőségek szemmel láthatólag kerülni igyekeznek a kisszerű provincializmust, de igyekeznek visszatükrözni tájegységük életének jellegzetességeit, föltárni múltbeli értékeit. Mindennek elmondására az kínált alkalmat, hogy a szegedi Tiszatáj, a debreceni Alföld, a pécsi Jelenkor, a miskolci Napjaink, ps a kecskeméti Forrás után új vidéki irodalmi, művészeti, kritikai fórumot köszönthetünk. Az Életünk Szombathelyen jelenik meg, a Forráshoz hasonlóan kéthavonként, a négy nyugat- d.unántúli megye, Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala közös vállalkozása. Az Életünk története a Forráséhoz hasonló: hat éven át antológia formájában jelent meg, rendszertelen időközökben. Azóta — mint Kulcsár János főszerkesztő írja beköszöntőjében — felnőtt az Életünk körül egy olyan alkotó közösség, mely megérdemli munkálkodása alapján az antológia folyóirattá válását:' VÉGIGLAPOZVA az ízléses kiadványt, indokoltnak érezzük az átalakulást. A szépirodalmi rovatban számos országosan ismert névvel találkozunk. Fekete István most készülő regényéből közöl egy tőle megszokott, ízes stílusú részletet, Káldi János és Vasvári István versekkel jelentkezik. Feltűnő, hogy a folyóirat nem szenved novellaszűkében, hat elbeszélést is közzé tesz, különösen Pozsgai Zoltáné és Fázsy Anikóé sikerült írás. Sok fiatal költő nevével ismerkedhetünk meg, egyikét-másikét, például Pécsi Gabrielláét, Patka Lászlóét, egy vers alapján is érdemes megjegyezni. A tanulmányok és a közlemények között két különösen figyelemre méltó írás van: Kassák Lajos 1964-es, keserű hangú naplójegyzete és Andrássy Kurta János kissé túlméretezett, de így is izgalmas régészeti elemzése az ókori eredetű magyar emlékekről. Igényesnek ígérkezik a többek között Pomogáts Béla, Káldi János írásait tartalmazó kritikai rovat is, viszont meglehetős hiányosságnak érezzük, hogy a mai társadalmi valósággal foglalkozó riport, szociográfia vagy publicisztika nincs a folyóiratban. ÖRÖMMEL köszöntjük az új magyar folyóiratot, és érdeklődéssel várjuk következő számait. SZ. J. Ténagy Sándor: Szerda Csak el ne múlna ez a nap! Csak ne kellene bezárni a kaput! Ülnék csak, mindent elfogadnék, a test, az ész határait, haragos nyugalmát, a türelmetlenség ostorcsattogását, a vér kiserkent forrásait ' megszabdalt bőrömön. 5 Mindent elfogadnék, a békétlenség uralmát, í az elérhetetlenség kő-képződményeit, melyek érdemesek a csodálatra, a szorongató szerelmet, megszenvedett mindennapi bizonytalanságomat. < MA AMIKOR a helytörténeti-honismereti kutatómunka olyan méreteket öltött hazánkban, hogy a legkisebb településeken is találkozni ilyesfajta tevékenységgel, különös jelentőségű lett minden olyan kiadvány megjelentetése, amely valamilyen segítséget tud adni e sokirányú munkálatokhoz. Elsősorban a lexikonoknak nőtt meg a szerepük. Mindenki természetesnek veszi, hogy egy- egy vitás kérdés felvetődésekor fellapozza a szaklexikont, amely megadja a megnyugtató vagy a vitát eldöntő választ. De így van-e? Eldönti-e megnyugtató módon minden életben a vitát a lexikonban szereplő adat? Sajnos, nem. írtunk más alkalommal is arról, mennyi a pontatlanság ezekben a kötetekben. Egymásnak elPálfy Oil'-', av szobra 19111 lenfcmomdó, pontatlan adatok tömegét találja, aki egy kis fáradságot vesz az ösz- szehasonlításokra. Az Életrajzi Lexikon II. kötetének megjelenése alkalmából ismételten Összehasonlítottuk a különböző lexikonok megyénkkel kapcsolatos adatait. Az eredmény elszomorító. A TELJESSÉG igénye nélkül nézzünk néhány példát. Molnár Erik az E. L. szerint Újvidéken, az Irodalmi Lexikon szerint Fiumében született, Azi Árpádkori társadalom című könyve az I. L. állítása alapján Debrecenben, az É. L. szerint Budapesten jelent meg. Ugyanő az E. L. szerint Sáentmiklósy Lajos, a „Kecskeméti Jelesek” szerint Szentmifclóssy László álnéven írt. Móra Ferenc kétszer született: 1879. július 19-én is, (É. L.) és július 17-én is. (I. L.) Rudnay Gyula, a klasszikus festő viszont kétszer halt meg: az E. L. szélűit 1956-ban, az Üj Magyar Lexikon szerint 1957- ben. Melyiknek higgyen a jószándékú olvasó? Lech- oer Ödön építészről azt állítja a Művészeti Lexikon, hogy 1845. augusztus 17-én született. Az É. L. viszont azt, hogy augusztus 27-én. Mátyási Józsefnek — nem hiába volt vele a sors amúgy is igazságtalan — kijutott a lexikonok viccelődéseiből! Azt írja róla az E. L., hogy 1765-ben III. 25-én született. A „Jelesek” szerint III. 21-én. Az É. L. állítása szerint 1849. X. 15-én halt meg, az 1. L. ®erint I. 5-én. Am ez még nem elég: az É. L.-ból azt tudjuk meg, hogy 1828-ban jött Kecskemétre, a „Jele- : sek’ -ből viszont azt, hogy 1824-ben. Melyik áz igaz? Az pedig már másfajta — : súlyos! — hiba, hogy Má- : tyási József nem érdemelt 1 egyetlen sort legalább az Üj Magyar Lexikonban! Kifelejtették, úgy látszik. Szabp Kálmán, a jeles 1 néprajztudós sem érdemelte meg, hogy az U. M. L.- ban helyet kapjon. Az E. L. és a „Jelesek” is más időpontot jelöl születése napjául. Az előbbi 1886. sz-ptember 1-et, az utóbbi szgotember 11-et. Ugyancsak róla az E. L. elhallgatja, hogy haláláig a Néprajzi Társaság alelnöke volt, de azt tudatja, hogy két évig bölcsészetit h?’lgatott. Melyik a fontosabb, lényegesebb adat? A KECSKEMÉTI születésű Szerelemhegyi András író, zeneszerző rekordot ért el: háromszor halt meg a lexikonok szerint! E. L.: 1826. I. 17., I. L.: 1825. I. 11., „Jelesek”: 1825. I. 15. Róla azt írja az É. L., hogy 1793-tól tagja az első magyar színtársulatnak, a „Jelesek” szerint viszont 1792- től. Székudvari János krónikaíró nevét a „Jelesek” Székudvardy-nak írta. „Élete főműve az É L. szerÍrií „Sűrű siralmakkal rakott jajhalom”, a „Jelesek” szerint „Sűrű sírhalmokkal.áz I. L. szerint „Sűrű siral- mokkal...”. Róla még azt olvassuk az É. L.-ban, hogy rektor volt, a „Jelesekében viszont azt, hogy kollégiumi tanár. Még ez sem elég: Az É. L. azt állítja, hogy 1707-ben írta művét, a „Jelesek” azt, hogy 1708-ban. Váczy János irodalomtörténészt sem kímélték: A Tompa Mihály emlékezete című könyve 1918-ban jelent meg. Ezt mondja róla az É. L. Az U. M. L. meg azt, hogy 1908-ban. Továbbá az É. L. azt írja, hogy gimnáziumi tanár lett 1891- től, s az I. L. azt, hogy 1893- tól. Ez sem elég még. Az É. L. szerint 1887-töl az Országos Széchényi Könyvtárban, az I. L. szerint ettől kezdve a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott. László Károly, aki Kossuth titkára volt, nem kapott helyet az U. M. L.-ban. Az É.L.-ból azt olvassuk, hogy 1893-ban halt meg, a „Jelesek”-ből azt, hogy 1894- ben. Az É. L. szerint 1871- ben jött Kecskemétre, a „Jelesek” szerint 1867-ben. A kiskunfélegyházi Móczár József irodalomtörténész 1867. IX. 20-án született. Ez áll az I. L.- ban. Az É. L.-ban ezzel szemben az hogy 1869. IX. 30-án. Van a lexikonokban ilyen találóskérdés is: hogyan arathatott Örkényi Strasser István szobrász 1935-ben és 1937-ben sikereket kiállításokon (É. L.), hä 1940-ben állította ki műveit először (Művészeti Lexikon)? ÉRDEMES megemlíteni néhány nevet, akik nyilván tévedésből maradtak ki lexikonokból. A hatkötetes Természettudományi Lexikon adhatott volna egy-két sort legalább a bajai születésű Schulhof lápot csillagásznak, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Es a kalocsai Speiser Ferenc természettudósnak, valamint Szabiik István ugyancsak kalocsai fizikusnak. Tábori Róbert író (aki különben született Bácsalmáson is és Bács- madarason is) terjedelmes helyet kapott az Irodalmi Lexikonban, és az Életrajzi Lexikonban, de egyetlen sort nem érdemelt az Uj Magyar Lexikonban. Nyílván ez is tévedés lehet. Az Irodalmi Lexikon is hálátlanul bánt el például a kecskeméti születésű Sáníha Károly (a „Jelesebben Sánta) költővel. A tá- gabb területű és kisebb terjedelemmel rendelkező É.L. szánt neki helyet, a szaklexikon nem, s ez érthetetlen. Ugyanezt kell megemlíteni Péter Dénes kiskunhalasi íróval kapcsolatban is. Mátis Kálmán is igazságtalanul maradt ki a Művészeti Lexikonból. ANNAK viszont örülünk, hogy olyan nevek, mint Lestár Péter, Marton Sándor, Markovits Mária bekerültek az Életrajzi Lexikonba. De azt nem értjük, hogy a „Jelesek”-ben miért kell hiába keresnünk Marton Sándor nevét? Itt említenénk meg, hogy a „Kecskeméti Jelesek” című könyvből több olyan név kimaradt, melynek feltétlenül ott lenne a helye. Molnár József író, Móricz Károly jogi író, Németh László híres gyógypedagógus, Papír Sándor színész, Papp György nyelvész, Réthey Ferenc jogi író (akinek tucatnyi könyve jelent meg), Szakács Andor író több országos. lap szerkesztője, s kecskeméti születésű, Szigetvári Iván irodalomtörté, nész, Vitéz Mihály író, és Zalai Szalay László író (o alapította az első kecskeméti napilapot). A hibákat, pontatlanságokat, az egymásnak ellentmondó adatokat sokáig lehetne még sorolni. Csak azt, ami megyénkkel kapcsolatos. Hát még', ha a lexikonok teljes anyagát feldolgoznánk ! Külön kötetet töltene meg a hibáik tömkelegé. az Életrajzi Lexikon szerkesztői helyesen jártak el, amikor a II. kötet függelékében helyreigazítottak sok olyan adatot, amely az első kötetben tévesen szerepelt. Varga Mihály #
