Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
4. »Mal fW9. Jfinftts 8. vásárnál» Szövetkezeti gondok Hogyan értelmezzük a szövetkezeti demokráciát? Milyen legyen a szövetkezeti tagság, és a vezetők kapcsolata? Hogyan hat a gazdálkodási struktúra az emberek életére? ... Lapunk tegnapelőtii számában kezdődött, és ma befejeződő cikksorozatunk a Hartai Béke Tsz-ben látott jelenségek .alapján a szövetkezetek belső életének problémáival foglalkozik. Kérjük olvasóinkat, főleg a tsz-tagokat, és a termelőszövetkezeti szakembereket, írják meg őszinte véleményüket, észrevételeiket, tapasztalataikat, hogy azok összegzése után újból visszatérhessünk e fontos társadalmi kérdésekre. SZERKESZTŐSÉG III. Mi legyen a kiút? Radikálisan-e vagy másképp kell a helyzetet megoldani? Véleményünk kialakításában nem tekinthetünk el a gazdálkodási struktúrától, amely mint végső ok, a belső feszültségeket meghatározza. A szövetkezeti parasztok egy-egy csoportja — Hair- tan is, másutt is — hovatovább állandó jelleggel hozzákapcsolódik a nagyüzem valamelyik munkaterületéhez, vagy üzemágához. (Traktoros, sertéstenyésztő, tehenész, stb.) De akkor is, ha „gyalogmunkás”, aki az üzemérdek szerint végez különböző munkafolyamatokat nem vonhatja ki magát a munka- megosztással, szakosodással együttjáró követke.zmé- nyek alól: az atomizálódott közösség tagjai elvesztik rálátásukat az összüzemi problémákra, nem értik a termelés nagyon lényeges, az ő munkájuknak is értelmet adó összefüggéseit. A gazdasági szakemberek általában törekszenek arra, hogy üzemükön belül a munkamegosztást, a szakosodást tökéletesítsék, (hiszen ez a magasabb hozamot célozza), de keveset törődnek azzal, hogy a társadalmilag káros hatásokat — amennyire csak lehetséges — csökkentsék. Ha a tsz-tagok közgyűlésen „lényegtelen dolgokról vitatkoznak” az annak a jele, hogy nem tudnak különbséget tenni a lényeges és lényegtelen között. Az a baj — mondják a Béke Tsz vezetők úgy brigádvezetőtől felfelé —, hogy nagyon anyagias a tagság. „Ha a tag nem keresi meg naponta a százast, már elégedetlen.” Ittt mindenki túl sokat akar keresni, de keveset akar dolgozni.” „Amelyik munkát nem fizetik meg jól, azt nem akarják elvégezni." Mondja a főállattenyésztő, hogy egy tizenötéves fiú napi 6 órában legeltet, de még ő is kiköti, hogy ,.a 2400 forint meglegyen aztán!” Elhiszem a hartai vezetőknek, hogy a tagság mód felett anyagias, de óva inteném őket attól, hogy ebben a bajok okát lássák, mert ez már következmény: munkahelyi, vagy munkaköri „ártalom”, ha úgy tetszik, ami természetesen nem mentesíti a hartai szakvezetőket a felelősség alól. Sőt: a tulajdonképpeni felelősség itt kezdődik. A túlzottan anyagias szemlélet, a gátlástalan önzés, a szó legrosszabb értelmében v»t* bérmunkásszellem azért alakulhatott ki, mert kialakulni hagyták: mert úgv növelték a tagság jövedelmét, hogy közben nem erősítették meg gazdai státusát. „Tsz-gazdai öntudat? .. Ilyen itt nincs” — mondja a főagronómus, s ezzel mentesített engem attól a kínos kötelezettségtől, hogy pályát törjek fölötte, önmagáról mondott ítéletével azt is kifejezte, hogy a szövetkezetben nem működtetik azokat az erőket, amelyek az önös érdekkel szem_ ben az összetartozás tudatát, a közösségi szellemet erősítenék a munkamegosztás káros hatásait leküzdendő. — Mi csak papíron vagyunk gazdák — mondja a mázsaházban az egyik ember, és ez elighanem így igaz... A mázsaház mellett trágyáznak szántanak. Kint májusi kánikula, bent az ebédelek közt valaki töpreng a dolgon: őszi mélyszántás ilyenkor!... Az a kevés nedvesség is kimegy a földből, ami benne van...” A főagronómus bizonyára meg tudná magyarázni ezeknek az embereknek — tsz-tagoknak — a májusi mélyszántás értelmét, s ez nem volna felesleges, mert eloszlatna egy gyanút, amely a szakvezetés iránt támadt, — bizonyára ok nélkül. Mondjuk ki teljes őszinteséggel: hogyha a demokratizmus a termelőszövetkezetben nem tényleges hatóerő, ha nem a valóságos tartalmai érvényesül-’ nek, csak a/ külsőségei, akkor a vezető és vezetett viszony a tsz-ben a régi nagybirtok gazdatiszt—bérmunkás viszonyára emlékeztet bennünket. Ha a viszony kimerül abban, hogy az egyik csak utasít, a másik csak végrehajtja az utasítást (ha el nem „szabotálja”), akkor hiába nevezzük másképp a szereplőket, a kapcsolat lényege ugyanaz: mondjuk meg róla, hogy történelmileg túlhaladott, politikailag ártalmas, emberileg tartalmatlan ez a kapcsolat; benne nem a vezető és vezetett összetartozása, hanem különállása dominál. „Amikor osztani' kell, mindenki gazda, amikor a nehézségek jönnek, akkor csak a vezetőség”, jellemzi a hetyzetet az egyik brigádvezető ..; Ha nem törvényszerű, hogy így legyen (mert nem az!) kérdezzünk: a vezetők miért nem építették és építik a tagsággal való kapcsolatukat úgy, hogy abban mindenkor az összetartozás hasson?. Miért vállalják azt a kockázatot, hogy csak rajtuk csattanjon az ostor, ha „a nehézségek jönnek?” Miért nem hiszik el a tagságukról, tagtársaikról — gazdatársaikról! — hogy azok velük együtt tudják vállalni a rosszat is, ha annak jön sora? ... El-elszólják - magukat a Béke vezetői. Az elnököt idézem: „Az a cél áll előttünk, hogy olyan növényeket termeljünk, amelyeknek a hozama magasabb, például fűszerpaprika, majoránna. Persze ez a mi dolgunk, nem a tagságé. Nekik a könnyebb része jut, a követelőzés’’. (Ne csodálkozzunk hát: a „mi dolgunk”, meg a „ti dolgotok” a szövetkezeti struktúrában olyan „munkamegosztás”, amely a bérmunkásszellem kovásza.) A főkönyvelő kifogásként mondja Bajúsz Huba ellen, hogy olyasmit is megbeszélt az emberekkel, ami nem tartozott rájuk. Fogalmam sincs róla, mit beszélhetett meg az emberekkel a volt főállattenyésztő, de nem hiszem el, hogy az agronómia, a számvitel — egyáltalán az üzemélet — dolgait a termelőszövetkezetben üzemi titokként kellene kezelni. Ellenkezőleg: meg kell azokat mondani. A gazdaszellem alapja és iskolája a jólértesültség. Tudja meg azonnal és közvetlenül a tagság az üzemmenet minden gondját, baját, sikerét, kudarcát; igazodjék el az összefüggések között, tanulja meg vezetőitől, hogy miből lesz, hogyan lesz a jövedelem; pallérozódjék nagyüzemi szemlélete, mert abban erősödik gazdai státusa. A rentabilitás, akkumuláció, bér-, ár-, hitel- politika. konjunktúra, stb. fogalmak az üzemélet gyakorlatában legyenek számára ismertté; mert ha beléje táplálják, hogy a részesedés a teljesítményfedezettől függ, akkor nem követelőzik, hanem dolgozik. Ha mégis „járatja a száját”, — mert ilyen emberek azért lesznek — a gazdatársak, a neim „papíron-gaz- dák” majd leintik. Az emberek józansága, belátása, igazságérzete és tudása mind olyan tényező, ami segítségére van a vezetésnek a demokratizálódott közösségben. „Valamikor a hegyet el lehetett volna hordatni ezekkel”, — kesereg az elnök. Most nem lehet, noha kétszeresére nőtt a jövedelmük. Most széthúznak, követelőznek, elégedetlenkednek: mert „el vannak kapatva”, mert „nagyon megnőttek az igényeik”, — tűnnek fel ismét az „okok”’, noha ezek is következmények már: ódiumai annak a tévedésnek, mely abban áll. hogy az ember-munka kapcsolatban s ez ember-ember kapcsolatban eltúlozza a pénz szerepét. A pénz nem minden. Jól fizetett közösség is lehet rossz szellemű. Hiába ad a szövetkezet évről évre magasabb jövedelmet a tagságának — a hartai Békében már a biztonsági alap terhére osztottak ki egy milliót — ha ezzel párhuzamosan nem történik erkölcsi, szellemi akkumuláció. ha nem erősödik a tagság valóságérzéke, valóságtudata, önérzete, öntudata — gazdai státusa! — akkor abban a szövetkezetben előbb-utóbb baj lesz: jönnek a krízisek egyik a másik után. És következnek a „radikális megoldások”: egyik a másik után. Jó azonban tudni, hogv ez csupán tüneti kezelés: a betegséget kiváltó okok megszüntetése eredményezi a gyógyulást. A szövetkezeti vezetők, akiket ueyanez a cipő szorít, okuljanak a példán. Higyjék el, hogy a demokratizmus nem ideológiai koholmány, s nem politikai fikció, hanem a szocialista társadalom dolgozó emberközösségének tényleges összetartója, s a közösségi lét minden formájában a felődés haitóereje. A tehenész, a traktoros, egyáltalán a munkamegosztással lehatárolt ember csak azzal lesz tdies és teljesebb, ha saját kis részmunkáját a nagy egészbe tudja helyezni és értelmezni. A félelemmentes légkörben felszabaduló ösztönös „be- leérzés”, „belesegítés” óriási energiabázisa a termelő munkának. A jogait megélő dolgozó mindig fogékonyabb a kötelességeivel szemben, mint az, aki a jogaival sincsen tisztában, A közösségtudattal kvalifikált ember termelőerőként sokkal hatékonyabb, mint a bérmunkás. Számára a „parancs” nem a vezetői önkényt, hanem a közösség akaratát, érdekét testesíti meg és ez óriási különbség. Ügy hallottam, hogy a község három szövetkezete — titokban, nyíltan — rivalizál. Szerény véleményem szerint a versenyt hosszú távon nem az nyeri, amelyik egy-egy szakaszban többet oszt; de nagy távon is abban lesz magasabb a jövedelemrészesedés, amelyikben a szövetkezeti demokratizmus erősebb. Ahol a vezetők „fogják kézbe a dolgokat” ott a széthúzó erők hatnak jobban; ahol a tagság is „fogja” — érezvén a közös gazdálkodásban a közös ügyért való felelősséget — ott a kohézió is nagyobb. Az ilyen szövetkezetét nem kell félteni a széthullástól. Az ilyet szét sem lehet zavarni. Zám Tibor A Madame Moutot felett eljárt az id-í Levéltári tanács A művelődésügyi miniszter rendelete értelmében a levéltári munka szakmai- tudományos irányításának támogatására a különféle szervek — minisztériumok, megyei tanácsok, társadalmi szervezetek, más jogi személyek stb. — által fenntartót* levéltárak egységes fejlesztésének elősegítésére létrehozzák a levéltári tanácsot. A tanács a levéltárügy országos szak- felügyeletét ellátó művelődésügyi miniszter szakmai tanácsiadó testületé. Székhelye Budapest, elnökét, titkárát és tagjait a művelődésügyi miniszter bízza meg. illetve menti fel. (MTI) Elgondolkoztató számokat sorol fel a jekabszál- lási Népfront Termelőszövetkezeti Csoport elnöke, Nagy Béla. Az adatok a szamóca felvásárlását jelzik. — 1967-ben volt a legtöbb, 42,5 vagon. Tavaly már csak 16 vagon került ki tőlünk, az idén pedig 10 vagonnál többre nem számítunk. A számokat azért tudom ilyen biztosan, mert a felvásárlást mi végezzük a MÉK megbízásából. A földieper az utóbbi tíz esztendőben kezdett nagyobb mértékben elterjedni Jakabszálláson. 1957-ben még csak 350 mázsát vettek át a felvásárlók, két év múlva már 9 vagont. A fejlődés igen gyors volt 1967-ig, majd hirtelen be- következettt az említett csökkenés. Az előző esztendőkben Jakabszállás adta a megye szamóca-felvásárlásának a zömét. Ma már csak körülbelül 10 százalékát veszik át a várható megyei felvásárlásnak ebben a községben. Az arányok megváltozásához hozzájárult az, hogy számos községben a mező- gazdasági nagyüzemek, de a háztáji termelők is mindjobban megkedvelték. Jelentős telepítések váltak az idén termőre. Ennek köszönhető, hogy bár Jakabszálláson negyedére esett vissza a termelés, a megyében az idén mégis több szamóca kerül a piacra, mint bármikor azelőtt. Viszont nem lehet közömbös számunkra a hajdani legnagyobb termőterület sorsa. Nagy Béla elsorolja a csökkenés okait— Tavalyelőtt a belvizek pusztítottak ki sokat, tavaly az aszály tett kárt. A fajtával is gondunk volt. A községben legnagyobb részt a Madame Moutot termelik, amely felett már eljárt az idő. Nagy termőképességű ugyan, szép szemeket ad, amelyek azonban sokszor belül üregesek, puhák. Szállításra nem alkalmasak, könnyen ösz- szenyomódnak, foltosodnak. Vanak ennél sokkal korszerűbb fajták, szaporító anyag is van belőlük, tehát nekünk át kell térni ezek termesztésére, másképp nem tudjuk értékesíteni árúnkat. — Mit tesz a közös gazdaság ennek érdekében? — Nem nyugszunk bele, hogy ilyen nagy mértékben csökkenjen a szamócatermesztés a községben. Máris telepítettünk 20 holdat az új fajtákból, ebből 10 hold palántanevej.6. Még az ősszel újabb 20 holdat telepítünk. Véleményem szerint vissza lehet térni a 300 hold körüli nagyságra. Ennyi volt ugyanis évekkel ezelőtt. Jelenleg nem éri el a 100 holdat sem a szamócatermő terület. Bízunk benne, hogy a következő években Jakabszállás ismét hírneves lesz erről a gyümölcsről. Hozzá kell tennem, hogy nemcsak mi telepítünk, hanem a háztáji gazdaságokban is rátérnek az új fajtákra — bizakodik a termelőszövetkezeti csoport elnöke. K. S. Ezer új kombájn Ezer új szovjet kombájn segíti majd az aratókat — a kereskedelem elegendő gépet biztosított a betakarításhoz. A tósegítő berendezések közül nagy keletje van a nagy teljesítményű szovjet magtisztítóknak. Az egyik típus óránként 30—45 mázsa, a másik pedig hozzávetőleg 20 mázsa magból távolítja el a szennyeződést. Az aratásig hátralevő hetekben az Agrotröszt állandóan figyelemmel kíséri a további gépmegrendelések alakulását és szükség esetén expressz szállításokkal elégíti ki a későin jelentkezők igényeit. Néhány, csak ezután érkező külföldi gépet — például egyes bálázókat — csak ezután továbbítanak maid a megrendelőkhöz. (MTI) Kunszabó Ferenc: Az első lépések Nagyberacskán 1945. január tizenhetedikén alakult meg a nemzeti bizottság, előbb, mint erre b vatalos utasítást vagy tájékoztatást kaptak volna. Az alapítók még élő tagjai — köztük Kovács Dénes és Nagy András — így emlékeznek: — összejöttünk vagy harmincán az ipartestületbe, \ s arról folyt a szó, hogy a község eddigi vezetése nem kielégítő, kellene egy olyan társadalmi szerv vagy bizottság, amelyik a lakosság minden rétegét képviseli, ugyanakkor nem hiányoznak belőle a tanult emberek sem. A régi képviselő- testület sem volt valami nagyon rossz, vagy antide- mokratikus. csak jobbadán a község egyetlen rétegét, a gazdálkodókat képviselték, pedig a mi falunkban régóta volt kereskedő és iparos réteg, nem is beszélve a napszámosokról. Ezért gondoltunk átfogó, demokratikus szerv létrehozására. Hosszas vita után úgy láttuk jónak, hogy mindegyik réteg jelöl majd két tagot, de vegyük be az igazgatótanítót, a jegyzőt, a plébánost és az orvost is. Volt, aki erre azt mondta, hogy akkor rögtön értelmiségi túlsúly lesz, mert ez utóbbiakat fogja követni a bizottság többsége, mások azonban ellent vetettek, hogy az egyáltalán nem bizonyos, az embereknek a nagy világégés után kinyílt a szeme, kitisztult a feje, másrészt pedig nem valószínű, hogy a fent jelzett értelmiségiek közül legalább kettő ne a nép oldalán állna majd a különböző vitákban — s így a másik kettő mindjárt kisebbségben marad. Erre azt mondták né- hányan, hogy csak a két néppártit vegyük be, de hát ez nem lett volna jó, mert először is egyik sem volt különösebben reakciós, másodszor pedig jó meghallgatni az ellenvélményeket is, nehogy egyoldalú intézkedéseket hozzunk! Végeredményben jól számítottunk; A népgyűlés elfogadta a bizottság megalakításának formáját, minden réteg választott maga közül két embert, s bekerült a négy értelmiségi is. Közülük az orvos és az igazgató mindjárt azzal kezdte: nézzük hát, mik lesznek, a feladataink? ősszel a front Sokáig a Dunánál állt. hosszú hetekig nem mehettünk ki a mezőre, utána meg jött a kemény hideg, hóförgetegekkel — ezért történt, hogy a kukorica javarésze még kint volt. Azonkívül, a gazdák tétlenkedtek is egy kicsit, nem hordták a trágyát a földekre, és láthatólag nem készültek a tavaszra ... Pontosan ezért békét- lenkedtünk mi az ipartestületben. s igen jó volt, hogy a nép előtt nem mi, iparosok és napszámosok
