Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-30 / 200. szám
U69. &ngnszwas an, sromóat 9. oldal Pénteken nyílik tr a Budapesti Őszi Vásár Utolsó szakaszához érkeztek a szeptember 5-én nyíló Budapesti Őszi Vásár előkészületei. A Petőfi-csamok egy részében a divatbemutatók színhelyén már be is fejeződtek a műszaki munkák, elkészült a manökenek számára a „kifutó”, ahol a számozott új divatkreációkban sétálnak végig. A feltűnő módon, elhelyezett számozás a ruhákon egyébként azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők könnyen megjegyezhessék a nekik legjobban megtetszett öltözék számát és annak alapján kérjék a' Centrum Vállalat helyi kisáruházában, amennyiben meg akarják venni. A Centrum áruházak a múlt évi összeg háromszorosát fordítják a kétszer nagyobb eladóterületű — 2 500 négyzetméteres — áruházi pavilon kialakítására. Korszerű világítást szerelnék fel, impozáns 35 méter hosszú, kívülről és belülről jól áttekinthető kirakatsort építenek: árubemutató vitrineket állítanak fel. A tágas pavilonban a vásárlást gyorsító legkorszerűbb kiszolgálási formákat alkalmazzák. Az őszi vásáron a Centrum Áruház lesz például a főváros egyetlén olyan üzlete, ahol párosával rakják kínálóállványokra, önkiszolgáló rendszerben árusítják a cipőt. A tavalyihoz képest gyarapszik az áruház választéka, mégpedig háztartási vegyi cikkekkel, kozmetikai szerekkel. Helyben intézi az OTP hitelügyleteket; gondot fordít a csomagolásra, minden vásárló Centrum-emblémás műanyag tasakot kap, s a nagyobb méretű tartós fogyasztási cikkeket hájhoz is szállítják. A vásár nagyszabású divatbemutatóját a Petőfi- csamokban ugyancsak a Centrum Vállalat rendezi, részben a saját áruházai, részben a különböző gyárak modelljeiből. A naponta 11 árakor kezdődő és 19 óráig tartó műsoros nonstop divatbemutatón mintegy 80—90, többségében a helyszínen azonnal megvásárolható modellt sorakoztatnak fel. Eszperantó bábfesztivál Az Állami Bábszínház művészcsoportja a napokban megkezdte az előkészületeket a közeljövőben Zágrábban megrendezésre kerülő nemzetközi eszperantó bábfesztiválra. A magyar együttes Jékely Zoltánnak Tolsztoj meséjéből írt „Fajankó kalandjai” című bábjátékát mutatja be eszperantóul. Az eszperantó változat címe: La óra slo- silo, fordítását Rados Péter készítette. Az előadást Bán Anna, a bábszínház eszperantista művészeinek vezetője rendezi. A zágrábi fesztivál iránt nagy az érdeklődés, eddig tíz ország hivatásos bábszínházai jelentették be részvételüket eszperantó nyelvű előadással. A fesztivál zsűrije külön díjazza a legjobb rendezést és a nyelvi szempontból kimagasló előadást. A magyar együttes ezúttal harmadízben szerepel eszperantó nyelvű előadással nemzetközi fesztiválon. Termelőszövetkezetben ülésezett a városi tanács vb Tegnap délelőtt Kecskemét Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a helyi Magyar-Szovjet Barátság Tsz központjában tartott ülést. Az ülésen a végrehajtó bizottság tagjain kívül részt vettek a városi pártbizottság és a Termelőszövetkezetek TJerületi Szövetségének képviselői is. Az ülésen Kosa Antal, a Magyar-Szovjet Barátság Tsz elnöke és Szecsei Teréz, a tsz párttitkára tájékoztatót adtak a végrehajtó bizottságnak a szövetkezet fejlődéséről. Részletesen ismertették az új gazdaság- irányítási rendszer bevezetése óta eltelt időszak termelési eredményeit és a tsz szociális, kulturális helyzetét. Második napirendi pontként Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről tartott tájékoztatót, majd bejelentések hangzottak el. • Tegnap délelőtt ülést tartott a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Tekintettel arra, hogy a tanácskozás napirendi pontjai kizárólag termelőszövetkezeti kérdésekkel foglalkoztak, az ülést a kiskunhalasi Vörös Október Tsz-ben tartották meg, Füzespusztán. Ide vonult ki a végrehajtó bizottság valamennyi tagja, hogy megKozmosz—296 Pénteken a Szovjetunióban földkörüli pályára vezérelték a Kozmosz—296 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyikon tudományos berendezést helyeztek _el a korábban ismertetett űrkutatási program folytatása céljából. A tudományos berendezésen kívül a szputnyikon elhelyeztek még egy 19 995 megaherz frekvencián működő rádióadót, továbbá egy rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére és egy rádiotelemetrikus rendszert a műszerek és a tudományos berendezések működéséről szóló adatók továbbítására. A mesterséges holdon elhelyezett berendezés szabályosan működik. A földi koordinációs számítóközpont folyamatosan dolgozza fel a beérkező információkat. vitassák a vb elé terjesztett beszámolókat. Az első téma A termelő- szövetkezetek anyagi és műszaki fejlesztésének helyzete és kérdései című beszámoló megtárgyalása volt, míg második napirendként a kedvezőtlen adottságú tsz-ek gazdálkodásának reformjáról esett szó. A városi tanács vb- ülése bejelentésekkel ért véget. Fizetési meghagyás az adós vállalatoknak Kormányrendelet jelent meg, amely a gazdasági döntőbizottságok eljárásában bevezeti a fizetési meghagyás intézményét. — Hosszabb ideje tapasztalható, hogy egyes MOZAIK HÁROMSZORI ARATÁS A Mecsekaljám tudományos kutatóállomás épülit, amely érdekes munkaíel- adatot kapott: az évi há- romszori-négyszesri „aratással’' kísérleteznek itt. A különböző takarmánynövények megfelelő sorozatba állításával — s természetesen a termőföldek öntözésével, műtrágyázásával — ugyanis el lehet érni, hogy ugyanarról a területről évente háromszor vagy négyszer takarítsanak be termést. Ezáltal egy-egy állat eltartására kevesebb szántóföldre van szükség. A bicsórdi kutatóbázishoz 180 holdas telep tartozik, amelyet a közeli Bükkösd-pataik vizével öntöznek. A telep középpontjában épült fel az emeletes épület, amelynek földszintjén és emeletén laboratóriumokat, vizsgálószobákat, irodákat rendeznek be. ÖNTÖZÉS IPARI SZENNYVÍZZEL Átadták rendeltetésének Péten a nitrogénművek szomszédságában a 10 millió forintos költséggel épült szennyvíztárolót. Az 57 hold területű mesterséges tóban 300 ezer köbméter ammónia tartalmú vizet tárolnak és ezzel mentesítik a szeny- nyeződéstől a Nádor-csá- tomát. A szennyvízben évente 100 ezer tonna pétisónak megfelelő mennyiségű ammónia oldódik fel. Hasznosításéra a várpalotai Jószerencsét Termelőszövetkezettel állapodott meg a vegyi üzem. A nitrogéndús vízzel szántóföldjeit öntözi majd a közös gazdaság. ÖT NAPIG A LIFTBEN Egy 58 éves chicagói hölgy házának emeletén liftbe szállt, hogy teájához citromot hozzon földszinti konyhájából, öt nap múlva szabadították ki a két emelet között megakadt liftből. Az étlen-szomjan eltöltött napokat még nehezzebbé tette, hogy a rendkívül szűk liftben még lefeküdni, vagy leülni sem tudott. A hölgy 100 000 dollár kártérítést követői a felvonótársaság- tóL NEMZETKÖZI ÉLELMEZÉSÜGYI KONGRESSZUS Prágában csütörtökön megnyílt a nyolcadik nemzetközi élelmezésügyi kongresszus. A Nemzetközi Élel- mezéstudományi Szövetség által rendezett kongresszusra a világ 70 országából érkeztek szakemberek. MAGYAR ALUMÍ NIUMG Y ÁR INDIÁBAN Az Űj Delhiben aláírt megállapodás értelmében a Chemokomplex magyar vegyipari, gép- és berendezés export-import vállalat Maharastra államban 50 000 tonna évi kapacitású alumíniumüzemet terv*?, és épít az indiai állami tulajdonban levő Bharat Alumínium Company számára. Az üzem a Bombaytól délre levő lelőhelyek bauxitját fogja feldolgozni. látták A LOCHNESSI SZÖRNYET Három skót hölgy kijelentette, hogy alkalmuk volt látni a lochnessi szörnyet. Sajnos, a rossz látási viszonyokra és igaztottsá- gukra hivatkozó hölgyek részletes „személvleírással” nem tudtak szolgálni, csak annyit mondtak, hogy „a szörny 12 méter hosszú és 6 sötétbarna púppal rendelkezik”. Vigasztalásul közölték azonban, hogy sikerült néhány színes felvételt készíteniük a tó rejtélyes lakójáról. (UPI) vállalatok nem tesznek kellő időben eleget fizetési kötelezettségeiknek. Adósak maradnak a részükre árut szállító, vagy szolgáltató partnervállalatoknak. A késedelmes fizetéseket többnyire készletezési, termelési, értékesítési problémák idézik elő. — Néhány olyan megoldás, amely per nélkül is biztosítékot nyújt a vállalatnak, már eddig is rendelkezésre állt. A vállalatok a Nemzeti Bank útján előre biztosíthatják a pénzügyi fedezetet, s ha ez nem sikerül, megtagadhatják a szállítást. Import esetén a fizetés biztosítékául a Nemzeti Bank már korábban bevezette a bankgarancia és a kezesség módszerét. — A most bevezetett fizetési meghagyásos módszer további eszközt jelent a tartozások behajtására, mégpedig anélkül, hogy az ügyet peres útra kellene terelni. Ez a módszer egyszerűbb és olcsóbb, mint a peres eljárás, és a tartozás igen gyors behajtását teszi lehetővé. Az eljárás lényege, hogy ha az adós kellő időben nem egyenlíti ki tartozását, úgy a hitelező követeléséről űrlapot állít ki, és nyújt be a Gazdasági Döntőbizottsághoz. A döntőbizottság, a kérelem alapján fizetési meghagyást kézbesít az adósnak, ha az adós nyolc napon belül nem reklamál, akkor a Gazdasági Döntő- bizottság a fizetési meghagyást végrehajtási záradékkal látja el, amelynek segítségével a hitelező a pénzintézetnél haladéktalanul hozzájuthat követeléséhez. — A fizetési meghagyásos módszert azonban csak olyan esetekben alkalmazzák, amikor szerződés alapján szállították az árut, vagy nyújtottak szolgáltatást, amelyért a hitelező az adósságot követeli. A fizetési meghagyásos eljárás esetén egyébként a rendes döntőbizottsági eljárás illetékének csupán egy tizedét kell befizetni. A fizetési meghagyás módszerét ez év október 1-től vezetik be. ÉRDEKESSÉGEK a nagyvilágból Japánok a családi ernyő alatt A japán esernyőipar meg. jelent a piacon a családi ernyőkkel, amelyeknek az átmérője majdnem kétszer akkora, mint a megszokott egyszemélyes ernyőké. Az egyik, különösen exkluzív kivitelű ernyő három fokozatra állítható, és lehetővé teszi, hogy egy embert, kettőt, vagy akár hármat is megvédjen az eső elől. A családi ernyő mindössze 250 —350 grammal nehezebb, mint az eddigi átlagos ernyő. Barnard szakít az orvostudománnyal? Christian Barnard dél-afrikai sebész, aki a világon először hajtott végre szív- átültetést, nemrég bejelentette, hogy két év múlva végérvényesen felhagy az orvosi hivatás gyakorlásával. Barnard professzor most önéletrajzát készíti elő kiadásra. Koktélparti koporsóval O. L. Nelms, a texasi Dallasban lakó multimilliomos 61. születésnapján megírta végrendeletét. Végakaratának furcsasága azonban Dallasban senkit sem lepett meg, hiszen jól ismerik Mr. Nelmst. A végrendelet szerint Nelms több mint tízmilliós vagyonát kizárólag arra a célra szabad felhasználni, hogy koktélpartikat rendezzenek belőle. Ezeken bárki részt vehet. Nelms azonban kikötötte, hogy a pénzéből rendezendő minden koktélpartin az ő bebalzsamozott holttestét tartalmazó koporsónak is ott kell lennie ... Utazás a világ körül— vakbél nélkül Mielőtt a család; apa, anya, két fiú és fiatal asz- szonylányuk elindult volna Lyonból vitorlásukon világkörüli utazásra, valamennyien kioperáltatták vakbelüket. A gondos családfő a következőket mondta az újságíróknak; — Képzeljék el, ha utazás közben lettünk volna kénytelenek ezt az operációt elvégeztetni! Milyen kellemetlen lett volna. A fáraók „találták ki“ a jegygyűrűt A fáraók viselték az első jegygyűrűket, amelyek a szerelem és a boldogság jelképei voltak. Azóta azonban elterjedtek mindenütt a világon, majdnem minden nép körében, függetlenül vallástól, vagy faji hovatartozástól. A jegygyűrűt nem mindig viselték a jobb gyűrűsujjon, mint most, mert soron volt már a mutatóujj, a hüvelykujj, és a többi ujj is. Gyémántpart Venezuelában a Caroni folyó partján rendkívüli gyorsasággal lakótelepülés létesült. A telep lakossága mindössze két hónap alatt 8 ezerre növekedett. A vidék iránti rendkívüli érdek, lödésnek az a titka, hogy itt gazdag gyémántlelőhelyet fedeztek fel. A Caroni folyó partjának ezen a szakaszán eddig már egymillió 300 ezer dollár értékű gyémántot bányásztak ki és értékesítettek. A legjelentősebb lelet: egy 12 Kará tos gyémánt. A dobolás rekordere Hét óra 23 perc és 3 másodpercig egyfolytában dobolt a manchesteri Eddie Williams, s ezzel a teljesítménnyel szerdán a dobolás „világrekorderévé” vált. A leggyakoribb vezetéknevek Ismeri-e a világon a Jeg- gyakoribb vezetékneveket? Ön bizonyára azt gondolja, hogy a Kis, a Nagy, vagy a Kovács a leggyakoribb —, téved! A legtöbb ember ugyanis a Vong és a Vang vezetéknévre hallgat. Mintegy 150 millió kínai, vagyis Kína összlakosságának mintegy negyedrésze viseli e két név egyikét. A világ legnagyobb cukorgyára Kubában Az NDK-ból szállított be. rendezésekkel kibővítették és korszerűsítették a legnagyobb kubai cukorgyárat. Az Oriente tartományban levő Urbano Noris gyár kapacitását megkétszerezik, úgyhogy jövőre már naponta 16100 tonna nádcukrot fog előállítani, s így a világ legnagyobb cukorgyára lesz. Mintegy 1600 tárgy kering a Föld körül 1957-től kezdve több mint ezer mesterséges holdat juttattak földkörüli pályára. Közülük több mint 389 még mindig pályáján van. Ezenkívül a kozmikus térben számos más földi tárgy is kering (például a hordozó- rakéták utolsó fokozatai). Az amerikai légvédemi radarkészülékek és számítógépek naponta több mint 1600 különféle tárgy földkörüli útját kísérik figyelemmel. Szórakozottság és megszokás Bernard Shaw egyszer egy estélyen volt. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi a szórakozottság és mi a megszokás, rövid gondolkozás után ezt a meghatározást adta: — Szórakozottság, ha a férj a nászéjszaka után egy fontot ad a feleségének. Megszokás, ha az asszony elfogadja. A nagyvárosok közül Rómában a legkisebb a halandóság Róma azzal büszkélkedik, hogy a nagyvárosok közül „ott halnak meg legkevesebben”. Ezt világosan mutatja a legutóbb közzétett statisztika, amely szerint a nagyvárosok közül Bécsben a legnagyobb a halandóság: ezer lakosra 14,6 fő. A második helyen áll Antwerpen (13,2), azután következik London (12,5), Párizs' (10,8), New York (9,8), Madrid (9,6) és csak utánuk következik Róma (7,1). .Összeállította: K. A;