Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
Siófoki tanulságok Gondolatok a diákszinjátszásról A Somogy megyei Tanács által rendezett „Balatoni beszélgetések” keretében július közepén Siófokon országos tanácskozást tartottak a diákszínpadok vezetői. A szorosabban vett szakmai problémákon túlmenően tanulságos volt ez a tanácskozás abból a szempontból is, amelyről e lap hasábjain is vitatkoztunk már: az ifjúság irodalomszeretetre való nevelése szempontjából. A diákszínjátszás az irodalom értő szeretetének talán a legaktívabb iskolája. Minthogy nemcsak színpadra írt műveket tűz a műsorára, hanem versekből, szépprózából, publicisztikából összeállított „irodalmi színpadi” produkciókat is, sőt nagyobbrészt épp ez utóbbiakat, figyelme az irodalom egészére kiterjedhet. Elmondták a színpadvezetők, egy-egy összeállításukhoz mekkora anyagot tanulmányoznak át — a pódiumra kerülő szövegnek gyakran a százszorosát —, s már ebbe az előzetes olvasásba, válogatásba is bevonják a színpadi tagokat, a diákokat is. S az anyagban való értő és érző elmélyedések micsoda fokára kell eljutniuk a próbák során, hogy egy-egy produkció valóban kibontsa, napfényre hozza mindazt, ami a szövegben rejlik! A diákszínpadoknak megvan a lehetőségük a diáktársaik közötti művészi színvonalú irodalmi ismeret- terjesztésre, az irodalomórák anyagának elmélyítésére és kiszélesítésére is. Elmondták a tanácskozáson, hogy egyes csoportok, például a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium színjátszói milyen szép sikerrel élnek ezzel a lehetőséggel. A diákszínjátszók propagandistái és példamutatói lehetnek a szép magyar beszédnek is. Ebben különösen a szép magyar kiejtés Kazinczy- versenyét rendező győriek jeleskednek. A tanácskozással párhuzamosan kiváló diákszínpadi produkciókat is láthattak a résztvevők. Ezek nemcsak jeles művészi színvonalról tanúskodtak, hanem az irodalom igazi értéséből következően politikai érdeklődésről, felelősségről is. Volt a produkciók közt derűs, önfeledt játék is (pl. a szentesi gimnazistáké), amikor abban gyönyörködhettünk, hogy népballadáink, népdalaink, népi játékaink világában mennyire otthonosan érzi magát ifjúságunk, de volt komoly birkózás korunk világproblémáival anélkül, hogy ezt a komolyságot erőszakoknak, a gondolkodó fiatalok értelmi színvonalát, .felelősségérzetét meghaladónak éreztük volna (a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium, vagy a Veszprémi Vegyipari Technikum műsora) és volt szatirikus hangvételű összeállítás mai életünk hibái ellen (a zalaegerszegi közgazdasági szakközépiskolásoké). A látottak és a tanácskozáson elhangzottak bizonyára minden résztvevőt számvetésre késztettek saját iskolájának eredményei és lehetőségei felől is. A magam részéről úgy látom, helyes úton haladunk, amikor a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban immár húsz esztendeje minden évben megrendezzük az egyes osztályok műsorainak vetélkedőjét, a kulturális szemlét. Ezzel iskolánkban mintegy „tömegsporttá” tettük a diákszínjátszást. Ám azt is meg kellett állapítanom, hogy — megint csak sportnyelven szólva — az NB I-es színvonalat nem érjük el. (Erre a kecskeméti diákszínpadok közül — megítélésem szerint — jelenleg csak a Berkes Ferenc Kollégium együttese képes.) Minthogy azonban épp a tanácskozás eredményeként a színpadvezetők szakmai továbbképzésének és tapasztalatcseréjének rendszeresebbé tételét várhatjuk, remélhetőleg a színvonal emelését is sikerül majd elérnünk. i Orosz László. A mikor azt említettem neked, hogy haza kell utaz- ” nőm. te valami olyasmit mondtál, hogy pedig elhoztad a kampókat... Én nem tudtam, milyen kampókról beszéltél, nem értettem, nem is jutott el a tudatomig. amit az is bizonyít, hogy csak jóval később gondolkoztam rajta, miért is kellett nekünk a kam- póssizög és miért mondtad, hogy ..pedig”...? Te se figyeltél rám egészen. Téged az bántott, hogy én ........pedig” hazautazom, amikor te a kampókat elh oztad. .. És amikor a hosszú szótalan utazás után beléptem a félig megvilágított szobába, mérges voltam Dezsőre, mert hangosan beszélt a betegágy mellett, pedig kértem, nagyon kértem, ne E ébressze fel a^ alvó kis betegünket ... — Olyan mélyen alszik, nem ébred fel... — mondta Dezső, és ez abban a pillanatban megvigasztalt. Amíg otthon voltam, órákon át ültem az ágy mellett. kezemben a kicsi, elsoványodott kézzel, amely nem fogta vissza az én kezemet, csak pihent a tenyeremben ... Jó. hogy a többiek egy időre elmentek autózni, és mi egyedül maradhattunk. Jó volt. hogy számot vethettem magammal, pontosabban: feltehettem magamnak a kérdést, hogy megtettem-e mindent, mit lehetett. Még pontosabban: nem maradtam-e adós túlságosan a szeretettel annak, akinek a kezét a tenyeremben tartom. aki aléltan fekszik és nem tudtam magamnak mégsem egyértelműen válaszolni. Hol találkoztak, és hol váltak el az utaik, hot voltak azok a pontok, ahol a szeretet lángjainál együtt kellett volna melegednünk ... és meddig emlékszik az ember a szeretetre...? D emegtem. nyüszíteni szerettem volna, mert az ** ember mindig utólag tud igazán bánkódni, és talán soha nem tudja időben pontosan, mit kell tennie. És amit tesz. vagy amit nem tesz meg. arról is mindig csak utólag derül ki. hogy ió-e. vagy sem ... És miért olyan szörnyű a szeretet? Miért igaz az. amit Jóska mondott, hogy „a szeretet okozza a legnagyobb szenvedést.,.” Igen. Jóska is eljött, éc amikor el kellett ismét mennie, megcsókolta a szinte mozdulatlan arcot — nem látta más. csak én. vagy talán én sem. mert akkor néztünk egymásra. És csak én tudom, hogy ennél a mozdulatnál felborult a kis asztalkán a pohár ás a víz vésig'folyt az üveglapon ... Csak az élet tud ilyen rettenetes, ilyen igaztalan lenni. Mert tudom, hogy Dezső is. aki az orvos tárgyilagosságával vizsgálta időnként a pulzust, és számlálta a lélegzetet — minket akart megtartani az elháríthatatlan tragédia tudomásul vételének jeges várócsarnokaiban. Neki persze, nem egészen azt jelentette, amit nekünk, nem azért, mert benne kevesebb a szeretet, hanem — neki könnyebb ... Az utcán emberek jártak, vasárnapi fényben, tavaszi napsütésiben. nem Antalfy István: fS, 'S SÄ gyan tudhatták volna, amikor valójában én sem tudtam. Nem akartam tudni. Fogtam a vékonyka kezet, amelyet oly ritkán simogathattam és simogattam életemben, szánté most akartam pótolni minden mulasztást ezen a néhány órán. Táskarádiók hangoskodtak az utcán, édesapa a másik szobában a televíziót nézte, amelynek a hangját teljesen lekapcsoltuk — ő úgysem hallja, a kép pedig hadd kösse le a figyelmét, valójában ő sem tudta, hogy miért olyan rettenetesek számunkra ezek a percek. Anya szakadatlanul végezte az édesanyák szakadatlan munkáját, de roskadozva a fájdalomtól és a könnyeket észrevétlenül törölte le a szeméről.., Cili csak sírt a konyha sarkában. Icu este volt utoljára —, az éjszakai vonattal elutazott az ország túlsó felébe katona fiához látogatóba — mert az ember azt is utólag tudta meg. hogy valójában mi is a fontosabb... É Is mire megtudtam, hogy miért SS emlegetted te a kampókat — akkorra minden befejeztetett. Amikorra megtudtam, hogy te a lakást akartad átrendezni a szombat délutánon és vasárnapon — s nem kampósszögeket. hanem bútorszállftó kampókat emlegettél — már vége lett a bizonytalanságnak. És amikorra te és a fiad befejezték a lakás átrendezését, iszonyatos fizikai fáradtsággal — megszűnt minden fizikai fáradtság. És amikorra te megértetted, hogy miért kellett nekem elutaznom, — addigra nem kellett több magyarázkodás, és nem kellett egyetlen szó önigazolás sem Az élet iszonyatos realitása, a halál irgalmatlan tárgyilagossága mindent, mindent megmagyarázott ... KOVÁCS VILMOS költészetét is jellemzi ez a sajátos öntörvényűség, de éppen ezért munkásságának ismerete az élő magyar költészet tágabb és táguló horizontját villantja fel előttünk, A szerző, aki legutóbbi magyarországi körútja során J1 _______ ___ __________________, megkülönböztetett Kecskeméten is megfordult, l ítés általában nem vezet el ben így eseng a törvények- figyelem a külföldi magyar a Csillagfény-nyel már a Két nép költője Kárpát-Ukrajnában A TEMATIKAI megköze- biblikusán ódái szép versé- inkább a líra hegyormaira, legfel- hez: „Simuljatok hozzánk, szépirodalmat, noha eseten- jebb a lankáira. Háború, mint a ránkszabott ruha, ként a kritika is zavarba fenyegetettség, népeket bőm- melyet le lehet vetni, ha el- jön, minthogy a szóban torlasztó, s összeolvasztó törté- nyűvünk.” Enyhén szkepti- gó szellemi termékek a mixelem, hazai tájhoz kötődés, kus magaslatról szemléli a énktől kisebb-nagyobb mérocsúdó szerelem — ezek le- jelenkor abszurditásait (Ko- _- .. ... V ilmos média). A Garcia Lorca em- ttkben eltero tarsadalmi-pohetnének Kovács kárpát-ukrajnai költő Csil- lékére írt verse arra a köl- lagfénynél c. tavaly meg je- tői sorsra figyelmeztet, mely lent kötetének „hívószavai”, az emberi szó művészetét Mindjárt az első, címadó minden időben utolérheti, versében az „atomkor má-politikai közegben gyökereznek. negyedik kötetet tette le a magyar és a szovjet irodalom asztalára. Ezt megelőzően jelent meg sok vitát kiváltó regénye. Holnap is élünk címmel. Várjuk további, a két nép irodalmát egyaránt gazdagító műveit. Hatvani Dániel sodszülött fiának”, „a kiber. netika féltestvérének” nevezi önmagát s ezzel mesz- szemenően internacionális életérzést intonál. Egy másik versében az Izsák-szé- kesegyház gigantikus föld- re-nyűgöző látványát ütközteti a népi öntudattal. Hasonló büszke tartással lép be a Péter-Pál erőd templomába is: „... aki nem hódolni, látni jöttem.” Még a járdára hulló vadgesztenye is a világ megoldatlan problémáira emlékezteti. A „Meghalt Julis néni” című m JfcL Káía^ MthálK Ausuatioa i Talán ez a felületi reflektorozás is sejteti: avatott költővel van dolgunk, aki érett a felelősségre és bátor a gondolatra. Ez önmagában is megérdemli az odafigyelést. Annál is inkább, mivel szó sincs látványos intellektuális mutatványokról, a gondolat ragyogását a mindenkori alaphelyzet és a költői magatartás pólusainak találkozásán keletkező mélyizzás termeli ki. Ennek megfelelően különösebb nyelvi eredetiséget is hiába keresünk Kovács Vilmosnál; a huszadik századi magyar költői nyelv immár hagyományosra csiszolódott prozódiájára épít, helyenként felidézve Kassák vers-, és József Attlia képalkotó módszerét. Egynémely versének hangvételében viszont mintha Jeszenyin és Paszternák is megkísértette volna. Mégis, e különböző forrásokból táplálkozó hatások egységes színkeveréssé állnak össze, elégikusan meditativ hangulatba emelve az egyes verseket. , HA A MAGYAR irodalmat, egészében véve és potenciálisan, a nyelvi elszigetelődés folytonos veszélye fenyegeti — s az ezzel való birkózás irodalompolitikánk sarkalatos feladatát képezi —, akkor ez a helyzet fokozottan vonatkozik a határaikon túl születő magyar nyelvű írások sorsára. Ezért is illetheti manapság egyre Kovács Vilmost Csillagfénynél Elveszített dalaidat ne tőlem kérd számon. Atomkor másodszülött fia vagyok, a kibernetika féltestvére, a történelem éjjeliőre, ötvenmillió halottra vigyázok. Zsenge zöld fű lett belőlük és borzas kék fellegek. \ Elveszett illúzióidat se tőlem kérd számon. ötszázmillió koldus van a kezemen, meg ekrazit, nyolcvan tonna egy főre. Tébollyal a szememben imbolyogva állok ég és föld peremén. Számat szétfeszíti, s kiordít belőlem az egymást marcangoló ösztön és értelem. Csak három bukfenc a Mindenség, mellyel magamat mérném, s a szomszéd csillag neve — Szkizofrénia. Állok. Hónom alatt mankóm: a tudomány. Nyakamban csillagfénynél írott tábla: Ember vagyok — Homo sapiens, a harmadfokú szupercivilizációkhoz képest fejlődésem embrionális szakaszában. Tőlem semmit ne kérjetek számon. Atomkor másodszülött fia vagyok, a kibernetika féltestvére, a történelem éjjeliőre, ötvenmillió halottra vigyázok, ötszázmillió koldus van a kezemen. Meg ekrazit, nyolcvan tonna egy főre. Megszámoltam, mert elindult felém az Idő. Duzzadt ágyékát zsenge zöld fű takarja, s vállán borzas kék fellegek ülnek. VVNAAAAA<VVVVVVVVy>A^WVVVVVyVO»VWVVVyvAAA<\A<VVVyV8
