Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

Téti Imre csikós szőrén üli meg a lovat. A kari­kásoslor pattogására engedelmeskedik a csikó. A Kengyel családban apáról fiúra száll a juhász- mesterség. Kengyel Sándor, a család legfiatalabb tag­ja, őrzi a rackanyájat. A kis bojtár bizonygatja, hogy a juhásznak van a legjdbb dolga a világon. Ap­ja is, ő is a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövet­kezet tagja, M ~ M A „Televíziót minden iskolának” felhívás országos visszhangot kel­tett. A sajtó örömmel számolt be a segítőszándék és áldo­zatkészség szép példáiról. Kecskeméten előbb a Zo­máncipari Művek gyáregy­ségének szocialista brigád­jai, majd az ÁFOR kiren­deltségének dolgozói aján­lottak fel egy-egy készü­léket — sőt a Fémmunkás több mint tízet — a külte­rületi iskoláknak. Azóta számosán jelentkeztek szer­te a megyében hasonló fel­ajánlással. Tájékoztatásul a további adományozóknak megkér­deztük Kádasi Lászlót, a megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályának veze­tőjét, hogy mint van ellát­va a megye iskolahálózata tv-készülékekkel, és milyen társadalmi segítséget vár­nak a tanyai oktatás to­vábbi korszerűsítéséhez. inden^kelőtt, sze­retnék köszöne­tét mondani — felelte Ká­dasi elvtárs — azért a tá­mogatásért, amelyet már korábban is kaptunk a la­kosságtól a tanyai oktatás elmaradott voltának felszá­molásában, s amelynek most újabb példáit láthat­tuk az országos felhívás nyomán. Felismerve a te­levízió fontos szerepét, mi magunk is nagy erőfeszíté­seket tettünk, hogy a ren­delkezésünkre álló keretek­ből mielőbb kielégítsük az igényeket, öt évvel ezelőtt mindenüvé, ahol volt vil­lany, adtunk televíziót. A tanyai Iskolák többségében ez nemcsak az oktatás, ha­nem a népművelés számá­ra is új lehetőségeket te­remtett. mert esténként a szülők is eljártak az isko­lába a műsort nézni. A készülékek egv része ter­mészetesen Időközben el­romlott. néhány iskola pe­dig azóta villanyt kapott. Nem tudtuk pótolni minde­nütt abonnal a hiányokat, így ismét vannak iskolák nelevízió nélkül. Hány készülékre volna szükség? — N»m túl nagv szám: 74-re. Ennél azonban jó­val nagyobb gondunk, hogv sok tanyai iskolában nincs [még most se villany. Ha leszámoljuk azokat, ahol a körzetesítés, vagy a hét­közi otthonok hálózatának bővítése folytán megszű­nik majd a tanítás, akkor is mintegy 180 iskola ma­rad, ahol nem láthatják a gyerekek az Iskolatelevízió adásait. Nem azért, mert nincs elég készülék, hanem azért, mert nincs villany. C ebben milyen társa- dalmi segítségét vár­nak? — Ez az a gond. amely­nek megoldásihoz elégte­lenek a saját anyagi erőink. A legnagyobb baj az. hogy nincs még megfelelő ha­zai gyártmányú aggregátor. A művelődésügyi miniszter személyes közbenjárására tavaly két fővárosi üzem vállalta a megfelelő tel­jesítményű, könnyen kezel­hető és elbírhatóan hangos áramfejlesztő aggregátor gyártását. Fél éve elküldték 6 darabot kipróbálásra. Ám sok még ezzel a típussal a hiba. Nem üzembiztos, s kicsire sikerült a tartály, rövid az üzemideje. Bízom azonban benne, hogy ezek csak átmeneti hibák, kija­víthatok, s akkor végre minden tanyai iskolát ellát­hatunk nemcsak televízió­val. hanem vetítőkészülék­kel és az elektromosság ta­nításához szükséges kísér­leti eszközökkel is. ehetnek-e az üzemek T és vállalatok is agg­regátort? — Az ára nem túlságo­san magas; 16 ezer forint. Tehát két-három televízió- készülék ára. Mi költségve­tésből mintegy másfél mil­liót áldozhatánk egyelőre erre a célra, tehát 80—100 iskolát láthatunk el áram­forrással. Szeretném remél­ni. hogy a közös gazdasá­gok és a városi üzemek is segítenének nekünk, mint ahogy a televízióra vonat­kozó felhívás meghallgatás­ra talált. Ahol egy készü­lék árát szánták erre a célra, fogjanak össze más üzemekkel és vegyenek kö­zösen egy aggregátort. Olyan vidékekre segítenék így el­juttatni a fényt és tudást, ahol eddig az emberek el voltak zárva a kulturáló­Az elismerést jó hallani- mivel ösztönözzék őket, hi- Am hogy nem csupán ud- szem ezt a tárgyat nem osz- variaskodásról van szó, az tályozzák. Az aggodalmai kiderült az egymást követő akkor oszlottak el, amikor felszólalásokból. kijelölt két délelőttöt a lö­Lászlő Jenő, az iparita- vészét előkészítésére — a nuló intézet KISZ-nevelő téli szünetben. Egyetlen ta- tanára először megkö- nuló sem hiányzott! Es szönte a helybeli alakula- szinte játszva sajátították toknak az önzetlen segít- el a tudnivalókat, séget, amit az új tárgy be- Ai’adi Ferenc, a József vezetésében adtak, s ezzel Attila általános iskola út­fejezte be: , törőcsapatvezetője is pél­— Érdeklődéssel néztem dákkal bizonyította, hogy mindazt, ami ma délután a honvédelmi ismereteket itt láthattunk. Örülök, hogy szeretik a gyerekek. Epí- azok a fiatalok, akik nem- teni lehet a technikai ér­régiben még a mi gondja- deklődésükre és fogékony- tokra voltak bízva, itt jó ságukra a romantika iránt,, kezekben vannak. Óriási sikere volt például Soltész Dezső, a Móra annak a vetélkedőnek, amit Ferenc gimnázium testne- rádión bonyolítottak le a velő tanára kijelentette, csapatok között. S a nép- hogy kezdetben aggodal- hadsereg napja alkalmá- mas-kodott: megszeretik-e a ból rendezendő hadijáté- tanulók a honvédelmi is- kokra is nagy kedvvel ké­mereteket? S a nevelők szülnek. A Néphadsereg hete Nemcsak a pedagóguso- gosan a legjobbak között kát hívták meg ezen a hé- van — mondta a kiskun- ten a laktanyába. Jöttek félegyházi pedagógus-hon- délutánonként a tanulók is. védtiszt találkozón Balabán A megy ében levő alakú- Sándor alezredes, az MHSZ latok a néphadsereg napja megyei titkára. — Ez a szé- alkalmából egész hetes les körű összefogásnak kö- programot állítottak össze, szönhető, amely a honvé- A központi ünnepség va- delmi nevelésre vonatkozó sámap zajlik le Kiskőrö- párt- és kormányhatároza- sön, ahol felavatják Bem tok nyomán kialakult. Ré- tábomok szobrát. Az egy- sze van benne a pedagó- ségek azonban mindenütt gusoknak, akik a honvé- külön is ünnepelnek. Un- delmi ismeretek oktatását nepelnek a többi között az- vezetik, a támogatásnak, zal, hogy fogddják az isko- amit a Néphadsereg alaku­lásokat, megmutatják ne- lataitól kapunk, az illeté- kik, hogyan élnek a fiata- kés helyi vezetők megértő lók a hadseregben. Ezzel segítségének, s ezenfelül is segítik a honvédelmi ne- annak, hogy céljainkkal velést. Ezenkívül pedig egyetért az egész társada- különféle versenyeket, já- lom. A haza védelméért tékokat, vetélkedőket ren- ma felelősséget érez, és deznek megyeszerte. ahol részt vállal benne, mind részt vesznek az előkészí- az ifjúság, mind a felnőtt tésben, lebonyolításban a lakosság. Néphadsereg tisztjei és ka- A Néphadsereg hetének tonái. számos nagysikerű rendez­— A mi megyénk a hon- vénye ennek a bizonyíté­védelmi nevelésben orszá- ka. Mester László Kezdődik a hangversenyévad Kovács Endre orgonamű­vész és a kecskeméti vá­rosi szimfonikus zenekar közreműködésével, Kemény Endre vezényletével nyitja dás legkorszerűbb forrásai- j meg a megyeszékhely hang­tól, - I verseny.évadának első kon­certjét, amelyet kedden este 7 órai kezdettel tar­tanak a Nagytemplomban. A műsoron Händel két or­gonaversenye, Bach III. Brandenburgi versenye és Corelli egyik c oncerto- grgssója szerepelj Látogatás a pusztán Soha ilyen Idegenforga­tom. még nem volt a pusz­tán. Csaknem nyolcezer nyugati turista kereste fel az idén Bugacot. A MALÉV, az IBUSZ és az Expressz utazási irodák va­lamint a Fővárosi Idegen­forgalmi Igazgatóság ven­dégei látogattak ide, akik­nek pusztai programját a megyei idegenforgalmi hi­vatal készítette elő. Ebben áz évben hazánk egyik leglátogatottabb idegenfor­galmi nevezetessége lett ez a 830 holdnyi természetvé­delmi terület legelőivel, Hosszú sor vonul a tá­gas udvaron. Messziről lát­ni, hogy civilek (itt úgy mondják: polgári szemé­lyek.) Nemcsak a tarka ruhákról ismerni meg őket, hanem arról is, hogy Ren­dezetlen sorokban, komó­tosan, beszélgetve ballag­nak. A harckocsiszínek felől jönnek, s a másfélórás szemlélődés utolsó állomá­sa, az akadálypálya felé tartanak. Mi keresnivalójuk van itt civileknek? A laktanya a világ minden táján tilos terület Itt meg végigmuto­gattak nekik mindent. Há­lótermet, klubot, tanter­met, a modern harckocsi­kat (amelyekről elárulták, hogy ezek vettek részt augusztus 20-án a Parla­ment előtti felvonuláson), a korszerű fegyvereket, ki­képzési eszközöket­Edzett ifjúság — pedagó­gusok. Több mint ötvenen jöttek el a parancsnokság ős borókásával, különleges növény- rovar és madárvi- lágávaL A lovasbemutató­kat, a romantikus kocsiká­zást a kiskunfélegyházi Le* nin termelőszövetkezet szervezi, a szürke magyar gulya pedig a Városföldi Állami Gazdaság tulajdo­na. Szó van arról, hogy a lovasbemutatók műsorát A vendégek autóbusszal először a csárdához érkez­tek. Itt már várták őket a fogatok. Sétakocsizás kö­vetkezett a pusztai lovasbemutatóhoz. A képünkön látható két svájci kislány láthatóan élvezi a vidám programot. színvonalasabbá, érdeke- gén forgalmi igények ezit sebbé teszik, hiszen az ide- ma már megkövetelik. Egy száz tagú svájci tu- 1 ristacsoporttal mi is ellá­togattunk a pusztára. A látogatók Vendégek a laktanyában meghívására Kiskunfélegy­háza iskoláiból, ök azok a tanárok, akik vállalták az új tantárgy, a honvédelmi ismeretek oktatását. Több­ségük férfi, de akad köz­tük szép számmal nő is. Végignézik egy raj gya­korlatát az akadálypályán. A testnevelő tanároknak különösen tetszik. A fiatal katonák kétméteres palán- kokon vetik át magukat, géppisztollyal a vállukon, árkot ugranak, futnak, lő­szert cipelnek ... Pompás erőben vannak ezek a fiúk, játszi könnyedséggel tesz­nek eleget a legnehezebb feladatoknak, s alig látszik rajtuk a megerőltetés nyo­ma, amikor visszaállnak a sorba. Késő délutánba hajlik a nap. A parancsnok helyet­tese a kultúrterembe invi­tálja a vendégeket­Közös a feladatunk Tévét és aggregátort az iskoláknak Az ajtóban Farkas Mi­hály ezredes, a magasabb egység parancsnoka fogad­ja őket. Sorra kezet szorít mindenkivel, s helyet mu­tat a hosszú fehér asztal­nál. Jólesik leülni a szo­katlan séta után. — Megvallom — emel­kedik szólásra az ezredes — nem vártuk, hogy eny- nyien eljönnek a meghí­vásra. Szeretettel köszön­tőm önöket a parancsnok­ság és az egység pártbi­zottsága nevében, örülünk, hogy érdeklődnek a mun­kánk iránt- Ez azt mutat- [ ja, hogy szívesen és fele­lősséggel vállalták az új 1 feladatot, és azt a munka- többletet, amivel a honvé­delmi ismeretek oktatása jár S3 iskolákban. Nálunk is most kezdődik a tanév, akárcsak önöknél. A fel­adatunk sok tekintetben közös. A fiatalok nevelése, amit önök kezdtek el, ná­lunk fejeződik be. Az is­kola és a Néphadsereg egyaránt arra törekszik, hogy fizikailag, szakmailag és politikailag érett ifjúsá­got neveljen. Erre az új tantárgy bevezetése óta jobbak a lehetőségek. Mi a magunk részéről igyekez­tünk és igyekezni fogunk ezután is minden lehető segítséget megadni, s kö­szönjük önöknek, s hogy a honvédelmi ismeretek ok­tatásának rövid egy éve alatt máris eredményeket értek el. Az új tantárgy népszerű

Next

/
Thumbnails
Contents