Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
Kórusmozgalom és művelődés IRODf\LO/Vl Pathó István H ófehér Mozart-parókában, fodros ingben, szürke selyemmellényben, kezében angol nyelvű szerepkönyvvel régi ismerős, a néhány éve Kecskemétről a Nemzetibe szerződött Pathó István várja, hogy a felvevőgép elé szólítsák. A Váci utca egyik öreg épületének dús aranyozású tanácstermében most éppen fontos döntést hoz a Nemzetgyűlés, itt a büfében kávéval frissítik magukat a francia forradalom hírességei. Szemben Danton — Mádi Szabó Gábor — vitatja meg egy sonkásszendvicset majszoló jakobinussal a hazai futball helyzetét, mellette újabb kecskeméti ismerős, Baracsi Ferenc fújja a füstöt, s kérdi, tudom-e, ki játssza Napóleont? Nem tudom. „A Schweiz. Schwetz András. (A harmadik kecskeméti.) Keresve sem találhattak volna jobbat. Hát nem?’’ De igen. Mint ahogy Pathó Istvánra is illik ez a szerep. Örül is neki. A kettős feladatnak. Robespierre színészi megformálásának és — mivel régóta, szorgalmasan tanul angolul — a kötelező angol nyelvű szöveg mondásnak is. i — A nyaralásom ment füstbe a szerep miatt. A családom most lent pihen a Balatonon, engem pedig — ha itt befejeztük a forgatást —■ visznek Sopronba, a nyaktiló alá. K érdem, hogyan keveredett bele a francia forradalomba? Erre már Losonczi Béla, a Magyar Filmgyártó Vállalat nemzetközi stúdiójának gyártás- vezetője és George Glass filmproducer felváltva válaszol. Columbia—IFA produkcióban egy negyven részből álló kisfilmsorozat forgatása kezdődött meg Magyarországon. A tv-vetítésre alkalmas filmek az amerikai egyetemek számára készülnek, oktatás, tanulás céljaira. Jelenleg a francia forradalom jelentős eseményeit rögzítik filmre pontosan úgy, ahogy az a valóságban is lejátszódott. A későbbiekben sor kerül valamennyi forradalmi megmozdulásra — köztük az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc ábrázolására is. — Hát így lettem balatoni nyaraló helyett Robespierre — mondja Pathó István, s igyekszik eljátszani a vigasztalhatatlant, de nem megy. Már túl van a Rze- repépítés fáradalmain — a munkából élvezet lett! Már összeállt benne és előtte az a különös, csupaszen- vedély férfi, akinek megértéséhez minden fellelhető irodalmat elolvasott. Oldalról oldalra lapozva közeledett a szerepéhez, aztán végigpróbálta, játszotta, kín- lódta összes elgondolását, ötletét: amit elraktározott a fejében, azt most vissza kellett adni, ki kellett fejezni mozgásban, játékban. — És szövegben! Micsoda gyönyörű, de nehéz szöveg — magyarul is. De angolul! Egyáltalán nem mindegy, hogy mit, mikor, milyen hangsúllyal mondok. S itt még az sem mindegy, hogy milyen kiejtéssel. A hosszú, nehéz szöveget betéve tudja. De a kiejtését, állandóan, még a forgatások szüneteiben is — ellenőrzi. „Hogyan hangzik ez angolul?’’ — néz rám kérdően, de mivel én csak a lelkes hangsúlyból érzem, hogy valami .szépet mondhatott, magyarra fordítja a szót: „Mit törődöm én a veszéllyel? Életem a hazáé, szívemben nem lakozik félelem és ha meg kell halnom, gáncs és gyalázat nélkül halok meg!’’, " ennyire jellemző rá ez a mondat — mondja a francia forradalom nagy különcéről a magyar színész— Robespierre, s nekilát, hogy újabb idézeteket ragadjon ki a szövegből —, de most már ki- lárólag angolul!.;; Vadas Zsuzsa Énekkari kultúránk magas színvonaláról tanúskodik, hogy amatőr együtteseink mintegy tíz esztendeje sorra aratnak szép sikereket nemzetközi kórusversenyeken és fesztiválokon. A színvonalas vetélkedésben elnyert sok értékes díj és oklevél joggal tölti el örömmel mindazokat, akik kórusaink fejlődését figyelemmel követik, ám ezek a jelentős eredmények sem fedhetik el énekkari mozgalmunk megoldásra váró gondjait, problémáit. A felszabadulás előtt mintegy 800 felnőttkórus működött Magyarországon. Számuk 1950—53 között 3000-re ugrott, majd erősen visszaesett, s ma ismét 800 körül jár. Aligha tagadható, hogy az ötvenes évek hatalmas számszerű fejlődése nem volt teljesen megalapozott. Kórusnak számított kis üzemek 10—15 tagú, csak egy szólamban éneklő „mini”-együttese is. hogy javítsa a statisztikát. Azzal azonban semmiképp nem lehetünk elégedettek, hogy a kórusok száma napjainkban is azonos a harminc évvel korábbival. A jelek szerint fejlett iskolai zenetanításunk kis mértékben nevel utánpótlást a felnőtténekkaroknak, holott az iskolákban körülbelül 1200 ifjúsági kórus tevékenyekedik. Minden énekkar eredményes munkájának legfontosabb előfeltétele a karnagy személye, hiszen vonzóvá kell tennie a próbákat. Különösen érvényes ez az iskolai kórusokra, mert hiába kötelező a jó hangú fiataloknak a kórus munkájában való részvétel, ha a pedagógus-karnagy nem tud kedvet teremteni a közös énekléshez. Felnőttkórusaink zenei felkészültségében, színvonalában az utóbbi évtizedben jelentékeny differenciálódás következett be. Az együttesek mintegy negyede nagy mértékbn növelte szakmai tudását, részt vett — és vesz — az országos minősítéseken. Természetesen kisebb azoknak a kórusoknak a száma, amelyek betörtek a nemzetközi élmezőnybe, s amelyeket Európa-szerte számon tartanak, örvendetes, hogy Szappanos Istvánt Falusi ház. Gulyás Mihály első regénye A HUSZONNEGYEDIK ÓRÁBAN. Ez a címe a Szépirodalmi Kiadónál nemrég megjelent regénynek, melynek szerzője Gulyás Mihály, akit eddig országos fórumokon megjelent cikkein, s szerkesztői munkáján! keresztül volt alkalmunk megismerni. (A Napjainkj című folyóirat főszerkesztője.) A rendkívül izgalmas, „olvasmányos” mű a paraszti \ világnak azt az időszakát ragadja meg, ábrázolja mű-< vészi hitelességgel, amikor a nagy történelmi fordulati bekövetkezett: az ország paraszti lakosságának a kö- í zös gazdaságokba való társadalmi méretű beszervezi- J sét. A NÉGYNAPOS drámai küzdelem, amit az agitá-! cióra kiküldött városi munkás és a megszerzett javaihoz végsőkig ragaszkodó becsületesen ravasz középpa- j raszt vív egymással, tulajdonképpen a regény témája. Ám az ügyes szerkesztés és korszerűen tömör, reális! ábrázolás alkalmat ad az írónak arra, hogy emberi j sorsokat és életutakat jelenítsen meg. Különösen meg-] kapó egyrészről az az őszinteség, ahogyan a negatívumokat sem elhallgatva betekintést enged a vívódó pa- j raszti ember lelkébe-életébe, s másrészről a sűrítettj drámaiság mellett az a jóízű, népi humor, ami kizárólag a parasztember sajátja. A közmondások, szólásoki gyakorisága, a tájnyelvi szavak, kifejezések haszná-l lata — kissé túlzó módon is — szintén színesítik a re-l gényt. Az ember — élet- és tájszeretet mellett a munka] iránti rajongás és tisztelet tűnik elénk a könyv lapjairól. Teljesen érthető, hogy a megszokott életmód fel-] adása a még ismeretlen, s! éppen ezért bizalmatlanul\ kezelt, távoli jövő érdeké-! ben sok tragikus színt ke-5 vert a műbe. Talán ezértj is, ennek feloldása érdeké-] ben is szerencsésnek Zát-S szik a sokszor vérbő hu-) mórral átitatott anekdoták, mulatságos helyzetek, epi-j zódok beiktatása. Az akkori falu egyik nagy problé- •na-mélységére utalnak azj ''yen gyönyörűen költői so-! rok: „Kripta, egy nagy kripta a falu, fáradt öregek lézengenek benne, a múltról és a halálról beszélgetnek, szívükhöz szorítják ifjúságuk megkopott emlékeit, s maradék erejükkel elállják a. jövő Útját.” AZ ILYEN és hasonló képek ellenére a mű hitet lehel magából és bátor cse- 1ekvésre ösztönöz. Jó írót ' smertünk meg Gulyás Mihály első regényéből és várjuk újabb műveit. »új,. VARGA MIHÁLY ezeknek a valóban kiemelkedő felkészültségű együtteseknek a nagyobbik része vidéken működik. Kevésbé örvendetes azonban, hogy az élmezőny színvonala alig van hatással kórusaink zömére, a „derékhadra”. A kórusok többsége ugyanis igen jelentős művelődési tényező. Kodály Zoltán és tanítványi köre már a harmincas években felismerte, milyen fontos eleme a zenei művelődésnek egy-egy jól működő falusi vagy kisvárosi vegyeskar. Igaz, akkoriban a vidéki hangversenyélet olyan fejletlen volt még, hogy a kórus adhatta az egyedüli, élő zenei produkciót. Ma már nemcsak városon, de mind gyakrabban falun is tartanak hangversenyt. Mindez azonban nem pótolja az aktív muzsikálás élményét, a kórus közösségi életre nevelő pozitív hatását. A mezőny minőségi széthúzódásához jelentősen hozzájárult a nemzetközi kapcsolatok megélénkülése is. A legjobbak mind gyakrabban vesznek részt nyugati versenyeken, s fesztiválokon és a díjakban is mérhető siker elérése érdekében nemegyszer feláldozzák hagyományos, tartalmas, széles dinamikai skálájú kórushangzásunkat, s átveszik a külföldi iskolák stílusait. A nálunk újabban elszaporodott, magas művészi színvonalat képviselő kamarakórusok többsége is külföldi hangzáseszményekhez igazodik, s így bármilyen értékes zenei teljesítményt nyújt, elősegíti a minőségi differenciálódást. Természetesen nem lehetünk ellenzői a minőségi munkának, a magas zenei-szakmai színvonalat elérő kórusművészetnek, de arra van szükség, hogy az élmezőny minél hathatósabban befolyásolja kóruséletünket, s hogy az együttes éneklés társadalmi, mozgalmi hatása is megerősödjék. Ehhez jelenleg sajnálatosan hiányoznak a szervezeti keretek. Vannak szép számmal kiemelkedő énekkaraink, s még több a közepes teljesítményre képes együttes, mégsem beszélhetünk magyar kórusmozgalomról. Csaknem húsz esztendeje megszűnt az öntevékeny dalosok szövetsége, s ez a hiány a továbbfejlődésnek ma már igen komoly akadálya. Szétforgácsolt a kórusok szakmai-politikai munkájának irányítása, szervezetlen a tapasztalatcsere, pedig csaknem 100 ezerre tehető azoknak a felnőtteknek a száma, akik énekléssel, muzsikálással töltik szabad idejük egy részét. Az öntevékeny muzsikálás valamennyi formáját összefogó szövetség szárnyakat adhatna a kórusmozgalomnak, szilárd keretet biztosítana a közös zeneinépművelési munkához. Ki kellene aknázni végre szervezett formában mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a magyarországi kórusmunka nyújt, hogy énekkaraink méginkább betölthessék művészi és társadalmi funkcióikat, s hogy a minőség követelménye általánossá válhassék. Breuer János HUSZONÖT EVE SZABADULT FEL ROMANIA Aurel Gurghianu 1924-ben született. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. Evekig volt egy erdélyi román irodalmi, folyóirat szerkesztője. (Egyesülés c. versét a Kiskun- ] ságban olvashattuk, 1967-ben.) Á kéz A kéz jeleket ró a papim És a szavakba életet sugall, S hordozza városok, s a sárga rózsa dicséretét. A kéz gondolkodni tud, a kéz nem tud ölnj. Láttam, amint bokrokat plántál, És hálót húz a vízből, Vagy megvonja az amfiteátrumok pontos alapját. A kéz teremteni tud, a kéz nem tud rombolni. A gyermek keze növényeket, s rovarokat gyűjt, A szerszámot tartó férfikéz átlukasztja a mélységet, Üj genezis magvát hintve el. A kéz épít, a kéz gyűlöli a sivító gyilkot. A kéz kiirtja a fertőt, A kéz leigázza a fémet, ön-akaratához alakítva át, A kéz új csillagokat szór az ég forgatagába. A kéz rombolni nem tud, a kéz megvéd. Védi a sértett igazat, s ön-művét! Bán Ervin fordítása Sass Ervin: Elégia Nehéz annak, ki velem él, nehéz annak a só, kenyér, az íze is ha keserű, nem oldja fel vidám derű, nehéz annak, ki ívelem él, dacos szót kap szerelméért, s szerelméért, mit ad nekem, őrizheti az életem, nehéz annak, ki velem él, nehéz annak a só, kenyér, édes mézet sose várjon, ha pusztulnék jajt kiáltson, igaz szíve menedékvár, bezárkózom oda én már.
