Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
4. oldal 1969. augusztus 17, vasárnap BIZONYARA sokan felfigyeltek olvasóink közül azokra az újságcikkekre, helyzetjelentésekre, melyeket lapuikban közreadtunk a bnrackdömping fonákságainak érzékeltetésére. Jól mutatták ezek az ország különböző megyéiből érkezett tudósítások, hogy sokszor a bőség is okozhat gondokat, s ilyen jelenségekkel a jövőben mégin- kább szembe kell néznünk. Hiszen még csak ezután fordulnak termőre igazán a közeli esztendők nagy telepítései, s most derül majd ki, hogy tudunk-e olyan ügyesek és energikusak lenni az értékesítés megszervezésében is, mint az alapozásnál az elmúlt évek folyamán. Az máris kiderült, hogy korszerűtlen szórványgyümölcsösökkel, a külföld igényeit el nem érő fajtákkal — a dömpingáruval minőség nélkül — nem sokra megyünk. Tehát a jövőben semmiképpen sem szabad „mindenáron” telepíteni, amikor a mennyiségi célok háttérbe szorítják a távlatokra való figyelést. S ez vonatkozik a barackra éppúgy, mint a szőlőre vagy más gyümölcs- és zöldségfélékre is. DE NEM csak fajta és minőség kérdése az értékesítés — bár vitathatatlanul ez az elsődleges. Az is kiderült az említett országos véleménykérésből, hogy az áruterítés jó megszervezése a belföldi piacon ma még. szjgte egyenrangú feltételként jelentkezik az előbbivel. Hogy miért? Er- }'e sokféle választ kaptunk. Csali félénken rendel á kis- kereskedeelm. Ha rendel is, nem érkezik folyamatosan az áru. Nincs elég hűtővagon. Az AKÖV-től kevés kocsira szerződtek a szállítófelek az évad elején. Általában az óvatosság, a kockázattól való félelem a jellemző, s ez- részben érthető is. Hiszen ritka ma még, hogy az esetleges veszteséget megosztanák egymásközt a szerződő felek. Mindenki csak „saját zsebre” dolgozik, a vállalati nyereség mindenáron való halmozására, a haszonkulcs, az „árrés” növelésére törekszik. Ahogy mondani szokás, nem látják a fától az erdőt, a pillanatnyi haszontól a távlatokat. Akad még szűk partikuláris szemlélet is. Furcsa, de így van: még az egyes MÉK áruforgalmazási szer- vek között is tapasztalható területi féltékenykedés — az okos és célszerű együttműködés helyett. Soroljuk tovább? Talán felesleges is, hiszen ebből is nyilvánvaló, hogy nem a zöldség- és gyümölcsféle sok ebben az országban, hanem a megnövekedett termésmennyiség fogadása, elosztása nem kielégítő. ' HA FELLAPOZZUK a felszabadulás előtti újságokat, rájövünk, hogy „nincsen új a nap alatt”. A termésbőség már akkor is okozott sok gondot a termelőknek. Sőt, akkor okozott csak igazán! Árokba öntögetett barack és paradicsom szegélyezte nem egyszer az utakat. Hányszor, de hányszor vált eladhatatlanná ezen a vidéken a nehéz munkával megtermelt kincs, a kertészeti kultúra nemes terméke! De akkor a hazai felvegondjai vőképessége is jóval alacsonyabb volt. Ha nem kellett a külföldnek, szinte bizonyos, hogy itt rothadt a termelő nyakán, s még jó ha cefre és pálinka lett belőle. MANAPSÁG egészen más a helyzet. Egyrészt sok termékféléből jóval nagyobb értékesítési tételekről van szó. Hatalmas mértékben megnőtt a konzervgyárak feldolgozó tevékenysége, gyorsabb, korszerűbb az export lebonyolítása, átfogóbb és a termelőknek nagyobb biztonságot nyújtó — minden ismert hibája ellenére is — a felvásárlás egésj rendszere. A bőség gondja/ tehát manapság más szin< ten és más társadalmi, gazdasági körülmények között jelentkeznek. A mezőgazdaságból élők számára mindenesetre lényegesen jobb értékesítési viszonyok között, mint korábban. Ha mégis hangot adunk, más fórumokkal együtt közös aggodalmainknak, az elsősorban a jövőbe tekintésből fakad. Azt szeretnénk elérni mindannyian, hogy ne következzenek be olyan nem kívánatos jelenségek, mint pár esztendeje a szabolcsi almával, vagy éppen az izsáki sárfehér szőlővel és napjainkban a sárgabarackkal bekövetkeztek. A „diagnózis” megállapítása természetesen lényegesen könnyebb, mint a bajok orvoslása. Amikor szerkesztőségünk a „bőség gondjainak” feltérképezésére vállalkozott, csak a figyelem felkeltését vehette célba. ' Szerény eszközeinkkel is szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy a megyében megtermelt mező- gazdasági áruféleségeknek legyen gazdája, vevője, fogyasztója a jövőben. REMÉLJÜK^ hogy az országos szervek figyelmét is sikerült ráirányítani az említett jelenségekre. Mert hi szen itt most már nemcsak megyei, de országos ügyről van szó. Az élelmiszergazdaság és gazdálkodás második lépcsőjének — a tárolás, feldolgozás és értékesítés szakaszának — teljes és hatékony kiépítéséről. F. Tóth Pál Új pedagógusok eskütétele Húsz pályakezdő pedagógus tett hivatali esküt tegnap Kecskeméten a megyei tanács vb-termében Madarász Lászlónak, a megyei tanács vb-elnökhelyettesének. Tövis Ferencnek, a művelődésügyi osztály helyettes vezetőjének és Szűcs Sándornak, a pedagógus szakszervezet megyei titkárának jelenlétében. Madarász László rövid, meleg hangú üdvözlőbeszédben gratulált az ifjú nevelőknek diplomájukhoz, és pályájuk felelősségteljes mivoltára figyelmeztetve kérte fel őket a megye oktatásügyébe való aktív bekapcsolódásra. A húsz új pedagógus a megye középiskoláiban, kollégiumaiban, nevelőotthonaiban. gyógypedagógiai intézeteiben és zeneiskoláiban kezdi meg hivatása gyakorlását az új tanévben. Négy matematika-fizika szakos van köztük, három gyermekfelügyelő, két orosz-magyar, orosz-történe. lem, illetve zongora szakos és egy-egy magyar-történelem, orosz-francia, orosz-német, kémia-fizika, biológiakémia, biológia-mezőgazdasági, illetve gyógypedagógia szakos. Az ő bekapcsolódásukkal megyénk középiskolásainak szaktanár-elátottsá- ga csaknem teljes, csupán néhány könyvvitel és matematika szakos hiányzik. ben megismerkedett azzal a nővel, akinek a lakásán elkaptuk őket. Az énekesnő, a Maca, vagy hogy hívták, amikor ezt megtudta, féltékenykedni kezdett, s mert a csempészésbe őt is beavatták, feljelentéssel fenyegette, és zsarolta a dobost... — Egyre türelmetlenebbül követelte, hogy szökjenek Ausztriába és azt hitte, Jonny az új nő miatt nem akar nekivágni az útnak. Nem tudhatta, hogy Kecze Jancsinak az új szerelemre is csak azért volt szüksége, hogy a futárukat százötven százalékos biztonsággal szervezhesse meg. Az volt a módszerük, hogy Tillinger átjött a határon. Két óra múlva a bárban volt. Itt. egy óvatlan pillanatban Keczének átadta a leveleket, a valutát, vagy ami éppen soros volt és átvette a kész jelentéseket. Kecze a nagydobba rejtette a csomagot. A vöröshajú, az állandó éjszakai portás pedig hajnalban, amikor a szálló és a bár elnéptelenedett, kiszedte a küldeményeket a dobból és reggel Kecze barátnőjének lakására vitte. Ott rövidesen megjelent Jonny egy régi haverja, aki azután Budapestre továbbította az anyagot. — A főpincér a csempészésben volt érdekelt, a kémkedésről nem tudott. A lánc visszafelé is hasonló módon dolgozott. Budapestről kémjelentések jöttek és ugyan, ki gyanakodott volna a dobra? Ennél biztosabb rejtekhelyét sehol se találhattak volna. A csempészés mellékes tevékenységük volt. Ezt is óvatosságból csinálták. Ugyanis, ha netalán lebukik valahol a lánc egyik szeme, a csempészés került volna előtérbe •.. —• Hát ez van, pajtás. Az ügyet Budapest vette át, én pedig javasoltam a főnöknek, hogy Kántort újabb szolgálati aranyéremre terjessze fel. Vége. rúdja, mikor ágyba bújt. De akkor sem tud elaludni... — Csak az iszonyú fejfájás múlna egy kicsit, de nap mint nap gyötör, egyre jobban lüktet — mondja az asszony. — Többször voltam már orvosnál, felírtak ezt, azt. A karil még valahogy kiszedi fejemből a fájást, viszont 4 —5 pirulaadagomtól a szívem ellenkezik. Tudja, így van ez már öreg korban, fáj ez is, az is. Több jónevű orvos a szememre gyanakszik. Mondják: attól van minden baj. Bár ehhez laikus vagyok, de a szem megerőltetése fejfájást okozhat. Márpedig aki naponta 10 —12 órát olvas, vagy ír, ráadásul 56 évesen, az bizony nem kevés. De mivel is foglalkozik Czabai Istvánná öregcsertőn, a Kossuth utcai házában ilyen kiadós napi időtelj esi tménnyel ? Margit néni — mert Czabainét a községben mindenki így ismeri — beljebb invitál, s szobájában rögtön fény derül a titokra. Darabka vászon, ceruza, tintatartó, toll kerül elő a dolgozóasztalára. A sarokból fejesvonalzót kap elő, s „munkapadja” mellett terem. — Látja? Jól figyelje a kezem, most csak improvizálok, de egyébként sincsenek kidolgozott módszereim. A hajlítások, a szép vonalak, vagy az ember kezében vannak, vagy hagyja abba, kinek évekig tanulni kgll ezt a. szak- mát. _ • ' S míg keze a vászon fölött ide-oda siklíki.'és néha rám pillant, mesél, máris rózsák, pipacsok, paprikaminták „teremnek” az anyagon. — Tetszik? — kérdi mosolyogva. — Elárulom, ez ókalocsai minta. Ha vár egy kicsit, mindjárt kihúzom lila tintával, akkor jobban láthatja a ceruzavonalakat. Néhány perc múlva sötétlila, hímzésre váró anyagot tesz elém. Elmondta, ez az anyag csak a hímzés után válik igazás ókalocsaivá. Ugyanis a sötétkék és bordó szín e stílus legfőbb tartozéka. Az újkalocsai minta elsősorban témájában ad újat, rózsamintás és paprikadíszítésű. — De a hímzés már nem az én reszortom — folytatta. — A Kalocsai Háziipari Szövetkezet hímez- teti. Én csak mégírom, ezért hívnak íróasszonynak. Czabainé már 17 éve foglalkozik ezzel a szakmával. Keze alatt naponta 20—25 vászon kap mintát. Szorozzuk be ... Szép teljesítmény. — S a minőség? Keretes oklevelet tesz elém: „A népművészet mestere, 1964. augusztus 20-án”. Kádár János elvtárs írta alá ... Tavaly nyugdíjba ment Margit néni, de mint azelőtt, most is szívvel lélekkel dolgozik. Azelőtt 2000—3000 forintot is keresett. Most nyugdíjkiegészítésként vállalja a szettkészlet, paplangarnitúra, falvédő, díszpárna, asztalterítő „kiírását”. Sok év munkája, eredménye bizonyítja: „szépírásból” jelest érdemel. Tárnái László „Szépírásból”: jeles Hófehér vásznak szépül- ! asztalkája mellett találja a nek, csinosodnak Margit j késő este, s a kora hajnéni keze alatt. Sűrűn a | nal. Nem egyszer lefelé hatvanas égővel világított' mutatott már a Göncöl Margit néni írásgyakorlása. Verdcska éjszakás volt... Reggel, munkába menet szinte szabályosan visszatérő időközönként találkozom vele a Nagykőrösi utcában. Messziről megismerem. Apró termetéről, a szatyorjárói és főként egykedvű ballagásáról ahogyan szemközt érkezik. Aki nem ismeri, azt hihetné róla: szomorú, bánatos. Én viszont tudom: fáradt, álmos. Verácska nővér éjszakás volt. Munkatársai — akikre szinte kivétel nélkül csak hálával, tisztelettel gondolhatok vissza — Vera nővérnek szólították. A mi kórtermi közösségünk — amelybe rendszerint a kény- szerűség, s nem a saját elhatározás — illeszti be az embert — Verácská- nak mondta. Magunk között és mások előtt is. Másként nem jött szánkra a neve. Elhaladt mellettem. A vasúikért felé tartó lépteinek kopogása egyre halványodott. S ezzel fordított arányban elevenedtek bennem a Honvédkórház sebészeti osztályán töltött napok, éjszakák emlékei. Műtét után — kiki szervezetének ellenálló képességétől és nem utolsósorban önfegyelmétől függő mértékben —• nyög, sóhajtozik, jajgat — szenved a beteg. És áhítja, várja a könnyebbülést hozó tündért. Aki aztán Eszter, Gabi, Júlia, Zsuzsa, vagy éppen Verácska nővér személyében nem is késlekedik. Miért, miért nem, számomra — és alighanem a hajdani kórtermi kollektívánk minden' tagja számára — Ve- rácska éjszakai ügyeletéi maradtak meg a legmegka- póbb emlékként. Amelyikünknek nem jött álom a szemére, egy-egy végtelennek tűnő éjszakán, megfigyelhette: nesztelenül, milyen sokszor nyílt az ajtó; s feltűnt. Verácska alakja. Ha szükség volt rá, máris hozta a köny- nyebbülést jelentő injekciót, gyógyszert. De enyhülést, simogatást jelentett minden elsuttogott, kedves szava éppúgy, mint kezének érintése a homlokunkon ... Vajon hazaért-e már az éjszakás nővérke? — vált a gondolatom. — Ugyan mi várja otthon: lepihen ilyenkor, vagy a családját látja el előbb? Lám, a kórházban eszembe sem jutottak ilyen, szinte magától értetődő kérdések. Miért? Alighanem azért, mert Verácska nővérről és sok-sok társnőjéről ott, a betegek között sugárzik igazán: szivvel- lélekkel hivatásuknak élnek. Megbecsülés, tisztelet, köszönet nekik ezért! —y —n SÄAMOS 'ÍZubOLT: 13. — Az alagsorban műsoron. kívül a fűtővel találkoztak, aki megjegyezte, hogy ezen az ajtón idegenek nem léphetnek a hotelba. A portás meglepetésében azt mondta, hogy új kollégát hozott. Az öreg ezt nem nagyon akarta elhinni és már elindult az alagsori folyosón, hogy az üzletvezetőnek bejelentse, mert olyan még nem fordult elő, hogy a szálló új alkalmazottját a kazánházi folyosón keresztül vezessék be elsőnek az épületbe, amikor három utcai főbejárat is van. A vita hevében Tillinger elvesztette a fejét és megfojtotta az öreget. — Elég súlyos hiba! — dörmögte Csupati. Sátori bólintott. — Emlékszel, amikor Kántor az alagsorból a hallba érkezett, hogyan morgolódott a portáskarám előtt? Számomra már akkor gyanússá vált a vöröshajú. — Én is gyanakodtam rá, azért mondtam, hogy figyeltesd. — Az énekesnő a dobos szeretője volt. Még Budapesten szervezték be és Jonny azzal ámította, hogy itt lent összehozza majd egy nyugatnémet menedzserrel, aki odakint szerződést szerez neki és elindítja a karrier útján. Macát ezzel hozta össze, de köz-
