Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-26 / 249. szám
Politikai nagyüzem négy világrészen NEHÉZ kiválasz, tani a sok lényeges fejlemény közül a leglényegesebbeket. A jelentésekben gyak- szervezeti Világszövetség kerültek. A kongresszus kü- ran szerepel hazánk fővá- budapesti kongresszusának, lön napirendi pontot szentelt rosának neve is, a Szak- a szervezett dolgozók nagy a vietnami nép hősi harcának, s hogy erre a fokozott A JAPÁN MINISZTER FOCK JENÖNÉI. szolidaritásra milyen nagy EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN nemzetközi parlamentjének tanácskozásai ugyancsak a íí rfiral am öl ntűfóha Fock Jenő, a kormány elnöke szerdán fogadta Obira Maszajosi japán külkereskedelmi és iparügyi minisztert, aki kíséretével dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vendégeként látogatott hazánkba. MAGYAR—CSEHSZLOVÁK SZÖVETKEZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS szükség van, az ismét bebizonyosodott a héten. A Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet szokásos csütörtöki ülésén szinte páratlan esemény történt: az amerikai küldött egyszerűen tartózkodott a felszólalástól, ezzel a „beszédes némasággal” szabotálta az eszmecserét. JELENTŐS tárgyalások zajlottak az elmúlt napokban Moszkvában, Peking- ben és Genfben. A szovjet —csehszlovák tárgyalásokon a két ország még szorosabb kapcsolatairól volt szó, s ezek a megbeszélések nyilván hozzájárulnak a csehszlovák konszolidáció folyamatának meggyorsulásához is. A kínai fővárosban a hét első napján szov. jet—kínai párbeszéd kezdődött: a delegációk élén tapasztalt külügyminiszterhelyettesek állnak. A szűkszavú közlemény feltételezni engedi, hogy nem köny- nyű és nem egyszerű dolog hozzálátni a sajnálatos ellentétek csökkentéséhez, de pozitívumként értékelhetjük maguknak a megbeszéléseknek tényét és folytatódását. Genfben az utolsó simításokat végzik a tengerfenék demilitarizálá- sáról szóló közös szovjet- amerikai határozattervezeten, amely atomfegyvermentesítené a földünk nagyobb részét elfoglaló óceánokat és világtengereket. BONNBAN formálisan is megtörtént az őrségváltás: Willy Brandtot kancellárrá választották és Nyugat-Né- metország történetében először szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció alakult. A kormányprogram meghirdetése még hátra van, s ugyancsak kérdéses, miként teljesíti majd az új kormány a pártvezetők korábbi ígéreteit. A kereszténydemokraták kiszorulása a hatalomból feltétlenül új lehetőségeket nyitott meg az NSZK számára, de — nem egy korábbi tapasztalatból okulva — egyelőre óvatos várakozás kíséri a bonni kibontakozást. MÉG a kormányprogram hivatalos beharangozása előtt megtörtént a várt lépés: felértékelték a nyugat, német márkát. A fontos pénzügyi-valutáris lépés vegyes érzelmeket váltott ki a tőkés világban. Az Egye- Hetfő délután megnyílt a szeptember 28-án megválasz- sült Államok, Nagy-Britan tott új Bundestag ülésszaka. A képen: a volt kancellár. Kiesinger, Heinemann köztársasági elnök is Willy Brandt vezoen fogadta (balról), az új kancellár. Pozsonyban együttműködési megállapodást írtak alá a magyar és csehszlovák termelőszövetkezetek. A képen: Szabó István (balról) a magyar és Josef Podlipny (jobbról) a csehszlovák termelőszövetkezetek tanácsának elnöke írják alá a megállapodást. KANCELLÁRVÁLASZTÁS BONNBAN A CHILEI ELNÖK SAJTÓÉRTEKEZLETE nia és Franciaország ked- a hírt, hiszen az NSZK exportjának megdrágulása és importjának olcsóbbá válása fékezi a nyugatnémet konjunktúrát és némileg visszaszorít- natja a mind erősebbé váló külkereskedelmi partnert. Saját valutájának felértékeléséről egyelőre csak Tokió és Brüsszel gondolkodik, de hivatalos bejelentés még nem történt e tárgyban. A HÉTEN egy sikerült ás egy balul sikerült pucs- csot jegyeztek fel a krónikákban. Az utóbbi volt a jelentősebb: Chilében katonai hatalomátvétel veszélye tűnt fel a láthatáron. Ez a latin-amerikai ország gyanis meglehetősen rendhagyó a kontinensen, negyEduardo Fiei chilei elnök t'rámai hangú sajtóévtekezle- venot ev óta nem volt kátén tájékoztatta az ország népét a levert, veszélyes ka- tonai államcsíny területen. tonai zendülés részleteiről. A lázadó tábornok ugyan MOSZKVA ÜNNEPLI AZ ŰRHAJÓSOKAT A szovjet fővárosban nagyszabású ünnepség keretében fogadták a világűr legújabb hőseit, a három Szojuz legénységét. Képünkön: Satalov ezredes, az űr- kötelék parancsnoka jelentést tesz az útról, a párt és az állam vezetőinek. „gazdasági megmozdulásként*, afféle „katonai bér- sztrájkként” igyekszik utólag beállítani a történteket, de valójában Chile viszonylag liberális rendszere forgott kockán. A néptömegek határozott kiállása és a hadsereg többségének állásfoglalása a puccsisták elszigetelődését és vereségét eredményezte. A keletafrikai Szomáliában, a köz. társasági elnök meggyilkolása után katonai hatalom- átvétel zajlott le, ami mutatja, hogy az afrikai kontinens sok országában még híjával vannak a kellő szilárdságnak. A puccs irányzatáról azonban még nem mondhatunk végső értékelést; egyelőre hiányoznak az ehhez szükséges részletes információk. VÉGIGHÚZÓDOTT a héten Libanon belső válsága, amely egyúttal komoly krí. zist idézett fel az arab világban. Az országban, mint ismeretes, két hónap óta csak ügyvezető kormány van, mivel a különböző politikai erők nem tudtak megegyezni a palesztin menekültek támogatásának kérdésében. (Libanonban jelentős számú palesztin menekült él, és a libanoni —izraeli határ nyújtja a legkedvezőbb természeti terepet partizán tevékenységükhöz. Izrael ürügyül használva fel az ellenállók tevékenységét, rendszeres provokációkat hajt végre Libanon ellen, sőt az orLÁTOGATÁS NEW YORKBAN Két szovjet űrhajós: Georgij Beregovoj és Konszíantyin Feoktyisztov, Frank Borman amerikai űrhajós moszkvai látogatásának viszonzásaképpen, New York-ba érkezett A képen: Beregovojt (balra) és Feoktyisztovot (jobbra) a Kennedy repülőtéren Borman üdvözli. SZOVJET ŰRHAJÓSOK NIXONNÁL Nixon amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta az Egyesült Államokban tartózkodó két szovjet űrhajóst. Az elnöktől balra Kosztantyin Feoktyisztov, jobbra tőle Georgij Beregovoj vezérőrnagy. szág déli részének megszállásával fenyegetőzik. Libanonban, főleg a muzulmán lakosság körében, az arab szolidaritás hívei vannak többségben, akik a palesztin harcosok támogatását követelik. A maronita keresztény tőkéscsoportok viszont szeretnék megőrizni Libanon kiváltságos helyzetét, s kevéssé lelkesednek a közös arab ügyiránt.) Ilyen előzmények után a hét derekán a libanoni hadsereg támadást indított a menekült táborok ellen. Az akciót titokzatos amerikai látogatók bejrúti uta. zásai előzték meg. Washingtonnak nyilván érdeke az arab testvérharc, mivel így csökken az Izraelre nehezedő nyomás. SZOVJET—CSEHSZLOVÁK TÁRGYAT.Ä^Otc Moszkvában magasszintű szovjet—csehszlovák tárgya lások folynak. Képünkön: (jobbról balra) N. Podgorni, G. Hasak, L. Brezsnyev, L. Svoboda, O. Cernik és Á Koszigin. A LENGYEL GÉP UTASAI MEGÉRKEZTEK BRÜSSZELBE A HALADÓ arab országok megdöbbenéssel fogadták és élesen elítélik a libanoni reakció manőveren ugyanakkor megpróbálnak közvetítő tevékenységet kifejteni egy kölcsönösen elfogadható kompromisszum kialakítására. Az arab világnak mindenképpen ele mi érdeke, hogy a libanon, harcok megszűnjenek. Hi szén ez a belső viszái. gyengíti az Izraellel szemben kialakítandó közös frontot, amelynek haté- \ LOT lengyel légitársaság menetrendszerű személy- konysága lenne pedig a ^ szállító gépe, amelyet vasárnap két fegyveres személy legfőbb biztosíték a jogos eltérített útirányától, nyugatberlini kitérője után Berlin arab követelések kiharcoló- — Schönefcldbe repült, majd az utasok onnan folytatták sára. útjukat Brüsszelbe. A kcp a brüsszeli megérkezést ábRéti Ervin rázolja.