Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
Móricz Virág: f^lyan egészséges vagyok, művésznő kérem, mint a makk — Nekem tíz év óta, nyolc év óta, mikor az uram meghalt, még náthám sem volt. Nem mondom, jól élek, mindent megadok magamnak, amire csak vágyakoztam hosszú életemben. Hatvanhárom, művésznő kérem, de én tizenkét éves korom óta mindig dolgozom. Pedig az anyám váltig ígérte, hogy taníttatni fog. Tanítónő szerettem volna lenni, de szegény szolgálatba adott, mert kellett az a pár krajcár is. amit kerestem. De én nem maradtam Egerben. Ha szolgálnom kell. hát kell. de ott. ahol a barátnőim iskolába járnak? Feljöttem Pestre a né- némhez, aki aztán csúnyán kibabrált velem. Kulcsár né volt grófi házban, egész nap maga helyett dolgoztatott, és érjem be azzal, hogy itt jómodort tanulhatok, fizetést nem adott, nem is kért részemre, vagy ki tudja, hogy volt. Megszöktem tőle a Lukács-fürdőbe, mármint a kórházba. Néném megtalált, hiszen tudta honnan fúj a szél, de a műtősnő nem adott ki neki, azt mondta, kitanítanak ápolónővérnek. Előbb soká takarítólány voltam, később Igazán tanultam, csakhogy férjhezmentem sajna, és a felszabadulásig nem voltam állásban. Nem panaszkodom, két derék szép fiam van, azok helyettem is tanultak eleget. Az uram is meghalt nyolc éve, bizony, magatehetetlen nyomorék volt valami öt évig. Akkor az idősebbik fiam felesége azt mondta, költözzünk össze, a két lakásért cseréljünk kertes házat. Megmondtam neki. már ne is haragudj, de én se cselédje, se terhe nem leszek többé senkinek. A menyem belátta, jobb így külön-.külön. N agyon szeretem az unokáimat, de nem vállalok belőlük kötelezettséget, csak vendégséget. Én is felneveltem a gyerekeimet, ők is felnevelik a magukéit. Útjukban nem vagyok, soha egy fillérjükbe nem kerülök, halálomat nem várják, íjnert én olyan nagymama vagyok, aki könyökével nyitja ki az ajtót Mert az én két kezem mindig úgy teli van csomagokkal, mikor a fiatalokhoz benyitok. Kivált a picik, az ikrek, csoda édesekt Hogy gügyögnek már és hogy nézik egymást; Tudják, tessék elhinni, már tudják, hogy ők testvérek. Elmondhatatlanul szépek és kedvesek. __ Nem, sokat nem vagyok velük, mert kint laknak M átyásföldön. a menyem szüleinél, mert a városban nem férnék, csak ganszonjuk van, még konyhájuk sincsen. Ott kint jó volna, nagy ház. kert, de ott meg az a baj, hogy a menyem kényes kisasszony, minisztériumi titkárnő, és nem smakkol neki a falusi élet. Vizet húzni, állatot etetni? Mert az apja rögtön csirkét, malacot vett, amint a kis családot befogadta, az ő felesége még fiatal, nincs nyugdíjban, iskolás gyerekei vannak — hát az óriás háztartást mind erre az én menyecskémre pakolták, majd megszakad szegény bele. Mondtam neki, látod fiam, milyen nehéz az élet, pedig neked legalább annyi gondod nincs, se nem részeges, az urad. mégis akad símivalód — hát meg én mennyit zokogtam .hosszú búbánatos életemben! Hát nem, most aztán többé nem sírok. Megvan mindenem, ami kell. Jó kis lakás, szépen felszerelve. Tévé. villany, jégszekrény, azt féléve vettem. Bánom, fete- met verem a falba, amért nem vettem már legalább öt éve. Micsoda jó dolog, művésznő kérem! Múlt csütörtökön vettem egy pompás négykilós háztáji tyúkot. % [J^5jSX22CNÍ3!^ni „ÉL BENNEM az a hit. hogy csak magamról kell beszélnem, és meg tudom szólaltatni a kort. a társadalmat; e hit nélkül lemondanék az alkotás gyötrelméről” ' _ írta Thomas Mann egyik művének előszav ában. Ez a vallomás — úgy hisszük — a Thomas Mann-i életmű egyik legsajátosabb vonására mutat rá. Ahogy Goethe számos művét át-, meg átszövi életének sok élménye, ahogy Goethe egész életművében az „én ’ állott a középpontban, úgy Thomas Mannra is illik ez az önelemző, önvallomásos, műveit magyarázó, kommentáló írói magatartás. Ha előveszük Mann tanulmánykötetét, észre kell vennünk azt, hogy számos beszédében (pl. X,essingről). tanulmányában (pl. Goethéről), útijegyzetében vissza-viszatérnek a személyes mozzanatok, a műveire utaló részek (pl. Dosztojevszkij kapcsán a „betegség” — motívum, mint híres regényében. a Varázshegyben). Pók Lajos nemrégen napvilágot látott kötete az „Írók világa” sorozatban közelhozza az olvasóhoz az írót és az embert: egymás mellé illesztve írói levél- részleteket. önvallomásokat, előszavakat, művekből vett részleteket. Ezekből a mozaikokból érdekesen rajzolódik ki előttünk Mann írói pályája, emberi sorsa. (Ez utóbbit a fotók révén is követheti az olvasó). A GAZDAG lübecki polgár fia így emlékezett vissza apjára: „Gyakran döbbenek rá arra. hogy elhunyt apám mint titkos példakép határozza meg egész munkásságomat.” Mint Goethe, Thomas Mann is úgy érezte, hogy anyjától örökölte a „mesélő kedvet”, a művészet szeretetét. Fiatalon vonzódott a zenéhez, rajongott a színházért, mint a kis Hanno a Buddenbrook ház c. regényében. A műveiben sokszor feltűnő Lübeck városból Münchenbe ment. ahol a francia Bourget lé- lekelemző írói szemlélete hatott rá. Korai novelláiban már felvillan életének és műveinek főproblémája: a művész — polgár ellentét. Nem naturalista szándék Azt n ..'.ütöttem, betettem a frigider be, csak hétfőn került rá sor, mert volt egyéb ételem. Egy hétig van belőle hús, akkor is, ha egyszer-kétszer beállít valaki a gyermekeim köaül vacsorára. Tegnap az ikrek apjával ettük a tyúkmellből készített jó borsos to- kányt. Szeretek enni megmondom ahogy van, vércse- temészettel születtem, nekem a hús a legfontosabb. Dehogy is lesz érelmeszesedésem, eszem hozzá gyű. mölcsöt eleget. Az unokáimat is arra szoktatom, kilenc forintot adtam ma is három szem őszibarackért elmúlt már ideje. Hogy is mondjam, reggel korán kelek, azt az egyet nem másítom, egész életemben korán keltem, most is jól esik. Tessék hozzá szólni, valami két éve kivétel nélkül minden reggel tornázom. Az az öreg professzor tanácsolta, aki tanársegéd volt, amikor én kislány koromban beállítottam a kórházba —. istenem, mennyire rajongtam érte! Szerelem? Talán, bár nem tudom, akkoriban annyian kapkodtak utánam, nem volt szükségem a sóvárgásra, mikor pedig férjhezmentem. gondolni se szerettem az úgynevezett szerelemre.. |_I isz mondom, művésznő, a felszabadulás után ú.i1 1 ra egészségügyi dologozó lettem és különben is. ismeretségben maradtunk a professzor úrral, ö tanácsolta nekem most. hogy ő már majdnem nyolcvan éves, de minden reggel tornázik pár percet, próbáljam meg. Megpróbáltam, és nagyon jól esik. Azóta, ha a tévében táncolást, olyan balettfélét látok, mindig figyelek, mert nagyon jó mozdulatokat lehet tanulni. A tornát? Világos, meztelenül. Hát persze, ha ezt valaki látná, ne tessék nevetni, mert fáj a derekam tőle. Néha olyan jót, nevetek, mikor tükröződik a szekrény politúros ajtajában az alakom. Nem vagyok kövér, hetvenhat kiló vagyok már valami hat éve. Az én magas termetemhez nem sok. különben Se fontos. Tetszik tudni, nagyon szép asz- szonytól hallottam én, hogy negyven után dönteni kell. pofa, vagy termet. Hát nekem már nagyon mindegy, egyikkel se kívánok már hódítani. Tessék elgondolni, múltkor azt álmodam. nem jár nekem nyugdíj, mert idő előtt abbahagytam a munkát. Milyen igaz, és milyen jó. hogy felébredtem, és hangosan nevethettem. Mert az igaz. se öreg, se rokkant nem vagyok. Megkeresem az ötszázat, amennyit a nyugdíjasoknak engedélyeznek és — ne tudjon róla más, annál jóval többet. Mire költőm? Csakis az unokáimra. Magamra? Nem sokat. Hát például; minden szerdán korán délelőtt már végzek, tizenkettőkor elmegyek a Rác fürdőbe. Jól megáztatom, aztán megmasszíroztatom magam. /S t:kor elmegyek a nagyobbik Fiamhoz, ott laknak a fürdő közelében. Akkor jönnek haza a gyerekek, óvodából, iskolából — menyem szegény legalább azon az egy napon kicsit kifújhatja magát, én főzök vacsorát. Gondolja csak el, művésznő, kérem, három gyerekkel súlyosbodott második műszak! Nagyon sajnálom szegénykét, bizony neki is nehéz a sorsa. Mindig ideges, tudja művésznő, azt hiszem, nemcsak én, ő is örül, amikor becsukja mögöttem az ajtót. Mindig van nálam olvasnivaló, észre se veszem, visz a villamos. Otthon aztán üldögélek még egy kicsit a televíziós képernyő előtt, azután lefekszem a tiszta fehér, habos ágyamba. Férjhez? Újra? Én? Hát ha a szputnyikon jönne egy arkangyal elém. akkor se kéne. Nem hiányzik nekem cseppet sem, van nekem anélkül is éppen elég gondom. Dehogy panaszkodom! Míg könyökkel nyitom ki a gyerekek ajtaját, nem érdemelném meg az őszi napsugarát. ha panaszkodnám. Thomas Mann világa vezette akkor, amikor „beteg”, „torz” hősöket választ novellahősökül: Mann a fojtó, szűk polgári környezettel állította szembe érzékeny lelkületű hőseit (pl. A boldogság akarása). A BUDDENBROOK ház c. sikert hozó családregénye a polgárság hanyatlását mutatja be. Míg Buddenbrook János felvilágosodott egyénisége, kereskedői rátermettsége még a fénykort idézte, addig fia, Tamás már csak „megtartja” a vagyont, s a zenébe menekülő Hanno pedig kisgyerekként hal meg. Tamás érezte a hanyatlást: „Mindent el kell rendeznem, mielőtt késő lenne...” „Bármennyire éreztem, hogy a művészetre vagyok hivatva, vagy inkább ítélve, nem akartam benne felemésztődni, inkább ember lenni, amennyire képes voltam”. — vallott a nagy német író. Igen, nemcsak a Varázshegy vagy a Doctor Faustus íróját tiszteljük, hanem az antifasiszta, a humanista alkotót, a saját és művei példáját felmutató embert. Az író a Varázshegv c. regényében a humanista Settembrini mellett áll a reakciós Naphtával szemben; a Mario és a varázsló c. elbeszélésében a fasizmust jelképező hipnotizőrrel fordul szembe. Európai kőrútján a hitleri Németországot eluasító német író Budapesten a József és testvérei e. regényéből olvas fel, mintegy sejtetve, hogy „én vagyok az égő gyertya, amely testét áldozza, hogy a fény világítson.” Mann egy későbbi levelében így emlékezett vissza pesti előadására: „Azt mondtam, a szabadságnak meg kell tanulnia páncélt ölteni, és védekezni ” AMERIKÁBÓL Svájcba tért vissza a háború után. Nem sokkal a halála előtt 1955-ben a magyar nyelvű kétkötetes novellagyűjteménye elé írt egy levelet a magyar olvasókhoz, melyben bizakodva írta, „hogy lehetséges az emberiségben a megértés, a magunkra- találás, egyszóval lehetséges a „béke”. Szekér Endre Rembrandt van Rijn (1606—1669) Háromszáz éve halt meg Amsterdamban az újkor egyik lagnagyobb festője, Rembrandt van Rijn. Szegény molnár családból származott, fiatalon fényes sikereket ért el. Megelőzte korái, drámai erejű képei felülemelkedtek akár a barokk, akár a klasszicista szépségideálokon. Sikeres pályakezdet után azonban élete tragédiák sorozatába fordult. Hagyatékában nem találtak mást, mint festőszereket és néhány viseltes ruhadarabot. Pedig hatalmas életművet hagyott az utókorra. Ez az életmű hatszáz festményt, 1400 rajzot és csaknem 300 rézkarcot jelent, valamennyi hű tükre tiszta egyéniségének és kivételes festői zsenijének. önarckép (Becs) Hcndrickje Stoffels (Edinburgh) Arisztotelész Homérosz szobrával (New York)
