Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
II>ODf\LO/V% Fehér öklöm, fehér virágom Megsokasodtam vétkeimben valahol varrják már halotti ingem valahol értem harang kondul öreg ajtók sarka csikordul öreg lovak öreg szekérrel sörény-erdők tajtékzó dérrel orgona szól és varjú károg fehér ingekből vér szivárog fehér virágok letört szára kis hazugságok dadogása. Százszor mondott, sohsem hitt érvek semmiért bejárt messzeségek semmiért kapott sebek, vádak felnövésben levágott szárnyak teljesnek hitt féligazságok ébren már megtagadott álmok fehér bottal kopogó lélek nyitott sebre ököl-ütések. Mert mások poharából ittam mások hamis könnyével sírtam mások tüzérnél melegedtem s végül másoknak mása lettem. Mindig mások és mindig mások fehér ingemből vér szivárog. Fehér öklöm, fehér virágom sima homokban puha lábnyom zöld ég alatt pasztell-zöld házak piros lombjai piros fáknak - sínek leszögzett kondenz-csflcja ezüst kővel ezüst parittya ezüst vízben fuldokló árkok szívemből nyíló kék virágok . Madár rikolt, kering felettem nyugalma nem elérhetetlen méltósága már rég nem vádol nem iszom mások poharából mások tüzénél nem melegszem. Csillagom van, kardom, keresztem. Bényei József: ALKALOM Tavaszok, nyarak és ködök. kristály-havak, harmincszor forduló örök élet-darab, asszonyok édes illata, könyvekbe zárt, egyetemesté nőtt haza, ember, világ, i tér és idő, mit két karom átérhetett. Vissza nem térő alkalom, < hogy élhetek. > Becse/ Tóth György: < A vajai kastélykertben a titkuk a kastélykertet beszőtték mint a pókok a délutánt hogy végre este legyen , a rigók' szemérmetlenül ülték nászukat ; fény tócsák hintáztak a fűhabokon | és fehérek voltak a nyírfák i tiszták és érintetlenek a fillagoriát repkény folyta körül tudta — oda belépni nem szabad | nyáron sást és eperágat táncoltatott a szél télen havat és csupa remegés volt minden bokor évszázadok riadó neszeit rejtették fejletlen mellükre a harsak gyökerei; bukkantak elém a vakond-feltúrta úton és siető gyíkocskák szisszentek — várj csak Majd — amikor a - este sötét vattával tömi el a kacér kis tisztásokat akkor a titkok mind-mind kinyílnak és mindenik tölgylevél varázsos álmot ad s a kastély is kigyullad és minden ághegyen tűz lesz és piros kis árnyak a titkok a kastélykertet beszőtték mint a pókok a délutánt de nekem nem volt időm _ hús és vér embereknek akadt mondanivalóm a kerten túl vártak Kovtun tábornoknak, Kecskemét díszpolgárának Szimferopolban kiadott Magyar Rapszódia című könyvéből. A Dunánál találkoztunk először, azon a napon, amikor a zászlóalj bátor ellentámadással a Ka- gul-tóba szorította a fasisztákat és néhány tucat hadifoglyot ejtett Szolgálati kötelességből — felderítő voltam akkoriban — el kellett hozzá mennem, kihallgatni a foglyokat. A parancsnoki fedezék bejáratánál kék szemű százados fogadott. A huszárosán félrecsapott sapka alól kilátszott aranyszőke haja. — Petrás — nyújtotta a kezét, -r- Telefonon már értesítettek, hogy jön. Szóval ilyen. Első látásra sehogy sem gondolná az ember, hogy példátlan bátorságáról már a háború első napjaiban legendák keletkeztek. ...Míg vártunk a foglyokra, beszélgettünk. A legutóbbi csatákról, a katonák, a parancsnokok önfeláldozásáról. Azután észrevétlenül rátértünk a háború előtti napokra. — Nem tudja, sikerült-e a családoknak elvergődniök Odesszáig? — kérdezte. A katonák családját mindjárt a háború első napjaiban a hátországba küldték. De valaki elterjesztette, hogy Odessza alatt szétbombázták a szerelvényt a fasiszta repülők. — Legyen csak nyugodt. Már valahol Harkov környékén vannak. — No, az enyémek Poltavánál tovább nem mennek. Ott vannak az összes rokonok. — Maga poltavai? — kérdeztem. — Én? Ugyan! A feleségem szülőföldje. Az én hazám nagyon messze van. Mintha felhő suhant volna át arcán, gondterheltté vált, szemében bánat csillant. — Hová való? — Megmondom, de ne csodálkozzon. Magyar vagyok, az én hazám Magyarország. Tizenhét éves voltam, mikor a Szovjetunióba kerültem és látja, a Vörös Hadsereg parancsnoka lettem. — Kommunista? — Igen, huszonhéttől. Komszomol-mozgósítással kerültem a hadseregbe... Elővezették a foglyokat, a beszélgetés megszakadt. Készültünk az újabb támadásra. Petrás kiment a szakaszokhoz, én pedig befejeztem a foglyok kihallgatását és visszatértem a parancsnokságra. 1^1 ásodszor Odessza alatt találkoztunk, akkor már ■ * mindketten ezredparancsnokok voltuík, én a lövészeknél, Petrás a lovasságnál. Amikor Dalnyik alatt a fasiszták át akarták törni védelmi vonalainkat, a hadseregparancsnok felhívott: — Tőled balra rés keletkezett, odairányítottam a hetedik lovasezredet, hogy elzárjuk. — Lukasukot? — kérdeztem. — Nem, Lukasuk súlyosan megsebesült. Az ezred parancsnoka Petrás őrnagy. —- Az, aki zá.szlóaljparanesnok a 31. ezredben? — Volt zászlóaljparancsnok, most ezredparancsnok. További intézkedésig irányításod alá tartozik az ezred. Petrás felkeres. Tájékoztasd a helyzetről, jelöld meg a feladatot 4® biztosítsd a tüzérségi támogatást... — Elárulta a gyalogságot? Felcserélte a puskát a szablyára — mondtam Petrásnak, mikor felkeresett ál. lásomban. — Ugyan, dehogy! Ellenkezőleg, visszatértem. Akkor csöppentem a gyalogosokhoz, mikor átszervezték a lovasságot. Volt idő, mikor a hadseregparancsnokkal együtt verekedtünk a baszmacsokkal. Akkor még szakaszparancsnok voltam. — Tudja, hogy irányításom alá tartozik? •— Igen, a hadseregparancsok közölte velem. Remélem nem lesz oka panaszra. ^Megbeszéltük a helyzetet, kimentünk megnézni .az * ■ ezredet és terepszemlét tartottunk. Megfigyeltem, hogyan viselkedik Petrás a személyi állománnyal.. Nem tűnt ki valami nagy ékesszólással, de egyik parancsnok sem tudott úgy beszélni a katonákkal, mint fi, mert nála jobban senki sem ismerte a katonák savét, hétköznapjait. És ők is szerették parancsnokukat, bár nagyon igényes volt velük szemben. Egymás között csak „bátyó”-nak szólították. Tanúja lehettem egyszer egy ütközetnek, melyet 5 vezetett. Megdöbbentett hidegvére. Nyugodt hangon osztogatta parancsait, irányította a tüzet, a kritikus pillanatban pedig maga vezette rohamra a tartalékot és ezzel eldöntötte a csatát. A rohamok közötti szünetekben Petrás távoli hazájáról mesélt, a magyar forradalomról és titkos vágyáról, hogy hazakerülhessen és otthon is segítsen megteremteni a munkás-paraszt hatalmat. Nem sokáig tartott együttműködésünk Odessza alatt, de barátok lettünk... El kellett hagynunk Odesszát, hogy a Krímben harcoljunk tovább az ellenséggel. Itt találkoztunk utoljára, azokban a nehéz napokban, amikor a hadsereg Szevasztopol felé vonult vissza. Az ellenség igyekezett elvágni utunkat, az Alma és a Kacs folyó völgyében. A háromnapos ütközetben, amelyben részi vett majdnem az egész 11. német fasiszta hadsereg, Petrásnak igen komoly feladat jutott. Ennek végrehajtásától függött, hogy a tengermelléki hadsereg előbb ér-e az Aj-Petri csúcshoz, mint az ellenség. E kkor már a hadosztály egész lovassága Petrás parancsnoksága alá tartozott. 1941. november 2-án estefelé Petrás parancsnoki állására érkezett Petrov, a hadsereg parancsnoka. Kiterítette térképét és odahívta az őrnagyot. — Ide figyeljen Sándor — a hadseregparancsnok először szólította Petrást valódi nevén (eddig mindig Alek- szandmak szólítottuk) — nagyon nehéz parancsot adni azok után, amit a lovasság véghezvitt az Alma folyó völgyében, az átkelés alkalmával. Éppen, ezért kérem, hogy készüljön fel egy újabb, alighanem sokkal nehezebb feladatra. Rendelkezésére bocsátom az összes gépkocsit. Ültesse fel az embereket és amint megkapja rá- diójelzésemet, késedelem nélkül induljanak Albat körzetébe és vágják el a fasiszták útját Jalta felé. Ne feledje, lehet, hogy ettől függ hadseregünk sorsa. — Biztos lehet benne, az ellenség nem tör át — válaszolt Petrás. Petrov elment Néhány percünk volt, csak szerencsét tudtam kívánni és biztattam, hogy minden jól végződik. Kezet szorítottunk, s azt mondta: — Nem én vagyok az első magyar, aki szovjet hazánkért harcol a Krímben. Itt harcolt előttem Kun Béla, Zalka Máté... Remélem, nem hozok szégyent emlékükre. Tudhattam-e. hogy ez volt az utolsó találkozásunk? Petrás teljesítette a parancsot. Elkeseredett harcokban tartóztatta fel a Jalta felé előrenyomuló fasisztákat. Lovasai úgy harcoltak, mint az oroszlánok. A szemtanúk mesélik, hogy maga Petrás többször vezette ellentámadásba katonáit, visszaverve az ellenség dühödt rohamait. Az utolsó ellentámadás alkalmával vesztette életét Az ellenség kísérlete, hogy kitörjön Jaltáig, meg- w hiúsult.Hadseregünk előtt szabad volt az út... Fordította: Sávolt Béla A SZOT pályázati felhívása A SZAKSZERVEZETEK Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a festészet, a grafika, a szobrászat és az iparművészet minden ágában országos pályázatot hirdet. A pályázaton csak hivatásos alkotóművészek, a Mű* vészeti Alap tagjai vehetnek részt új művekkel, amelyek eddig kiállításon még nem , szerepeltek. Egy-egy művész maximálisan 3 alkotással pályázhat, de sorozat esetében grafikából, éremből és kerámiából 5—5 művet is elfogadnak. A műveket kiállításra alkalmas állapotban, nemes anyagban kell beküldeni. A SZOT olyan színvonalas alkotásokra számít, amelyek hazánk felszabadulásának élményvilágából, a dolgozó emberek mindennapi életéből merítik témájukat, a környezet esztétikus alakítását szolgálják és alkalmasak arra, hogy közintézményekben, állami, társadalmi központok székházaiban, művelődési otthonokban, könyvtárakban, klubokban, üdülőkben elhelyezve közkinccsé váljanak. A BEKÜLDÖTT pályaműveket TV. kategóriában bírálják el. a) festészet, b) grafika, c) szobrászat, d) iparművészet. A pályázaton részt vevő művek között mind a négy kategóriában több díjat osztanak ki: Szobrászatban, festészetben, grafikábanr és iparművészeti alkotásokban külön-külön: 1 db I. díj 12 ezer forint, 2 db II. díj 8 ezer forint, 3 db III/ díj 5 ezer forint. A beküldött alkotások szabályos keretek között kerülnek zsűrizésre, amelyben részt vesznek a szak- Vzervezetek képviselői is. A pályaművek beküldésének határideje: 1970. V. 25. A beküldés címe: Magyar Nemzeti Galéria, Bp., V., Kossuth Lajos tér 12. A kiállítás helye és időpontja: Magyar Nemzeti Galéria. 1970. augusztus. A SZOT AZ ILLETÉKES állami, társadalmi, szak- szervezeti szerveknek, továbbá néhány kulturális intézménynek és termelő vállalatnak a kiállításon bemutatott alkotások egy részét megvásárlásra javasolja. SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA Rembrandt: Titus (Becs)
