Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

Történelmi olvasmány mozaikban

Kislexikon Kecskemét jeleseiről

Szívesen vettem kezembe az Aranyhomok kiskönyvtár második kötetét:

Kecskemét jeleseit. Azok életrajzát dolgozza fel, akik elsősorban századunkban sokat tettek a városért, nevükhöz — ha nem is kecskemétiek — valami jelentős alkotás fűződik. De számba veszi a múlt század kiválóságait is, sőt a korábbi időkből is említ olyanokat, akiknek neve-tette töretlenül állja az idő múlását. A szerzők tehát (Heltai Nándor és az időközben elhunyt Váry István) nagyon fontos hézagpótlásra vállalkoztak. Az utóbbi években

— mióta a helytörténeti kérdésekkel való foglalkozás szinte szárnyakat kapott — sokan éreztük hasonló jellegű mű hiányát.

Többször végigolvasván a művet (320 személyiségről írnak és nem 310-ről, mint azt a mű ajánlásában olvashattuk), az a benyomásom, hogy a szerzők nagy gyűjtögetést-felkészülést igénylő munkáról tesznek tanúbizonyságot. A nevek után következő életrajzi ismertetés és a gazdag bibliográfia az avatatlan számára alig-alig érzékeltetik a fáradságos utánajárást, hatalmas könyv, sajtó és más forrásmunkák türelmesgondos áttekintését. Kimondom: úgyszólván alig honorálhatok az ilyen vállalkozások, és a szerzők nem is tennék, ha nem szeretnék olyan magas hőfokon szőkébb pátriájukat.

A kötetbe felületesen belelapozó is bizonyíthatja, hogy milyen nagy szükség van az ilyen ismeretek közlésére. Még a szülőföldjét jól ismerő is érdekes nevekre, eseményekre, történelmi cselekvésekre lel, akkor hogyne adna-mondana többet a város régebbi vagy közeli múltjával ismerkedő fiataloknak és más érdeklődők .ek. És valljuk meg: milyen jó tudni, hogy kik éltek itt valaha jelesek, akiknek ide gyökerezik tevékeny múltjuk egésze vagy akár egy darabja.

Összeolvasva a rövid életrajzokat, a könyvecske sajátos mozaikú történelmi olvasmánnyá formálódik. Különös érdeme, hogy sok nevet közöl a város munkásmozgalmának több évtizedes múltjából. Szinte egy folyamatban látjuk a forradalmi parasztmozgalmak sokat ígérő, de gyorsan elfojtott fellángolását, a szociáldemokrata párt alapítóit, az első munkáshatalom fáradhatatlan hőseit, az ellenforradalomtól kínhalált szenvedett mártírokat, és a munkásmozgalom későbbi személyiségeit. Méltán esik szó Asztalos Jánosról, Be- rényi Pálról, Buday Dezsőről, Donáth Györgyről, Molnár Erikről, Kovács Pálról, dr. Lőwy Ödönről, Németh Lászlóról, Horváth Ambrusról, Reiszmann Sándorról, Safrankó Emánuelről, Sinkó Ervinről Takács Györgyről, a még élők közül: Hajnal Józsefről és Imre Gáborról, és még másokról.

jegyzet

egy ünnepi beszédről

„KI MERI meglátni, ki meri idézni az igazi arcát?”

— kérdezte elkeseredetten és vádlón Babits Mihály Petőfi születésének centenáriumán. „Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit.” — válaszol is rá elkeseredetten néhány strófával lejjebb.

Ha máson nem, azon is lemérhetnénk társadalmunk fejlődését, hogy mennyire más mai ünneplése, mint Babits korában volt. Egy hete, a kiskőrösi Petőfi-em- lékkiállítás megnyitóján jutott ez eszembe, Váci Mihály beszédét hallgatva. Már az a tény is sokatmondó, hogy költőt hívtak meg ünnepi szónoknak. De az „ünnepi szónok” nem is helytálló kifejezés ebben az esetben, dagályossága sehogyan sem illik Váci Mihály szavainak nyíltságához, világos gondolatmenetéhez. Nem a toronymagas piedesztálon álló klasszikust idézte meg, nem is a sokszor emlegetett, zabolátlan hős-zsenit. Azt méltatta Petőfiből, ami soha nem avuló emberi és költői vonása volt: a társadalom elnyomottjainak szenvedélyes és tudatos, gyakorlati változásokat követelő érdekképviseletét. Ebből a perspektívából vizsgálva — mutatott rá Váci Mihály — Petőfi küzdelme a nemzeti függetlenségért nem valamiféle Bécs- ellenes kuruckodás, ahogy némely múltbeli értékelés próbálta beállítani, hanem részvétel az egyetemes emberi érdekekért vívott, szüntelen forradalomban, méghozzá olyan, korát meghaladó, eszmei fejlettségi fokon, hogy Petőfit Marx, Lenin, Ady, Majakovszkij, József Attila, Che Guevarra szövetségesének tekinthetjük.

PETŐFI művészi forradalmát sem a hagyományos módon értékelte Váci Mihály. Rámutatott, mennyire hamis az a szemlélet, amely akadémikus szabályokat gyártott, minden stílusbeli megújulást kárhoztatva. Petőfi friss realizmusából, közmondásszerű egyszerűségéből, a népköltészettel való rokonságát (szinte már azonosulását) pedig a nacionalista magyarkodás igazolásával próbálta fölhasználni. Petőfi egyszerűsége nem primitív gondolkodást tükröz, mint a nyugati avantgárd irányzatok sznob utánzói próbálják fitymálva bizonygatni. Kora leghaladóbb eszméit hordozza ez az áttetsző tisztaságú stílus, amit kihívásként dobott oda a rendi Magyarország valóságtól elszakadt szellemi életének gőgös oltárára. Tehát éppen, hogy közös alapokon áll a költő a kiemelkedő avantgardistákkal: társadalmi cél érdekében szakított a hagyományos ábrázolásmóddal, de nem egy szűk szellemi rétegnek szólt, mint az izmusok többsége, hanem republikánus forradalmárhoz illően hatalmasra tágította a közlés határait, minden addiginál demokratikusabbá tette a költészetet.

KÖLTŐ SZÓLT a költőről Váci Mihály személyében, ennél méltóbb megnyitása aligha lehetett volna az új, állandó emlékkiállításnak, amely újabb bizonyítéka annak, hogy Petőfi szülőfaluja mennyire fontosnak tartja a költő kultuszának ápolását, igazi arcvonásainak minél teljesebb megismertetését. gz. J.

Amennyire magabiztosak a szerzők a munkásmozgalom régebbi múltja eseményeiben szereplők számbavételében, legalább ilyen mértékben válnak bizonytalanná a felszabadulást követő csaknem negyedszázadra vonatkozóan. Keveset tudhatunk meg azokról, akik áldozatos részt vállaltak a felszabadulással kezdődött új élet kialakításában, vagy jelentős érdemeket szereztek a megyeszékhely későbbi életében. Csak gondolatébresztőként említem, hogy szívesen olvastuk volna Básty Ágoston, az MKP első városi titkárának nevét. De említést érdemel Andrásfi Gyula is, aki 1946 februárjától az MKP Kecskeméten székelő Dél-Pest megyei pártbizottságának volt a titkára. Vagy Vadász Ferenc, aki az MKP Dél-Pest megyei pártbizottságának volt egyik vezetője, 1947 végétől az MKP Nagy-Kecskeméti pártbizottságának titkára és a Kecskeméti Nemzeti Bizottság elnöke. Nem felejthető el Schmidt József sem, aki már a felszabadulás előtt is elnöke volt a Szociáldemokrata Pártnak és tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. De méltán említhetem dr. Dallos Ferenc nevét is, aki kilenc éven át volt a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke.

A régebbi idők munkásmozgalmában résztvevők közül csak néhány nevet reklamálok (bizonyára akad még reklamálni való). Faragó (Gyertyás) János regénybe illő életét 1944 októberében a fasiszták golyói oltották ki. Dr. Halmos Lajos a proletárdiktatúra idején a lakáshivatal vezetője volt. öt is 1919. november 19—20. éjszaka hurcolták el. Richter Ármin a diktatúra kikiáltásának kezdetén Buday és Németh mellett a harmadik tagja volt a direktóriumnak. Géró Sándor tagja volt a kecskeméti szovjetnek és 1919-ben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének titkárává választották. Az említésre méltó még Demet- rovics Viktor is, aki Gaál Endre visszaemlékezése szerint: „... MÁV-főellenőr minőségben volt alkalmazva a diktatúra idején. A Szocialista Párt Kecskemét városi bizottságának volt a titkára. 1921-ben a váci fogházból, mint kicserélt került Moszkvába.”

Annak érdekében, hogy a könyvet forrásként felhasználók az egyes személyekkel kapcsolatosan bővebb információhoz jussanak, néhány kiegészítéssel, illetve korrekcióval sietek a szerzők segítségére.

Asztalos Jánossal kapcsolatosan említetlen, hogy 1861-ben félretette ügyvédi oklevelét és a kiegyezésig a megyénkben Bócsán bérelt földjén gazdálkodott, majd 1867. április 24-én Kecskemétre költözött. Asztalos Jánosról tájékoztató forrásként szükséges beilleszteni Pölöskei Ferenc alapvető tanulmányát „Az 1868-as alföldi parasztmozgalorn’-ról. (Századok, 90. évfolyam, 1956. 4—6. szám.)

Dr. Buday Dezsővel kapcsolatosan kiegészítés: még 1918. november 4-én tagja lett a Nemzeti Tanács által létrehozott propagandabizottságnak. Budayt nem 1919 májusában, hanem áprilisában választották a Kecskeméti Direktórium tagjává. 1919. április 12-én Berényi Pállal együtt megválasztották az országos szovjet tagjává is.

Takács György' nem csak az „agitáció? munkában vett részt”, hiszen a diktatúra idején egy ideig ő volt a párttitkár. Kétségtelenül Takács is szónoka volt (de csak egyik) a május 1-i nagygyűlésnek. Az akkori ünnepségnek érdekessége volt, hogy egyszerre, egy időben öt nagygyűlés volt. A városháza előtt Bódy János, az Űjkollégiumnál Simon István, az Arany János u. sarkán Takács György, a Luther-palota erkélyén Németh László és a Nagy-Takarék előtt pedig Karácsonyi Sándor szóltak az ünneplőkhöz.

Molnár Erik életpályája viszonylag nagy helyet kap a könyvben és bőségesnek tűnik a támpontul megjelölt irodalom is. Mégis mindkettőt szükséges néhány adattal kiegészíteni. Molnár Erik 1928-ban, a Kecskeméten akkor újjászerveződött Szociáldemokrata Párt titká.a lett. Később Kecskemét legszegényebb negyedének, Urgésnek volt küldötte a törvényhatósági bizottságban. 1944-ben két esetben: áprilisban és októberben is letartóztatták. A felszabadulás utáni első napokban vezető szerepe volt az MKP megalakításában.

A felszabadulás utáni tudományos tevékenységével kapcsolatos pontosítás: Molnár Erik részt vett az Akadémia Elnökségének és a Filozófiai és Történettudományi Osztály vezetőségének munkájában. Elnöke volt az Akadémia Történettudományi Bizottságának és megalakulása — 1949 óta — igazgatója az MTA Történettudományi Intézetének (nem társulat). Főszerkesztője volt az Acta Historicának.

A személyére vonatkozó legújabb méltatások közül hadd említsem meg a következőket:

Pamlényi Ervin: Molnár Erik történetíróról. (Századok, 98. évf. 1964. 5—6. szám.)

E. T.: Molnár Erik. (Párttörténeti Közlemények, XII. évf. 1966. szept.)

Molnár Erik 1894—1966. (Társadalmi Szemle, XXI. évfolyam, 1966. szept.)

Molnár Erik 1894—1966. (Századok, 100 évf. 1966.

4—5. szám.)

Sinkó Ervin 1919 májusának első napjaitól kezdve június 4-ig a város katonai parancsnoka volt. Ezután kormányzótanácsi biztossá nevezték ki, amely megbízatása június 18-ig tartott.

Dr. Lőwy Ödön szerkesztője volt az 1913-ban megjelent Alföld című folyóiratnak. A Munkái biztosító Pénztár igazgatója volt. Az 1918-as forradalom után jelentős szerepe volt abban, hogy a tényleges hatalom a Nemzeti Tanács kezébe kerüljön. A Nemzeti Tanács 1919. II. 4-iki ülésén — elsőként — javaslatot

tett a mezőgazdasági egyetem létrehozására Kecskeméten.

Dr. Horváth Mihály az őszirózsás forradalom után elnöke volt a Kecskeméti Nemzeti Tanácsnak.

Joó Mária neve alatt — többek között — olvasható: „...a Tanácsköztársaság időszakában semmilyen funkciója nem volt..." A pontosság kedvéért: Joó Mária a kecskeméti kerületi munkásbiztosító pénztár alkalmazottja volt. 1919 áprilisában a kecskeméti szovjet tagjává választották: majd delegálták a kiskőrösi járási tanácsba is.

Gaál Endre. (A könyv szerint Gaál András!) A tőle kapott levelek tanúsága szerint magát mindig Endrének — és sohasem Andrásnak — nevezte. Gaál Endre 1919-ben tagja volt a városi szovjetnek és a propagandabizottságnak. i

Dr. Váry István 1918-ban az őszirózsás forradalom után jegyzője volt a Nemzeti Tanácsnak. Még az első világháború előtt főszerkesztője volt a Kecskeméti Szemle (Haladás) című politikai, ipari, kereskedelmi és közgazdasági jellegű havilapnak.

Tóth László 1918 őszén jegvzője, majd 1919. I. 7-től alelnöke lett a Kecskeméti Nemzeti Tanácsnak.

Dr. Révész László nem 1899-ben, hanem 1889-ben született. 1910. óta volt tagja a kecskeméti 48-as pártnak. 1919. március 21-én nevezték ki Kecskemétre járásbíróvá. 1939-től tíz éven át volt kisgazdapárti országgyűlési képviselő. A könyvben említetteken kívül nem szavazta meg a berlin—római tengelyhez való csatlakozást sem. 1944. végén tiltakozott a város kiürítése ellen. A felszabadulás után az országgyűlés háznagya lett.

Imre Gábor közismerten gazdag portréja kapjon még egy eddig ismeretlen színt. A birtokomban levő eredeti dokumentum árról tanúskodik, hogy Tóth László aláírásával 1945. január 22-én megbízást kapott az iparos tanonciskola megszervezésére és igazgatói teendőinek ellátására.

Kovács Pál születésének pontos helye és dátuma: Kecskemét, 1896. február 6.

Hajnal József Pusztaszeren született 1885. március 11-én (nem március 21-én). Az életpályáját méltató bibliográfiába még ajánlom Tóth László kritikáját a Gőzkalapácsról. (Kecskeméti Lapok, 1914. január 11.)

f. szerzők elnézően ítélik meg Gesztelyi Nagy László, az ellenforradalom negyedszázadában betöltött szerepét. Azt mondják: „Egyes megnyilvánulásait károsan befolyásolták jobboldali nézetei.” Valamivel többről volt szó. Gesztelyi Nagy tényleg jó ismerője volt a mezőgazdasági kérdéseknek, amiért még idejekorán megkapta az elismerést, hiszen a földművelésügyi miniszter 1932. március 11-iki leirata szerint: „A Kormányzó Ür öfőméltósága legfelsőbb elhatározásával dr. Gesztelyi Nagy Lászlónak érdemei elismeréséül a magyar királyi gazdasági főtanácsosi címet adományozni mél- tóztatott.” Gesztelyi Nagy velejéig szélsőjobboldali politikus volt. Olyannyira, hogy rendszeresen részt vett Szálasi soproni parlamentjének ülésein is (saját beismerése szerint öt ízben). Az ülésekre Szőllősi nyilas miniszterelnök-helyettes titkárának autóján érkeztek, többek között Tasnády Nagy Andrással, a Szálasi-féle parlament elnökével. Ä Népbíróság másfél évi börtönre ítélte.

A kiegészítés és a korrekciók semmit sem vonnak le a szerzők érdemeiből. Az ilyen szinte lexikonszerű munkák feltételezik a kollektivitást, mások ismereteinek felhasználását. Én elsősorban munkásmozgalomtörténeti aspektusból olvastam, helyeseltem, s ha szükségét éreztem, vitattam, kiegészítettem a könyvet. Mások majd a tudomány, művészet, gazdasági .tevékenység, a sport stb. területeit jobban ismerve szólnak a mű értékeiről. Weither Dániel