Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-23 / 272. szám
8. olflal 1969. november 23, vasamap Szalaghá z Fogalommá lett már a kecskemétiek körében a szalagház, ez a város központjában készülő 177 szövetkezeti lakásos karcsú épület. Az építkezésről rendszeresen beszámoltunk olvasóinknak. Legutóbb arról adtunk hírt — az okok, súlyos mulasztások után is nyomozva —, hogy a szerződésben szereplő eredeti, november 30-i dá. tumra különböző akadályok miatt nem tudja átadni a szalagházat a kivitelező Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Időközben egy újabb gond is felmerült. Kiderült, hogy az OVH Vízügyi Építő Vállalat dolgozói elégtelen munkát végeztek, mivel az új fűtési távvezetéknek a meglevőre történt rákapcso. lásakor a hegesztési varratok egyáltalán nem voltak tökéletesek. A javítás szintén késleltette a szalagház fűtési rendszere beszabályozásának az elkezdését. Csütörtök este végre megérkezett a hőenergia, és elkezdhették a munkát a szerelők. Szombaton a szükségesnél viszont alacsonyabb hőfokú volt a víz. Hétfőtől várhatóan már folyamatossá válik a próbafűtés. Egyelőre az ilyenkor szokásos csöpögé. sek észlelhetők a lakásokban. Kanyó Miklós, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat főmérnöke a hét közepére becsüli azt az időpontot, amikorra tisztában lesznek azzal, hogy mikorra fejezhetik be a munkát. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy december közepén átadhatják az épületet a lakóknak. A fűtésszerelők ma is ügyeletet tartanak a szalagházban. Jó napot, Mongólia ii. — Kiugrunk ide a közeibe. Jövünk és megyünk. Egy kis kóstolónak — mondja Mózes Endre, a vízkutatók vezetője, miközben megigazítja fekete keretes szemüvegét az orrán. A mongol utak jóvoltából szerintem még itthon is. évek múltán is percenként igazgatja majd a szemüvegét, úgy megszokta ezt a moz dulatot. A „kiugrunk’’ való ban nem nagy távolságot jelent mindössze tán’ oda- vissza sem többet, mint másfél száz kilométert. Dzummod, a vízkutatók fő bázisa ugyanis Ulánbátor mellett van A város ajmak székhely, jelentős létszámú település, egy a tizennyolc közül, de a legnagyobbak közül. Persze a „nagyság” itt más mérettel méretik: talán ha háromezer ember lakja Mongólia másfél millió négyzetkilométernyi területének túlnyomó többsége teljesen alkalmatlan a földművelésre. Amit lehet, s ahol lehet művelni, ott már évek óta kísérleteznek és nem is eredménytelenül. Legalább 15 millió birka, vagy hárommillió ló, nem kevesebb tehén, jak s talán a milliós számot is elérő teve adja a mongol gazdasági élet. a nemzeti jövedelem is majd háromnegyed részét. S az ilyen állattenyésztői élet. az éghajlati. s talajtani viszonyok. a krónikus vízhiány aligha teszi lehetővé a gyors urbanizációt, a sokáig való egyhelyben lakást. Ma is mindennapos látvány, amint három-négy tevéből álló karaván bandukol Ulánbátorból dél felé, vagy éppen fordítva több száz vagy ezres kondákat lóhátról terelgető karavánok indulnak délről észak, a főváros felé — legeltetve. Az előbbiek az egyéves, avagy éppen kétéves vonulás után. végig legeltetve fél Mongólián a jószágot, megérkeztek az ulánbátori vágóhídra — épül új, példáa mezőgazdaságot és az állattenyésztést is jelenti Itt van például Darhán. Mongólia Dunaújvárosa. Az új várost pompás sugárút, négy nyomsávval köti össze a réNYELVOR Puska-e a puska? Látszólag felesleges a kérdés. Természetesen az. A szerb-horvátban és a bolgárban is. Dé az orosz nyelvben már ágyút jelent. Eddig rendben van: az ágyú is fegyver, csak nehezebben szállítható és nagyobb hatóereje van. A nyáron Lengyelországban egy doboz savanyú cukrot vettünk. A dobozban volt egy cédula, amely részletezte, hogy a doboz cukor árából ennyi meg ennyi a cukor, és ennyi meg ennyi a „puszka” (kiejtve puska). Tehát a puska a lengyel nyelvben dobozt jelent. (Régebben volt ugyan ágyú jelentése is, mint az orosz nyelvben, de ez ma már elavult.) Mi történt itt, hogy a puska szó jelentése „kiugrott” a szokásos jelentések közül. Valójában a szó lengyel jelentése adja meg s kulcsot a puska szó megfejtéséhez. Ez a szó kalandos úton jutott el hozzánk. Az ógörög „bükszisz” puszpángfá. ból készült dobozt jelentett, ez ment át a középlatin nyelvbe „buxis”, majd onnan a régi német nyelvbe „buksa” alakban (a mai német nyelvben az ebből lett Büchse, Geldbüchse pénztárcát jelent). A „buksa” a németben mindenféle dobozt jelentett, így a régi kővető hadigépeknek egy dobozszerű alkotórészét, sőt később, amikor a kővető gébet a lőfegyverek váltották lőfel, jelentésváltozással fegyvert is jelentett. Innen került át a szláv nyelvekbe általában fegyver, nagyon ritkán doboz jelentésben. Mi valamelyik szláv nyelvből vettük át lőfegyver jelentésben, így jutott tehát el a régi görög doboz jelentésű szó többszörös jelentésváltozással a latinon, a németen és a szláv nyelveken keresztül a magyar nyelvbe. Ugyanezt a görög eredetű szót a németből is átvettük buksza alakban. A pénztárca mellett ma is használjuk. Ennek az ávételnek a harmadik változata pedig a magyar puszpáng szó. A görög puszpángfa jelentésű „bükszosz” szóra megy vissza a latin buxus német Buchsbaum alakjából lett osztrák-bajor „pukszpám” átvételeként. Sőt negyedik változatként már a XVI. században bekerült nyelvünkbe a latin buxis szó pyxis változata „pikszis'’ (doboz, szelence) alakban. Főként jelentésváltozással tréfásan ma is használjuk. Ezt a jelenséget, amikor ugyanazt a szót többször is átvettük, és nem is mindig ugyanabból az átadó nyelvből, párhuzamos átvételnek nevezzük. Erre nagyon sok érdekes példánk van. E rovatban is sort kerítünk rájuk más alkalommal is. Kiss István Az előfizetők neveken Érdekes utcai kép, a kis mongol pónin öreg lovas: ugyan melyik sarkon is áru sítják azokat a tankönyveket az unokámnak? ul már Darhanban is. éppen a magyarok építik — és most már mennek „haza” az utóbbiak még útközben vannak. A mongol nép felemelkedésének útja is nyilvánvaló az erőtelejs iparosítás, de ezzel párhuzamosan a feltétlenül szükséges urbanizáció, a külterjes állattartásról áttérés a belterjes állat- tenyésztésre. Hogy egy különösen kegyetlen tél — minden évtizedben akad kettő, néha három is — ne vigye el mondjuk a juhállomány felét! Mint ahogy elvitte az elmúlt esztendőre fordulón is. Nos, az urbanizáció megindult. Sajátosan érdekesen, de feltartóztathatatlanul. Ulánbátor, a főváros 260 ezer lakost mondhat magáénak. Hipermodern városrészek váltakoznak az 50-es évek stílustalan, de akkor szükségszerűen gyors és nem szépen emelt épületeivel, aszfaltozott utak, hőerőmű, amely az egész várost ellátja gőzfűtéssel. Színházak mozik, egyre több üzlet, ha még nem is világvárosi szinten, lüktető autóforgalom, s az autók tülkölésébe minduntalan belevegyül az apró mongol lovak patáinak kopogása a járdán. A lakosság lélekszá- ma ugyan rendszeresen ingadozik és a gyors ütemű építkezés mellett is. ott álnak a jurták, négy-öt, tíz, ötven, bekerítve, hogy „egységes” tömb legyen. De középen ott a villanyoszlop, a jurtákban villany ég és rádió szól és a jurta lakója sofőr egy építkezésen Dzummod, vagy Ugdal- cajdam Darzsalang. vagy Bajanzsargaland még távolabbi ajmak vagy szamjon székhelyek: több kevesebb ház, több kevesebb lakó, inkább mindig kevesebb, néhány száz lakos csak, de villany, apró kis szálloda, iskola, kultúrterem, étterem és VÍZ! Ezt így kell írni Mongóliában: VÍZ. Mert ez a kultúrát, a higiéniát, az egészségügyet de az ipart. gi és kegyetlenül rossz or- szágúttal. Ázsia egyik legmodernebb húskombinátja épül itt, hatalmas malom, nehézipari üzem, építőipari alapanyagokat előállító gyár és természetesen jurták: már a régi törzsmunkásoké és azoknak éppen most épülő jurtái, akik reggel érkeztek valahonnan a kéklő távolból a város messzehang- zó hívására. Itt nincs városszél. Itt város van és jurta van. s a végtelen sztyeppe bekúszik a város közvetlen szélére. És éppen ott, talán tíz méterre a most lefektetett gőzvezetéktől. egy félhalomnyi salakdombon, ősi ösztönből, mint a legmagasabb mesz- szelátó dombon két jak kérődzik. Szelíden ostoba barna szemük belemered a végtelenbe gördülő távolságba. (Vége) Gyurkó Géza Kecskeméten, a lenin- városi lakónegyedben mostanában nem egyszer csak délfelé kapják meg a napi újságot az olvasók. Még nem is olyan régen idejében érkezett az újság, rendszerint hét óra után már a postaládákban volt. Aki hivatalba, munkába igyekezett, még reggel, odahaza elolvashatta, vagy legalább átfuthatta a megrendelt napilapot. Jó volt ez annak is, aki valamilyen oknál fogva odahaza tartózkodott. S még jobb — hol van már az idő! —, amikor legalább vasárnaponként a lakásba is bedobták az újságot.., Kevés a kézbesítő, sokan otthagyják ezt a mesterséget, s elmennek más, kényelmesebb állásba, tapasztalatlan új kézbesítők hordják az újságot — rendszerint ezt a választ kapják érdeklődésükre az előfizetők. S ez biztosan így is van, közismertek a Posta ezirányú gondjai. Az újságolvasót azonban ezek a gondok a legkevésbé sem érdeklik. Aki előfizet valamilyen napilapot, az szeretne frissen értesülni az eseményekről, az újságolvasási igény megszokottá válik, s az este kézbekapott újság olyan, mint az a bizonyos elhervadt virág ... Nos, nem csoda, hogy ezek után többen foglalkoznak a gondolattal, hogy lemondják az újságot, s inkább példányonként veszik meg munkába menet az újságárusnál, így legalább még reggel hozzájutnak, s a munka szünetében, vagy kezdete előtt ki is olvashatják. Mondhatja erre a Posta illetékese, hogy „Na és akkor mi van?” Nem mindegy, hogy ki milyen újságot, előfizetettet vagy áruspéldányt olvas?” Ezen lehet vitatkozni. A tapasztalat mégis az, hogy aki nem fizet elő, az könnyen elhanyagolja — esetleg mert siet stb. — a reggeli újságvételt. Ha nem kapja a megszokott lapját, akkor beéri mással, legfeljebb elolvassa a szomszédét... Sok stabil előfizető szokott már így le a rendszeres újságolvasásról, bizonyos lapok megvételéről. Hiszen az előfizetőt éppen az különbözteti meg a példányonkénti vásárlótól, hogy ragaszkodik az újságjához, megszerette azt, s hiányérzete van, ha időben nem kaphatja kézhez. Sajnos a leninvárosi példa nem egyedüli mostanában. Más területekről, falvakból, városokból is érkeznek hozzánk hasonló jelzések. Néhol olyan is előfordul, hogy csak másnap kapják kézhez az újságot, s nemcsak a tanyavilágban létezik. Nem túlzás ha azt mondjuk, egyre romlik a kézbesítés helyzete, s ezen még az a bérkorrekció sem segített, melyet nemrégen hajtottak végre, hiszen nem érintette — az általunk is tévesen közölt hírtől eltérően — például a tanyai kézbesítőket, akik tudvalevőleg a legnehezebb munkát végzik. Mi, akik az újságot írjuk, szerkesztjük, aggódva nézünk a téli hónapok elé, s félve kérdezzük, hogy vajon terjesztési, fejlesztési elképzeléseinknek van-e valami realitása? Olvasóinkban lesz-e any- nyj állhatatosság, hogy minden késedelem ellenére, s a napi bosszúságokon is túltéve magukat, előfizetői maradnak az újságnak? S ez a látszólagos „technikai” és organizációs kérdés valójában politikai kérdéssé válik, hiszen a lapot nem önmagáért, s nem csupán kedvtelésből készítjük. Céljaink az olvasók jobb tájékoztatása érdekében közismertek. Nem hisszük, hogy e cikk nyomán most már meg fog javulni a helyzet. Sajnos túlságosan akuttá vált ma már ez az egész országban. A kézbesítés korszerűtlenségét, a sok éves, sőt évtizedes lemaradást nehezen tudja pótolni a Posta, s nem is várunk gyors javulást. De mégis kötelességünk szót emelni, mert az olvasó tájékozatlan, nem érti a hibák okát és eredőjét. S erről sajnos az illetékesek sem szívesen nyilatkoznak. Illetve csak az ismert tényeket ismételgetik. Az olvasó pedig nem erre, hanem a helyzet javulására, a gyors és hatékony — az eddigieknél kissé radikálisabb — intézkedésekre volna kíváncsi. S ilyen körülmények között, úgy érezzük, mi sem hallgathatunk. Választ várunk mi is és nemcsak Ígéreteket. F. Tóth Pál VIDÁM NAPLÓ ARCHÍVUM Az egyik városkában elhatározták, hogy fellendítik az idegenforgalmat. Bizottság is alakult ebből a célból. A tisztes testület egyik idős tagjának eszébe jutott, hogy az ő gyermekkorában játékokkal ünnepelték egy ködbevesző történelmi esemény emlékét — az Asszonyháborút. A bizottság két tagját rögtön megbízták, hogy a levéltárban kutassák fel az ünnepség leírását. Keresték mindenütt. Először, — Asszonyháborúról lévén szó — az A betűnél, majd a háború miatt a H- nál, s mivel nők háborúskodtak, az N címszó alatt. De hiába tettek tűvé mindent, nem tudtak a nyomára bukkanni: Végre valakinek mentő ötlete támadt. Még él az öreg Pali bácsi, a levéltár egykori altisztje. Mindent tud, mindenre emlékszik, őt kell megkérdezni. A megbízottak azonnal felkeresték. — Persze, hogy tudom — vágta rá rögtön az öreg. Az ünnepség mindig féltízkor kezdődött, az irat az F betű alatt található. A FESTŐ ÉS A MODELL A festő hosszas keresés után megtalálta készülő képéhez a megálmodott modellt. De 0 festés nagyon nehezen ment. A szép ifjú lány nem annyira okos, mint inkább nagyon temperamentumos volt, és nem tudott sokáig nyugodtan ülni. A modell maga is érezte, hogy ez így nem jó. — Ugye, mester — szólt — nagyon sokat izgek-moz- gok? Rossz lehet így festeni. — Ö, kedvesem — mondta a festő — nem tesz semmit. Festettem én már baromfiudvart is, tele libával és tyúkkal. A HARAGOSOK A négyéves Jutka rajong édesapjáért. Délutánonként fülel, és ha meghallja az ismerős lépteket, rohan ajtót nyitni. Apja felemeli, s Jutka csókolja, ahol éri. Legutóbb valamilyen óvodai ügyben enyhe nézeteltérés támadt köztük. Jutka azóta tartja a haragot. Estefelé, amU kor az apja megérkezik a munkából, szalad ajtót nyitni, de a szokásos szers tartás elmarad. Ehelyett Jutka így szól az anyjához: — Anyuci, megjött a férjed. MEGLEPETÉS Az artistaügynökségen egy fiatalember jelentkezik: — Tökéletesen tudom utánozni a hollót. Kérem szerződtessenek. — Sajnálom, de hollót nem használhatok — szólt a főnök. — Kár, kár — károgta a fiatalember és kirepült a nyitott ablakon. E. R.
