Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

1969. Július 13, vasárnap S. oldal Kairó és Berlin Szófiai mérleg 814 amerikai katona és a többiek MAGYAR—BOLGÁR TÁRGYALÁSOK A HÉT egyik lényeges külpolitikai eseményének részese között hazánk is ott volt. Magyar párt- és kormányküldöttség tett hi­vatalos látogatást Szófiá­ban, ahol megújították or­szágaink barátsági, együtt­működési és segítségnyúj­tási szerződését. Mindez al­kalom volt arra, hogy át­tekintsük a magyar—bolgár kapcsolatokat, amelyek jók és felhőtlenek, s gyors to­vábbfejlesztésükre kölcsö­nös igény mutatkozik. A két ország vezetői Ismétel­ten kinyilvánították szán­dékukat, hogy hozzá kíván­nak járulni az európai biz­tonsági rendszer megterem­téséhez, ezen belül is a balkáni térség békéjének Nixon bejelentése alapján a több mint félmillió amerikai katonából 25 ezret visszavonnak Vietnamból. A képen: vonulnak az első távozó egységek a saigoni utcán. Tom Mboya kenyai miniszter meggyilkolása nyomán faji zavargásokra került sor az afrikai országban. A képen: rendőrök támogatnak egy, az összetűzések során megsebesült asszonyt. A VILÁGPOLI­TIKA ezen a hé­ten sem ment va­kációra. Ellenkező­EGY HÉT A VILÁG POLITIKÁBAN csalódást keltett Thieu saigoni beje­lentése is. Az ame­rikai sajtó „szenzá­leg: akármerre tekintünk, biztosításához, s az áltálé- ciót” várt a dél-vietnami báb fontos események tanúi le- nos enyhüléshez. Ugyanak- rezsim elnökétől, de az hetünk; kor Kádár János felhívta olyan választást kínált, Moszkvában a szovjet a jgyeimet az amerikai amelyeket saját hatóságai, parlament külpolitikai vi- úgynevezett hídverési pró- az amerikai csapatok jelen­tájában Gromiko külügy- bálkozásokra, amelyek Létében készítenének elő. A miniszter fejtette ki a szov- egyenetlenséget kívánnak dél-vietnami ideiglenes for- jet vezetés álláspontját a sz^ani a szocialista orszá- radalmi kormány részéről legjelentősebb kérdésekről gok között, valamint az határozottan visszautasítot- Különösen nagy visszhan- eul'ópai realitásokat még ták ezt az átlátszó propa- got keltett az a megálla- mindig elutasító nyugatné- ganda-manővert. pítás, hogy Moszkva haj- met Polltika veszélyeire. A mXONT közben szorítja landó konstruktív szovjet a sz°f‘ai al‘ a vietnami cipő. Csupán —amerikai megbeszélések fenyeben a egy £V van hátra a köz­folytatására, ha az Egyesült ^llag közvéleménye levon- bees5 választásokig és az Államok részéről valóban hat]a ,a kovetkeztetest: a amerikai sajtó — nyilván tárgyalási készség nyílva- szociabsta országok keszek nem véletlenül — egyre nul meg. A Szovjetunió tér- f tárgyalásokra de annak többet ír Edward Kennedy- mészetesen a Kínai Népköz- kAetosege, tényleg«: meg- rg^ mint jövőbeni ellenfe- társasággal is eszmecserét valosulasa mindenekelőtt a jérőL Az ázsiai körút jó kíván folytatni, s Haba- nyugati magatartáson mu- kínált az ameri­rovszkban e héten is foly- llK' kai elnöknek az esetleges tatódtak a megbeszélések a SZAVAKBAN ugyanis vietnami változások beje- határmenti folyók problé- nincs hiány de a washing- lentésére, de egyelőre vá­rnájáról. Csakhogy közben toni szavak próbája Viet- lószínűtlennek látszik, hogy az Amurnál ismét szovjet nammal kezdődik. Az hogy Nixon tarsolyában va- emberek vére folyt: mao- Egyesült Államokban ezen lóban új indítványok rej- ista provokátorok támadták a héten ünnepélyesen kö- töznének. meg őket. szöntötték azt a 814 kato- A KÖZEL-KELET kró­PÁRIZSBAN Pompidou na^’ akiket^ Dél-Vietnam- nilvá.ját egy diplomáciai tartotta meg bemutatkozó ból hazavezényeltek. Ez az hírrel kell kezdenünk. Kai- sajtóértekezletét; Bonnban első kontingens a Nixon róban bejelentették, hogy a választási programokat által beígért 25 ezerből. A diplomáciai kapcsolatokat , létesítenek a Német De- FRANK BORMAN A LENIN-MAUZÓLUMNÁL mokratikus Köztársasággal. Ezzel néhány hét alatt a hatodik afroázsiai ország (Kambodzsa. Irak, Szudán, Dél-Jemen, Szíria és Egyip­tom) ismerte el az NDK-t s ez a mozgás még nem zárult le. A bonni kormány természetesen megtartotta szokásos rendkívüli ülését; sajnálkozott, de változatla­nul nem hajlandó a reali­tások talajára lépni és nyíltan feladni a Hallstein- doktrinát. az egyedüli kép­viselet elvét. LONDONI és párizsi megállók után Moszkvába tart Sisco amerikai külügy­miniszter-helyettes, hogy a szovjet külügyminiszté­riumban a közel-keleti helyzetről folytasson tár­gyalásokat, Miközben a né­gyes megbeszéléseken hi­vatalos szünet van, sor ke­rülhet tehát szovjet—ame­rikai párbeszédre. Ez any- nyival időszerűbb, mert hi­szen U Thant a héten köz­zétett jelentése szerint a közel-keleti helyzet kiéle­ződött és az ENSZ főtitká­ra egyenesen „robbanás- veszélyről” ír. Túzpárbajok Képünk a hivatalos magyar—bolgár párt- és kormányközi tárgyalásokon készült Szófiában a lozareci kormsnyrezldencián. A tárgyalóasztal bal oldalán a bolgár, jobb oldalán a magyar delegáció. NDK PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG A SZOVJETUNIÓBAN Leonyid Brezsnyev (középen) a Kremlben köszönti Willy Stophot, az NDK miniszterelnökét, aki párt- és kormányküldöttség élén érkezett Moszkvába. Jobbról: Alexej Koszigin. A héten befejezte szovjetunióbeli látogatását Frank Borman amerikai űrhajós, aki miután Moszkvában, Leningrádban és Csillagvárosban vendégeskedett, haza­utazott. A képen Frank Borman (jobbról a második) koszorút helyez el Moszkvában a Lenin-mauzóleumnál. simítják; Washingtonban Nixon készíti politikai poggyászát a július végén kezdődő kőrútjára; Belg- rádban az el nem kötele­zett országok képviselői próbálták összeegyeztetni gyakran igen eltérő néze­teiket. Rómában nagyará­nyú kormányválság körvo­nalai bontakoztak ki, ami azután olyan lázas, szín­falak mögötti kompromisz- s zu mker eséshez vezetett, hogy várhatólag hétfőn is­mét Rumor kap kormány­alakítási megbízást. lendületes eszkaláció után ez a bizonytalan és hal­vány „eszkaláció” egyelőre még nem sokat jelent. A „párizsi csütörtök”, a né­gyes vietnami tárgyalások napja újfent a holtpont je­gyében múlt el és nagy a Jordán folyó mentén; a* eddigi legnagyobb légicsa­ta Szíria és Izrael repülő­gépei között; egyiptomi alakulatok több sikeres át­kelése a Szuezi-csatomán jelzik, hogy addig nem le­het szó rendezésről, amíg Izrael arab területeket tart megszállva. Üj elem a kö­zel-keleti helyzetben az A1 Ahram hétvégi értesülése, hogy sikeres egység-tár­gyalások folynak a Palesz­tinái szervezetek között. Ha ez a hír igaznak bizo­nyul, akkor az arab pozí­ciók megerősödését fogja jelenteni. Réti Ervin AZ NDK IRAKI NAGYKÖVETE ÁTNYÚJTJA MEGBÍZÓLEVELÉT TÁVOZÓ AMERIKAIAK Az NDK első iraki nagykövete, Hans J. Weite (jobbról i Bagdadban átnyújtja megbízólevelét Hassan El Bakr iraki elnöknek. Irak volt az első nem szocialista ország, amelyik elismerte az NDK-t FAJI ZAVARGÁSOK KENYÁBAN

Next

/
Thumbnails
Contents