Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-27 / 275. szám
Pályásat December tizenötödikéig meghosszabbították a KISZ Központi Bizottsága, a Művelődésügyi Minisztérium, valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által meghirdetett „Lenin-poríré” pályázat határidejét. A pályamunkákat továbbra is a Képző- és Iparművészeti Lektorátus székházába (Budapest. I. kerületű Űri út- Ca 54—56. számi kell eljuttatni. Az IFJÜSÄG a pályázaton legjobb eredményt elérő Bács-Kiskun megyei versenyzőt könyvjutalomban részesíti. Pályázat jiiiji!mi!!i!iuiim!iiiiiimiiii!iiii]iimiiiuiiiiniii[iiirr LEJÁRT LEMEZEK Apró település Fülöpszálfás közelében a szép nevű Kurjantó. És most jöhetne a példázat a borsról, mivel az itteni KISZ-szervezet járás- ízerte ismert az aktivitásáról. Hy énkor a hosszú estéken* Hz iskolában szoktak összejönni, beszélgetni egy kicsit* lemezeket hallgatni... Ám éppen e műsorszám kezdetén szokták többen is & távozást választani, érthető módon. A lemezek többsége ugyanis -*■ 16 van összesen — olyan elavult, hogy legyünk kegyesek, a slágermúzeumba való. Talán a Vörös Csillag Termelőszövetkezet segíthetne. Az ajándékot bizonyára megbecsülnék, hiszen a hangminőség miatt . még a Mi fáj ... is játszható. Csakhogy szakálla nőtt időközben. Irodalmi színpad „Felszabadult barátaink életéből” címmel szerkesztett műsort a Kiskőrösi Ligeti Károly Ifjúsági Klub irodalmi színpada. A hazai bemutató után a környező falvakban is fellépnek ezzel a műsorral a kiskőrösi irodalombarátok. ]!!IIII!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!III!IIIII!II!IIIIIIIIIIII1IIIIIIIIII1II1 a \ i: 1« t A kecskeméti Vöröskereszt rajzpályázatát egy tizenöt éves diáklány, Koszta Zsófia nyerte. Az ifjú művész pasztelles forgácsmozaikkal, monoti- piával, tussal dolgozik, és — évek óta batikol Is. Azt hisszük, ezek után valamennyien ráismertetek az immár országos hírű keceli általános iskola volt növendékére. Zsófi néhány batikfestménye pedig jelenleg Indiában van. Reméljük. ott Is sikere lesz. KAPTUNK EGY ÚJSÁGOT Vaskos borítékot ho- ] zott a posta a napok- i ban Kiskörösről. A Pe- | tőfi Sándor Gimnázium í és Mezőgazdasági Szak- í középiskola KISZ-esei ) küldték el a most in- i dúlt „házi újság”, a ; DIÁKÉLET első pél- í dányát. A szerkesztő > bizottság vezetője, Ku- ) tyifa Ilona — lapunk j állandó tudósítója — \ kedves levélben vázol- l ta a Diákélet beindu- > lását, a stencilnyomó í gépen készülő újság 5 remélhetőleg rendsze- s réssé váló témaköreit, és azt a kíváncsiságot, amellyel az első szá- mot várták a diákok. ! Nos, miután mi is elolvastuk az első szá- ' mot, úgy érezzük, a ' Diákélet nem okozha-! tott csalódást. A kiskőrösi középiskolások örömeiről, gondjairól, mindenkit érdeklő té- ; mákról vetették papírra soraikat a szerzők, és ezt bizonyára az is- ! kola minden diákja szí- ! vesen olvassa. Na- gyobb dicséretet nem is mondhatnánk az ■ első számról. Kíváncsi; !; an várjuk a követke-! zőtl < HOBBY Szőrkutyákat gyűjt Al- mási Rozália Kiskunfélegyházán. A gyűjteményben a pulik vannak túlsúlyban. de akad agár, bernáthegyi. sőt. mackó is. Ismét szaporodott eggyel a Ki mit gyűjt lexikon címszóinak száma. Vagyis; ahány ház, annyi állat. RÓLUNK Korunk „legdivatosabb műfaja”, a szociológia. Talán az sem véletlen, hogy a fiatalok érdeklődnek leginkább az Ilyen jellegű tanulmányok iránt. Most jelent meg az első tanulmány- gyűjtemény, amely a munkásifjúságnak, az egyetemi hallgatóknak, a fiatal korú bűnözőknek, az Ifjúság széles rétegeinek politikai, vallási, erkölcsi és szekszuális világképét vizsgálja. A kötet összeállítói: Huszár Tibor és Sükösd Mihály. 4 Szemüvegesek ürügyén Az utóbbi években örvendetesen sok magyar filmalkotást jelez 'fiatal rendező neve. s niég inkább figyelemre méltó, hogy ezeknek a filmeknek a többsége az életbe Indulás, a pályakezdés küzdelmes gondjain töpreng. mint például Szabó István Álmodozások kora, Fazekas Lajos Lássátok feleim, vagy Sára Sándor Feldobott kő című - alkotása. • Ugyanez a téma foglalkoztatja a napokban bemutatott Szemüvegesek című film Író-rendezőjét, Simó Sándort is. Az ő hőse azonban különbözik az említett filmek főszereplőitől. Nem afféle merengő. Urai alkat, mint Szabó Istváné, nem különös egyéniség, mint Fazekas Lajosé, olyan megrázó élményekben sem volt része, mint, Sára rendező — jelöltjének. Elgondolkodtató típus mégis, noha a film művészi színvonala elmarad az előbb említettek mögött. Simó Sándor építész- mérnöke olyan, mint a legtöbb pályakezdő fiatal. Nem rendelkezik különösebb képességekkel, illetve ezt nem is tudhatjuk teljes bizonyossággal, mert amióta megszerezte diplomáját. érdemleges feladatot nem is kapott. Életének ez az a mozzanata. amire fel kell figyelnünk. Tipikus probléma-e nálunk, hogy a fiatalokat nem fogadják egyenrangú félként a rutinos szakemberek? Sok példa bizonyítja, hogy igen. Természetesen senki sem kívánhatja, hogy a fiatal értelmiségiek munkába állásuk után azonnal nagy hírnevet biztosító feladatokat kapjanak. az azonban fölháborító tékozlása a szellemi értékeknek, ha építészvagy gépészmérnököt olyan feladattal bíznak meg, amit technikus vagy éppenséggel szakmunkás is el tudna látni. Sajnos, az Ilyen eset nem megy ritkaságszámba. Még olyan riasztó példákat Is hallottunk megyénkben, hogy az egyik téesz újdiplomás mezőgazdasági mérnökét a gyümölcs piaci értékesítésének megszervezésével bízta meg. Mi az oka ennek a bizalmatlanságnak, és hogyan változtathatnak a fiatalok ezen az áldatlan állapoton? Az ok nyilván abban gyökeredzik (a féltékenységen kívül), hogy más az egyetemek, főiskolák és a munkahelyek követelménye. A felsőoktatási intézményekben többnyire a legkorszerűbb tudásanyaggal Ismertetik meg a hallgatókat, ugyanakkor a termelés színvonala jóval elmarad a tudományos fejlettség mögött. A fiataloknak a szakembergárdába való tökéletes beilleszkedés csak úgy sikerülhet, ha — mint a Szemüvegesek főszereplőjének — szakmájuk sze- retete védelmet nyújt nekik a kisebb-nagyobb napi sérelmek ellen. A másik eszköz az összetartás, egyebek között a KISZ érdekvédelmi funkciójának teljesebb föl- használása. Szabó János Az őszinte szó ereje A KISZ Központi Bizottsága májusi határozata értelmében az ifjúsági szervezetek vezetőinek kétéves mandátuma az idén lejárt. Már augusztusban megkezdődött a vezetőségek újjáválasztásának előkészítő munkája. A felmérések, véleménykutatások is azt Igazolták; sok helyütt szükséges a vezetőségek, titkárok „felfrissítése”. A szeptember közepétől november végéig tartó választásokon elhangzott vélemények megerősítették azt az elgondolást, hogy a KISZ-szervezeteket lehetőleg húsz év körüli fiatalok irányítsák, akikből néhány év múlva már „rutinos”, tapasztalt ifjúsági vezetők lesznek. Az elmúlt napokban Bács-Kiskun megyében Is befejeződtek a KISZ-alapszervezetek vezetőség-újjá- választó taggyűlései. A jegyzőkönyvek már beérkeztek a járási bizottságokhoz. A titkári beszámolókat, a hozzászólásokat összegezve: a vártnál sokkal magasabb színvonalú taggyűléseket tartottak a fiatalok. Elmondották a vezetőségekről alkotott véleményüket, a sport- és a kulturális munka továbbfejlesztésére javaslatokat, tanácsokat adtak. A kecskeméti járás 70 alapszervezete az ifjúsági klubok felszerelését kifogásolta. örvendetes tény, hogy a klubok száma növekedett az elmúlt két év alatt, de a program ösz- szeállítása még mindig nem kielégítő. A kiskőrösi járás 43 alapszervezete a sportmunkát kifogásolta. Igaz, „sztársport” a foci, de a lányok hiába szerveznek kézilabda- vagy kosárlabdacsapatot, anyagi dotációt, segítséget nem kapnak. Sok szó esett a KISZ érdekvédelmi tevékenységéről Is. A tagság zöme megállapította, hogy e téren is fejlődés tapasztalható, de a vezetőségek sok helyütt még nem „állnak sarkukra”, ha bérezésről, lakáskérdésekről van szó. Javult a pártalapszervezetek, g a KISZ-esek közötti kapcsolat. Az idősebbek tanácsokat, javaslatokat adnak a fiatal KISZ-tagoknak. Néhol még javításra, erősítésre szorul ez a kapcsolat. Fülöpszálláson például az Idősebbek az Ifjúsági klubot kocsmának minősítik, s „intézkedésük'* sem maradt el: a művelődési házból elköltöztették a fiatalokat. A fülöpszállásiak feltalálták magukat, s jelenleg a tanácsháza pincéjében létesítenek egy Ifjúsági klubot. A dunavecsel járásban még akadozik a vezetőség ÜjjáválasztásI munka. „Kicsúsztak” a határidőből: az alapszervezetek egy része még adós... Pedig már jócskán sürgeti őket az Idő, ugyanis november utolsó napjaiban megkezdődnek a járási küldöttértekezletek. Kecskeméten ma, november 27-én kerül sor az alapszervezetek járási küldöttértekezletére. A hetven alapszervezet mintegy százharminc tagját küldi el a Szal- vai Mihály Űttörőházban tartandó gyűlésre, hogy javaslataival, véleményeivel segítse a KISZ-munkát. Amennyiben a küldöttértekezleteken Is őszintén el- fnondják a fiatalok a problémákat, megvitatják a szervezetük jelenlegi helyzetét, a hasznos tanácskozás eredménye az elkövetkezendő két évben gyümölcsö- *ik majd. Tárnái László A KLUBÉLETRŐL TANÁCSKOZTAK A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága érdekes témát tárgyalt a napokban. Az ifjúsági klubok munkájáról, a klubok és a KISZ-szervezetek kapcsolatáról, a klubmun. ka további tennivalóiról összeállított jelentést vitatták meg. A KISZ megalakulásától kezdve fontos feladatának tekintette a fiatalok szabad idejének tartalmas kitöltését, és a különféle módozatok közül a klubok alapítása volt a leginkább célravezető. A klubalapítás az utóbbi tíz esztendőben — nyugodtan leírhatjuk — mozgalommá nőtt, megyénkben jelenleg 110 ifjúsági klub működik. A gyakorlat sok helyen azt bizonyította, hogy a klubok lehetőséget adhatnak a KISZ-szervezetnek politikai, tömegszervezeti feladatok végrehajtására, és a fiatalok igényeinek figyelemmel kísérésére. Megyénkben — különö» sen az utóbbi két esztendőben — igen sok segítséget nyújtottak a mozgalomnak a művelődési házak, a termelőszövetkezetek, valamint néhány üzem. A termelőszövetkezetek és a vállalatok 1970_ ben az ideinél is nagyobb összegekkel támogatják az általuk patronált, jobbára az ő fiataljaiknak szórakozást nyújtó klubokat. A további tennivalók közül talán a legfontosabb az ifjúsági kulturális bizottságok létrehozása, valamint a módszertani tanácsadás kiszélesítés se. És — természetesen — újabb és újabb klubok alakítása, hiszen bőven van még „fehér folt” a megyében. K ÖSÖNTYŰ VÁ SÁR Közeledik a Mikulás meg a karácsony, az ajándékboltokban egyre több — néző fordul meg. Lengyel Katalin és Martonosí Rózsa a nyakékek között válogat. „Az ajándékozás gondja egyként sújtja az öregei és a fiatalt — mondták. A kkor hát választunk egy láncot a mamának — amit esetleg mi is hordhatunk”.