Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
IWJ*. augusztus 3, n>.«jniw S. oldal Hazánk Genfben Nixon útja — Mélyül az olasz válság Kontinensünk biztonsága A NEMZETKÖZI politika eheti krónikájának áttekintése a legkevésbé teljesítő jobboldali szocialistákon és a még saját pártjukat is felrobbantó, szakádé r szociáldemokratákon múlik, hogy a lejáratott „balközép” formulát nem válthatja fel igazi baloldali politika. Nenni és a még be vezetett. Mert tőle is jobbra álló szocialis- vajon mitől és ho- ta politikusok azonban sem- gyan lehetne hite- mi áron sem hajlandók le a „Vietnam együttműködni a kommu- politika” jelszavá- nistákkal. Pedig sok jel sem emlékeztet a nyári hó- Indonéziába, Thaiföldre, utáni ............. _________ ____= ___ n apok egyébként szokásos előzetes bejelentés nélkül nak, amikor Saigonban az mutat arra, hogy az olasz diplomáciai pangására. Ni- DéKVietnamba. Bangkokot elnök már megint kijelen- jobboldal most csak azért xon Ázsiát járta, VI. Pál még egyszer érintve utazott tette: csapatait csak nagyon játssza végig e politikai vál- pápa Ugandában szeretett tovább Delhibe, onnan a lassú ütemben fogja kivon- Ságot a parlamenti demok- volna közvetíteni a nigériai pakisztáni Lahoreba, ázsiai ni, de még ezt a lassú üte- rácia játékszabályai szerint, polgárháború ellenfelei kö- villámlátogatásainak utolsó met js csak akkor tartja be, hogy bebizonyítsa e játék- zött — a jelentések sze- állomására. _ ha a Thieu féle bábrend- szabályok tarthatatlanságát rint sikertelenül. NIXON útja „az Egye- szer elképzeléseinek meg- és utána kezébe ragadja a Olaszország tovább súly- sült Államok Vietnam^ utá- felelően erősödik. hatalmat, — ha kell, akár a Ivedt a teljes politikai vál- ni ázsiai politikájának” jel- OLASZORSZÁG d hadsereg segítségével is. tőséggé mélyült kormányvál- szavával szerveződött. Az EURÓPASZERTE ságban. Á vietnami had- elnök helyzetfelméro mun- ' . ' vább folyik a diplomáciai színtérről nem érkeztek káját megosztotta külügy- munka a kontinens bizezen a héten különösebben miniszterével, Rogerssal, ° “Ie ° "; tonsági értekezletének élőfontos hírek, viszont a Dél- aki Japánba, Dél-Koreába, .^g1. „a? _ufyne've^ett készítésére. Emlékezetes, Vietnammal szomszédos és Tajvanra látogatott. A ”^~^P formula minden hogy pierre Aarm©i belga Kambodzsa semlegésségi Nixon-út megfigyelői világ- feneiseges változatát végig- külügyminiszter legutóbbi politikát folytató államfője, szerte egyetértenek abban, P ’ ® £en ™ar moszkvai útja alkalmával Szihanuk, az ország belső hogy az ázsiai terepszemle v,v„i,ÍS!íOZOlti volna, tulajdonképpen nemcsak problémáira hivatkozva ki- célja olyan politika alap- |1.s.^e' kormánya képviselőjeként látásba helyezte lemondá- jainak lerakása volt, amely •,!!?,+ „i tárgyalt Gromiko külügysát. Ha ez bekövetkezik, az Egyesült Államok irnpe- KoIP?nyt. miniszterrel, hanem a NA_ w- ■Kofni^ását -J lövő- kitson, a hét vegere felad- ^___uí~La^xi ;<• a ,a_ e lőreláthatólag tovább bo- rial isi a befolyását a jövő- nyolódik az indokínai ál- ben nem a nyílt fegyveres ta a küzdelmet és lemonTO megbízásából is. A világsajtó azóta is rendkívül ujruJASUJUV <3lO X'IXUUUUIlctl äl- í;-------Hrvff »5 Wwmár*inslialrífQ«i Izí lctgiöcljcXZASUCl 1» fcnuxviv talános politikai és katonai beavatkozás alkalmazásával gérletről Mos/ ismét Sara- élénken kommentálja ezt akarja biztosítani. A szanhelyzet. akarja biztosítani. A szán- tényt, mert ebben a biztonTALÄN valóban végé- dékot az a kudarcsorozat fa vaL‘ sági értekezlet érdemi- előhez közeledik a közép-ame- váltotta ki, amelyet — , . . ° , ?10 » e ™T}~ készítésének jelét látják, rikai „futballháború”: Sál- Amerika történelmében el- ~aroi orara növekszik A hétón különben Jugoszvador vasárnapra állítólag eddig példátlan nagyság- lávia és Svédomzág is a befejezi csapatai kivoná- rendben — a vietnami had- ® J dv» a finn kormány tudomására sét Honduras területéről, színterén szenvedett eb hozta, hogy támogatja az A hét fontos politikai ese- ÁZSIA kulcsországaiban . , . . értekezlet összehívására tett menyei közé tartozik, hogy az Egyesült Államok most pan ^ más oaioioaii helsinki kezdeményezést. a genfi leszerelési értekez- gazdasági offenzívával akarerők az elmúlt héten többször is rámutattak — a Az európai biztonság ügyét let szovjet és amerikai társ- ja megerősíteni pozícióit. , . , . . . természetesen jelentősen elnöke egyetértőleg új or- Az elnök kijelentéseiből ... tükrözi / válasz" befolyásolja majd, hogy a szágokat hívott meg a le- is kiderül, hogy elképzelt 3 n s wktozi a vaiasz szeptembeiri választások szerelési tárgyalásokra, köz- új politikáját három ázsiai tők akaratát. Csakis a vá- után milyen kormánya lesz tűk Magyarországot is. Ha- országra támaszkodva sze- lasztóik megbízatását nem Nyugat-Németországnak. zénk a jövőbn tehát állan- retné megvalósítani. E hádó résztvevője lesz a le- rom állam Japán, a Fülöp- szerelésről folyó eszmecse- szigetek és Indonézia. Wa- rének, s ez tovább növeli shington stratégiai terve- országunk nemzetközi te- zőinek szemében Japánt kintélvét, presztízsét. gazdasági ereje, a FülöpAMIKOR ezek a sorok szigeteket feltétlen Ameri- napvilágot látnak, Nixon ka-hűsége, Suharto tábor- amerikai elnök már Buka- nők Indonéziáját pedig az restben tartózkodik, túl van 1965-ben bekövetkezett tra- tehát világ körüli útjának gikus fordulat óta kibon- ázsiai részén. Az amerikai tákozó ellenforradalmi kon- államfő — mint emlékeze- szolidáció teszi alkalmas- tes — az Apollo—11 vissza- sá ázsiai főszerep beitől tésé- érkezése után indult el a re. A Nixon-út legnagyobb Csendes-óceán térségéből belső ellentmondása mind- elöbb Guam-szigetére, majd azonáltal az a néhány órás onnan a Fülöp-szigetekre. kitérő, volt, amely SaigonKANADAI GÉPEK LÉGIKATASZTRÖFÁJA NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN FELVÉTEL A HOLDKOMPRÓL Az Apollo—11 holdkompjának belsejéből készült felvétel a Hold felszínéről. A jobbról látható vo- nalkás beosztás a holdkomp ablakán levő navigációs jelzések. A balról látható kúpalakú test a holdkomp egyik indítója. (A felvétel a holdkompból készített színes film egyik kockájának fekete-fehér változata.) A kanadai légierő két gépe a nyugat-németországi Vaihingen közelében összeütközött egymással. Az egyik pilóta életét vesztette, a másiknak sikerült ejtőernyővel földet érnie. Kénünkön: az egyik gép roncsai. A VILÁG ELSŐ 10 HELYÉN A lengyel hajóipar a vilá on az első tíz között van. a halászhajók gyártásában pedig a legelső helyen áll A lengyel hajógyárakból kerül ki minden ötödik szovjet, minden második csehszlovák, és minden hetedik kubai zászló alatt kca kedő hajó. A gdansk Lenin Hajógyár a világ legnagyabb hajóépítő üzeme közé tartozik. & Amstrong: — Érdekes nem látom a holdvilágot. Aldrin: — Nem csoda, rajta ülünk. A SZOVJETUNIÓ KÜLDÖTTSÉGE HAZÄNKBAÜ A hét elején érkezett hazánkba a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Pjotr Mironovics Maserov. a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagjának, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjának, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével. Képünkön Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára üdvözli a küldöttség vezetőjét A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége a parlamentben tárgyalásokat folytatott Kállai Gyulával az országgyűlés elnökével. (Wormser Antal felvételei.) BEREGOVOJ AZ NDK-BAN Georgij Beregovoj vezérőrnagy szovjet űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse néhány napot töltött a Német Demokratikus Köztársaságban. Az NDK fővárosában és az ország más városaiban tett látogatása során mindenütt nagy szeretettel és szívélyességgel fogadták. Kénünkön az űrhajóst a beriin-schönefeldi repülőtéren Heinv; Hoffmann, az NDK nemzetvédelmi minisztere és Abrasz- szimov, a Szovjetunió berlini nagykövete üdvözli. (Telefoto — MTI—KS) ÉLETÉT VESZTETTE EGY ENSZ-MEGFIGYELÖ Bo Plane svéd őrnagy, ENSZ-megfigyelő, aki egyiptomi területen — egy izraeli aknatámadás alkalmával — életét vesztette. Odd Bull, az ENSZ közel-keleti megfigyelőinek főparancsnoka, mivel a tűzpárbajok megélénkültek, három megfigyelő állást bezáratott. Odd Bull nem akarja veszélyeztetni a megfigyelők életét.