Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

f SíHJÍíH NB. II-be jutott a Kiskőrösi Vörös Meteor csapata 9, Mostohagyerek” a sporttelep árnyékában Uj alapokon a kiskunmajsai késilabdasport? Még a megyei női kézi­labda-bajnokság hajrájá­ban történt. A szövetség főtitkára közölte, hogy a Kiskunmajsai Vasas női csapatát kizárták a továb­bi küzdelmekből. Ok? Két mérkőzésen nem jelent meg és a szabályok szerint... Pontosan egy évvel eze­lőtt adtuk közre vastagbe­tűs cím alatt Faludi Sán­dor sportköri elnök nyilat­kozatát a Község sportéle­téről. Akkor magunk is meggyőződtünk róla, hogy „Kiskun majsán valami el­kezdődött.” Idézzük csak: „Mi kiskunmajsaiak őszin­tén reméljük, hogy né­hány éven belül községünk számottevő lesz a megye sportéletében.” Nem a fogalmazással van Változott a sorrend A megyei labdarúgó szövet­ség elnöksége megváltoztatta az FB határozatát a 3:l-es Vasutas-vezetésnél télbe sza­kadt Kiskunt. Vasutas—Kis- kunmajsa mérkőzés ügyében. Az elnökség a pályán elért eredménnyel Igazolta a mér­kőzést. A Kiskőrösi Sparta- custól újabb 2 büntetőpontot vontak le az ifjúsági csapat ki nem állása miatt. Az Északi Csoport végeredménye így alakult: 1. Mézőfi 28 21 6 1 108:15 48 2. Ksztmikl. 28 16 8 4 64:21 40 3. Egyetért. 28 16 8 4 58:24 40 4 Alpár 28 13 6 9 51:45 40 5. Radnóti 28 : 10 ! í 9 52:43 29 6. K. MÁV 28 11 7 10 38:45 29 7. Lmizse 28 13 2 13 50:56 28 8. Szánk 28 10 2 10 42:55 28 9. Kkmajsa 28 11 5 12 38:39 27 10. Tkécske 28 9 7 12 34:48 25 11. K.Volán 28 9 7 12 26:38 25 12. Klapka 28 9 4 15 51:52 22 13. Kfh. Vas. 28 6 7 15 34:62 19 14. Helvécia 28 6 6 16 23:76 18 15. Kis. Sp.** 28 4 2 22 25:75 6 Dózsa n.* 30 26 1 3 168:28 31 » 2 büntetőpont levonva •• 4 büntetőpont levonva Kupa-krónika Vasas—Vardar 1:1 (1:0) Szerda délután a Fáy utcában a Vasas is meg­kezdte szereplését a lab­darúgó Közép-európai Ku­pában. A többszörös ma­gyar bajnoknak a jugosz­láv Vardar együttese volt az ellenfele. A 10. percben vezetés­hez jutottak a piros-kékek. Puskás az alapvonal köze­léből visszajátszott — és Antal az üresen hagyott kapuba lőtt. (.1:0). A második félidő ele­jén a többször előrehúzó­dott Mészöly fejesei jelen­tették a legtöbb veszélyt a jugoszláv kapura, aztán az 50. percben Balevszki és Puskás összeakaszkodott, a Vardar játékosa Puskás után rúgott és a bíró azon. nal kiállította. A Vasas nem hogy növelte volna előnyét a 10 emberrel ját­szó vendégekkel szemben, hanem a 64. percben a szkopjei csapat egyenlített. Hiába volt az utolsó per­cekben fölényben a piros­kék együttes, az eredmény már nem változott és így a november 26-i vissza­vágóra előny nélkül utazik Szkopjéba a magyar együt­tes. baj. Az impozáns sportte­lep méltán igazolja a maj- saiak összefogását. A lab­darúgópálya a legjobbak közé tartozik a megyében. Az öltözőt még az NB I. B-S Dózsa is megirigyel­hetné ... A korszerű atléti­kai pálya alapjai is le van­nak rakva. A kézilabdázók játékterét is csak így lehet jellemezni: kitűnő! Dabis Janka testnevelő, az együttes edzője. Nagyot szív a cigarettából. Ideges. Nem örül a kérdéseknek. Eleinte foghíjas válaszokat ad, de aztán belemeleg­szik a beszélgetésbe ... Kezdetben nagyon jó volt a csapat összetéte­le. Lehetett volna ered­ményt elérni __ A tavaszi i dény végén elment Raffai Mária. Itt végzett a gimi- ben. Állást is szereztek ne­ki, de a szülők nem en­gedték tovább sportolni ... Jó kapus volt. Nem tudtuk pótolni. Egy védőjátékos állt be helyette. Sok gólt kaptunk. Ez elkeserítette a lányokat. Aztán kezdődött a tanév. A szülők nem en­gedték a fiatalokat spor­tolni. Volt olyan lány is, aki azt mondta otthon, ha nem engedik edzésre, ak­kor nem tanul. A végén már annyira lemorzsolód­tunk, hogy egy csapatra- valót sem tudtunk össze­szedni. A sorozatos vere­ségeknek az lett az ered­ménye, hogy autót sem kaptunk a vidéki utazá­sokhoz. Szaladgáltunk fű- höz-fához, de kinevettek bennünket... Nem akar­ták észrevenni, hogy va­gyunk .,.-Mi meg visszaléptünk a bajnokságból! — csatla­kozott hozzánk Szigeti Bá­láz* a férficsapat edzője. — Tizennyolc igazolt játé­kosunk volt, de csak nyol­cat tudtunk kiállítani. Na­gyon nehéz híveket szerez­ni a kézilabdának. Addig itthon vannak a fiatalok, amíg gimibe járnak, de négy év után valamennyi elmegy. így aztán minden évben felborul a csapat összetétele. De nemcsak ez a baj. A fő ok az, hogy Kiskunmajsán „mostoha­gyerek” a kézilabda. Lab­darúgásra áldoznak — ké­zilabdára nem. Felszerelé­sünk hiányos. Az utazási költségünk sem biztosított. Csak tíz százalékig törőd­nének úgy a vezetők a ké­zilabdával, mint a labda­rúgással ... Horváth István vb-elnök idestova. tíz éve viseli a kiskunmajsai sportélet gondját. Nem osztja az ed­zők véleményét. — Nemcsak a kézilab­dacsapatok voltak fiata­lok, hanem a vezetőik is. Nem volt még komolyabb tapasztalatuk a felmerülő problémák megoldására. Egyedül képtelenek voltak megbirkózni a nehézségek­kel — megtorpantak. Ilyen­kor mindenkit hibáztatnak. Azt azonban nem akarták beismerni, vagy meglátni, hogy ők sem tanúsítottak kellő hozzáállást. Hiszen mindkét együttesnek bizto­sítva volt a tárgyi és a személyi feltétel. Pályát építtettünk nekik, felszere­lést vettünk... Az edzők honorárium ellenében fog­lalkoztak a játékosokkal. Máshol ugyanezt megcsi­nálják- sportszeretetböl is. — Felelősségrevonás? — Kijártunk ugyan a mérkőzésekre, azt is tud­tuk, hogy nem mennek a dolgok a legsimábban, de a legrosszabbra nem is gondoltunk. Mire értesül­tünk róla, hogy kizárták őket a bajnokságból, már késő volt... Ügy jött ez, mint derült égből a vil­lámcsapás ... A történtek óta sok víz lefolyt már a Dunán, a baj­nokság is lezajlott egy-két, elmaradt mérkőzés kivéte­lével. A kiskunmajsai kézi­labdaügy, a község sport­életének helyzete kereté­ben már a vb értekezlet napirendjét is megjárta. Tárgyalják járási szinten, de a megyei kézilabda szö­vetségben sem ismeretlen a téma. Űj alapokra helye- | zik a község kézilabda- | sportját. Reméljük, hogy komo­lyabbakra, mint a tavasz- szal. Bancik István December 3-án! DE HOL? Szerdán délelőtt a pozso- [ nyi Devin Szállóban ültek j össze a csehszlovák és a i Magyar Labdarúgó Szövet- | ség vezetői, hogy megálla­podjanak a két ország láb-j dárúgó-válogatottjának — a mexikói világbajnoki : 16-os mezőnybe jutást el- j döntő — harmadik mérkő- j zéséről. A több órás tárgyalásról j csak egy szűkszavú hivata­los közlés jelent meg, amely szerint az érdekel­tek caak az időpontban j tudtak megegyezni, a de- ] cember 3-ában. A színhely tehát továbbra is vitás. A kialakult helyzet , sze­rint — a nemzetközi sza­bályok alapján — a két szövetség még november 14-ig megállapodhat a mérkőzés színhelyében ha ez .délelőtt 10 óráig nem ; történik meg, akkor 48 órán belül a nemzetközi labdarúgó szövetség (FIFA) dönt. ^ árják az ezrediket RIO DE JANEIRO Egész Brazíliában óriási i érdeklődéssel várják a „fe- j kete gyöngyszem” a „fut- ball ideál” Pele ezredik gólját. Ebből az alkalom­ból a brazil posta külön bélyeget bocsát ki Pele ké­pével, a labdarúgó-szövet­ség arany emlékérmet hoz forgalomba, több városban szünnapot kapnak az isko­lások és országszerte 1000 | utcát neveznek el a világ­hírű játékosról. Pele a 996. ! gólnál tart. ‘ Tekehíradó Megrendezték a megyei egyéni tekebajnokságot. A női mezőnyben csak a K. MÁV in­dított versenyzőket. A 100 dobásos versenyt Medgyesi Istvánná jó eredménnyel nyerte. A férfiak 200 dobásos bajnokságában Mozsár József győzött. Eredmények: Férfiak: 1. Mo­zsár József (K. MÁV) 884, 2. Dudás Sándor (Pj^icegazda- ság) 878, 3. Gyura István (Kis­kunhalasi MEDOSZ) 860, 4. Balogh M. (K. MÁV) 849. 5. Tanai (K. Petőfi) 836, 6. Hi­deg (Kiskunhalasi MEDOSZ) 830, 7. Tóth (K. Petőfi) 826, 8. P. Kovács (Pincegazdaság) 820, 9. Kiss (K. Petőfi) 816, 10. Szelei (K. MÁV) 811. Nők: 1. Medgyesi I.-né 441, 2. Medgyesi L.-né 410, 3. Kü- hár L.-né 391, 4. Vancsai L.- né 378, 5. Nyúl I. 361. (Vala­mennyien a K. MÁV verseny­ző.) Budapesten rendezték meg az NB H-es csapatok „tízek” bajnokságát. A keleti cso­port versenyén 3 K. MAV-ver- senyző indulhatott és várat­lanul jó eredményt értek el. A „tízek” bajnokságán: 1. Balogh Mátyás (K. MÁV) 447, 2. Mozsár J. (K. MÁV) 429, 3. Pintér (K. MÁV) 425. * * * Városi bajnokság: K. Vasas II—K. Vörös Me­teor 6:2 (2237—2150), Pincegaz­daság— Barnevál 6:2 (2511—2045) A sok vihart kavart megyei csapatbajnoki cím kérdésé­ben ismét fordulat állt be. Az MTS Bács-Kiskun megyei Tanácsának Elnöksége az ügy­ben újabb vizsgálatot rendelt el, amelynek eredménye alap­ján megállapították, hogy a Kiskőrösi Vörös Meteor csa­patát a Kiskunhalasi MEDOSZ elleni 11,5:0,5 arányban vég­ződött mérkőzéssel kapcsolat­ban bizonyítható mulasztás nem terheli. jEzért minden előző határozatot megsemmi­sítve a mérkőzést a tényleges eredménnyel 11,5:0,5 arányban a Kiskőrösi Vörös Meteor csa­pata javára igazolták. Ugyan­akkor helyben hagyták a hat büntetőpont levonását a Kis­kunhalasi MEDOSZ csapatától egyszeri ki nem állás miatt. A most már végleges hatá­rozat alapján a megyei baj­nokság végeredménye: 1. Kisk. V. M. 6 5 1 — 54,5 2. Kecsk. MFSK 6 6 1 _ 5 1 3. Madar. Tsz SK 6 2 _ 4 34 ,5 4. Kecsk. Spart. 6 2 — 4 31 5. Kisk. Fáklya 6 3 — 3 29,5 6. K. MEDOSZ 6 3 — 3 26,5 7. Jánosh. Spart. 6 — — 6 19 Az NB n-be jutásért folyó osztályozó mérkőzéseken fen­tiek szerint megyénket a Kiskőrösi Vörös Meteor csa­pata képviselte. A verseny egyik csoportjának Kecske­méten került lebonyolításra, mely már az induláskor sem volt zökkenőmentes. A ver­senykiírás szerint az osztályo­zok kecskeméti csoportjában Bács, Békés, Szabolcs és Szol­nok megyék bajnokcsapatai jogosultak indulni. A küzde­lem 6—7—8-án három nap alatt fejeződött volna be. Az Or­szágos Szövetség azonban utólag e csoportba osztotta még be Heves megye bajnok-' csapatát is„ mely miatt a le­bonyolítás ideje , meghosszab­bodott. Ezt egyes csapatok kikérési nehézségek miatt nem vállalhatták. (Szolnok, Nyír­egyháza). Így hosszas vita A PETŐFI NÉPE TOTÓ TANÁCSADÓjA NB I. B-s, NB II-8S és olasz hainoki mérkőzések a szelvényen A totó november 16-i, 46. heti szelvényén nem szerepel­nek NB I-es mérkőzések. A totózóknak tehát a szokásos­nál is nehezebb dolguk lesz, hiszen az NB I B-s, NB H-es mérkőzéseken kívül ezúttal is­mét olasz A. osztályú bajnoki találkozókra is tippelniük kell. Ehhez kívánunk az alábbiak­ban a totózóknak segítséget, útbaigazítást adni. Tippjeink: 1. SZOLNOKI MTE—VAR­PALOTAI BÁNYÁSZ NB I B. A szolnokiakat már nem fe­nyegeti a kiesés réme, így nyugodtan játszhat a nála nagyobb játékerőt képviselő várpalotaiakkal. Tippünk: 1. 2. GANZ-MÄVAG—SZÉKES­FEHÉRVÁRI MÁV NB I. B. Mindkét csapatnak szüksége van még pontra, hiszen a hátralevő fordulók sok meg­lepetést tartogatnak mindkét csapat számára. A hazai pá­lya előnyt jelent a MAVAG- nak, győzelmét várjuk. Tippünk: 1. 3. BP. SPARTACUS—BÉKÉS­CSABAI ELŐRE. NB I. B. A Spartacus nehéz ellenfelet ta­lál a csabaiakban, akik min­den mérkőzést nagyon komo­lyan vesznek. A csabaiak pontszerzése nem elképzelhe­tetlen. Tippünk: 1, x. 4. MISKOLCI VSC—PÉCSI BÁNYÁSZ. NB I. B. A hazai csapat minden törekvése arra irányul, hogy elkerülje a ki­esést. Ehhez azonban mind­két pont megszerzése elenged­hetetlenül szükséges. A pécsiek azért „hajtanak’*, hogy meg­szerezzék a harmadik helyet. Tippünk: 1, x. 5. ÓZDI KOHÁSZ—BKV ELŐRE. NB I. B. Ezen a mérkőzésen is olyan csapatok találkoznak, amelyek a kieső zónához igen közel foglalnak helyet. Éppen ezért, nagy küz­delem és elsősorban pontosz­tozkodás a valószínű. Tippünk: x, 1. 6. HONVÉD BOCSKAI— DEBRECENI VSC. NB II. Ke­leti csoport. A debreceni ran­gadón nagy küzdelem és DVSC-győzelem várható. Ter­mészetesen az sem lehetetlen, hogy a Bocskai elcsínjen egy pontot, de ennek ezúttal na­gyon kicsi a valószínűsége. Tippünk: 2. 7. MGM DEBRECEN—JÁSZ­BERÉNYI LEHEL. NB II. Ke­leti csoport. A mérkőzésnek a vendégcsapat szempontjából van jelentősége, hiszen ha minden úgy megy a há}ralevő mérkőzésen, ahogyan Jászbe­rényben szeretnék, akkor még bajnok is lehet az együt­tes. Enn^k azonban már csak igen kicsi a valószínűsége, ép­pen ezért döntetlennél jobb eredményre nem számíthat­nak a jászberényiek. Tippünk: x, 1. 8. GYULAI MEDOSZ—PÉNZ­ÜGYŐR. NB II. Keleti cso­port. A hazai csapat kitűnően szerepel az utóbbi időben. A hazai sikersorozat folytatása várható ezen a mérkőzésen is. Tippünk: 1. 9. MEZÖKOVACSHAZI PE­TŐFI—BUDAFOKI MTE. NB II. Keleti csoport. A hazaiak már biztos kiesők. A közönsé­güknek azonban bizonyítani akarnak majd, hogy tudnak ők futballozni. Ha így lesz, akkor nehéz percek várnak a kitűnő budafokiakra. Tippünk: 1, x. 10. KISTÉRENYEI BÁNYÁSZ —KOSSUTH KFSE. NB II. Északi csoport. A hazaiak ott­hon jól szerepelnek, de nem rossz a főiskolások idegenbe­li mérlege sem. Döntetlen kö­rüli eredmény várható. Tippünk: x, 2. 11. BRESCIA—BOLOGNA. Ofasz A. osztály. A Brescia gyengén rajtolt a bojnokság- ban, s nyolc mérkőzésből ötöt j elveszített. Ugyanakkor a Bo­logna a bajnoki láblázat kö­zépső részén foglal helyet. Döntetlen eredményt várunk ezen a találkozón. í Tippünk: x. 12. LANEROSSI—INTERNA- ZIONALE. Olasz A. osztály. A két csapatot mindössze egy pont választja el egymástól, amely azt igazolja, hogy kö­zel egyforma erőt képviselnek, j I A Lanerossi otthonában „el­kaphatja” az Intert. De a dön­I tétlennek nagyobb a valószí­nűsége. Tippünk: x, 1. 13. PALERMO—LAZIO. Olasz A. osztály. A Palermo idén még nem győzött és a tabel-.| la utolsó helyét foglalja el. A Lazió minden részében jobb- I nak látszik és ez úgy érez­zük az eredményben is meg­mutatkozik majd. Tippünk: 2, x.-f- 1 MÉRKŐZÉS. 14. PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ— MÁV DAC. NB n. Nyugati csoport. A bajnokságra törő éllovas MÁV DAC nehéz fela­dat előtt áll. De képes arra, hogy Pécsről az egyik pontot elvigye. Tippünk: x. A további mérkőzésekre tippjeink: 2, 1. D. I. • után napi kettős fordulókban állapodtak meg. Az osztályozó megyénk szempontjából jelentős siker­rel zárult, ugyanis a Kiskőrö- rösi Vörös Meteor csapata a küzdelemből veretlenül kike­rülve első helyen végzett, s bejutott az NB II. osztály­ba! Az osztályozó végeredménye: 1. Kisk. V. M. 4 3 1 — 28:20 7 2. Nyíregyh. * 4 3 — 1 27:21 6 3. B. VTSK 4 2 — 2 27:21 4 4. Szóin. MTE 4 1 1* 2 27:21 3 5. Eger 4 — — 4 15:33 0 A kiskőrösi csapat szép si­keréért minden dicséretet megérdemel. Annak ellehére, hogy a "bajnoki cím kérdése miatti hosszas- vita, huza-vo- na miatt a küzdelemsorozatra nem volt elég idejük felké­szülni, végig hallatlan becs­vággyal. fiatalos lendülettel küzdöttek. Lényegesen szeré­nyebb minősítésű verseny­zőikkel, rosszabb anyagi kö­rülmények között-olyan nagy­múltú, NB H-t megjárt csa­patokat előztek meg, mint Szolnok, Békéscsaba és Nyír­egyháza! A siker fényében nem szabad elfeledkezni a fennálló hiányosságokról sem. További erősítésekre, az eddi­giekhez hasonló szívós tanú-* lásra, elméleti továbbképzés­re, kemény helytállásra van szükség ahhoz, hogy a maga­sabb szintű bajnokság mező­nyében is becsülettel megáll­ják helyüket. Bp. Honvéd- Kecskeméti Építők 12.5:1,5 A Budapesten lejátszott mérJ kőzésen ismét kiütéses vere­séget szenvedett a' Kecskemé­ti Építők csapata, s ezzel köz­vetlen a kiesés szélére került. Részletes eredmények: Ozsváth—Navarovszky 1:0, dr. Liptay—Tábor 0,5:0,5, Va­dász-ifjú Virág 1:0, Meleghe­gyi—Nagy 1:0, Tóth—Körösi H 1:0 c, dr. Nagy—Soós 1:0, Ha­zai—Csala 0:1, Koszorús—Tor- teli 1:0 c, dr. Korpás—Lakó 1*T, Bodó—Kádár 1:0 c, Bara- oás—Miklós 1:0, Vígh—Varga 1:0 c, Lengyel—Losoncz 1:0, Veress—Fischer 1:0. A bennmaradásra már csak akkor van halvány remény, ha az utolsó fordulóban az ugyancsak sereghajtó Bp. Pe­tőfi ellen nagy arányban si­kerülne nyerni, s ugyanakkor az OTP nagyarányú veresé­get szenvedne a Diósgyőri VTK csapatától. További eredmények: Bp. Spartacus—Vasas 11,5:2,5, Bp. Vörös Meteor—MTK 4:10, OTP—FTC 4:9 (1), Szállítók— BEAC 6,5:7,5, Tipográfia—Diós­győr 7,5:6,5, Bp. Petőfi—Deb­recen 7,5:6,5. Az NB I. állása az utolsó forduló előtt: Bp. Honvéd 12 11 1 — 121 Bp. Spart. 12 11 — 1 110 MTK 12 10 1 1 106,5 Bp. V. M. 12 8 — 4 103 FTC 12 9 — 3 93,5 a) BEAC 12 8 — 4 91,5 Szállítók 12 6 — 6 84,5 Bp. Vasas 12 4 1 7 71 Bp. Tipogr. 12 4 1 7 70,5 D. Spart. 12 2 1 9 67,5 D. VTK 12 1 2 9 66,5 OTP 12 3 — 9 64,5 ti) Kecsk. Ép. 12 1 1 10 62,5 Bp. Petőfi 12 2 — 10 62,5 NB II. Nyugati csoport eredmények: Pécsi Ércbányász—Tűzoltó Dózsa 5:6 (1), Pedagógus—Pos­tás 6:6, Veszprémi Vegyész— Ganz Villany 6,5:5,5, Bajai Spart.—Győri MÁV DAC *:ö (1), Csepeli Vasas—Ganz-MA- VAG 3,5:8,5. Állás: Zalaegerszegi TE 87 (12), Veszprém 66,5, Pedagógus 66, Győri MÁV DAC 65 (1). pécsi Bányász 65, Szombathely 55 (12), Ganz-MÁVAG 58.5, Ganz Villany 54,5. Bajai Spart. 53 (i> Csepeli Vasas 50,5. A Bajai Spartacus csapata IS Igen nehéz helyzetben van ugyanis az utolsó fordulóban Budapestre a Postás csapa­tához utazik, ahol kevés a re­ménye a nagyarányú győze­lemre, amely esetleg még a benmaradást jelenthetné! Hírek ütésén kerül megrendezésre a megyei II. oszt. Cs. B. utolsó forduloia. az FCT-teremben. Megyei villám csapatbaj­nokság lesz Kecskeméten az FGT-teremben (Izsáki út 13) november 30-án, de. 10 órai kezdettel. — FIDE zónaversenyert holt­versenyben a harmadik helyen végzett Porttsch Lajos nk hm. Andersson, Ivkov és Smejkál társaságban. A to­vábbjutás tisztázására a kö­zeljövőben újabb körmérkő­zést játszanak. — Mai rovatunkból a játsz- marész anyagtorlódás miatt kimaradt- Gímes György

Next

/
Thumbnails
Contents