Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-09 / 156. szám

'i Kecske métcn, Kiskőrösön sárgabarack damping Százhetven vagon uborka készül Kalocsán Éxik a gyümölcs, bő tér- megkezdték a sárgabarack az üzembe, rövidesen mést ígérnek a megye ül- és a kajszibarack feldolgo- azonban már 15—20 vagon tetvényei. A közös gazdasá- zását is. A kiskunfélegyhá- lesz naponta az átlagos gokból gépkocsisorok hord- zi, , kerekegyházi, tiszakécs- feldolgozás, ják a nyersárut a konzerv- kei, tiszaújfalui tsz-ekben gyárakba. A Kalocsavidéki szervezett tisztító telepek­Fűszerpaprika és Konzerv- ről már felezett állapotban ipari Vállalat kiskőrösi kapják ezt a gyümölcsöt, emellett jelentős mennyi­ségű — naponta 15—20 má­zsa — narancslét gyárta­nak. telepén cseresznyével kezd­ték a szezont. Ebből öt va­gonnal kevesebb lett, mint amennyire számítottak. A meggy feldolgozása is a végéhez közeledik. Az elő irányzott 37 helyett talán A gyár a megye déli ré­szén bekövetkezett jégve­rések miatt korábban kezd­te a hagymafeldolgozást. A kárt szenvedett tsz-ektől tisztított állapotban átve­szik a hagymát, hogy a sé­rült termés teljesen tönkre A gyár nyersanyagforgal- ne menjen. Ugyanakkor a mi osztályának vezetője hagymát óvni kell a fellé- , , . egyébként a termelés szem- pő peronoszpóra veszély­35 vagonnal lesz, _ de a sár- pontjából a gyors váltások tői is, s a hagymafeldolgo­gabarack majd mindent pó- időszakának nevezte ezeket zás mielőbbi megkezdésé­ül, csak győzzük a tartó- a napokat. A borsószezon vei igyekeznek minél na­sítását — mondta tegnap a iefutóban, a zöldbab-, ubor- gyobb mértékben megmen- telepvezető. — Egyébként ka-tartósítás felfutóban teni szerződéses partnereik van. A kajszibarackból hagymatermését. ■ most 4—5 vagonnal érkezik N. O. éppen most érkezett az el­ső gépkocsirakomány 30 mázsa, sárgabarackkal. Ma még két vagonnyit veszünk át, holnaptól pedig 4—5 vagon nyersárut dolgozunk fel naponta. Kalocsán a vállalat igaz­gatója arról tájékoztatott, hogy holnap kezdődik az „uborkaszezon”. Ezúttal nem pangást rejt magában e kifejezés, hanem azt, hogy 170 vagon uborka sa­vanyítását kezdik meg. Na­ponta 4—5 vagonnyit vesz­nek át a szövetkezetektől a rekordtermést ígérő uborkából. E hónap közepétől pedig újabb fajta szállítmányok is érkeznek az üzemekbe. Miskén, Sükcsdön és Kalo­csán megkezdik a hagyma­szárítást. Ebből a tervezett mennyiség felvásárlását re­mélik, ugyanis átlagos hagymatermés ígérkezik. A Kecskemét] Konzerv­gyár H-es telepének veze­tője elmondta, hogy § ki­magozott meggybefőttből még naponta egy vagonra valót gyártanak. Hétfőn A küldöttség búcsúztatása a Ferihegyi repülőtéren. A-küldöttség búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülő­téren megjelent Apró An­tal, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, Szirmai Ist­ván, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czi- nege Lajos és Németh Ká­roly, a Politikai Bizottság póttagjai, Aczél György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Benkei And­rás, Bondor József, dr. Csa- nády György, dr. Korom Mihály, Nagy Józsefné, Párdi Imre, Péter János, dr. Szabó Zoltán, a kor­Meggybefőttgyártás a Kecskeméti Konzervgyár H-es telepén. gár Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Mintegy másfél órás re­pülőút után. napsütésben ereszkedett le Szófia köz­ponti repülőterén a ma­gyar párt- és kormánykül­döttség IL—18-as gépe. A betonon ünneplő ezrek vár­ták delegációnkat; a repü­lőtér főépületét bolgár és magyar zászlók díszítették. Az épület homlokzatán he­lyezték el Kádár János, Fock Jenő és Todor Zsiv- kov arcképét. A festői öltözékű dísz­egység parancsnokának je­lentéstétele után a magas rangú magyar vendégek tiszteletére 21 tüzérségi díszössztűz dördült, maid felcsendültek a magyar és a bolgár himnusz hangjai. Kádár János és Fock Jenő Todor Zsivkovnak, a Bol­gár KP KB első titkárá­nak a minisztertanács el­nökének társaságában ellé­pett a díszegység előtt, majd a magyar államfér­fiak üdvözölték a fogadta­tásukra megjelent vezető bolgár személyiségeket. Ott voltak Sztanko Todorov, Borisz Velcsev, a Bolgár KP KB titkárai, a Politi­zottságánák tagjai. Jelen volt a repülőtéren a fo­gadtatásnál a ■ bolgár köz­élet számos más ismert személyisége, és ott voltak a magyar kolónia tagjai. Ezután Kádár János és Fock Jenő, a szófiai dolgo­zók küldötteit köszöntötte, majd Todor Zsivkov lépett a szónoki emelvényre, hogy üdvözölje a magyar párt- és kormányküldött­séget. Beszédére Kádár János válaszolt. Szavaira nagy taps és éljenzés volt a vá­lasz. A repülőtéri fogadtatás záróakkordja a díszegység látványos díszmenete volt. Kádár János és Fock Jenő Todor Zsivkov társaságá­ban halványzöld nyitott gépkocsiba ült. A magyar delegáció gépkocsisora tíz­ezrek sorfala mellett hai- tott végig Szófia főbb út­vonalain. a Lenin sugár­úton, a Ruszki bulváron, a Szeptember 9. téren és a Vitosa bulváron. A forró napsütés, a kánikula elle­nére szinte Szófia apraja- nagyja ott volt az utcá­kon. s köszöntötte zászlók­kal. virágokkal a magyar delegációt. Tisztelgés a Dimitrov-mauzóleuinál A magyar párt- és kor­mányküldöttség kedden délután megkoszorúzta a Szeptember 9-e téren Geor- gi Dimitrov mauzóleumát. A délutáni program kö­vetkező eseménye a bolgár nemzetgyűlés épületében tett látogatás volt. Itt To­dor Zsivkovval és Georgi Trajkovval, a nemzetgyű­lés elnökségének elnö­kével találkozott a magyar küldöttség. A keddi gazdag program befejező eseményeként To­dor Zsivkov vacsorát adott a Bolgár Kommunista. Párt Központi Bizottságának székházában a magyar párt- és kormányküldött­ség tiszteletére. Az elvtársi, baráti légkörben lezajlott vacsorán Todor Zsivkov és Kádár János poháfköszön- tőt mondott. Világ proletárjai, egyesüljetek! XXIV. évf. 156. szám 1969. július 9. SZERDA Ára 90 fillér I Befelezték az őszi árpa aratását a gabonaelőleget Négyszázötven kombájn a földeken Teljes az aratási készült­ség. Most már 450 kom­bájn „köröz’’ az állami és termelőszövetkezetek gabo­naföldjein. A legfrissebb jelentések szerint kedden estig, mindenütt befejező­dött az őszi árpa aratása. Még nem készült el a vég­leges összesítés, az előzetes becslések szerint azonban a vártnál többet csépeltek el takarmánygabonából. A ta­taházi Petőfi Termelőszö­vetkezetben 21 mázás hol- dankénti átlagtermést köny­veltek el, a miskei Egyet­értés Tsz-ben pedig 20 má­zsás volt a holdankénti ho­zam. A jó termés egy részét értékesítik. Eddig 600 va­gon őszi árpát adtak át a Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalatnak. Ezzel égy - időben megkezdték a tagok részesedésének kiosztását is. A háztáji állatállomány ta­karmányozására előrelátha­tólag az idén is 1500—2000 vagonnyi árpát osztanak szét. Most minden erőt a . ke-, nyérgabona betakarítására összpontosítottak a gazdasá­gok. A rozs vetésterületé­nek mintegy 40 százaléka szabadult fel, és vágják a búzát is. A korai érésű olasz búzából eddig mintegy 100 vagonnyi érkezett a fel­vásárló telepekre. Ma a nagy hozamú szovjet búza­fajta, a Bezosztája aratásá­hoz, csépléséhez látnak a kombájnok. A hét végén már folyamatosan érkezik a kenyérnekvaló a megye központi raktáraiba. A felszabadult tarlókon most még könnyen siklik az eke. A sok csapadéktól puha, morzsalékos, vetésre kiválóan alkalmas a föld Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott a Bolgár m* w m m m w Népköztársaságba FOTfÓ híMIQUlfttÚ, testvéri fogadtatás Szófiában A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Bolgár Népköztársaság kormánya meghívására Ká­dár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével ked­den délelőtt hivatalos ba­ráti látogatásra párt- és kormányküldöttség utazott a Bolgár Népköztársaságba. A látogatás alkalmával ke­rül sor a két ország új ba rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésének aláírására. A delegáció tagjai: Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács. elnöke, dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, Pap János, az MSZMP KB tagja, a Veszprém megyei pártbi­zottság első titkára, Erdé­lyi Károly, az MSZMP KB tagja, külügyminiszter-he­lyettes és Roska István, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete. mány tagjai és Gyenes András, a Központi Bizott­ság külügyi osztályának vezetője. Jelen volt a búcsúztatás­nál Ászén Evlogiev, a Bol­kai Bizottság tagjai, to­vábbá Tano Colov. Ivan Mihajlov miniszterelnök­helyettesek, Cola Dragoi- eserva és Todor Pavlov, a Bolgár KP Politikai Bi-

Next

/
Thumbnails
Contents